Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-20 / 66. szám

2019. MÁRCIUS 20., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Áldásban részesültek és játszottak az apák Negyven-ötven édesapa és nagyapa érkezett tegnap a szekszárdi Szent József Is­kolaközpontba és az intéz­mény óvodájába, hogy a gyerekekkel együtt ünne­peljék az Apák napját. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Az apákat ünne­pelték kedden a Szent József Katolikus Általános Iskolában és tagintézményében, a Szent Rita Katolikus Óvodában. Az ünneplés reggel nyolc órakor kezdődött a Belvárosi Temp­lomban, ahol hálaadó szentmi­sét tartottak, majd áldásban ré­szesítették az apákat, és nagy­apákat. Az ovisok hűtőmág­nessel, süteménnyel, lángálló­val készültek, a nagycsoporto­sok verssel és kulcstartó báb­bal köszöntötték őket. Az is­kolások az énekkarukkal, ver­sekkel léptek fel. Az építkezés, társasozás, ud­vari fogócskázás mellett az ovi­sok a víz világnapja alkalmá­ból vizeket, tavakat, illetve pa­­pírdoboz-akváriumot készítet­tek a szülőkkel. Az iskolások ellátogattak néhány édesapa munkahelyére. Megismerked­tek az egyik nemzetközi élel­miszer-üzletlánc raktári mun­káival, voltak autószalon mű­helyében, autóalkatrész-gyár­ban, honvédségi múzeumban, valamint beleláthattak a vízve­zeték elemek szerelésének leg­újabb technikáiba is. A Plébánián Apakört rendez­tek, amelyen az apukák kicse­rélték a gyereknevelés tapasz­talatait. Ezután került sor az apukák nyilvános exatlonjára, az ügyességi feladatokra. Az is­kola épülete előtt dárdákat dob­tak egy nagy hordóba, labdával kellett eltalálniuk egymásra pakolt konzervdobozokat, re­keszeket kellett összetolniuk, és elhelyezniük, de a feladatok között szerepelt még malac- és kakasfogás is. Két 15 kilós ma­lac volt a rendezvény vendége, valamint három kakas is a já­ték résztvevője volt. A Medál játéknak nevezett feladatok so­rán az apukák vezetésével a ta­nulók a Legapásabb osztály cí­méért versenyeztek. A nyertes két osztály döntetlennel a 3. és 6. lett, ők oklevelet kaptak, amelyet az osztálytermükben helyeztek el. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Kapcsolatok Az iskola igazgatónője, Fodor Mihályné lapunknak elmond­ta, hogy az óvoda és az isko­la névadója, Szent József pél­damutatása, apai szerete­­te és hitvesi hűsége olyan tu­lajdonságok, amelyeket ők a katolikus értékek képviselői­ként szeretnének átadni. Leg­jobb közvetítőjük az édesapa, a családfenntartó. Az Apák napja során a gyerekek olyan feladatokat oldottak meg ve­lük, amelyek erősítik a köztük lévő kapcsot. Tündéioszépek További képek és értékelés: TEOL.hu Nagy Nikoletta Siófok Életkor: 24 év Magasság: 168 cm Csillagjegy: Skorpió Kedvenc étel: Névjegy tésztaételek Kedvenc ital: mojito Kedvenc zene: pop-rock Kedvenc parfüm: Armani .4 Nikoletta jelenleg is Siófokon dolgozik felszolgálóként egy köz­vetlen Balaton-parti étteremben. Szeret sportolni, ha ideje enge­di a futást és a kerékpározást ré­szesíti előnyben. De ha mozgás­ról van szó, az igazi szerelme a funkcionális köredzés. Nagy vá­gya, hogy óceánjáró hajón dolgoz­hasson egyszer, hogy bejárja a vi­lágot, és minden csodás helyet lát­hasson. A versenyre azért jelent­kezett, mert mindig is szerette volna kipróbálni magát egy szép­ségversenyen. Rengeteg diák verseng a bátaszéki döntőben BÁTASZÉK A helyi általános is­kola és a megyei Matemati­kai Tehetséggondozó Alapít­vány, a Bolyai János Matema­tikai Társulat megyei tagoza­tával együttműködve tavaly szeptember elején meghirdet­te a XXX. Bátaszéki Matema­tikaversenyt az általános