Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-28 / 50. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Az egész élet minősége múlhat azon, hogy ki tudunk-e állni önmagunkért. Ez sokaknak természetes dolognak tetszik, de vannak, akik évtizedek óta élnek olyan kör­nyezetben, ahol folyamatosan fenyegetik, zsarolják, sakkban tartják őket, és senkihez nem tudnak, vagy nem mernek se­gítségért fordulni. Anyák és apák, nagymamák és nagypapák mentegetik maguk és mások előtt a gyerekeik, unokáik önző, rideg, vagy akár kifejezetten durva viselkedését. Lehet, önma­gukat hibáztatják, hogy nem tudtak elég jó szülők lenni. Sokan azért nem tudják megvédeni magukat, meft hiába minden, a csemete nem hallgat rájuk, csak a barátaira, min­denben a könnyebb utat vá-Csak egyet nem szabad megtenni: elveszíteni önma­gunkat lasztja, és semmilyen tiszte­letet nem mutat azok iránt, akik felnevelték, eltartották, vagy még most is eltartják. Némelyek egy egész életen át abban a tudatban élnek, hogy őket semmilyen felelősség nem terheli, minden a szüleik hibája. Az ilyen helyzetbe került emberek sokszor csak akkor ve­szik észre, hogy csapdába kerültek, amikor már nehéz, szin­te lehetetlen belőle kitörni. Pedig lehet, sőt, kötelező vala­milyen módon kiszabadulni a kutyaszorítóból. Ami a leg­fontosabb: sohasem szabad hinni azoknak, akik szerint be­le kell törődni ezekbe a helyzetekbe, mert nincs más lehető­ség, nincs más kiút. Bármit el lehet engedni, bármiről le le­het mondani, csak egyet nem szabad megtenni: elveszíteni önmagunkat. Most bővítenék, de nem szavaztak SZEKSZÁRD Az emelt összegű ápolási díj járjon minden érin­tettnek! - fogalmazta meg párt­ja követelését a kormánnyal szemben Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője szer­dán Szekszárdon. Az LMP azt szeretné elérni, hogy az emelt díj ne csak a gyermeküket ápo­lóknak járjon, hanem azoknak is, akik például a szüleiket, nagyszüleiket gon­dozzák. Fontos len­ne, hogy ezt a jut­tatást nyugdíj mel­lett is meg lehessen kapni. Ungár azt is elmondta, a nagy­szülői gyed mellett a nagyszülői gyer­mekápolási díjnak is létjogosultsága van.- Álságos és kétszínű, amit az ellenzék, az LMP csinál - re­agált Horváth István, a Fidesz országgyűlési képviselője. - Ők beszélnek az ápolási díjról, mi­közben decemberben, amikor a parlamentben dönteni kellett róla, egyáltalán nem érdekel­te őket a tartósan beteg gyer­mekek és szüleik sorsa? Meg sem szavazták, helyette bal­héztak, szirénáztak, szelfizget­­tek. Ezzel szemben a Fidesz és a KDNP képviselői megszavaz­ták, hogy januártól tizenöt szá­zalékkal emelkedjen az ápo­lási díj, és bevezették a gyer­mekek otthongondozási díját (gyod). Ezzel megbecsülésüket fejezik ki mindazok iránt, akik azt a lelki és fizikai tehertételt viselik, hogy súlyosan be­teg, fogyatékos hoz­zátartozójukat nap mint nap ápolják. Az intézkedések­nek köszönhetően minden arra jogo­sult család több tá­mogatást kap. A gyod összege januártól bruttó 100 ezer forint, de lépcsőzetes emeléssel 2022- re illeszkedik majd az akkori minimálbérhez. B. K. Látogasson el hírportáiunkra! TEOL.hu Minden arra jogosult család több támogatást kap 2019. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK Város napja, utcafesztivál, borünnep, gasztronómia Bátaszéken egymást érik a rendezvények Bátaszék olyan élhető kis­város a megye déli csücské­ben, amely változatos ren­dezvényeket, színes kul­turális programokat kínál a benne élőknek és a ven­dégségbe érkezőknek. Csö­­tönyi László, a Bátaszékért Marketing NKft. vezetője el­mondta, a múlt évben igye­keztek megfelelni a kötele­zően vállalt, illetve a maguk által meghatározott felada­taiknak. Mauthner Ilona i lona.mauthner@mediaworks.hu BÁTASZÉK - Úgy érzem, hogy jó úton haladunk - fogalma­zott az ügyvezető igazgató. Jól indult ez az év is, a farsan­gi időszakban a város vendé­ge volt egy előadás erejéig a Deutsche Bühne Ungarn csa­pata, télűző koncertet adott a kibővült Kajsza Kvartett, kéz­műves foglalkozást tartottak gyerekeknek, és még1 csörö­­gefánkot is sütöttek. Márci­us 8-án köszöntik majd a bá­­taszéki hölgyeket a nőnap al­kalmából, ebben segítenek majd a Pécsi Nemzeti Szín­ház művészei.- Március idusán az ünnep­lésből mi is kivesszük a ré­szünket, Pilvax Kávéházzal, és a történelmi eseménye­ket idéző műsorral várjuk a városlakókat - mondta Csö­­tönyi László. - Tavasszal ha­gyományteremtő szándékkal indítjuk útjára a felnőtteknek szóló versmondó versenyt, és április 11-én VersVárossá alakul Bátaszék. A frekven­tált helyeken versajándékkal, aszfaltversekkel kedveske­dünk a járókelőknek. Május­ban a triatlon hódolóit várjuk Bátaszékre, az egyre nagyobb jelentőségű sportversenyün­ket 12. alkalommal rendez­zük meg. A gyermeknapon is tartalmas, vidám programok­kal készülünk. A Múzeumok Éjszakáján több helyszínen zajlanak majd az események a városban, és nyáron három-W w ATASZJ Ami itt történik, a tiéd mai Vár mindenkit Bátaszék, mondja Csötönyi László, a Bátaszékért Marketing NKft. ügyvezető igazgatója Beküldött kép Idén ősszel is megrendezik a Királyi Gasztronómiai Estet Október 26-án újra megren­dezi a város a Királyi Gasztro­nómiai Estet, amelyen II. Géza királyi udvarában hódolnak fi­nomabbnál finomabb ételek­kel a városi népcsoportok, a civil egyesületek, a meghívott testvértelepülési delegációk és vendégcsoportok. Pályáza­tot nyújtott be a város a rende­zési költségek finanszírozásá­ra. Hajói alakulnak a dolgok, a Kárpát-medence minden tá­járól tudnak barátokat hívni, és idén szeretnék megcélozni a Vajdaságot is, ahonnét új be­lépővel próbálnak szorosabb kapcsolatot kialakítani. Az érdeklődők a bátaszé­­ki eseményekkel kapcsolat­ban a Petőfi Sándor Művelődé­si Házban kaphatnak informá­ciót, de a könyvtár mellett ta­lálható Turisztikai Információs Pontban is várják az érdeklő­dőket. A legnagyobb közössé­gi portálon is megtalálható a város programja, a bátaszéki programok címen önálló hon­lapot is üzemeltetnek, ame­lyen megtalálható minden fon­tos hír. Barátsággal várunk mindenkit Bátaszéken, ahol tájak és kul­túrák találkoznak, tette hozzá Csötönyi László. szór vehetnek részt a táncolni szeretők az utcafesztiválon, amelynek a helyszíne ebben az évben is az Árpád utca lesz. Kiemelt program lesz a majá­lis, amely a retro jegyében zaj­lik majd, igazi virslis, sörös, körhintás, céllövöldés progra­mot tervezünk. A Pünkösdi Rétesfesztiválon újra örülhet­nek a finomságokkal megtöl­tött tészta kedvelői. A Város Napja elnevezésű, két napot felölelő rendezvé­nyen adják át a városi elisme­rő díjakat, kiállításmegnyitó­ra, komolyzenei koncertre le­het számítani, a gyerekeket pedig nekik szóló műsorok­kal, színházi előadással sze­retnénk szórakoztatni. Fellép a Besh o droM együttes, retro diszkó és táncház is várja az