Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-16 / 63. szám

4 roza AZ A SZÉP TÁRCA Csatos cipő a sámlin Először nem is vette észre. Csak állt ott a pultra támaszkodva, és várta, hogy a nő az üveg túloldalán átadja neki a papírokat. Aztán érezte, hogy a könyökével véletlenül meg­bökött valamit. Valamit, ami ott feküdt a pulton. Nem lehetett nagy tárgy, mert arrébb tolta könnyedén, nem volt semmi ellenállás. Közben ösztönösen beszélt tovább, gon­dosan ügyelve arra, nehogy bármi fennakadás legyen. Nehogy szünet álljon be a cselekvéssorba. Nehogy felhívja a figyelmet arra, hogy vala­mi itt most történt. Valami itt most történt, amiről maga sem tudta, hogy mi, sőt még abban sem volt biztos, hogy tényleg történt, de belül érezte. Lopva odasandított. Egy tárca. Egy fekete bőrtárca. A pult szélén. Takarásban. Az ügyin­téző bentről, a kis ablakából észre sem vehette. Nem mintha nagyon nézelődött volna. Visszaadta a papírokat, a nő a kis ablak mögött átvette, firkantott rá valamit, és ismét visszaadta. Ügyes volt. Az iratokat mintegy véletlenül rátette a tárcára, majd ujjait alácsúsztatta, és felmarkolta az egészet.- Viszontlátásra! - jegyezte meg, és sarkon fordult. Már vagy kétsaroknyit eltávolo­dott a banktól, amikor végre úgy döntött, hogy megvizsgálja. Hol nézze meg? Ott nem jó. Ott állnak. Lassan továbbment. A ka­nyarban egy kis pad. Előtte két nő áll egy gyerekkocsival. Beszélget­nek. Itt senkinek sincs dolga? Dél­előtt tizenegy óra. Miért nem dob goznak ezek? Nem messze tőle két gyerek téb­­lábolt. Nézte őket. Láthatóan nem akartak elmenni. Átment a túlol­dalra. Épp kinyitotta volna a tárcát, amikor a két gyerek szintén átjött, és tőle pár méterre lecövekeltek. Az egyik gumit rágott. Ezek direkt csinálják! Eszébe jutott, hogy pár napja ol­vasott egy cikket valami szülőről, aki úgy megverte gyermekét, hogy az kórházba került. Akkor, amikor olvasta, rettenetesen felháborodott ezen, de most hirtelen teljesen ért­hető cselekedetnek érezte az egé­szet, és nem is értette korábbi fel­háborodását. Elindult, s gyalogolt pár percet. Már elég messzire eltávolodott a banktól. Itt már kevesebb volt az ember. Befordult egy mellékutcába, és az egyik kapualjba húzódott. Itt most kinyitja. Vett egy mély levegőt. Érezte, hogy hevesen ver a szíve. Jaj, csak ne legyen benne sze­mélyes papír! Semmi igazolvány. Vagyis de. Bárcsak lenne! Akkor leadhatná. Akkor le tudná adni. Pontosabban, akkor képes lenne rá, hogy leadja. És úgy nyugodt lenne a lelkiismerete. Nem volt. Sokéves fecnik. Gázóraállás, ce­ruzával írva. Alig olvasható. Ezt miért nem dobták már ki? ő a tár­cájában félévente takarítást végez. De igazolvány vagy személyes irat sehol. És 7535 forint. Visszazárta a tárcát, és végigte­kintett az utcán. Most kihalt volt minden. Messziről még látszott a bank épülete. A pénzt a nadrágzsebébe gyűr­te. Még nem tudta rászánni magát, hogy áthelyezze a saját pénztárcá­jába. Még nem. Az ember fokozato-Pozsonyi Ádám san lépi át a korlátokat. A bal oldali nadrágzseb egy átmeneti állapot­nak tűnt. A gázóraállás felett egy pillanatra elmerengett. Reméli, hogy bejelen­tették. Eléggé kopott, elmosódott az írás. Ha eddig nem volt baj be­lőle, most már mindegy. Ezen már nem múlik. Talált még egy telefon­számot is. Csak egy keresztnév volt mellé firkantva. „Krisztina.” Nézegette egy darabig, majd