Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-16 / 63. szám
12 TETTHELY-MOZAIK 2019. MÁRCIUS 16., SZOMBAT Élőben közvetítette a terrortámadást az egyik új-zélandi gyilkos Mecsetekben mészárolt A tettes Breton Tarrant (jobbra) fej kam érájával rögzítette a tömeggyilkosságot Fotók: MTI/AFP Beismerték tettüket a kegyetlen tizenévesek NÁDUDVAR „A kutyám leszel, megfoglak és visszanyomlak anyádba” - így szidalmazták, miközben lefogták és verték áldozatukat azok a tinédzser lányok, akik ellen a hajdúszoboszlói rendőrség kényszerítés és súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz. Az eset még február 25-én, Nádudvaron történt, a lányok szerdán beismerő vallomást tettek. Az áldozat 16, az elkövetők 15 és 16 évesek. Állítólag egy korábbi sérelmüket akarták ilyen módon megtorolni. Telefonjukkal videóra vették, ahogy a cipőjüket csókoltatják a földre zuhant, vérző arcú lánnyal. A rendőrség talált egy korábbi felvételt is, amelyen az egyik bántalmazó egy feltehetőleg hajléktalan férfit ütlegel. Látni, hogy a férfi a földre zuhan, és a lány többször fejbe rúgja. Az egyik elkövető videón kért bocsánatot, s azt mondja, ittasak voltak, amikor megverték a lányt. A másik verekedő anyja a közösségi oldalon kért bocsánatot, s arról beszél, hogy lányát korában bántották az iskolában, s nem sikerült feldolgoznia. Az asszony arra panaszkodik, hogy fenyegetik a családját, az utcára sem mernek kimenni, s hogy 9 éves gyereke nem mert iskolába menni. Nádudvart megrázták a történtek, programokat indítanak a hasonló esetek elkerülése érdekében. MW Fehér bőrű, ausztrál, bevándorlásellenes ökofasisztának vallja magát az új-zélandi terrortámadás egyik elkövetője. A merénylők két christchurchi mecsetben 49 embert gyilkoltak meg. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu CHRISTCHURCH Negyvenkilenc ember életét vesztette az új-zélandi Christchurch városában, és ötvenen megsérültek, amikor fegyveresek két mecsetnél is tüzet nyitottak a pénteki ima résztvevőire. Az egyik tettes, a 28 éves Űj-Zélandon élő ausztrál Breton Tarrant élő show-t csinált a mészárlásból, amit fejkamerájával 17 percen át élőben közvetített az egyik közösségi csatornán. A videón látható, hogy besétál a város központjában lévő Masjid A1 Noor mecsetbe és lövöldözni kezd. Néhány perc múlva kimegy lőszerért, majd folytatja a gyilkolást. Később beül az autóba, elhajt, de tovább lövöldözik. Szinte ugyanebben az időben öt kilométerrel távolabb, Christchurch külvárosában, a Linwood Masjid mecsetben dördültek el lövések. Itt azonban egy muszlim férfi viszonozta a tüzet, és a támadók elmenekültek. Egy túlélő beszámolója szerint a fegyveres szobáról szobára járt, és mindenkivel végzett. A tömeggyilkosság kezdete előtt Breton Tarrant a Twitteren megosztott egy 74 oldalas kiáltványt, amelyben leszögezi, hogy ő fehér bőrű ausztrál, rasszista, ökofasiszta és bevándorlásellenes. Tettét azzal indokolta, hogy évszázadok atrocitásaira akar választ adni, és hogy a nyugati világot megszálló muszlimok felelősek a fehér faj szisztematikus kiirtásáért. Egyik fő ihletője a 2011-ben Norvégiában 77 fiatalt lelövő és felrobbantó Anders Breivik volt. A videón látszik, hogy Tarrant a fegyverekre és a tárakra olyan uralkodók és hadvezérek nevét írta, akik