Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-26 / 48. szám

2019. FEBRUÁR 26., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Egyfordulós volt a verseny, sokan neveztek rá Jól matematikáztak, ügyesen felkészültek A díjazott diákok csoportja, a háttérben Ács Rezső polgármester. Képgaléria: teol.hu Fotó: Makovics K. Huszadik alkalommal ren­dezték meg az idén a Szek­szárdi Babits Mihály Általá­nos Iskolában a matemati­kaversenyt, melyre kilenc vá­rosi, illetve város környéki is­kolából 52 tanuló nevezett. Öt évfolyamból - negyedik­től nyolcadikig - a legjobb három diákot jutalmazták. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Február 4-én hu­szadik alkalommal rendezte meg a Babits Mihály Általá­nos Iskola matematika mun­kaközössége a már hagyomá­nyos versenyt. Az intézmény vezetője, Botos Ilona elmond­ta, a hagyományokhoz híven idén is egyfordulós volt a ver­seny, egy házidolgozatot kellett elkészíteniük a jelentkező diá­koknak, amit a szaktanárok állítottak össze. A tanulóknak másfél órájuk volt a feladatok megoldására. Öt évfolyamból - negyedik osztálytól a nyolcadi­kosokig - ötvenketten oldották meg a példákat, eredetileg töb­ben jelentkeztek, de közben so­kan lebetegedtek. Évfolyamon­ként a három legjobb tanuló ért el helyezést. A negyedikesek közül Rostási Szabolcs (Babits iskola) teljesített a legjobban, második Illés Merse (szekszár­di Baka iskola), harmadik Bén­­dek Tamás (PTE ÍGY gyakorló iskola) lett. Az ötödikesek közül első Bachesz Csaba (Babits isko­la), második Szegedi Szabolcs (Babits iskola), harmadik Szi­­egl András (Szent József kato­likus iskola) lett. A hatodiko­soknál Támer Gergő (Dienes is­kola) lett az első, Schneider Zi­ta (Garay iskola) második, Bos­­nyák Petra (Várdomb-Alsóná­­na általános iskola) harmadik lett. A hetedik évfolyamban a legjobban Görcsös Ákos Attila (Baka iskola), a második Lencz Vanda (Dienes iskola), a har­madik Péter Doroti (Baka isko­la) lett. A nyolcadik évfolyam­ban a legjobb Doszpod Sarolta (Dienes iskola), két második he­lyezett lett: Pilisi Eszter (Garay iskola) és Szegedi Ágoston (ka­tolikus iskola), harmadik pe­dig Simon Gergő (szedresi Be­­zerédj általános iskola) lett. Ács Rezső, Szekszárd város polgármestere a város nevé­ben felajánlott különdíját Ros­tási Szabolcs (Babits iskola) 4. osztályos diák kapta. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu xáb Türtdemszépek További képek és értékelés: TEOL.hu Névjegy Kocsis Fanni Tamási Életkor: 16 év Magasság: 164 cm Csillagjegy: Mérleg Kedvenc étel: rántott sajt Kedvenc ital: cola Kedvenc zene: pop Kedvenc parfüm: Playboy Kislányként egyszer már majd­nem indultam egy szépségver­senyen, de aztán mégsem jött össze a dolog. Most az anyukám küldte át a felhívást, így jelentkez­tem erre a megmérettetésre. A Cisz­terci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába járok Pécsre, nagy vágyam, hogy légi­utas-kísérőként dolgozhassak. Előtte mindenképpen gazdasági vonalon sze retnék továbbtanulni. Nyolc éve fuvo­­lázom, más különösebb hobbim nincs, igaz, a tanulás mellett túl sok szabad­időm nem is akad. Ami van, azt szí­vesen töltöm a barátaimmal. Szakályban is nagy esemény volt a disznótor Finom étkek készültek Hat csapat versengett az első közös hőgyészi disznótoron SZAKÁLY Civil kezdeményezés­re - Berecz Viktor ötlete alap­ján - szombaton tartották az el­ső szakályi kolbász- és hurka­töltő versenyt. A felajánlott, 225 kilogrammos disznóból kinyert húst hat részre osztották el - mondta Feuerbach Szabolcs, a művelődési ház igazgatója. Há­romtagú zsűri értékelte a részt­vevő csapatok - Szakályi Kóbá­­szolók, Barátok, Kolbász szelídí­­tők hölgycsapat, Fincsi, Finom­ságok töltögetője, Dzsekszon - elkészült ételeit. A bíráló bizott­ságot Törő Péter polgármester, Heidt Imre helyi lakos, és a zsű­ri elnöke, prof. dr. Gundel János alkotta. A megmérettetést vé­gül a Fincsi nevű csapat nyerte. Az egész napos verseny rendkí­vül jó hangulatban telt, ingyen volt a forralt bor, a tea és a pá­linka. Délben ingyenes ebédre várták a falu lakosságát. Az es­ti bálban a Sprint Live Music Band szolgáltatta a zenét. Dr. Gundel János tudományos munkásságát több intézeti és állami kitüntetéssel honorál­ták, 1983-ban MTA-elismerés­­ben is részesült. A mezőgazda­­sági tudományok kandidátusa tudományos fokozat birtokosa­ként számos kutatómunkában vett részt, egyetemeken, főisko­lákon tanít, eddig 15 könyv társ­szerzője volt, és több mint 350 közleménye egy részét a hazai lapokon kívül külföldön, idegen nyelven is megjelentették. Fele­sége családi gyökerei Szakály­­ba nyúlnak vissza, ezért fogad­ta el örömmel az önkormányzat meghívását. MW Jó hangulatban telt az egész nap A hölgyek is kitettek magukért Beküldött fotók HIRDETÉS STILUS + ÉLMÉNY + SZENVEDÉLY Még több tartalom változatlan áron! STÍLUS ♦ ÉLMÉNY * SZENVEDÉLY Keresse az újságárusoknál!

Next

/
Thumbnails
Contents