Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-26 / 48. szám

2019. FEBRUÁR 26., KEDD KITEKINTŐ g Mindent visszaadnak a falujuknak a miszlaiak, hogy megmaradjanak az emlékek A lokálpatriotizmus központja lett a miszlai Galagonya Tájház Látogatók a Galagonya Tájháznál, amely manapság a miszlaiak egyik legnagyobb büszkesége Archív beküldött fotó A miszlaiaknak, az elszárma­zottaknak az emlékezés hely­színe a Galagonya Tájház, amely - mint népi építészeti emlék - helyi védettséget él­vez. A lokálpatriotizmus pél­daértékű, a helyiek és egyko­ri miszlaiak szívesen adomá­nyoznak tárgyakat a kiállítás bővítésére. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu MISZLA Egyre újul, szépül a miszlaiak büszkesége, a Gala­gonya Tájház, amely még az 1900-as évek elején épült. Népi építészeti emlék, helyi védett­séget élvez.- Több mint száz éves az épület, de nagyon fiatal a táj­ház, amelyet 2018. június 9-én avattunk fel - mondta lapunk­nak Nagy Istvánná, a Galago­nya Tájházat működtető Miszla Helytörténeti és Értékőrző Ala­pítvány elnöke. - Egyébként 2016-tól folyamatosan zajlott a lakóépület teljes külső-bel­ső felújítása. Elkészült a nádte­tő, a falak, nyílászárók javítá­sa, az utcafrontra új, a hagyo­mányokat követő deszkakerí­tés épült, új téglajárda készült. Odafigyeltünk arra, hogy hűen tükröződjön az a régi kor, ami­kor még több generáció élt egy fedél alatt, és a családi élettér, valamint a szokások is teljesen különbözőek voltak a ma meg­szokottól. Az alapítvány célja a magyar falusi-paraszti kultúra építé­szeti, tárgyi, szellemi öröksé­gének, hagyományainak meg­őrzése, a miszlai tájház épüle­tegyüttesének teljes megmen­tése, beleértve a korhű beren­dezéseket, használati tárgya­kat. Nagy Istvánná elmondta, hogy már csak a melléképüle­tek állagmegóvása, renoválása van hátra, de továbbra is nagy munka előtt állnak. Nemrég pályázatot nyertek az istálló, a pajta és a kamrák tetőzetének felújítására. Az elnyert összeg nem teljesen fedezi a várható költségeket. Ám az alapítvány támogatottsága jónak mond­ható, így van esély arra, hogy akár még idén be tudják fejez­ni a munkálatokat. A tájház szobáit már szépen berendezték, és amint az épü­letegyüttes teljesen megújul, közösségi színtérré szeretnék alakítani, ahol hagyományőr­ző rendezvényeket, kézműves foglalkozásokat, egyéb progra­mokat lehet tartani. A benyíló, a tisztaszoba és a hátsó szoba az 1930-as, 1940-es évek lakáskul­túráját tükrözi. Az első szoba bútorai, tárgyai a fiatalabb ge­neráció változtatásra kész, újí­tásokat szorgalmazó életvitelét képviseli. A hátsó szoba sarkos elrendezése az idősebb generá­ció hagyományőrzésének, a ré­gihez, a megszokotthoz való ra­gaszkodásának példája. Napjainkban a közösségek megerősítése, a kötődés élmé­nyének, az odatartozás tuda­tának, a kapcsolati és bizalmi szálak erősítésének feladata vár a kistelepülések lakóira is. Miszla hátrányos helyzetű tér­ségben levő zsákfalu, alacsony lélekszámmal. A település me­zőgazdasági jellegénél fogva ti­pikus falusi- és agroturizmus­­ra alkalmas térség, természe­ti környezetében vonzó vidék, A Galagonya Tájház első lakó­ja Bölcsföldi József és felesé­ge, Lázár Zsófia volt. Leány­­gyermekük, Bölcsföldi Erzsé­bet 1940-ben házasodott ösz­­sze Bucsli Adómmal, és a ház­ban született első gyermekük, Erzsébet. Ismert család let­tek, miután Bucsli Ádám, aki kőművesként dolgozott, a he­gazdag népi hagyományokkal. E célok megvalósításának ki­váló helyszíne lehet a Galago­nya Tájház, az azt élővé tevő programokkal, valamint a már meglevő Borda József Helytör­téneti Gyűjtemény is. A falu ugyan kis lélekszámú, de van egy aktív mag, a hely­ben lakókat, az elszármazotta­kat, a környéken lakókat is he­lyi kis evangélikus templom felépítését is elvállalta a hí­vek közreműködésével. Mun­káját a templom melletti telek­kel jutalmazták, ahová végül egy új házat épített. Feleségé­vel, Erzsébettel és a kis Erzsi­kével 1953-ban költöztek oda. Miután az idős szülők elhuny­tak, új tulajdonosa lett a táj­leértve, akikre építeni lehet, hogy a múlt értékeinek átmen­tésével, megőrzésével, bemu­tatásával, a közösségi esemé­nyekkel és a természetvédelem ügyének felkarolásával ápolják Miszla kulturális örökségét.- A MiszLa Helytörténeti és Értékőrző Alapítvány is fia­tal, a civil szervezetek számá­ra juttatható 1 százalékos tá­háznak: Sinovics István és fe­lesége, Szabó Erzsébet élt ben­ne 2013-ig, a férj elhunyté­ig. Sinovics Istvánné Szabó Er­zsébet 2014-ben adta el a há­zat, amikor is a Miszla Helytör­téneti és Értékőrző Alapítvány kezelésébe került azzal a cél­lal, hogy létrehozzák a község tájházát. mogatásokból 2018-ban része­sülhettünk először - mondta Nagy Istvánné. - A kapott ösz­­szeg is mutatta, hogy jó úton já­runk. Tevékenységünket pár­tolják. Támogatási lehetőség­ként hirdettük meg az új ke­rítés egy-egy deszkájának egy bizonyos összegért való örök­­befogadását. Cserébe mi elhe­lyeztük az adott deszkán a tá­mogató névtábláját, jelezve, hogy az illető értékeli, fontos­nak tartja alapítványunk ér­tékőrző tevékenységét. Ily mó­don a miszlai Galagonya Táj­háznak egyedi deszkakerítése lesz, amely tükre az identitás­­tudatnak és a közösség össze­tartó erejének is - tette hozzá. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Érdemes megismerni a tájház és egykori lakói történetét Van, ami régóta műsoron van, van, ami ezután kerül a nézők elé a díjazott alkotások közül Az Oscar-díjas filmek a szekszárdi moziban SZEKSZÁRD A Zöld könyv - Út­mutató az élethez című Os­car-díjas alkotásnak csütörtö­kön lesz a premierje az Agóra moziban, tájékoztatta lapun­kat Szekeresné Nyúl Anett, a Babits Mihály Kulturális Köz­pont kulturális menedzsere. A Legjobb film kategóriában fődíjat nyert mozi a 91. Os­­car-gála egyik legnagyobb si­kere. Az igaz történet inspirál­ta alkotás egy afroamerikai zongoraművészről szól, aki 1962-ben az USA déli államai­ba indul turnézni. A szekszár­di mozi így nívós esemény elé néz, hiszen ez lesz az első film, amelyet szinte közvetle­nül a legjobb filmnek járó Os­­car-díj elnyerése után tűznek műsorra. A moziteremben emellett már jó ideje vetítik az Ame­rikai Filmakadémia legran­gosabb elismerésének szin­tén nagy nyertesét, a Bohém rapszódiát, amelyet az öt jelö­lésből négy Oscar-díjjal jutal­maztak. A Freddy Mercury életéről szóló zenés film szek­szárdi sikerét nézőszám tekin­tetében most nem érinti az el­ismerés, hiszen tavaly decem­berben tűzték először műsor­ra, és mindvégig telt házat vonzott. Ugyanakkor műsor­ra tűzik ismét márciusban. A A Zöld könyv népes stábja és szereplőgárdája az Oscar-díjátadó színpadán Fotó: Shutterstock Legjobb film kategória továb­bi Oscar-díjasai és jelöltjei a Csuklyások, a Fekete Párduc, a Csillag születik, valamint a Legjobb animációs film, a Pó­kember: Irány a Pókverzum szintén műsoron voltak.- Nézőszámok tekintetében azt gondolom, hogy a friss Os­car-díjas alkotások minden­képpen népszerűbbek lesz­nek, és több nézőt vonzanak majd. így például - többek kö­zött - a legjobb rendezés dí­jat is elnyert Roma című me­xikói film is, amelyet egyelőre nem forgalmaznak Magyaror­szágon - mondta Szekeresné Nyúl Anett. B. M.

Next

/
Thumbnails
Contents