le­gyintett. A tárcát belehajította a szemétbe. Tartsa magánál? Nem vitte rá a lé­lek. Azt azért mégsem. Pedig szép tárca volt. Bőr. Elindult a villamos felé. Jólesett sétálni. Megint elhaladt a bank mellett, most a másik oldalról. Mielőtt lement volna az aluljáróba, egy pillanatra megállt, a pénzt ki­vette a nadrágzsebéből, és a tárcá­jába tette. A villamoson gyorsan talált he­lyet. Leült, és nézett ki az ablakon. Az elmosódott gázóraállásra gon­dolt meg a telefonszámra: „Krisz­tina.” És a 7535 forintra. „Nem volt mellette se irat, se iga­zolvány - mondogatta. - Kinek ad­hattam volna le? Ha visszaviszem a bankba, elteszi valaki más.”- Adjon, kérem... A mondat értelme először nem is jutott el a tudatáig, csak annyit fo­gott fel, hogy van valami ismétlődő zörej, ami sokadjára hangzik el, és zavarja őt.- Adjon, kérem... Elhanyagolt öltözetű koldus kö­zeledett a villamoskocsi vége felől. Húzta maga után a lábát. Ahogy kö­zeledett, úgy lett egyre erőteljesebb a zaj. És persze a bűz. Egy fiatal lány kendőt vett elő a táskájából, az arca elé tette.- Adjon, kérem... A szemben ülő szemüveges elfor­dult. A nő is. A középkorú farmer­­kabátos is a kutyájával. Mindenki. Egy újságot olvasó ember felkelt a helyéről, átment a villamos túlsó végébe, s helyet foglalt. A koldus most odaért hozzá. Rá­nézett. Egyenesen a szeme közé. Legalábbis ő így érezte.- Adjon, kérem... Ült némán. És nem válaszolt.- Nincs pénzem - mondta ilyen­kor mindig, de most képtelen volt rá. Krisztinára gondolt, a gázóraál­lásra meg arra a tárcára, ami az ut­cai szemétgyűjtőben fekszik a bank melletti mellékutcában.- Adjon, kérem. Adjon, kérem, egy kis pénzt. Segítsen rajtam... Lassú mozdulattal a zsebe felé nyúlt, kivette a tárcáját, s belené­zett. Ott volt mind. 7535 forint. Kis töprengés után kivett 35 fo­rintot, s odaadta, ügyelve, hogy ujjai nehogy érintsék a koldus ke­zét. Az nem is köszönte meg, csak el­fordult, majd távolodott, s lassan halkult vele a monoton zörej.- Adjon, kérem... Kinézett az ablakon. Thököly út. Lassan le kell szállnia. Elégedettséget érzett.- Nem is vagyok rossz ember - morfondírozott. - Igen. Nem is va­gyok olyan rossz. Felállt, s megnyomta a leszállás­jelző gombját.- Szép volt az a tárca - töprengett már az utcán gyalogolva. - Bőr. Kár volt elhajítani... MAGYAR NAPLÓ 30 - NOVELLAPÁLYÁZAT A Magyar Napló folyóirat indulá­sának, valamint a rendszerválto­zás 30. évfordulója alkalmából a Magyar Napló Kiadó és a Magyar írószövetség novellapályázatot hirdet. A pályázat célja és témája: olyan novellák megalkotása, amelyek hőseinek sorsában és a társadalmi élet jelenségeiben megmutatják az 1989-90-es rendszerváltozás, akár az azt közvetlenül megelőző vagy az azóta eltelt időszak társadal­mi változásait, kulturális, morális tendenciáit, határokon belül vagy kívül. A pályázatra állampolgárságtól függetlenül bárki jelentkezhet egy magyar nyelvű, új, egészében és részleteiben is publikálatlan, (szó­közökkel együtt) maximum 20 000 karakteres novella beküldésével. Egy személy csak egy pályázatot nyújthat be. A pályázat jeligés. A jeligét a kéziratot tartalmazó borítékon és a kéziratpéldányon is fel kell tün­tetni, a pályázónak a kézirathoz egy lezárt, jeligés borítékban mel­lékelnie kell a nevét, postacímét, e-mail-címét és telefonszámát, valamint születési évét tartalmazó adatlapot. A műveket A4-es