Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-02 / 28. szám

2019. FEBRUAR 2., SZOMBAT BELFÖLD-KÜLFÖLD g Gyújtogatás okozta a halálos tüzet BUDAPEST Két 15 és egy 16 éves fiatal szándékosan okozta a ha­lálos kollégiumtüzet január 23-án, a budapesti Ráday utcá­ban - közölte a rendőrség. A három fiatal egyikük ott­honában ötölte ki, hogy vala­mit fel kellene gyújtani. Kö­­römlakklemosót vettek, és a Markusovszky térre mentek, hogy ott valamit felgyújtsanak. A református kollégium falá­nak volt támasztva egy szivacs, azt egyikük lelocsolta a lakkle­­mosóval, a másikuk meggyúj­totta. A szivacs mögött egy használaton kívüli ajtó volt, s mögötte a berendezési tárgyak is begyulladtak. A fiatalokat tettüket „heccnek” tekintették. A kollégiumban tartózkodók még idejében kijutottak, de egy 47 éves, négygyerekes veszpré­mi családapa bent rekedt. A fér­fi az egyik fővárosi egyetemen végzett doktori munkája miatt minden héten egy éjjelt a kol­légiumban töltött. Bogárdi Sza­bó István református püspök gyűjtést indított az elhunyt apa családja támogatására. Az épület a tűz után hasz­nálhatatlanná vált, a diáko­kat sikerült máshol elszállá­solni, de mivel a holmijaik bennégtek, gyűjtést indítot­tak javukra. A Károli Gáspár Református Egyetem számlá­ján 24 és fél millió forintnyi adomány gyűlt össze a meg­segítésükre. MW Holland parlamenti delegáció jön tájékozódni Vitatott Sargentini Kereszténydemokrata kez­deményezésre a holland parlament utána fog járni Judith Sargentini hazánkat ért vádjainak. A balolda­li képviselő jelentésével el­lentétben meghallgatják a másik felet, a magyar kor­mányt is. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu AMSZTERDAM A holland par­lamentben utána fognak jár­ni a Sargentini-jelentésben szereplő gyanúsítgatásoknak, vádaknak - közölte a Ma­gyar Időkkel Marácz László, az Amszterdami Egyetem ok­tatója. A magyarországi jog­­államiságról kezdeményezett szerdai európai parlamenti (EP-) vita után az adjunktus kifejtette: holland keresztény­­demokrata kezdeményezésre, február 14-én fogják megtar­tani a bizottsági meghallga­tást, amelyre felállítanak tu-A képviselő szavában már Hollandiában is kételkednek Fotó: MTI dományos, civil társadalmi, valamint általános politikai szekciót is, emellett számos különféle szakértőt is meg­hívtak. Az ülést követően kétnapos magyarországi látogatást ter­veznek, hogy valós képet nyer­hessenek hazánkban a jogálla­miság, a sajtó és más egyéb, a jelentésben gyaníthatóan túl­zóan inkriminált terület hely­zetéről. Mint ismeretes, érdektelen­ségbe fulladt a Magyarország­ról szóló szerdai EP-vita Brüsz­­szelben, alig néhány képviselő volt kíváncsi a támadássorozat újabb epizódjára. Szánthó Mik­lós, az Alapjogokért Központ igazgatója a vitán elhangzot­tak kapcsán felhívta a figyel­met, a balliberális oldal igyek­szik kisajátítani olyan fogal­makat, mint a demokrácia és a jogállamiság, és ezeken saját perverz liberalizmusukat ért­ve vonják kérdőre az általuk renitensnek tartott államokat. Ahmed H.-nak még a közel egymillió forintos perköltséget is ki kellene fizetnie Első fokon elutasította a Fővá­rosi Törvényszék Ahmed H. ke­resetét abban a polgári per­ben, amelyet a szír férfi azért indított a Miniszterelnöki Kabi­netiroda ellen, mert szerepelt a Soros-tervvel kapcsolatos nemzeti konzultáció egyik kér­désében. Ahmed H.