Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-29 / 24. szám
g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2019. JANUAR 29., KEDD HÍREK Magyar államfőjelölt POZSONY Leadta a támogató aláírásokat tegnap Menyhárt József, a szlovák államfőválasztás magyar jelöltje. A Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke 26 ezer aláírást gyűjtött össze. Elnökjelölt az lehet, aki legalább 15 ezer támogató aláírást ad le vagy megszerzi a 150 fős pozsonyi törvényhozás legalább 15 képviselőjének aláírását. Menyhárt közölte: azt akarják, hogy meghallják a felvidéki magyarság hangját, hogy őket is képviselje valaki. A magyar jelöltre leadott minden szavazat megtérül, mert megmutatja a közösség erejét - mondta az MKP elnöke. MTI Schwarzenegger búcsúztatja Vajnát GYÁSZ Arnold Schwarzenegger igent mondott Andy Vájná családjának felkérésére, és beszédet mond a Fiumei Úti Sírkertben a producer, kormánybiztos temetésén. A Blikk tudta meg, hogy a csütörtöki szertartáson a több mint egy héttel ezelőtt elhunyt Andy Vájná egyik legjobb barátja is felszólal a búcsúztatón. A filmsztár az elsők között reagált Vájná halálhírére. Arnold Schwarzenegger a következőket írta róla: „Andy Vájná jó barát és forradalmi jelentőségű erő volt Hollywoodban. Hiányozni fog. Együttérzek a családjával." MW Saját kalifátust akarnak létrehozni a Fülöp-szigetek déli részén Terrortámadás mise alatt Felekezeti ellentételre vezethető vissza a vasárnapi Fülöp-szigeteki merénylet, A hatóságok szerint a vérontásért az Abu Szajjaf iszlamista szerveződés a felelős. A terroristák kalifátust akarnak létrehozni a térségben, addig is keresztények elrablásából származó váltságdíjakból finanszírozzák magukat. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu TERRORIZMUS Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet vállalta magára a Fülöp-szigetek déli részén elkövetett merényletet. Sulu tartomány fővárosában, Jolóban egy katolikus katedrálisban, a vasárnapi mise idején robbant az első pokolgép. A második a mentés alatt, a templom parkolójában lépett működésbe. A merényletben 20 civil és hét katona halt meg, a sérültek száma meghaladja a 80-at. Bár az IÁ magára vállalta a merényletet, a hatóságok szinte biztosra veszik, hogy a vérontásért az Abu Szajjaf iszlamista csoport a felelős. A szervezet szövetséget kötött az Iszlám Állammal, a Fülöp-szigetek legvéresebb terrorcselekménye is a nevéhez fűződik: 2004-ben egy kompon robbantottak, a támadásban lló-an haltak meg. A szigetország vallási megoszlása Keresztény Muszlím I MANILA 1*1 Lakosság: @ Terület <Z> K3 000 km* Keresztények aránya: Muszlimok aránya: Oéf-kínaJ- twsger ; Jolo-sziget Aroians« MALAJZIA FÜLÖP-SZIGETEK RHppíné-Cöebesz-Jolo szigetén a terroristák keresztények elrablásából kapott váltságdíjakból finanszírozzák magukat, lefejezésekkel és támadásokkal is riogat-Világszerte 300 millió keresztény van üldözésnek kitéve. Ma minden hetedik keresztény él olyan országban, ahol súlyosan megsértik a vallásszabadják Sulu tartomány lakosságát, ahol a többség a szunnita iszlám híve, az itt élők mindössze kettő-négy százaléka keresztény. ságot, vagy lehet alkalmazni az üldözés jogi definícióját - áll az Aid to the Church in Need katolikus jószolgálati szervezet jelentésében. A szigetország déli részén élő muzulmánok néhány napja népszavazással döntöttek Bangsamoro autonóm muszlim régió létrehozásáról. A többség igennel szavazott a manilai vezetés és a Moro Iszlám Felszabadítási Front (MILF) lázadócsoport közötti egyezségre, Sulu tartomány azonban elutasította - adta hírül a Magyar Idők. A területen a MILF-fel rivális iszlamista szerveződések - köztük az Abu Szajjaf - működnek, amelyek a békeegyezménnyel szemben saját kalifátusukat szeretnék létrehozni. A MILF szintén fegyveres muzulmán csoport, de együttműködik a manilai kormánnyal az IÁ-val szövetséges alakulatok felszámolásában. A MILF és a kormány békéjében, illetve az autonóm régió létrehozásában a többség érdekelt lenne, hiszen a 40 éve tartó fegyveres konfliktusban majdnem 150 ezren haltak meg. Háromszázmillió üldözött keresztény A svédek elhallgatják a migrációs költségeket Szabaduló radikálisok A belga rendőröknek is akad dolguk a migránsokkal Fotó: AFP Erős propaganda az EU honlapján BRÜSSZEL Közel 182 terrorizmussal összefüggő bűncselekményért elítélt személyt helyeztek szabadlábra a közelmúltban Belgiumban, miután lejárt a büntetésük. Vannak köztük terroristatámadás előkészítésével illetve abban bűntársként való részvétellel vádolt vagy radikalizálódott személyek és szélsőséges tanokat hirdető hitszónokok is - közölte a La Libre Belgique. Legtöbbjüket az Iszlám Állam térnyerése és a szíriai konfliktus 2011-es kirobbanása után fogták el. Közülük 74-en szerepelnek a terroristákat vagy terrorizmussal szorosan kapcsolatba hozható személyeket rögzítő belga adatbázisban, akiknek a megfigyelését a hírszerző szolgálatoknak előtérbe kell helyezniük - közölték. A lap szerint jelenleg 230 terrorista ül belgiumi börtönökben, 24-et közülük különlegesen szigorú körülmények között tartanak fogva. A svéd rendőrség közölte: terrortámadás előkészítésének szándéka miatt a napokban őrizetbe vettek egy Brüsszel Molenbeek negyedében élő embert. Svédországban egy az igazságügyi tárcától kiszivárgott levél szerint a tömeges bevándorlás költségei jóval magasabbra rúgnak, mint ahogy a nemrég felállt, bevándorláspárti kormány állítja. A kormány ugyanis nemrég megkönnyítette a migránsok családegyesítését. A Svéd Migrációs Tanács egy jelentésben kimutatta, hogy ez több millió koronás terhet ró majd a költségvetésre. A frissen kinevezett migrációügyi miniszter, Morgan Johansson még mindig a régi, jóval szerényebb becslésekre hivatkozik. Ezek szerint 2019-2021 között családegyesítéssel 7700 migráns érkezhet Svédországba. Az új adatok szerint ez a szám 10 100-ra ugrott, ami 30 százalékos növekedés. MW Nincs nagy kapkodás Ahmed H.-ért MIGRÁCIÓ Hidvéghi Balázs szerint a bevándorláspárti brüszszeli képviselőknek kellene befogadniuk a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként elítélt Ahmed H.-t, ha már kampányoltak érte. A Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: levélben fordul azon EP-képviselőkhöz, akik korábban a szír Ahmed H. szabadon engedését követelték. Ezek a képviselők nyíltan kiálltak a terrorcselekmény miatt elítélt személy mellett, és még az egyik Soros-szervezet által készített közös kampányfotón is képesek voltak pózolni a védelmében. A levélben arra kéri a képviselőket, hogy ha olyan fontos volt Ahmed H., akkor most fogadják is be az országukba, mert senki nem kapkod érte. Mi nem kérünk egy olyan terroristából, aki erőszakos támadást vezényelt le a határt védő rendőrök ellen, kövekkel dobálta őket és hergelte az illegális migránsok tömegét - tette hozzá Hidvéghi Balázs. MW BRÜSSZEL Miközben a Földközi-tengeren érkeznek a migránsok és Törökországban négymillióan várnak az alkalomra, az Európai Parlament honlapja 2019 első felének fő témái között a brexitet, a kereskedelmi megállapodásokat, a növényvédő szerekkel kapcsolatos szabályozást, az EU-ba érkező propaganda ellensúlyozását és az unió költségvetését említi. A „Miért érdemes szavazni?” kérdés alatti blokkokban azonban arról írnak, a szavazók felhatalmazzák az uniót, hogy megvédje őket mindentől a „migrációtól az éghajlatváltozásig”. Az Európai Parlamentben sokadszor tűznek napirendre olyan kérdéseket, amelyek egy része kitaláció, más része eltúlzott. Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója ezek közé sorolta va-S a honlapon még mindig a kötelező elosztás a megoldás: „biztosítani kell, hogy a menedékkérők tisztességes és egyenlő bánásmódban részesüljenek és minden tagállam egyenlő mértékben kivegye a részét a megoldásból”. A Magyar Idők szerint az Europai-valasztasok.eu oldal leplezetlenül szélsőségesen liberális világnézet mellett tör lándzsát, fenntartja magának a jogot, hogy megkérdőjelezze a konzervatív ember számára egyértelmű fogalmakat, értékeket. Az európai választásokat a brexit után, május 23. és 26. között tartják. MW sárnap az Ml-en a következő uniós költségvetésről való állásfoglalást és a Magyarországról szóló vitát is. Bakondi szerint ez a választási kampány része, amelyben a magyar kormány nem kíván közreműködni. Kitalált kérdések az EP-ben HIRDETÉS SlMAOAZIN: fókuszban a szezon újbonsábai SZUPERGYORS LÉCEK, DIZÁJNOS SÍDZSEKIK, ELKÉPESZTŐ SÍCENTRUMOK, ÚJ GYÓGYÍTÁSI MÓDSZEREK, ÉLETHŰ SZIMULÁTOROK, EURÚMILLIÓS FEJLESZTÉSEK 100 OLDALON! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!