Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-19 / 65. szám
2019. MÁRCIUS 19., KEDD GAZDASÁG 7 Mikor ajándékoznak a magyarok? százalék--------Születésnap I 93 Karácsony 93 Esküvő 85 j Ballagás 78 j,' j Mikulás ] 78JB f Diplomaosztó ] 76» születés 0“ Ari'nik Apuk -----------------------jC*0** 'z1 napja ^__________________ DZ Jj Évforduló 60 I Húsvot 43j 29--------------* Valentin-nap j 21 MW-grafika. forrás: Bonusz Brigád, fotó: Shutterstock Kulturális pályázatot hirdetnek a falvaknak NKA Kétezer fő alatti magyarországi kistelepülések értékmentő-értékteremtő közösségeinek létrehozására, valamint közművelődési szakmai tevékenységek megvalósítására hirdetett pályázatot a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). A szakemberek tapasztalatai alapján ugyanis ezeken a településeken, ahol az ott lakók kis létszáma miatt sok esetben nincs művelődési ház, és így főállású közművelődési munkatárs sem dolgozik, forrás híján szinte lehetetlen közművelődési programokat szervezni. Egy falu elnéptelenedése vagy fennmaradása nagyban függ attól, hogy milyen közössége van. Ezért döntött úgy az NKA Közművelődési Kollégiuma, hogy forrást biztosít e kistelepüléseknek olyan közösségmegtartó és közösségformáló rendezvényekhez, amelyeknek fő céljuk a helyi értékek megmentése vagy újak megteremtése. A rendelkezésre álló összeg 30 millió forint, egy település maximum 800 ezer forintos vissza nem térítendő támogatásra nyújthat be igényt, önerőre nincs szükség. A teljes pályázati kiírás a http://www.nka.hu/ palyaztatas/kozmuvelodes webhelyen olvasható. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2019. április 15- én éjfélig lehet. MW A születésnap akár a karácsonynál is fontosabb ünnep Mikor adunk ajándékot? FELMÉRÉS Kutatás zajlott a magyarok ajándékozási szokásairól. Kiderült: az emberek csaknem mindegyike vásárolt online az elmúlt 12 hónapban, közel 80 százalékuk legalább 3 alkalommal. Elsősorban a párunknak és a gyerekeinknek ajándékozunk, mondta a válaszadók 64, illetve 63 százaléka. A harmadik helyen a megajándékozottak sorában a szülők állnak. A megkérdezettek közel fele 4-7 embert lep meg évről évre a születésnapján. A válaszadók fele szereti azon törni a fejét, hogy mit is adjon, 3 százalékuk teherként éli meg ezt, míg 47 százalékuk szívesen ajándékoz. A születésnap fontosabb a karácsonynál is, és szinte az összes válaszadó (93 százalék) egyetért abban, hogy ilyenkor il-Születésnap, karácsony - ilyenkor mindenki ad ajándékot, na de mi a helyzet a diplomaosztóval, a nőnappal, a babaváró bulival, az apák napjával és a rengeteg egyéb alkalommal, amikor meg lehet egymást lepni valami aprósággal? Egy friss kutatás annak járt utána, hogy általában milyen alkalmakra és mit ajándékozunk. Mediaworks-összeállítás • szerkesztoseg@mediaworks.hu lik ajándékozni. Névnapon 61 százalék szerint szintén kötelező az ajándékozás. A nőnapi köszöntés, úgy tűnik, már csak illendőségből megtartott ünnep, az anyák napja ennél őszintébb: a válaszadók közel 80 százaléka szerint ilyenkor kötelező megajándékoznunk az édesanyánkat, párunkat - a nők nagyobb arányban teszik ezt. Valentin-napra a válaszadók közel fele nem ad semmit, harmada pedig illendőségből teszi. Csak minden ötödik válaszadó ünnepli őszinte örömmel a Bálint-napot. Húsvétkor a megkérdezettek 35 százaléka szerint nem kell ajándékozni, Mikuláskor viszont több mint 60 százaléknyi válaszadó szerint kötelező. Karácsonykor 1 százalékuk nem tartja kötelezőnek az ajándékozást, 6 százalékuk szerint illendőségből kell adni, a többiek úgy vélik, ezen az ünnepen kötelező ajándékot adni. Egyes életeseményekhez is kötődnek ajándékozási szokások. A nászajándék elterjedt intézmény, esküvő esetén a válaszadók 85 százaléka szerint mindenképpen kell ajándékozni, eljegyzéskor 41, házassági évfordulón 60 százalékuk érzi kötelezőnek a meglepetésszerzést. Lakásavatóra a legtöbben illendőségből visznek valamit. A gyermekszületést követően megindul a rokonok, barátok látogatása, s 69 százalék szerint nem lehet üres kézzel menni. A keresztelő kötelezően ajándékozós esemény, a gyerekzsúrokra a kutatásban részt vevők 30 százaléka csak azért vinne valamit, mert ciki lenne nem vinni. A pedagógusnap a megkérdezettek fele szerint az illendőségről szól, ballagásra és diplomaosztóra szinte mindenki szerint kötelező ajándékozni, érettségire kevesebben érzik fontosnak az ajándékot. Egy kolléga nyugdíjba vonulása viszont már a válaszadók közel fele szerint tipikus ajándékozási helyzet. Emelkednek a szakoktatói fizetések Hazánk akár még Olaszországot is lekörözheti Bővülő autógyártás Kevesen használják ki az e-személyit A német prémiummárkák bővítik magyarországi termelésüket Fotó: MTI ÁTALAKÍTÁS A kormány rábólintott a