had-Magyarország népe és saját nevében őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak és barátainak, Új-Zéland valamennyi polgárának Ader János köztársasági elnök Patsy Reddy új-zélandi főkormányzójáratot vezettek a muszlimok ellen, Vagy megvédték Európát tőlük. Több magyar történelmi személyiség is szerenak küldött táviratában. Az iszlám világból számos politikai és vallási vezető ítélte el a terrortámadást. Továbbá elítélte a merényletet Ferenc pápa, az Európai Unió, a NATO, az Európa Tanács, az Egyesült Államok és számos más ország is. pel köztük. John Hunyadi, azaz Hunyadi János és Horogszegi Szilágyi Mihály feltehetőleg ezért, mert főként nekik köszönhető, hogy 1456-ban nem esett el Nándorfehérvár, amikor a magyar csapatok visszaverték a törököket. Az egyik táron Luxemburgi Zsigmond neve is feltűnik, feltehetőleg az 1396-os keresztes hadjárat megszervezése, vagy a törökök elleni végvárrendszer kiépítése miatt. Az új-zélandi hatóságok mindenkit arra kértek, hogy a felvételt ne nézzék, és ne oszszák meg. A rendőrök a mecsetek közelében találtak két járműhöz erősített bombát, ezeket hatástalanították. A rendőrség őrizetében jelenleg két férfi és egy nő van, köztük Breton Tarrant. Egyes források úgy tudják, hogy szélsőséges nézeteik miatt tartóztatták le őket, mások szerint azért, mert fegyvereket találtak náluk. Tarrant ellen gyilkosság miatt indítottak eljárást. „Ez Új-Zéland egyik legsötétebb napja” - mondta Jacinda Ardern miniszterelnök, aki szerint a terroristák azért választották célpontul Új- Zélandot, mert az ország a sokszínűség és az elfogadás mintapéldája. Bejelentette, hogy a legmagasabbra emelték a terrorfenyegetettség szintjét, és hogy ennek megfelelő intézkedéseket vezettek be a kikötőkben és repülőtereken. Áder János részvétnyilvánítása HENRIETTA napja Henrietta és a Henriett a Henrik női változata több nyelvben. Germán eredetű, jelentése: körülkerített birtokán uralkodó. Védőszentje: Boldog Suso Henrik német misztikus. EGYÉB NÉVNAPOK: Ábrahám, Bálint, Euzébia, Geréb, Henrik, Herbert, Jetta, Marina, Nóna, Nónusz, Vidor. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Henrietta, Herbert napja. A református és az evangélikus naptárban Henrietta, Vidor napja. A zsidó naptárban második ádár hónap 9. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: MTörv 26,16-19. Zsolt 118. Mt 5,43- 48. Református: Jn 12,34-36. Neh 12,27-47.- Evangélikus: Róm 6,12-18. lSám 13,1-23. Ezen a napon történt 1457-BEN V. (Utószülött) László magyar király lefejeztette a 24 éves Hunyadi Lászlót. 1893-BAN meghalt Puskás Tivadar, Európa első telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója. 1910-BEN megszületett Gerevich Aladár vívó, minden idők legeredményesebb magyar olimpikonja. Forrás: Ezenanapon.hu GERTRUD, PATRIK napja GERTRÚD. Germán eredetű név, jelentése: a dárdák varázslónője. PATRIK. A Patrícius ír rövidülése. EGYÉB NÉVNAPOK: Ármin, Jozefina, József, Páris, Patrícius, Petrik, Petúr. A katolikus naptárban nagyböjt 2. vasárnapja, Szent Patrik emléknapja, Patrik, Gertrúd, Patrícia napja. A református és az evangélikus naptárban Gertrúd, Patrik napja. A zsidó naptárban második ádár hónap 10. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Tér 15,5- 12.17-18. Zsolt 26. Fii 3,17-4,1. Lk 9,28b-36. Református: Jn 12,37-43. Neh 13,1-22. Evangélikus: Jn 3,14-21. Róm 5,1- 5(6-11). Zsolt 10. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 5 1 4 6 8 7 2 3 7 2 3 1 9 5 4 8 6 6 8 4 7 2 3 5 1 9 4 3 9 6 7 2 1 5 8 5 7 6 8 3 1 9 4 2 8 1 2 5 4 9 6 3 7 3 4 7 2 1 6 8 9 5 2 6 8 9 5 4 3 7 1 1 9 5 3 8 7 2 6 4 ALAKZATBA ÁLL TOVÁBBÁ BECÉZETT ERZSÉBET EME, EZ EURÓPAI ÁLLAM SIEMENS JELE _J NŐI NÉV ARZÉN OROSZ FÉRFINÉV LÓSZERSZÁM^ ÁLKULCS FELÉJE FUT DUNÁNTÚLI VÁROS ► ▼ T ▼ ▲ ORIENS ANNYI MINT, RÖVIDEN ► NIHIL BÓLÉK PÁRJA! ► LÓLÁB TESZI! ► Hy— PÁROS RAJT! ► MAKACS, ÖNFEJŰ CSOMAG (BIZ.) k ▲ ... ÉS KONTRA-NEK KELVIN TEHERAUTÓMÁRKA ► HISZÉKENY RUTÉNIUM r KETTŐS BÁNYAI VÁGAT ► FALIÓRA JELZŐJE ► !BTH I SUDOKU 5 8 9 1 7 4 8 1 _8_ 2 3 5 4 1 5 T 3 5 2 4 3 _i_ 7 8 7 6 3 T T 2 8 7 1 3 9 8 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04.20.) A Hold a Rák jegyében jár. Fontos, hogyan tudja megteremteni az egészséges egyensúlyt a munka és a magánélet között. Sokat beszélgetnek erről a párjával, megtalálhatják a megoldást. BIKA (04. 21.-05. 20.) Nem lenne szabad ennyire elhanyagolnia a régi barátait, és jobban kellene figyelnie a párjára! Egy jó tanács a hétvégére: használja a szabadidejét kikapcsolódásra, feltöltődésre! IKREK (05. 21.-06.21.) Lényegesen jobb a közérzete, mint eddig. Pozitív kisugárzása, nyitottsága miatt sokan kereshetik a kegyeit, emiatt a szerelmi élete kifejezetten fordulatosán alakulhat. RÁK (06. 22.-07.22.) A Hold az ön jegyében van. Remek diplomáciai készsége révén könnyen elkerüli a vitás helyzeteket, és jó mederbe tereli a beszélgetéseket. Több meghívást kap, vonzereje megnő. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) Szombaton sok munka szakad a nyakába, a tervezett pihenés gyönyöreiről egyelőre le kell mondania. Ha igyekszik minél hamarabb végezni, este már kedvére mulathat. SZŰZ(08. 23.-09. 22.) Ne tetézze zsörtölődéssel párja rossz hangulatát. Próbáljon segíteni neki, mert kissé felgyülemlettek a tennivalói. Pénzügyekkel most ne foglalkozzon. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) A Hold a Rákban jár. Ma nem lesz hiánya programokban, sem barátokban. Ráadásul egy olyan kalandot jeleznek a csillagok, amit éppen a kiszámíthatatlansága tesz izgalmassá. SKORPIÓ (10. 23.-11. 22.) Érzékenyen reagál ma mindenre, túlságosan szívére veszi a dolgokat. Képes még órákkal később is rágódni a hallottakon. Lépjen tovább, legyen optimistább, és főként pihenjen! NYILAS (11.23.-12.21.) Az anyagiak miatt lehetnek kellemetlen percei, többet költ a kelleténél. Megélhetése és magánéletének harmóniája attól függ, menynyire képes megbirkózni az állandósult stresszel. BAK (12. 22.-01. 20.) Befelé forduló lesz ma. Kerüli a zajos helyeket, az emberáradatot. Viszont egy magányos séta alkalmával több összefüggésre rájön, és új, szebb megvilágításban látja az eseményeket. VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) Vigyázzon, mert túlságosan nyitott, közlékeny, azzal, akivel nem kellene. Emiatt kihasználhatják vagy átverhetik. Szerelmi téren egy titokra derül fény, ami fájdalmasan érintheti. HALAS (02. 19.-03. 20.) A Hold vízelemű jegyben, a Rákban van. Intuitív erői most szokatlanul erősek. Harmonikus légkörben tudja rendezni a problémákat.