Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-21 / 17. szám

2019. JANUÁR 21., HÉTFŐ SPORT .15 Megvan a Paksi FC első beleki „pontja” LABDARÚGÁS A liechtenstei­ni FC Vaduz után az Arszenal Tula ellen sem tudott gólt sze­rezni a Paksi FC törökorszá­gi edzőtáborozása során. Pozi­tívum viszont, hogy az ötször értékesebb orosz csapat (27,85 millió euró az 5,78-cal szem­ben a Transfermarkt szerint) sem talált be Csertői Aurél együttesének, így első mérkő­zésén maradt érintetlen a pak­siak kapuja (a román Botosa­mtól 2-1-re kaptak ki).- Nagyon hajtós és bruszto­­lós mérkőzést játszottunk. He­lyenként nagyon jól futballoz­tunk, sajnos a lehetőségeink közül egyet sem sikerült ér­tékesítenünk. Végig uraltuk a mérkőzést, frissességben és gyorsaságban látom, hogy meccsről meccsre lépünk elő­re. Hiába lett null-null a vég­eredmény, a korábbiakhoz ké­pest egész más képet mutatott ez az összecsapás. Az első pár­harcunkhoz képest nagyon sokat léptünk előre - nyilat­kozta a paksi klub hivatalos honlapján Csertői Aurél. NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS. Paksi FC-Arsze­­nal Tula (orosz, I. osztály) 0-0. Paks: Rácz G. - Kulcsár D., Fejes A., Gévay, Szabó J. - Zsidai, Kecskés T., Nagy R. - Haraszti, Hahn, Bartha. Cse­rék: Nagy G., Simon A., Remi­­li, Lenzsér, Kővári, Horváth R, Egerszegi, Bobál D., Kesztyűs B., Zachán, Szalai A. A következő, egyben utol­só beleki mérkőzését kedden játsszák a paksiak az azeri Sa­bah FK ellen. Berg S. Csertői Aurél Fotó: M. K. Fontos meccset nyert Tunézia ellen válogatottunk Tovább él a remény az olimpiai játékokra A magyar válogatott (balra llyés Ferenc, jobbra Sipos Adrián) a második félidőben hét gólt engedett az Afrika-bajnoknak Az olimpiai selejtező szem­pontjából fontos mérkőzé­sen győzte le a magyar férfi kézilabda-válogatott Tunézi­át a német-dán közös rende­zésű világbajnokság közép­döntőjében. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KÉZILABDA Kevesebb mint hu­szonnégy óra alatt két kulcs­­fontosságú mérkőzést kellett lejátszania a magyar váloga­tottnak. A Csoknyai István, Vladan Matics kapitánypáros együttese szombaton az első találkozót elveszítette Dánia ellen (22-25). „A második félidőt meg­nyertük, erre utalva mond­tam, hogy rég örültem ennyi­re vereségnek. Persze mindig akkor boldog igazán egy edző, ha nyer a csapata. Előretekint­ve ez az eredmény talán ked­vező számunkra, de holnap nagyon fontos mérkőzés vár ránk" - fogalmazott a találko­zó után Csoknyai István. Valóban fontos mérkőzés várt vasárnap a nemzeti csa­patra, hiszen a tét sem volt kicsi: ha kikap­nak Nagy László­­ék, nehéz helyzet­be és távol kerül­nek az olimpiától (legalább a csoport negyedik helyén kell végezni, majd a 7-8. helyért kiírt mérkőzést is meg kell nyerni ahhoz, hogy egyál­talán selejtezőt játszhassunk majd jövő áprilisban az ötka­rikás játékokért). Az Afrika-bajnok ellen mindkét bokasérüléssel baj­lódó szegedi átlövő, Bodó Ri­­chárd és Balogh Zsolt is vállalni tudta a játékot, s rögtön a mérkőzés elején azt is látni lehetett, miért volt ekkora szükség a két klasszisra. A magyarok első négy góljából Bodó egy gólt és egy gólpasszt vál­lalt, míg Balogh kétszer volt eredményes. Utóbbi találat­tal a hetedik percben először A második fél­időben véde­kezésben és támadásban is feljavult a mieink játéka A hétvégi mérkőzések számokban FÉRFI VB, KÖZÉPDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS Dánia-Magyaror­­szág 25-22 (15-10). Herning, 15.001 néző. V.: Schulze, Tön­­nies (németek). Magyarország: Mikler - Hornyák 3, Nagy L. 2, Schuch, Bánhidi 1, Ligetvári 2, Bóka 3. Csere: Székely M. (ka­pus), Lékai, Juhász Á. 4, Szita 5, Máthé 2, Sípos A., llyés. ' KÖZÉPDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS. Magyarország-Tunézia 26-21 (16-14). Herning, Jyske Bank Boxen. V.: Santos D., Fonseca R. (portugálok). Magyarország: Székely M. - Hornyák, Balogh Zs. 9, Lékai 7, Bánhidi 2, Bodó 4, Bóka 2. Cserék: Nagy L. 1, Schuch, Sipos A., Ligetvári, llyés, Juhász Á. 1. vezettünk (4-3). Nem sokkal később az igen masszív test­felépítésű tunéziaiak vissza­vették az előnyt, de egy 4-0- s