szakképzési rendszer átalakításra, és ebben az oktatók magasabb béremelése prioritást élvez - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Világgazdaságnak. Hozzátette, három hetet kaptak arra, hogy azokon a területeken, amelyek pluszforrásokat igényelnek, kidolgozzanak egy intézkedési tervet. A javaslataikat április elején teszik le a kormány asztalára, és a tavaszi és az őszi időszakban a parlamentben a törvényi hátteret is megteremtik - tette hozzá. A miniszter kiemelte, az informatikusoknak, a mérnököknek, a vegyészeknek és az agrárszakembereknek jól pozícionált állássuk van a munkaerőpiacon. Ha a szakiskolák nem tudják ugyanezeket a feltételeket biztosítani, nem lehet elvárni, hogy a felsorolt szakemberek továbbadják a tudásukat a diákoknak. Olyan bérrendszert kell létrehozni, amilyen az iparra is jellemző - tette hozzá. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint is az oktatók magasabb bérezésének megoldása a legfontosabb, de az infrastruktúra átalakítása és az eszközbeszerzés is elengedhetetlen. Ez több éven át tartó folyamat, azt, hogy a költségvetésnek mekkora pluszteher lesz, még nem lehet megbecsülni - tette hozzá az MKIK elnöke. MW BŐVÜLÉS Ezekben a napokban kezdődhet meg a BMW autógyár debreceni telephelyének előkészítése. A város északnyugati gazdasági övezetének infrastruktúráját kialakító cégnek 2019 őszéig kell végeznie a beruházás első, majd 2020 áprilisáig a második ütemével. Kétmillió négyzetméteren stabilizálják a talajt, valamint 1,6 millió köbméternyi töltést építenek - írja a Magyar Nemzet. A munkálatok megkezdése azt jelenti, hogy ha beindul az üzem, akkor - a termelés felfutása után - évente 150 ezer járművel növekszik a hazai autóipar kapacitása. Hasonló nagyságrendű növekedést várhatunk a bajor márka nagy riválisától, a Mercedestől, amely már belekezdett kecskeméti gyárának bővítésébe. Ám nem egyszerű bővítésről, hanem a gyár második üteméről van szó, és ha - várhatóan jövőre - befejeződik az építkezés, az üzemben a jelenleginél 150 ezerrel több személyautó készül majd. A két német prémiummárka együtt 300 ezer egységgel emeli majd meg a hazai autóipari kibocsátást, amely tavaly a piaci jelentések szerint 461 ezer volt. Látható, hogy a várható növekmény több mint felével, 760-770 ezerre tornázzák fel a magyar személyautógyártás összmennyiségét. Ezzel szintet lép a magyar kapacitás, és a jelenlegi toplistán megelőzhet olyan európai középhatalmat is, mint Olaszország. A legnagyobb autógyártó Európában Németország 4,9 millió egységgel, Spanyolország 2,1 és Franciaország 1,6 millióval, míg a negyedik Nagy- Britannia 1,5 millió darabbal, majd következik Csehország 1,4 millió, valamint Szlovákia egymillió gyártott gépkocsival. Hazánk jelenleg a 9. helyen áll. A Suzuki tavaly 175 ezer autót gyártott Esztergomban, 70 százalékuk Vitara, 30 százalékuk SX4 S-Cross volt. A Vitara népszerű modell, hazánkban évek óta a legnagyobb példányszámban értékesített gépkocsi. Bár készre szerelt autó régen nem gördült ki az Opel szentgotthárdi gyárából, a motorgyártás révén jelentős járműipari termelőnek számít. MW MOBILALKALMAZÁSOK A február 28-i adatok szerint 4 millió 185 ezer elektronikus személyi igazolványt igényeltek a polgárok és 5 millió 396 ezer fő rendelkezik a régi igazolványok valamelyikével. A legtöbben továbbra is csak vizuális azonosításra használják az e-személyit, a kiegészítő funkciók közül a vészhelyzet esetén értesítendő telefonszámok tárolása a legnépszerűbb. Tavaly elkészült az eSzemélyiM mobilalkalmazás, amely az e-személyi elektronikus azonosítási funkciójának elérését biztosítja azoknak, akik NFC-olvasóval és -funkciókkal ellátott mobileszközzel rendelkeznek. További informatikai fejlesztések is lesznek, amelyek magukban foglalják az okmány csipjének és operációs rendszerének megújítását, és bővülhet az igazolványhoz kötődő szolgáltatások köre. Tervezik az elektronikus aláírás szolgáltatásának továbbfejlesztését, használatának egyszerűsítését, az okmány közösségi közlekedési funkciójának továbbfejlesztését és a mobiltelefonok használatát részbeni kártyaolvasóként. Az elektronikus aláírásnak egyelőre a vártnál kisebb a kihasználtsága, ám növekedésére utal, hogy tavaly mintegy 5 százalékkal több, az e-személyi elektronikusaláírás-tanúsítványához kapcsolódó időbélyeget adtak ki. A szolgáltatás gyakorlatilag bármilyen típusú aláírás kiváltására alkalmas, a jogosultaknak azonban csak a 7 százaléka, 230 955 fő igényelt elektronikus aláírást. Az okmányhoz kapcsolódó utazási funkció már elérhető a MÁV-nál. Az egészségügyben biztosított az e-személyivel igénybe vehető szolgáltatásokhoz való hozzáférés. A szolgáltatások fejlesztése folyamatos. MW Számos szolgáltatás igénybevételét egyszerűsíti Fotó: MW