Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-26 / 22. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. JANUÁR 26., SZOMBAT A száz éve elhunyt Ady elemzésével foglalkozik SZEKSZÁRD Ady Endrének - Raffay Ernő szerint - egyház­ellenes, nemzetellenes írásai is voltak. Szerelmi lírájának egy részét és istenkereső verseit vi­lágszínvonalúnak tartja a törté­nész, ám prózai munkái, meg­lehetősen vegyesek, bizonyos érdekeknek engedők. Főleg a szabadkőművesekkel való kap­csolatát kifogásolta szekszárdi előadásában az egyetemi tanár, aki már három kötetet megje­lentetett a költőről. Ezek vissz­hangjáról azt mondta: sokan azzal vádolják, hogy támadja Adyt, holott csak elemzi. A Vármegyeházi Esték ren­dezvénysorozat idei első előa­dása volt Raffay Ernőé. A tör­ténész-államtitkár rámutatott, hogy a XIX. század második fe­lében három liberális nemze­dék nőtt fel. Először Kossuth és köre, aztán Deák és köre, végül a Nyugat köré szerveződött ér­telmiség. Mivel Ausztriában til­tott volt a szabadkőművesség, Magyarországon szerveződtek. Az egyik vezéralakja Jászi Osz­kár lett, aki igyekezett sok jó koponyát odacsalogatni. Ady is köztük volt. Működtették a Vi­lág című napilapot, de szépiro­dalmi újságot is szerettek vol­na, s így jött létre a Nyugat; leg­alábbis Raffay Ernő kutatásai szerint. A szabadkőműves páholyok tagjai 1914-ben megalapították az Országos Radikális Pártot, melynek elnökéül lászi Oszkárt választották, Ady Endre ne­ve pedig a budapesti elnöksé­gi névsorban olvasható. A köl­tő ekkor már egyre betegebb lett, és száz évvel ezelőtt, 1919- ben, kiábrándultán halt meg. „Ez nem az én forradalmam!” - mondta. Wessely G. Raffay Ernő A szerző felvétele emberekre támadó ebek gazdája ellen Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsé­ge miatt emelt vádat egy 62 éves szekszárdi férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomo­zó Ügyészség, tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A vádlottnak a vá­ros szélén van egy kerítés­sel körbekerített ingatlana. A kerítés betonoszlopokból és köztük hegesztett síkhálóból áll, de egy részen drótfona­­tos. 2015 év végén került hoz­zá két óriás Schnauzer jellegű kutya, melyeket a fenti terü­leten tartott oly módon, hogy azok nem voltak megkötve, a telken szabadon mozoghattak. A férfi nem gondoskodott ar­ról, hogy a kutyák chipet kap­janak, és nem oltatta be őket veszettség ellen. A két nagy testű kutya idegeneket észlel­ve agresszívan reagált, a kerí­tés mellett folyamatosan ugat­tak, vicsorogtak, „támadtak”, köznapi értelemben veszélye­sek voltak. A kutyák már 2017. április 24. előtt legalább kétszer ki­szöktek az udvar­ból, mert a drótfo­­natos kerítéssza­kasz már nem volt alkalmas ennek megakadályozá­sára. Egy idős nő 2017. április 24-én reggel 8 óra körül ment a szóban for­gó utcában lévő kertjükbe. En­nek során összetalálkozott a két kutyával, amelyek a drótfo­­natos kerítést lenyomva szaba­dultak ki, és amint meglátták az idős nőt, azonnal támadólag felé futottak. A sértett megpró­bált hátrálni, de a két nagytes­tű kutya ráugrott, amitől ha­nyatt esett. A földre került sér­tettet a rendkívül agresszív kutyák testszerte harapták, marták, a szemüvege is ösz­­szetört. A támadás hosszú per­cekig tartott, mire a kiabálást meghallva az asszony segítsé­gére sietett egy közelben tar­tózkodó férfi, vasvillával a ke­zében. A kutyák őt is megtámadták, és legalább három he­lyen megharapták a karján és a lábán. A férfi közben jel­zett egy arra érke­ző terepjáró vezető­jének, akit - amint kiszállt az autóból - a kutyák szintén megtámad­tak, és aki ezt követően egy közeli építkezésen dolgozóktól kért további segítséget. A ku­tyákat csak a fahusánggal és ásóval a helyszínre visszaérke­ző férfiak tudták elzavarni. Az idős nő, akinek a ruháit a két kutya szinte teljesen le­tépte, rövid időre az eszméle­tét is elveszítette. Számos sé­rülése között a combjain és lábszárán lévők 8 napon túl gyógyulok voltak, de akár sú­lyosabban is megsérülhetett volna. A vádlott a támadást követő rendőri intézkedés után sem gondoskodott a kerítéssza­kasz javításáról vagy megerő­sítéséről, ezért a kutyák két nap múlva ismét kiszöktek. Ezután a hatósági állatorvos az ebek megfigyelési zárlatát rendelte el, majd a megyei kor­mányhivatal bonyhádi járá­si hivatala határozatban a ku­tyákat jogi értelemben is ve­szélyesnek minősítette, végül az életük kioltását rendelte el. A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség pénz­­büntetés kiszabását szorgal­mazza a Szekszárdi Járásbíró­ságnál, egyben indítvány tett a sértett kártérítési igényének érdemi elbírálására. Pénzbünte­tés kiszabá­sát javasol­ta az ügyész­ség a vádlot­tal szemben Megszépült iskolába járhatnak a diákok BOGYISZLÓ Megújult a bogyisz­lói általános iskola alsó tagoza­tos épülete. Boda Zoltán igaz­gató elmondta, hogy az osz­tálytermekben cserélték a padlóburkolatot, festették a fa­lakat, amelyekre új lambéria is került, korszerűbb lett a vi­lágítás, a fűtés, és a vizesblok­kokat is felújították az épület­szárnyban. Emellett új búto­rokkal rendezték be a tanter­meket, és új eszközöket is vá­sároltak. A folyosó és az irodák szintén megszépültek, és a kül­ső játszóteret is felújították. A munkálatok idejére az is­kola könyvtárában, az egyik szaktanteremben és a műve­lődési ház tetőterében tudták elhelyezni az osztályokat. A januári visszapakolás nagy összefogással valósult meg, ugyanis a felső tagozatos diá­kok is a tanári kar segítségé­re voltak, illetve a pedagógu­sok családtagjai is kivették a részüket a munkából. A beruházás Európai Uniós forrásból, közel hatvanmillió forintból valósult meg - tette hozzá az igazgató. H. E. Pályázatból rendeznék a béreket TOLNA A polgármesteri hiva­talban dolgozó köztisztviselők bérrendezése érdekében pá­lyázatot nyújt be a tolnai ön­­kormányzat a Belügyminiszté­riumhoz, a Kiegyenlítő bérren­dezési alap támogatásra - dön­tött rendkívüli ülésén a tolnai képviselő-testület. Az igényelt támogatásból a köztisztviselők 2019. évi illetményalapját 20 százalékkal lehet megemel­ni. Azok az önkormányzatok pályázhatnak, amelyeknél az egy lakosra jutó adóerő-képes­ség nem több 38 ezer forintnál. A pályázat benyújtását az indokolja, hogy az önkor­mányzati köztisztviselőknek 2008 óta országszerte nem emelkedett az illetményalap­ja, az immár több, mint tíz éve változatlanul 38.650 fo­rint. Miközben például a mi­nimálbér jelentős mértékben nőtt ez idő alatt. S. K. HIRDETÉS V ff SZUPERGYORS LÉCEK DIZÁJNOS SÍDZSEKIK ELKÉPESZTŐ SÍCENTRUMOK ÚJ GYÓGYÍTÁSI MÓDSZEREK ÉLETHŰ SZIMULÁTOROK EURÓMILLIÓS FEJLESZTÉSEK 100 OLDALOHi ERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! ■

Next

/
Thumbnails
Contents