Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-14 / 38. szám
2019. FEBRUÁR 14., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP ß Másfél milliárdos támogatás érkezett a kormánytól Sportoázis jön létre Nem kevesebb, mint 1 milliárd 567 millió 180 ezer forint célzott támogatást biztosít a kormány Bonyhádnak. A pénzből megújul a városi sportpálya, akárcsak az üresen álló Perczel-kúria. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu BONYHÁO A jó hírt tegnap jelentette be a városházán Potápi Árpád János államtitkár, valamint Filóné Ferencz Ibolya polgármester. Az előzményekhez tartozik, hogy a kormányhoz annak idején benyújtott kérelem olyan fejlesztést céloz, melyre nincs pályázati lehetőség: ugyanakkor a város családos lakosságát, fiataljait és sportolóit kiváltképp érinti, tehát a megvalósulás kiemelten fontos. Potápi Árpád János a kezdeti egyeztetésektől kezdve támogatta a fejlesztési tervet és a kérést, melyre - közbenjárásának köszönhetően - a kormány igent mondott. A tervezés, engedélyezés, közbeszerzést követően a tervek szerint idén szeptember elsején kezdődik el a kivitelezés. Ennek a szerteágazó munkának a keretében felújítják és klubszobával, pályára nyíló üvegfelülettel bővítik a sportpálya öltözőjének épületét, új raktárépületet alakítanak ki, korszerűsítik a centert Zsúfolásig megtelt a terem az érdeklődőkkel Fotó: Makovics K, és az edzőpályát, harminchat férőhelyes térkövezett parkolót, továbbá salakos teniszpályát, hatsávos rekortán borítású futó- és 2000 négyzetméteres atlétikai pályát alakítanak ki, utóbbit szabadtéri fitneszeszközökkel és streetball játéktérrel is gyarapítják. A részletekre ügyelést mutatja a tervezett automata öntözőrendszer és az emelt edzésszintű világítás. A Perczel Mór utca 44. szám alatti kúria új funkciót kap. Rendeltetése szerint a jövőben sportrekreációs célokat szolgál. Kiváló helyszíne lesz az edzőtáboroknak, konferenciáknak és más rendezvényeknek, ezzel együtt szállást is kínál a városba érkező vendégeknek. A beruházás részeként az épületet övező park is új külsőt kap. A kivitelezés a tervek szerint egy éven belül, azaz 2020 augusztus 31-re maradéktalanul meg is valósul. Városgyarapítás: beérett a közös munka gyümölcse Néhány millió forint híján hárommilliárd forintot tesz ki az az összeg, melyet Bonyhád az elmúlt esztendőkben egyedi döntések alapján kapott a kormánytól. Filóné Ferencz Ibolya jogos örömmel közölte, hogy annak idején az északi elkerülő út megépítésére 750 millió forint, a sportcsarnok felújítására 674 millió forint, most pedig a sportcélú fejlesztésre 1 milliárd 567 millió forint érkezett. Pályázati forrásokból hatmilliárd forintot sikerült bevételezni. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt kilencmilliárd forint ráfordítás adott erőteljes lendületet a Völgység székhelyének fejlődéséhez. A polgármester megjegyezte, hogy ez az elismerésre méltó eredmény közös és kemény munkával valósult meg. Új életet leheltek régi bútorokba a pályázók PAKS Eredményt hirdettek a Paksi Atomerőmű Alkotó Energia pályázatában, amelyre mintegy kétezer alkotást neveztek két korcsoportban, négy kategóriában. Az MTI híradásából kiderül, hogy a legtöbben a Do It Yourself! dekorációk és ajándéktárgyak témában neveztek, de több alkotás jelent meg a bútor- és használatitárgy-készítés, funkcióváltás kategóriában is. A pályamunkák több mint ötödé bútorfelújítás és -átalakítás volt, minden harmadik jelentkező pedig hulladék és maradék anyagból készített lakberendezési, használati tárgyat vagy gyermekjátékot. Hűtőszekrénnyé alakított benzinkúti töltőoszlop, marmonkannába rejtett italkészlet, fahulladékból készült dizájnkerékpár és elhasznált vitorlából varrt táska is szerepel a díjazott alkotások között. Az Alkotó Energia kezdeményezés legfőbb célja annak bemutatása, hogy a környezet védelmében milyen kreatív módon hasznosíthatók a kidobásra szánt tárgyak, bútorok, anyagok. A nyertesek névsorát megtalálja a teol.hu oldalon. Az elismeréseket március 2-án adják át Pakson. H. E. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu HIRDETÉS NE CSUK ÁLMODOZZ A SZERENCSÉDRŐL... Ajándékozás Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainapujsag.hu K ényes vagy a frizurádra. De van, aki összekócolhat. Ez a szerelem. Február 14, Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe. Sokak álláspontja szerint: nem kellenek nekünk ezek az amerikai cécók! Miért vennénk át bármit is a gyökértelen, kurta, 240 éves múltra visszatekintő USA-ból? A gesztenyével töltött pulykát, a töklámpást, a karácsonykor érkező télapót... Ápoljuk csak a mi évezredes keresztény hagyományainkat! A kézműves mesterségeinket, a viselet-, tánc-, zene- és ételkultúránkat... De a szerelem terén engedményeket teszünk. Valentinkor szabad a csók. Aki nem a kapásból való elutasítás bajnoka, s esetleg utánanéz a részleteknek, meg-Valentin a harmadik században élt katolikus pap volt lepődik. Szent Bálint, vagyis Valentin ugyanis egy, a harmadik században élt katolikus pap volt. Tehát nem cikizendő, távol tartandó idegen. A mi önfeláldozó elődünk, a keresztényüldözés mártírja, a szeretetet hirdető vértanú. Ma a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziások védőszentjeként tisztelik. Más kérdés, hogy elüzletiesedő világunkban, ahogy a karácsony, úgy a Valentin-nap is kiüresedik. A gazdasági élet elnevezésű társasjáték résztvevői mellőzik az „ideológiát”, és a vásárlásra koncentrálva „ünnepelnek”. De ki állíthatná, hogy az ajándékozás káros szokás? Épp ellenkezőleg! Egyes törzseknél egyenesen kötelező a nyakék vagy karkötő továbbadása, hogy mindenki viselhesse egy darabig. S van, ahol tilos az ajándékért ellenszolgáltatást adni vagy elvárni. Egyes törzseknél. Könnyen bejutott a lakásba a tolvaj KURD Lopás miatt indított eljárást egy 25 éves kisvaszari férfi ellen a Dombóvári Rendőrkapitányság. A nyomozás megállapításai szerint a gyanúsított január 16-án, napközben könnyen bejutott egy kurdi házba, ugyanis a melléképület ajtajában hagyott kulcscsomón rajta volt a bejárati ajtóé is. A kulccsal kinyitotta a bejárati ajtót, majd a nappaliból kétszázezer forint értékű arany ékszert, a kamrából pedig élelmiszert lopott. Utóbbi értéke mintegy tízezer forint lehet. A férfi ezt követően bement a garázsba, belenézett az ott parkoló autóba, de abból nem lopott el semmit. A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában egyebek közt azt is elmondta, hogy az ékszereket zálogházakba adta be. A rendőrök meg is találták azokat, lefoglalták és viszszaadták a sértettnek, tájékoztatta lapunkat Molnár Agnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 1.1. HIRDETÉS r*»4 «X. " ■< \ f KOMA ii XV. Szekszárdi Tavaszváró Szakmai Méhésznap MI&íMsmÉrflMa Babits Mihály Kulturális Központ (Szekszárd, Szent I. tér 1.) Már reggel 7 órától eszközvásár! ELŐADÓINK: • DR. HAJNAL KLÁRA, egyetemi adjunktus „A klímaváltozás hatása a méhészek és a méhek életére’’ • CSERTEI JÁNOS, hatósági szakértő „Aktuális méhegészségügyi kérdések. ” • NÉMETH ZOLTÁN „Hát én immár mit válasszak?... atkairtás” • BROSS PÉTER, az OMME elnöke „Ágazati helyzetkép. ” Ismét gyűjtjük a MÉZET A DÉVAI ÁRVÁKNAK! A rendezvény ideje alatt a Csatári Teremben VÉRADÁS! A belépés ingyenes. Tagdíjbefizetés a szokott helyen. szeretettel vár