is­kolák 3-8. osztályos tanulói, valamint a velük azonos korú gimnazisták részére, tájékoz­tatta lapunkat Károlyi Károly tanár, alapítványi elnök. Az ország 13 megyéjéből, valamint a fővárosból 84 isko­la, közel 800 tanulója, míg a határon túlról ló iskola közel 250 tanulója írta meg az első forduló dolgozatát október 16- án. Január 14-én 51 helyszí­nen közel 600 tanuló vett részt a második fordulóban. Az itt nyújtott teljesítmény alapján 59 iskolából 144 tanuló kapott meghívást a döntőbe. A verseny döntőjére márci­us 22-én kerül sor a helyi ál­talános iskolában. Ebéd után a döntőbe jutott diákoknak és kísérőiknek bemutatják a település nevezetességeit, a romkertet és a római kato­likus templomot, valamint a megújult Tájházat. A 14 órakor kezdődő ered­ményhirdetésen az első há­rom helyezett értékes, mate­matikai témájú könyvcsomag­gal, illetve valamennyi tanuló a matematikai érdeklődés fel­keltését szolgáló feladatgyűj­teménnyel gazdagodik. M. I. HIRDETÉS HIRDETÉS Csütörtöki magazinunk OLVASÓNK KÜUTTtTÓRÓS PISKÓTASÉELET * t Tájak és termények: karalábés ételek Napi menü: leves, főétel és desszert gyorsan, könnyedén 4t ~' jr >\ „ " Édes percek: vaníliás pohárkrém, aszalt meggyes pite, citromos túrótorta Süssünk Borbás Marcsival! A Duna Televízión hétről hétre minden vasárnap a legjobb receptekkel, konyhai praktikákkal és a minőségi alapanyagok ismertetésével segíti a nézőket Borbás Mar­csi, hogy mindannyian a gasztronómia meste­reivé válhassanak. „A magyar gasztronómia lé­nyege, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Ezért a legfon­tosabb szakács az, aki a szeret­tei, a családja elé nap mint nap leteszi az ételt. Vagyis: a leg­fontosabb szakács Te vagy!” - mondja Marcsi, aki megosztja az olvasókkal a műsorban be­mutatott egyik legnépszerűbb receptjét. Ha valaki szereti az omlet­tet, a sós réteseket, a felfújta­­kat vagy a quiche-t, akkor ezt a bolgár eredetű ételt biztosan a kedvencei között tartja majd számon. Ugyanis ez a finom­ság mindez egyben. A réteslapokat kettesével kell megtölteni. A két egymásra fektetett lapot megcsorgat­juk egy kevés olvasztott vaj­jal, morzsolunk rá feta sajtot, egyenletesen ráhelyezünk néhány szelet mozzarellát és zöldségdarabot. Szinte bármi­lyen zöldséget használhatunk. Például spenótot, padlizsánt, cukkinit, rukkolát, zöldbabot vagy spárgát. Fontos, hogy ne Krfv? Bányica Hozzávalók: 2 cs. réteslap (8-10 db) 15 dkg vaj olvasztva 30 dkg lágyabb állagú feta sajt 2 db mozzarella 8 db tojás 2 dl szódavíz 25 dkg zöldbab, spárga vagy egyéb zöldség rakjunk túl sok tölteléket a rétesbe, osszuk el a megadott mennyiséget. Amikor megtöl­töttük a lapokat, akkor lazán feltekerjük őket, és egy kerek, alaposan kivajazott tűzálló tál­ba csigavonalban elhelyezzük. Ha tele van a tepsi, még sü­tés előtt óvatosan, éles késsel sugárirányban szeletekre vág­juk a rétesrudakat. Ezután egy kézi habverővel kicsit kihabo­­sítjuk a megsózott tojásokat, és hozzáöntjük a szódavizet. Ezt a keveréket egyenletesen a rétesekre öntjük, s mivel bevagdostuk a tekercseket, így be tud folyni a tojás a töl­telék közé is. 180 fokra elő­melegített sütőbe tesszük, és gyönyörködünk abban, ahogy szép magasra dagad sülés köz­ben. Amikor a tekercs közepe is megemelkedik, és rázásra nem lötyög, valamint szép pi­ros a teteje, leültetjük a csalá­dot az asztalhoz és eléjük rak­juk ezt a csodát. Jó étvágyat kívánok! Borbás Marcsi szakácskönyve - minden vasárnap 17.25-től a Duna Televízió műsorán Fadárdákat dobtak egy nagy hordóba a Garay téren. Képgaléria: Teol.hu

Next

/
Thumbnails
Contents