Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-21 / 44. szám
2019. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g A szülő nem tud nem nevelni, bármit tesz, az beépül a gyermek világnézetébe A célja mindenkinek az, hogy ő és családja boldog legyen A szülői minta mindig a legfontosabb BÁTASZÉK-KISDOROG Második alkalommal rendezték meg Bátaszéken a szülők iskoláját. Olyan témák kerültek itt szóba, amely nagyon sok érdeklődőt vonzottak. A rendezvénysorozat meghatározó előadója a holland származású Marco de Leeuw van Weenen, aki immára két évtizede él hazánkban, jelenleg a Tolnai Református Egyházmegye missziós munkatársa. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu - Hogyan indult magyarországi munkájuk?- Az első feladatunk természetesen a nyelvtanulás volt. 2002-től az egyházon belüli felnőttoktatás a fő profilom. 2004-ben tartottam először sorozatot Tolna megyében, a dunaszentgyörgyi református egyházközségben - mondja Marco de Leeuw van Weenen. - Öt évvel később a Tolnai Református Egyházmegye felkért arra, hogy a megyében végezzek szolgálatot. Addig szerte az országban tanítottam, ami egyrészt sok utazással járt, másrészt pedig nem tett lehetővé hoszszabb távú munkakapcsolatokat. Munkámból kifolyólag elsősorban felnőttoktató vagyok. Hitéleti, világnézeti, közösségépítő vagy akár vezetéssel kapcsolatos témákról tanítok. Mivel az egyház tanintézményeket is fenntart, természetes módon alakultak ilyen kapcsolataim is. 2007- ben kaptam felkérést, hogy egy református óvodában a szülőknek tartsak előadást az ott működő „szülők iskolája” keretében. Ott láttam meg először, milyen nagy szükség van ilyen jellegű programra. Azóta már több településen követték ezt a példát, jelenleg Bátaszéken és Siklóson tartok ilyen jellegű sorozatokat. Lengyelben pedig negyedik évben foglalkozunk néhány magántanulóval. Én a matekot, nyelvtant, angolt, ének-zenét és hittant tanítom nekik, ez heti több, mint húsz tanórát jelent.- A szülők iskolájában a témák kiválasztásában is volt nyilván beleszólása, miért pont ezeket- jellemfejlesztés, korszellem, a szavak súlya - találták a legfontosabbnak?- Bátaszéken tavaly kezdtük el a sorozatot a helyi református lelkész kérésére. Akkor úgy döntöttünk, hogy az alapvető témákról legyen szó: milyenek a gyermekek életkori sajátosságai, mik a nevelés általános céljai, hogyan segíthetünk gyermekünknek abban, hogy az iskolát is szeresse. A visszajelzések alapján állítottuk össze a második sorozatot, amelynek első előadása február 14-én hangzott el az Iparos Kávézóban. Idén a másik oldalról kezdjük a gondolkodást: nem csak a szülő neveli gyermekét, hat rá például a korszellem is. Viszont a mai nagyszülők, szülők és gyermekek más-más korszellemben nőttek, nőnek fel. Ezért másképp is gondolkodnak. Közelebbről néztük meg a problémát, és rájöttünk arra, hogy önmagában egyik korszellem sem segít igazán abban, hogy az ember boldog legyen. Ahhoz más kell: önismeret, felelősségvállalás, életöröm. Egy szóban: erős jellem. A jellemfejlesztésről szól majd a második előadás márciusban. Mivel a nevelésben alapvetően fontos a kommunikáció, a harmadik előadás a szavaink súlyáról fog szólni. A negyedik előadásban pedig azt fogjuk közelebbről megnézni, hogy nem csak a gyermek A gyermeknek az a „normális”, amit otthon tapasztal, hall és lát. A veleszületett adottságok mellett ezek határozzák meg a leginkább a felnövekvő ember alapbeállítottságát. Minden más hatás igazából csak korlátozottan tudja ezt az alapot módosítani. A szülő felelőssége tehát alapvető, másra át nem ruházható. Sőt, a szülő nem tud nem nevelni: bármit tesz, az beépül a gyermek világnézetébe. Ezért nagyon fontos a példaadás, a családi élet rendezettsége. A legjobb, amit egy szülő tehet a gyermekéért, az az, hogy mutassa meg, hogyan lehet boldogulni az életben. És ha a szülő sem tudja, kérjen segítséget. A szavak súlya Olyan világban élünk, amelyben sok reklámszöveg vesz körül bennünket. Ezeket mindig fenntartásokkal kell kezelni, ebben a környezetben a szavaknak nincs igazi súlyuk. Ugyanakkor amikor egy szülő „kis ördögnek” nevezi a gyermeket, és pedig nem viccből, az ilyen címkézés negatívan hat a gyermek magatartására, változik az évek alatt, hanem a szülő Is. A szülő-gyermek kapcsolat elég komoly változásokon megy keresztül, érdemes ezt is tudatosítani magunkban.