érdeklődőket. Már készül a Bátaszékért Marketing NKft. a bornapok­ra, amelyit az idén szeptem­ber 6. és 8. között tartanak. A negyedik alkalommal meg­rendezésre kerülő bornapo­kon fellépnek a megyei és a régióban ismert együttesek és tánccsoportok, vendégük lesz a Medinai Tamburazene­­kar, a tamási Pántlika Nép­táncegyüttes, a pécsi Misina Néptáncegyüttes és Táncszín­ház, a Góbé zenekar, a könny­űzenei kínálat tekintetében pedig próbáltak újra olyan előadókat a városba csábíta­ni, akik sok ember számára nagyon kedvesek. Bátaszék­re jön Rudán Joe, Kalapács József, Varga Miklós, Pál Dé­nes és Tolvai Reni is elfogadta a meghívásut, Gál Csaba Boo­gie a partyzenekarával érke­zik, az Apostol együttes kon­certjével az idősebb generáci­ónak szeretnének kedvesked­ni, de Kökény Attila rajongói is készülhetnek, illetve élő zenés nagykoncertet ad a bor­napok zárásaként Molnár Fe­renc Caramel. Borból, pálinkából és finom ételekből sem lesz hiány, il­letve a vidámpark újra várja majd a szórakozni vágyókat. Ma már mindössze nyolc perc figyelem jut a tanároknak Nincs élet közösségi oldal nélkül Pofozkodott, ezért büntetést kapott SZEKSZÁRD Nincs közössé­gi oldalak nélküli élete a leg­újabb generációnak, az Alfá­nak, hangzott el a Generációk párbeszéde a családban című előadáson, amelyet dr. Pais El­la Regina pszichológus, címze­tes egyetemi tanár tartott teg­nap a Pécsi Tudományegye­tem Kultúratudományi, Peda­gógusképző és Vidékfejleszté­si Karán a Család Akadémia előadás-sorozat részeként. A 2010-ben vagy azután szüle­tett gyerekekről beszélt, akik ugyan még csak maximum ki­lenc évesek, de jellemző rájuk, hogy a tekintélytisztelet alig létezik a számukra, méghoz­zá a szülői hatás miatt; a szü­leik ugyanis szolgálják őket, mondhatni a szolgálójukká válnak. A Pécsi Tudomány­­egyetem Művészeti Karának tanára azt is elmondta, hogy egy felmérés szerint a gyere­kek a 70-es években körülbe­lül húsz percig tudtak figyel­ni. Mostanra ez a szám nyolc percre módosult, így a pedagó­gusoknak még hatékonyabban kell tudniuk lekötni a figyel­müket. Tegnap az Erőszak­­mentes kommunikáció a csa­ládban című előadás is elhang­zott, amelyet dr. habil Boron­­kai Dóra tanszékvezető egye­temi doncens tartott. B. M. Dr. Pais Ella Regina tartott előadást Fotó: Mártonfai D. SZEKSZÁRD Százötven na­pi tétel pénzbüntetésre ítélt egy 49 éves férfit garázdaság és könnyű testi sértés vétsé­ge miatt nyilvános előkészí­tő ülésen a Szekszárdi Járás­­bíróság. A büntetés napi téte­lének összegét ezer forintban állapították meg. Ha az így ki­szabott 150 ezer forintot eset­leg nem fizetné meg a vádlott, akkor azt tételenként egy nap szabadságvesztésre kell át­változtatni. Az élettársi kapcsolatban élő, egyébként az építőipar­ban dolgozó férfi büntetett előéletű. Korábban szintén pénzbüntetésre ítélte a bíró­ság ittas járművezetés miatt, és egy időre eltiltották a B ka­tegóriás járművek vezetésé­től, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője. A vádlott 2018. március 13- án egy szekszárdi ABC üzlet előtt összeveszett az élettár­sa fiával, akit egy épület falá­hoz nyomott és arcul is ütött. A vádlott személyi erőszak­ban is megnyilvánuló maga­tartása egy város forgalmas élelmiszerüzlete közelében, alkalmas volt arra, hogy má­sokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. Az ítélet jogerős. 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents