Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-31 / 26. szám

SPORT 16 Görbicz Anita még két évig játszik KÉZILABDA Görbicz Anita (képünkön) két évvel meg­hosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC női csa­patával. „Nem játszottam más klubban, csak az Audi ETO-ban, és már régóta tud­tam, hogy soha nem is fogok máshol szerepelni. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy sikeres lehet szőkébb hazájában, én azon szeren­csések közétartozom, akik­nek sikerült" - mondta a 36. évében járó irányító, aki ed­dig 679 tétmeccsen viselte az ETO zöld-fehér mezét, és ezeken 3611 gólt szerzett. Tizenkétszer nyert itthon baj­noki címet, s négyszer a Baj­nokok Ligája-serleget is elhó­dította a győriekkel. R. G. Neymar két és fél hónapra kiesett LABDARÚGÁS A francia élvo­nalban százszázalékos mér­leggel listavezető Paris SG hivatalos honlapján jelezte, Neymar várhatóan két és fél hónapig nem játszhat sérü­lés miatt. Mint ismert, a világ legdrágábban megvásárolt futballistájának a januári, Strasbourg elleni kupamér­kőzésen megsérült a jobb lábfeje, s a több szakértőből álló orvosi stáb véleménye szerint legalább tíz hét kell a gyógyulásához. Az idény­ben 23 tétmeccsen húsz gól­nál és tíz gólpassznál járó Neymarnak többek között ki kell hagynia a Manchester United elleni Bajnokok Ligá­­ja-nyolcaddöntőt is. R. G. Tolnai Népújság 2019. JANUÁR 31., CSÜTÖRTÖK Huszonhat ponttal nyerte meg a visszavágót a KSC csapata Itt a csoda, a Szekszárd kiejtette a lengyeleket! Agnieszka Szott-Hejmej (balra) és Bálint Réka - óriási csata volt ez. Képek: TEOL.hu Fotó: NI. D. Összejött a bravúr, az Atom­erőmű KSC Szekszárd ledol­gozta a Bydgoszczban ösz­­szeszedett hátrányát, és be­jutott a női Európa-kupa ne­gyeddöntőjébe. Berg Sándor, Rónai Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu KOSÁRLABDA Nem indult jól: az odavágón összeszedett mí­nusz tizenhét pontos hátrány­ból gyorsan mínusz huszon­három lett - riasztóan kez­dődött a KSC szempontjából a visszavágó. Nulla-hat után Frida Eldebrink triplája törte meg a négy és fél perces szek­szárdi kosárcsendet, aztán mintha mi sem történt vol­na addig, elkezdett kosaraz­ni a Szekszárd. Végre bejöt­tek a dobások, közelről és tá­volról is eredményesek voltak Gereben Líviáék, akik minden egyes labdáért óriásit harcol­tak, s lelkes közönségük buz­dítása mellett percről percre csökkentették a hátrányukat. A lengyelekről lerítt a tanács­talanság, Djokics mester pe­dig űzte-hajtotta övéit. A szü­net előtt Bálint Réka és Eldeb­rink is bevágott egy hármast, így a félidei pihenőre 11 pon­tos, több mint biztató előnnyel mehetett a KSC! A fordulás után pedig vil­lámgyorsan eltüntette a hát­rányát a KSC, amely Abby Bi­shop triplájával a 26. percben 55-36-ra vezetett, és már to­vábbjutásra állt! Abydgoszczi­­ak mestere értetlenül csóválta a fejét, miközben a sajtóasztal­nál a kollégák azon tanakod­tak, hogy ettől a csapattól ho­gyan tudott 17 ponttal kikap­ni az odavágón a Szekszárd. Sajnos a legrosszabbkor tört meg a lendület, egy három­perces hazai rövidzárlatot ki­használva a Bydgoszcz vissza­jött (62-50), s megint a vendé­gék álltak továbbjutásra. Érezhetően jobban odatet­ték magukat a látogatók, de a KSC-ben még volt tartalék, még volt erő egy utolsó roham­ra. Studer Ágnesék meg akar­ták mutatni, hogy csak kisik­lás volt az odavágón elszenve­dett vereségük, és sokkal job­bak, mint az Artego. Nagy tettet hajtott végre a KSC, amely úgy jutott tovább, hogy a héten több játékosa is betegséggel küszködött, rá­adásul egyik legjobbja, Erica McCall nem is tudta vállalni a játékot. Az utolsó percet feláll­va tapsolta végig a közönség, nagy volt az öröm, ismét ösz-86-6 E­Atomerőmű KSC Szekszárd- j Artego Bydgoszcz (lengyel) f i (jmg m (15-10,24-18,23-18,24-14) Szekszárd, 1150 néző. V.: Jo­­kics (montenegrói), Faur (ro­mán), Karovics (bosnyák) SZEKSZÁRD: Studer Á. 8/6, ELDEBRINK 23/15, GEREBEN 15, Mansaré 2, BISHOP 17/3. Csere: BÁLINT R. 9/3, DOJKIC 12, Theodoreán, Kiss V. Edző: Djokics Zseljko BYDGOSZCZ: McBride 2, Szott-Hejmej 9/3, MIEDZIK 12/9, MORRISON 19, SZTAN­­KOVICS 8. Csere: Hurnbuckle 5/3, Radocaj 5, Pobozy. Edző: Tornász Herkt „Nagyon boldog és büszke va­gyok, csodát tettünk. Oko­san játszottunk mind táma­dásban, mind védekezésben. Végig eksztázisban kosár­labdáztunk, köszönjük a fan­tasztikus közönségünknek a buzdítást” - értékelt Djokics Zseljko, a KSC edzője. szejött a csoda, megint ott van az Európa-kupa legjobb nyolc csapata között a Szekszárd. Djokics Zseljko együttese a négy közé kerülésért a spa­nyol Spar CityLift Girona és az MBA Moszkva párharcának továbbjutója ellen folytatja. A csoda folytatódik? Beszterczán János a szezon legjobbja A kísérletezés és a terheléselosztás volt a meccs fő célja Egyetlen paksi gól a műfüvön LABDARÚGÁS Az Aparhanti SE futballistája, Beszterczán Já­nos lett az őszi idény legjobb játékosa a megyei II. osztály­ban - legalábbis internetes ol­dalunk, a TE0L.hu olvasóinak szavazatai szerint. A 32 éves védő 14 bajnokin lépett pályá­ra, valamennyiszer a kezdő­csapatban kapott szerepet, és öt gólt szerzett. A versenyt nagy csatában nyerte meg a mórágyiak védője, a koráb­bi győztes Lestár Gyula előtt. Besz­­terczánra 2133 ol­vasónk voksolt, Lestárra pedig 2098 szavazat ér­kezett. Igazából ők ketten versengtek az olvasók kegyei­ért, a harmadik he­lyen záró faddi Gerendái Gá­bor 695 szavazattal állhatott fel a képzeletbeli dobogóra. A szavazás végeredmé­nye: 1. Beszterczán János (Aparhanti SE) 2133 szavazat (40 százalék), 2. Lestár Gyu­la (Mórágyi SE) 2098 szava­zat (39 százalék), 3. Gerendái Gábor (Faddi SE) 695 szava­zat (13 százalék), 4. Tóth Ta­más (Mórágyi SE) 88 szavazat (1 százalék), 5. Móricz Gergő (Aparhanti SE) 69 szavazat (1 százalék), 6. Schiller Adrián (Kisdorogi FC) 43 szavazat (1 százalék), 7. Rein Attila (Ma­­docsa SE) 42 szavazat (1 szá­zalék), 8. Plézer Norbert (Si-„ montornya TC) és László Le­vente (Bonyhád-Börzsöny) 37- 37 szavazat (1 százalék), 10. Pulcz István (Szek­szárdi UFC II) és Pesti Viktor (Tol­­na-Bogyiszló) 36- 36 szavazat (1 szá­zalék). A megyei I. osz­tályban Bódé Jó­zsef (Majosi SE) 1464 szavazattal nyert. A második helyen Haj­dók Gábor (Dunaföldvár FC) zárt 687 szavazattal, a kép­zeletbeli dobogó alsó fokára a Tolna támadója, Pál Achillesz léphetett fel 144 vokssal. A győzteseket a Tolnai Nép­újság ajándékcsomagjával ju­talmazzuk. R. G. LABDARÚGÁS Egymás ellen ját­szott felkészülési mérkőzést a megye két NB Ill-ban szereplő csapata, a Szekszárdi UFC és a Paksi FC. EREDMÉNY. Szekszárdi UFC­­Paksi FC II. 0-1 (0-1). Szek­szárd, műfű. V.: Szommer A. Szekszárd: Szűcs K. - Hajrulo­­vity (Füredi), Dudás D. (Arena Á.), Károly V. (Márton E.), Tóth Dávid - Béla (Rácz F.), Budai (Kvanduk József), Spannen­­berger János (Ágics), Hegedűs M. (Major) - Dombi G. (Csi­­gi), Tóth Tamás (Lékó). Veze­tőedző: Kvanduk János. Paks: Zima Ádám - Szalai A., Nagy Á. (Horváth B.), Zachán, Kiü­ti - Bognár D., Györgye E. (Ko­vács E.), Kovács L. - Süvöltős A., Adamcsek, Lőrincz Atti­la (Pál M.). Vezetőedző: Tökö­li Attila. Gól: Adamcsek. A Szekszárd két (Jánoshal­ma 7-0, Kiskőrös 7-0), a Paks egy győzelemmel (Budaörs II. 2-1) várta a találkozót. Mind­két alakulatban lehetőséget kaptak próbázók, a vendég­látónál a mohácsi Spannen­­berger János, a vendégeknél a dorogi Zima Ádám és a Motim TE-nél eddig kölcsönben sze­replő Lőrincz Attila bizonyít­hatott. Hazai részről minden­képpen nagy pozitívuma volt a találkozónak, hogy a sérü­lés miatt eddig kevesebbet ját­szó labdarúgók játékperceket kaptak. Emellett mindkét ol­dalon elsődleges szándék volt a terheléselosztás, ezt a célt jól szolgálta a mérkőzés, amelyet végül Adamcsek Máté találata döntött el a Paks javára. Szombaton mindkét együt­tes pályára lép: az UFC az NB III-as Érd vendége lesz (11 óra), míg Tököli Attila legény­sége a szintén harmadosztá­lyú Ménfőcsanak gárdáját fo­gadja (14 óra). B. L. Harmincöt szavazatnyi különbség volt az első és a második he­lyezett között

Next

/
Thumbnails
Contents