- Mennyiben más a holland és a magyar oktatási rendszer, melyiknek mi az előnye?- Mivel lassan már húsz éve élünk Magyarországon, és az itteni oktatási rendszerről is csupán szórványos tapasztalataim vannak, érdemben nem tudok válaszolni a kérdésre. Összehasonlítva az alsós tananyagot viszont az tűnik fel nekem, hogy a holland pedagógiát a „kevesebbet, de alaposan” szavakkal lehetne jellemezni, a magyart alaptantervet pedig a „minél gyorsabban minél többet” szavakkal. Olvasásnál például a holland gyermekek az első évben aránylag kevés szót tanulnak, de azokban benne van az összes betű. Ezekkel a szavakkal sok-sok szöveget olvasnak, hogy rögződjenek a szóképek. Majd lépésról-lépésre bővítik a szókincsüket. A magyar tankönyvek pedig egy-egy betű tanulásánál minél több betűkapcsolatot, szót gyakorolnak - akár olyan szavakat is, amelyeket egy átlaggyermek valószínűleg még soha nem hallott. írásnál hasonló a helyzet: tapasztalataink szerint bőven elég lenne, ha az elsősök csak a kisbetűket tanulnák meg, másodikban pedig a nagybetűket. És a nyelvtannál is látjuk, hogy a tantervek nem veszik mindig figyelembe az életkori sajátosságokat, így például olyan elvonatkoztató gondolkodást, mint a szófajok megnevezése, csak idősebb gyerekektől lenne elvárható. Az agy fejlődését nem lehet siettetni. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Előadásokkal és tanítással is segítik a felnőtteket és a gyerekeket Nagyon fontos a műszakilag kifogástalan motorkerékpár és a körültekintő, óvatos vezetés Hogyan előzhetők meg a motoros balesetek? TOLNA MEGYE A tavaszias időjárás beköszöntével egyre többen veszik elő a motorkerékpárjukat. A megyében a hét végén már történt is motoros közlekedési baleset. Egy Kawasaki motorkerékpáros közlekedett február 17- én 13 óra 44 perckor az 5603- as úton a 3-as kilométerszelvény közelében Bátaszék irányából Bonyhád felé, amikor egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, és a motor jobb oldalára dőlt. Vezetője leugrott a járműről, amely nekicsapódott a vele ellenkező irányból érkező BMW személygépkocsinak. A motor vezetője könnyű sérüléseket szenvedett, közölte Komlósiné Kiss Anett, a rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, majd ismertette a legfontosabb szabályokat, amelyek betartása megelőzheti a baleseteket. Alapfeltétel a műszakilag kifogástalan motorkerékpár. Legfontosabb a gumiabroncsok, fékek, kormányberendezés és világító berendezések ellenőrzése. A korábban megszerezett vezetési rutin megkophat, ezért az első út alkalmával fontos a fokozott óvatosság. Átlag feletti a motorosok baleseti kockáza-A hétvégén már volt Is motoros baleset Fotó: police.hu ta. Őket ugyanis nem védik a gépkocsiban meglévő passzív biztonsági eszközök. Ezért fontos a védőfelszerelés és a megfelelő ruházat. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost, hanem baleset esetén csökkenti a súlyos sérülések kockázatát is. Sokan túlvállalják, és veszélyes helyzetekbe hajszolják magukat, amikor a saját és a szembejövő jármű sebességét alá-, míg távolságát túlbecsülik. Előzéskor mindig legyen alacsony a sebességkülönbség, és közben megfelelő oldaltávolságot kell tartani, hogy az előttük haladó jármű vezetője időben észrevegye az előzési szándékot. Kanyarban nem szabad előzni, hangsúlyozta a sajtószóvivő, még hirtelen gyorsuló motorral sem, mert az előzéshez szükséges dinamikus gyorsulás során szinte képtelenség korrigálni. Számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen fékezni kell, sőt esetleg vészfékezés közben ki is kell valamit kerülni. Veszélyhelyzet esetén nem az akadályra kell figyelni, hanem menekülő útvonalat kell keresni. 1.1.