Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-23 / 46. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUÁR 23., SZOMBAT A MÁV szerint mindenképpen garantált a biztonság a vasúti átjáróban Fácánkert vezetője aggódik a fénysorompó elromlásai miatt Többször is meghibásodott a fénysorompó az utóbbi időben a fácánkerti vasúti átjáróban. A polgármester aggódik, ugyanakkor a MÁV szerint a biztonság olyankor is garantált, ha nem működik a berendezés. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu FÁCÁNKERT Lényegében a falu kellős közepén halad át a vasúti sín, az átkelőt fénysorompó biztosítja. Bár kis településről van szó, az átjáró viszonylag forgalmas, a gépjárművel közlekedők mellett gyerekek, idősek is járnak arra, gyalogosan, kerékpárral is. Többek között ezért aggódik nagyon Orbán Zsolt polgármester amiatt, hogy az átjárót biztosító fénysorompó az utóbbi időben több alkalommal is meghibásodott, a fehér fény sem világít, előfordul, hogy akár fél napon át. A faluvezető szerint az autósok, akik ismerik a KRESZ-t, vélhetően körültekintően közelítik meg ilyen esetekben is az átjárót, de egy figyelmetlen kisgyerekkel vagy egy, a külvilág ingereit nehezebben, lassabban érzékelő idős emberrel könnyen történhet tragédia. Orbán Zsolt lapunknak azt mondta, hogy több mint egy éve létezik ez a probléma, emlékei szerint nagyjából havonta fordul elő, hogy meghibásodik a jelzőberendezés. Ilyenkor általában a szekszárdi Forgalmas a fácánkerti vasúti átjáró. A fénysorompó többször is meghibásodott már Fotó: Mártonfai Dénes Vasúti átjáró: fő az óvatosság vasútállomás felé tesz jelzést. Legutóbb, február elején ott azt mondták neki, hogy hívja a tolna-mözsi állomást. Amikor a polgármester elmondta, hogy a tolna-mözsieket nem tudja elérni, azt válaszolták neki: majd a mozdonyvezető észre fogja venni a hibát. Orbán Zsolt elmondása szerint a problémát többször jelezte a MÁV felé korábbi egyeztető fórumokon is, de eddig még nem kapott megnyugtató választ, és a jelek szerint a hibát sem sikerült hosszú távon megnyugtatóan orvosolni. Ezért fordult végül a nyilvánossághoz. A fácánkerti fénysorompó ügyében elküldtük kérdéseinket a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságához. Válaszukban leírták: utánanéztek, és több mint négyszáz napnyi, azaz bő egyéves időszakot megvizsgálva összesen 5 alkalommal fordult elő meghibásodás Fácánkertben. A hibát általában másfél órán belül kijavították, kivéve egy esetet, amikor 11 órán belül A közúti közlekedés szabályai szerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. Az átjáró megközelítésekor, illetve az áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek. Ha a fénysorompó sötét, azaz egyik lámpa sem villog, akkor a berendezés nem működik, és a vonatkozó KRESZ-előírások szerint kell eljárni. A sötét fénysorompójelző a közúton közlekedőktől fokozott figyelmet követel, a KRESZ szerint ez nem jelent szabad jelzést a közúti járművek részére. A gépjárművezetőknek minden esetben meg kell győződniük arról, hogy vasúti jármű nem tart a sorompó felé, illetve biztosított a folyamatos áthaladás. Az átjáró előtt meg kell állni, ha bármely irányból vonat közeledik. A vasúti átjárókban és közvetlenül előttük tilos az előzés. történt meg a javítás. Leírták azt is, hogy a fácánkerti probléma „az üzemeltetői tapasztalatok és a hibastatisztika alapján nem tekinthető régóta fennállónak és rendszeresen előfordulónak.” A MÁV megítélése szerint az átjáró biztonsága akkor is garantált, ha nem működik a fénysorompó. Ezzel kapcsolatban közölték: a berendezés meghibásodása esetén sem áll fenn balesetveszély, mert az arra közlekedő vonat mozdonyvezetőit értesítik a hibáról, amit az átjárótól 30-30 méterre levő ellenőrző szemaforok is jeleznek számukra. Ilyenkor a vonatok a vasúti átjárónál lévő szakaszon hangjelzésadással, fokozott figyelemmel és legfeljebb 15 km/ órás sebességgel haladnak át, hogy szükség esetén időben meg tudjanak állni. Arra a kérdésünkre, hogy „majd a mozdonyvezető észreveszi’-jellegű reagálás megfelelő-e ilyen esetekben, azt válaszolták, hogy „ennél a fénysorompónál a meghibásodást a mozdonyszemélyzet is köteles jelenteni a legelső forgalmi személyzettel rendelkező szolgálati helyen, ahol a vonat megáll.” További érdeklődésünkre jelezték: a MÁV Zrt. munkatársai megvizsgálják, hogy mi okozza a meghibásodásokat Fácánkertben. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu HIRDETÉS Pannónia különlegességeivel ismerkedtek SZEKSZÁRD Pannónia, azaz a Dunántúl római világával ismerkedett a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban a gyönki általános iskola tizennégy diákja. A tanulók Radványi Ferenc tanár vezetésével érkeztek az intézménybe. A vendégek Andrásné Marton Zsuzsanna múzeumpedagógus kalauzolásával megtekintették a kiállítást, ezután az időkapun átlépve a Pincemúzeumban lehetőség nyílt korhű ruhákba öltözve, képletesen részt venni egy római lakomán. Az eredeti a kiállítóterem vitrinjében található. Sz. Á. A gyönki általános iskolások római ruhákba öltöztek Beküldött kép Beöltöztek a diákok HIRDETÉS SÍMAGAZIN: FÓKUSZBAN A SZEZON ÚJDONSÁGAI SZUPERGYORS LÉCEK, DIZÁJNOS SÍDZSEKIK, ELKÉPESZTŐ SÍCENTRUMOK, ÚJ GYÓGYÍTÁSI MÓDSZEREK, ÉLETHŰ SZIMULÁTOROK, EURÓMILLIÓS FEJLESZTÉSEK OLDALON! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!