papíron, szá­mítógéppel gépelve, kinyomtatva, jól olvasható formában, három pél­dányban kell elküldeni az alábbi címre: Magyar Napló Kiadó, 1450 Budapest, Pf. 77. A borítékon fel kel tüntetni: Novellapályázat 2019. A művek beadási határideje: 2019. július 31. Díjak: I. díj: 300 000 Ft II. díj: 200 000 Ft III. díj: 100 000 Ft Juniorkülöndíj 25 év alatti alko­tóknak: 150 000 Ft A beadott műveket írókból, iro­dalomtörténészekből és szerkesz­tőkből álló bírálóbizottság értékeli. A zsűri a beérkezett pályaművek színvonalától teszi függővé, hogy kiadja-e az első díjat és a junior-kü­­löndíjat. A kiíró fenntartja a jogot további különdíj(ak) kiadására. A pályázók a pályázat beadásával elfogadják, hogy a díjazott alkotáso­kat a kiíró szabadon felhasználhatja és megjelentetheti (hagyományos könyv formátumban és/vagy folyó­iratban, valamint elektronikus for­mában a kiíró internetes felülete­in), továbbá vállalják, hogy az ered­ményhirdetést követően a művek kéziratát elektronikus formában a kiírónak átadják. A pályázat eredményét várható­an 2019. november 22-én, az Oláh János-emlékesten hirdetik ki. A BÁRKA ALKALMI GYEREKVERSPÁLYÁZATA A pályázat célja olyan új, minőségi gyerekversek létrejöttének elősegí­tése, melyek az év jeles napjaihoz köthetők. Ezek a jeles napok egy­részt a néphagyomány ünnepei, másrészt vallási és állami ünnepek, az iskolai közösségi élethez kapcso­lódó alkalmak. A Bárka folyóirat olyan műveket vár, amelyek nem banalizálják az adott ünnepet, hanem tartalommal töltik meg: azt mutatják meg, hogy ezek a jeles napok mitől különlege­sek, mitől lehetnek kiemelten fon­tosak egy gyereknek is, úgy, hogy közben nemcsak a tisztelet, hanem a játék hangján is szólnak. A pályázatra 18. életévüket betöl­tött magánszemélyek jelentkezhet­nek három verssel (mindegyik más­más ünnepről szóljon), amelyek eddig még sem nyomtatott, sem di­gitális felületen nem jelentek meg. A Bárka szerkesztőiből álló, szak­értő zsűri a díjazás során mindhá­rom verset figyelembe veszi, s azok együttes színvonala alapján hozza meg döntését. A pályázat díjai: 1. díj: 300 000 forint 2. díj: 200 000 forint 3. díj: 100 000 forint Értékes különdíjak. A pályázatokat elektronikus úton, a barkagyerekvers@gmail.com cím­re kell elküldeni április 11-ig. A pályázat eredményét május 26-án, a gyermeknapon hirdetik ki. A Bárka folyóirat, illetve annak internetes magazinja, a Bárkaon­line minden jogot fenntart a bekül­dött szövegek közlésére. Amennyiben megfelelő mennyi­ségű és minőségű versanyag érke­zik be, a legjobb műveket egy anto­lógiában is megjelentetik. A pályázatra való jelentkezéssel a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a szerkesztők által kiválasztott mű­vei megjelenjenek a Bárka folyó­iratban, a Bárkaonline-on, illetve az antológiában. LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ácsai Roland (1975) író, költő, drámaíró, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő Kántor Mihály (1974) szakíró Kemenczky J. Anikó (1996) író Lőrincz P. Gabriella (1982) költő Mádi Laura Alexandra (1996) író, költő Miklóssi Szabó István (1977) író, blogger Pejin Lea (1996) költő, zenész Pozsonyi Ádám (1969) író, publicista, zenész Temesi László (1955) újságíró IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. március b w 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents