Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-14 / 38. szám

ß MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2019. FEBRUÁR 14., CSÜTÖRTÖK Elkötelezettje volt az ismeretek átadásának, a tudás folyamatos bővítésének A tanító, akit követtek diákjai Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját az országo­san ismert Tolna megyei néptanító, Renkecz József. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZARD/UZD Józsi bácsi, ahogy mindenki ismeri, a ré­gi idők tanúja. 1949-ben a Sop­roni Evangélikus Tanítóképző­ben jeles minősítéssel népisko­lai tanítói és kántortanítói ok­levelet szerzett. Első munka­helye Grábócon volt, majd Di­­ósberénybe helyezték. Lesze­relése után 1955-ben Uzdon iskolavezetői megbízást ka­pott, kezdeménye­zésére az egykori Fördős-kúria átala­kításával megvaló­sult az akkori kor­nak megfelelő há­rom tantermes is­kola. Az osztályok­ban 80-90 tanulót okítottak az egykoron apácaként dolgo­zó Reicz Teréz tanítóval, a har­madik nevelő képesítés nélkül vett részt a munkában. A kiváló tanulmányi ered­mények, a tanulókkal va­ló foglalkozás, a diákközös­ség megyehatáron túli sike­rei, a felnőtt lakosság oktatás­ba történő bevonása, a falukö­zösség és az öntevékeny kul­turális programok szervezé­sének eredményeként a taní­tókat példaként állították az oktatási ágazat képviselői elé. A tanítók nemcsak tanítottak és neveltek, hanem hasznosít­ható tudást adtak át a gyerekek­nek. Renkecz József majd húsz éven át volt az uzdi iskolások ta­nítója és a falu köztiszteletben álló „előjárója.” Az iskola meg­szüntetését követően az 1972- 73-as tanévtől már a sárszent­­lőrinci iskola igazgatójaként te­vékenykedett. A nagy hatású erdélyi tudós, Apáczai Csere Já­nos pedagógiájának üzenetét vitte magával: az a jó pedagó­gus, aki után mennek a diákok.- Új dolog volt egy osztott is­kolában dolgozni, más felada­tot jelentett - idéz­te fel a kezdeteket Renkecz József. - Nagy közösséget vezetni, minden­kivel szót érteni, nem volt könnyű. Annak ellenére, hogy igaz a pedagógia alapelv, hogy azonos korú és értelmi szintű gyerekeket könnyebb tanítani, nagy lehetőségek rej­lettek az összevont osztályban. Utóbbi néha többet nyújtott a tanulóknak. A másodikos gye­rek végignézte és hallgatta azt is, ami a negyedik osztályban zajlott, az elsős azt, ami a har­madikban, és megjegyzett be­lőle valamit, mert a kicsiket mindig az érdekli, amit a na­gyobbak csinálnak. A tanítók nemcsak ta­nítottak, ne­veltek is Renkecz József megszervezte és évtizedeken keresztül működtette az uzdi népfőiskolát Fotó: M. K, Hamarosan rendeződhet az uzdi gyűjtemény sorsa Józsi bácsi Szekszárdon él fe­leségével, Kató nénivel, aki 40 évig vezette az uzdi óvodát. Megszerették a megyeszékhe­lyet, annak ellenére, hogy a Tol­na Megyei Népfőiskolái Társa­ság alapítója, tiszteletbeli örö­kös elnöke ódzkodott a váro­si léttől. De felesége meggyőz­te, lányuk a szomszédban lakik, és mint mondja szempont volt, hogy „száz méter a kórház, öt­száz a temető.” A több mint har­minc alkalommal kitüntetett pedagógus fájlalja, hogy kevés kitüntetést adhatott kollégái­nak. Annak viszont nagyon örül, hogy komoly lehetőségeket biz­tosított iskolásainak. Ugyanak­kor aggodalommal tölti el, hogy a volt szolgálati lakásokban évek óta tárolt gyűjteményének mi lesz a sorsa. Volt tanítványai megalapították az Uzdi Diá­kok Baráti Társaságát, majd az Uzdért Egyesületet. A civil szer­veződés a sárszentlőrinci önkor­mányzattal és a Wosinsky mú­zeummal együttműködve azért dolgozik, hogy pályázati forrá­sok segítségével a „Renkecz Jó­zsef Helytörténeti Gyűjtemény" méltó elhelyezést kapjon. 1990-ben nyugdíjba vonult. Az egykori iskola tanterme­iben megvalósította nagy ál­mát, az évtizedeken keresz­tül gyűjtött tárgyainak kiállí­tását, bemutatását. A nagy lá­togatottságnak örvendő, több ezer darabból álló tematikus gyűjtemény egyik szobájában irodalmi kincsek, Petőfi Sán­dor, Illyés Gyula, Babits Mi­hály és Lázár Ervin emléktár­gyai voltak láthatóak.- Egyes becslések szerint több millió forintot ért a gyűj­temény - emelte ki Renkecz József. - A néprajzi szobá­ban használati tárgyak, a tör­ténelmiben II. világháborús hősök relikviái lettek kiállít­va. Az összeállítás nagy része megvan, egy részét széthord­ták. Fáj a szívem érte. Egy há­romszáz fős településnek nem volt mivel dicsekednie, akkor a földesúri kúriában volt mit megmutatni. Két dicséret na­gyon jól esett, dr. Kolta Lász­ló főiskolai docens, helytörté­nész azt mondta: a néptaní­tó nemzetmentő munkájának eredménye a tárlat. Egy bus­zsofőr pedig így búcsúzott tő­lem: Jóska bácsi, miért nem le­het ennek az országnak olyan vezetője, mint maga! Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Uj világlátást ad, kapcsolatokat épít, bővíti az elhelyezkedési lehetőségeket HIRDETÉS Az Erasmus+ és a szerelem Az Erasmus ösztöndíjak számos párt, sikeres házasságot hoztak össze az évtizedek alatt A több mint 30 éve futó Erasmus-*- ösztöndíjprog­ramnak számos előnye van: fejlődik a nyelvtudásod és az önbizalmad, magabizto­sabb leszel, valamint meg­tapasztalod az önállóságot az otthonodtól távol. Minde­zek hozzájárulnak a későb­bi munkaerőpiaci előnyhöz, amit egy külföldön töltött szemeszter vagy szakmai gyakorlat jelenthet. Gyak­ran életre szóló barátsá­gok, sőt sok esetben szerel­mek is születnek a kint töl­tött félév alatt! Valentin-nap alkalmából járjuk körül ezt a témát - párok, szerelem, Erasmus+i Ha már benned is felme­rült a kérdés: Nekem van pá­rom, hogy menjek Erasmus­­ra? A rövid válasz: a párod­dal együtt! így tett Kusz Petra, biológia alapszakos és Vadker­ti Tóth Viktor, geográfus mes­terszakos PTE hallgató is, akik már több mint egy éve voltak együtt, amikor Erasmus+ ösz­töndíjjal Csehországba utaz­tak, ugyan nem egy városba, de egy országba: Petra Ceské Budéjovice-ben, Viktor pedig Prágában tanult fél évig. „Rengeteg érdekes ember­rel találkoztunk különféle or­szágokból Dél-Koreától kezd­ve Mexikóig, számomra a leg­meghatározóbb a sokszínű­ség volt. Mivel sok időt töltöt­tünk el egymás városában, közös ismerősöket, barátokat is szereztünk. Amint lehetett, együtt utaztunk, felfedeztük Csehországot, és a félév so­rán eljutottuk Németországba és Írországba is. Tanácsként talán annyit tudok mondani, hogy párként se féljetek ne­kivágni az Erasmusnak, egy ilyen élményt kihagyni kár lenne, együtt megélni viszont még jobb.” Jogászhallgatóink, Czotter Regina és Kocsis Richárd már egy párt alkottak, amikor úgy döntöttek, hogy egy városba pályáznak Erasmus+ ösztön­díjra: mindketten La Coruna csodálatos városába, Spanyol­­országba utaztak. Szerintük előny volt, hogy volt kire tá­maszkodni, viszont hátrány volt, hogy egymással magya­rul beszéltek, így a nyelvi fej­lődésük esetleg kicsit lassabb volt, de így is elég jelentős. Már csak emiatt is megérte. Sok külföldi barátot is szerez­tek, felejthetetlen élmények­kel gazdagodtak. „A legjobbak talán az utazá­sok voltak. Eljutottunk olyan különleges helyekre, ahova az Erasmus nélkül nem biz­tos, hogy sikerült volna. Csak hogy néhányat említsek a sok közül: Azori-szigetek, Ibiza, Barcelona, Madrid, Santiago de Compostela. Ez a néhány hónap egyénileg és párkap­­csolatilag is hasznos tapasz­talat, és komoly jellemfejlődé­sen lehet keresztülmenni. Ösz­­szességében sokkal több a po­zitív élmény, mint a negatív, mindenképp megéri kimenni, akár párban, vagy egyedül is.” A PTE BTK másodéves an­gol-francia tanári szakos hall­gatója, Tar Kira a franciaor­szági Avignonba utazott Eras­­mus+ ösztöndíjjal. Párjával három éve találtak egymásra, másfél éve pedig együtt élnek, így Kírának különösen nehéz volt elindulnia. A távkapcso­lat nehézségeit enyhíti, hogy időközben a párja is útra kelt, Londonba költözött. „Szerintem a komolyabb kapcsolatban élők számára ideálisabb az, ha nemcsak az egyik fél, hanem a másik is el­indul egy hosszabb kalandra. Azért, hogy amíg tart az Eras­mus, addig se érezze egyedül magát a párunk, vagy esetleg mi se érezzük rosszul magun­kat attól, hogy otthon hagy­tuk őt. Ügy vélem, hogy az Erasmus tanulmányút az új kihívásokkal segíthet jobban megismerni önmagunkat, így a párkapcsolatunkra is jó ha­tást gyakorolhat.” Nem túlzás azt állítani, hogy az Erasmus programmal kint töltött félév megváltoztatja az emberek életét, különösen igaz ez Bőczin-Sirkeci Vanda esetében, aki a 2009/2010-es tanévben utazott Ankarába, Törökország fővárosába hall­gatóként. Beilleszkedését se­gítő „Study Buddy”-ja, mento­ra révén ismerte meg Uralt, a jogászhallgatót, akivel első lá­tásra egymásba szerettek. „Egy ideig csak plátói sze­relem volt. Egy hónapba telt, mire elhívott randizni, utána már nem volt visszaút. Először Bécsben éltünk, majd haza­költöztünk Pécsre, 2015 nya­rán itt házasodtunk össze, és Idil, a kislányunk is itt szü­letett 2017-ben. Kétéves lesz Valentin-napon, igazi szere­lemgyerek! A jövő cserehallgatóinak pe­dig azt kívánom, hogy hasz­náljanak ki minden lehetősé­get, mert most fiatalok és most van rá alkalmuk. Menjenek szakmai gyakorlatra és tanul­ni, akár többször is. Ismerje­nek meg más kultúrákat, le­gyenek nyitottak. Nem biztos, hogy a szerelem rátalál vala­kire, de az biztos, hogy ők ma­gukra találnak majd kint és óriási személyiségfejlődésen mennek majd keresztül.” Párral vagy pár nélkül: az Erasmus+ egy remek lehető­ség, ne hagyd ki! Ha most je­lentkezel tanulmányi ösztön­díjra, ősszel utazhatsz, vagy szakmai gyakorlatra akár már nyáron is! erasmus.pte.hu facebook.com/Erasmus.PTE instagram.com/erasmuspte

Next

/
Thumbnails
Contents