-nak csak­nem egymillió forintos perkölt­séget is meg kell fizetnie. Ah­med H.-t a röszkei határátke­lőhelynél 2015-ben támadt tö­megzavargás résztvevőjeként 2018 őszén jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték. A napokban arról döntött a bí­róság, hogy büntetésének két­harmada, negyven hónap le­töltése után január 19-én fel­tételesen szabadlábra kerül, s egyúttal kitoloncolják az or­szágból. A férfi nyolcmillió fo­rint sérelemdíjat követelt a Mi­niszterelnöki Kabinetirodától, továbbá nyilvános elégtételt, mert szerinte megsértették személyiségi jogait. Ezt utasí­totta el most a bíróság első fo­kon. Az ítélet ellen annak kéz­hezvételétől 15 napig lehet fel­lebbezni. HÍREK Működik a bűnözői top 50 BUDAPEST A körözési toplis­ta keddi elindítása óta meg­háromszorozódott a napi be­jelentések száma, három főt pedig el is fogtak - kö­zölte az Országos Rendőr-fő­kapitányság szóvivője. Gál Kristóf azt mondta, két fér­fit szerdán külföldi társható­ságok, csütörtökön egyet a Pest megyei rendőrök fogtak el. Utóbbit - egy kilenc éve, kábítószeres bűncselekmény miatt körözött férfit - lakos­sági bejelentés alapján talál­tak meg. A körözési toplistán ötven ember szerepel. MW Feliratkoztak a Soros-listára BUDAPEST A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt mi­niszterelnök, a Demoratikus Koalíció (DK) elnöke újra el­ismerte, hogy az ellenzék együtt iratkozott fel a So­ros-listára. A nagyobbik kor­mánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy Gyurcsány Fe­renc a DK megemlékezésén azt mondta, a hazafiaknak és demokratáknak, függetle­nül attól, hogy honnan jöttek, közösen kell szembeszállni­uk Orbán rendszerével. Hoz­záteszik: ezzel Gyurcsány Fe­renc ismét egyértelművé tet­te, hogy az ellenzéki politiku­sok a hatalomért mindenre képesek: a baloldal „gátlás­talanul összeállt a náci, anti­szemita Jobbikkal, és együtt iratkoztak fel a Soros-listá­ra”. MW Szávay István és Staudt Gábor visszavonult Hibás jobbikos üzenet Hadházy Ákos újabb lakást vásárolt Nyilatkozó képviselők BUDAPEST Közzétették vagyon­nyilatkozatukat a parlamen­ti képviselők. Az előző évek­hez hasonlóan tavaly is Gyur­csány Ferenc, a DK elnök-frak­cióvezetője kereste a legtöb­bet a parlamenti pártok veze­tői közül. A tulajdonában lé­vő Altus Portfolió Kft.-bóT 298 millió forinthoz jutott, érték­papírjai már 660 milliót értek. Mindezt egy 14 milliós meg­takarítás, meg egy 50 négy­zetméteres pápai lakás egé­szíti ki. Gyurcsány 2016-ban 1,2 milliárd forintot, 2017-ben 228 milliót vett ki a cégéből. Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének kilenc ingatlan­ja van, a legtöbb a Heves me­gyei Aldebrőben, köztük egy családi ház, továbbá szántók és egy gyümölcsös is. Nagy értékű ingóságok között egy Fiat Puntót és egy MTZ trak­tort tüntet fel. Több mint más­fél millió forintos lakáshitele és hárommillió forint tartozá­sa van. Tóth Bertalan MSZP-s elnök meglepően vagyonos - írta az Origó. Felerészben tulajdono­sa egy pécsi lakóháznak, van egy erdeje, egy hétvégi háza, továbbá több pécsi ingatlanja, egy kétmillió forintos és egy 60 592 eurós életbiztosítása is, ráadásul valaki 12 millió­val tartozik neki. Nála is gaz­dagabb a zuglói szocialista Tóth Csaba, aki 2018-ban fele­részben vásárolt egy 84 négy­zetméteres budapesti társas­házat, és örökölt felerészben egy zalaegerszegi, 584 négy-TÁVOZÁS Érdekes videót tett közzé Sneider Tamás, a Job­bik elnöke a Facebookon. Ar­ra biztatja benne pártja szim­patizánsait, hogy ragadja­nak festékszórót, és rongál­ják meg a kormány plakátja­it. „KORRIGÁLJUK! - Elindult az újabb milliárdos kormány­zati plakátkampány arról az unalomig ismételt hazugság­ról, miszerint Magyarország jobban teljesít. (...) ragadj fes­tékszórót, és a kormány pla­kátjain üzend meg Orbánnak, hogy mit gondolsz a rendsze­réről! Küld be!” Az üzenetbe csúszott egy apró hiba: a küld ige felszólí­tó módú, egyes szám második személyű, határozott ragozá­­sú alakját nem sikerült he­lyesen leírni, a helyes „küldd be!” helyett „küld be!” felszó­lítás olvasható az anyagban. Mindeközben tegnapi ha­tállyal két jobbikos, Szávay István és Staudt Gábor hiva­talosan is lemondott ország­­gyűlési mandátumáról, a nyilatkozatát eljuttatta Kövér László házelnöknek. Szávay azért távozott, mert kiderült: párttársai előtt az­zal dicsekedett, hogy lezsidó­­zott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhe­lyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politi­kus megerősítette a hangfel­vétel valódiságát, de hozzá­tette, hogy a beszélgetés so­rán csak viccelt. Képviselőtársa, Staudt Gá­bor a Facebook-oldalán ma­gánéleti okokkal magyaráz­ta, hogy lemond parlamenti mandátumáról. Ugyanakkor ismert: az ügyészség utasí­tására az adóhatóság nyomo: zást rendelt el abban a mil­liárdos áfacsalási ügyben, amelynek a jobbikos honatya is érintettje lehet a feljelentés szerint. Mindkét politikus már tavaly év végén bejelen­tette lemondását. MW VIZŰ Orbán Viktor péntek reggel találkozott David B. Cornsteinnel, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével, hogy négyszemközti megbeszéléseket folytassanak a javuló amerikai-magyar kapcso­latokról. A Ripost információ szerint a találkozót a magyar miniszterelnök otthonában tartották. A lap birtokába került egy fénykép, a helyszín valóban Orbán Viktor XII. kerületi háza MW A független képviselőnek több tolnai ingatlanja van Fotó: MTI zetméteres területet, rajta la­kóházzal. A tulajdonában van felerészben egy 112 és egy 51 négyzetméteres budapesti társasház, továbbá Bükkön és Sopronban is tulajdonosa egy­­egy ingatlannak. Értékpapír­ban 190 millió forintja, kész­pénzben ötmillió forintja van. Vagyona összértéke közel le­het az egymilliárd forinthoz - írja az origo.hu. Hadházy Ákos független képviselő újabb, ezúttal egy 140 négyzetméteres szekszár­di lakással gazdagodott. Tu­lajdonosa továbbá egy 5000 négyzetméteres fácánkerti szőlősnek, felerészben tulaj­donosa egy 160 négyzetméte­res, szintén szekszárdi lakó­háznak. Hadházynak 2017- hez képest nőtt az adóssága. Orbán Viktor miniszterel­nök, Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök vagyona érdemben nem válto­zott. A kormányfőnek a tavalyi 945 ezerhez képest jelenleg 1,3 millió forint banki megtakarí­tása van, a feleségével közösen felvett jelzáloghitelből 3,5 milli­ós tartozásuk maradt. Felerész­ben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budai társasházi la­kásnak és egyedüli tulajdono­sa egy felcsúti háznak. Áder Já­nos megtakarításai sem nőttek, az államfő a folyószámláján 21 millió forintot tart és továbbra is két ingatlan résztulajdono­sa. Az Országgyűlés fideszes elnökének megmaradt a sziget­­szentmiklósi háza és a Skodája is. Kövér László bankszámláján négymillió forint van MW

Next

/
Thumbnails
Contents