rohanással olyan előnyt épí­tettek ki Nagy Lászlóék, amit tartani tudtak a szünetig. A második félidőben véde­kezésben és támadásban is feljavult a mieink játéka, a ka­puban pedig Székely Márton védett fontos lövéseket, így nem forgott veszélyben a mi­eink harmadik vb-győzelme. Számunkra szerdán, Norvé­gia ellen zárul a középdöntő. Ha időközben a svédek legyő­zik utolsó ellenfelünket, egy újabb sikerrel még a csoport harmadik helyére, egyúttal a biztos olimpiai selejtezés pozí­cióba is odaérhetnénk. A II. középdöntős csoport állása: 1. Dánia (91-70) 6 pont/3 mérkőzés, 2. Svédor­szág (95-77) 6/3, 3. Magyar­­ország 3/4, 4. Norvégia 2/2, 5. Egyiptom 1/2. 6. Tunézia 0/4. (A Norvégia-Egyiptom mérkőzést lapzártánk után rendezték.) Cicipasz kiejtette Roger Federert TENISZA 14. helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz négy szettben, 6:7 (11-13), 7:6 (7-3), 7:5, 7:6 (7-5) arány­ban búcsúztatta a címvédő Roger Federert az Australi­an Openen, a görög tenisze­zőre a 22. kiemelt Roberto Bautista vár a nyolcaddön­­tőben. Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal ma hajnal­ban a Johanna Larsson, Kirs­ten Flipkens svéd-belga ket­tőssel találkozott. Babos ve­gyes párosban, Fucsovics Mártonnal az oldalán kedd éjfélkora második kiemelt Nicole Melichar, Bruno Soa­res duóval csatázik szintén a nyolcaddöntőben. B. S. Pacquiao ismét megvédte övét ÖKÖLVÍVÁSA 40 éves Fü­­löp-szigeteki Manny Pacquiao (61 győzelem, 7 vereség, 2 döntetlen, 39 KO/TKO) egyhangú ponto­zással (117:111,116:112, 116:112) védte meg a WBA- nél a váltósúlyú profi világ­­bajnoki címét Las Vegasban az amerikai Adrien Broner (33-4-1-1 verseny nélkül, 24 KO/TKO) ellen. B. S. Ezúttal sem tudott nyerni a Fradi LABDARÚGÁSAmadou Mou­­tari és Varga Roland góljával kétszer is vezetett a Ferenc­város a Korona Kielce ellen, mégis a lengyel csapat örül­hetett győzelemnek (3-2). A zöld-fehérek korábban a FC Sionnal játszottak 2-2-t. További NB l.-es csapa­tok hétvégi eredményei: Új­­pest-Sahtyor Szoligorszk (fe­hérorosz) 6-2, MTK-Sabah FK (azeri) 1-3, MTK-Zsetiszu FK (kazah) 3-1, Mezőkövesd Zsóry FC-Szpartak Moszk­va II (orosz) 5-1, Debrece­ni VSC-Balmazújváros 1-0, DVSC-Budaörs 1-2, Pus­kás Akadémia-CSZKA Szófia (bolgár) 3-1. B. S. Kezdésnek sima szekszárdi siker A kínai fölényt a Pergel Szandra, Szudi Ádám páros törte meg Magyar ezüst a World Touron LABDARÚGÁS Lejátszotta első edzőmérkőzését az NB III.-as pontvadászat tavaszi folyta­tására készülő Szekszárdi UFC, amely a megyei élvonal­ban szereplő Jánoshalmi FC-t győzte le 7-0-ra. Nem teljes csapattal állha­tott ki a találkozóra az UFC, amely keretéből Fejes Pé­ter, Kvanduk József, Hegedűs Márk, Füredi Patrik és Már­ton Erik kisebb sérülés miatt hiányzott, Budai Dávid már nem a csapat játékosa, ahogy Nánási Attila sem, aki felha­gyott az aktív játékkal. Nagy­váradi Olivér nevét sem talál­ni a jegyzőkönyvben, a fiatal középpályás rosszul lett a csü­törtöki edzésen, őt szívritmus­­zavarral azóta is kórházban ápolják. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Szekszárdi UFC-Jánoshalmi FC 7-0 (3-0). Szekszárd, mű­fű. Szekszárd: Lékai (Szűcs K.) - Rácz R, Dudás D., Károly V., Tóth Dávid (Ágics) - Are­na Á., Major R, Túri T. (Dom­bi G.), Lékó (Béla) - Csigi (Gel­­lér), Tóth Tamás. Vezetőedző: Kvanduk János. Gól: Arena Á. (2), Dombi G. (2), Rácz R, Túri T., Tóth T. Kvanduk János csapata va­sárnap a megye I-es Kiskőröst fogadja (13 óra). B. L. ASZTALITENISZ A nyolcadik he­lyen rangsorolt Pergel Szand­ra, Szudi Ádám kettős 3:0- ra (3:11, 5:11, 6:11) kikapott az ötödik kiemelt kínai Hszü Hszin, Liu Si-ven kettőstől, így ezüstérmet szerzett az új olim­piai számnak számító vegyes páros döntőjében a budapesti BÖK Csarnokban zajló World Tour-versenyen. Az első játszma nagyon gyorsan a szettvesztés nélkül fináléba került ázsiai párosé lett, ahogy a második is, bár ebben már nagyobb ellenál­lást tanúsítottak a magyarok. Látszott a klasszis különbség a két duó között, de Szudiék A magyar páros a budapesti World Tour dobogóján Fotó: MTI becsülettel küzdöttek, játsz­manyerésre azonban nem volt esélyük. „Nagyon jó élmény volt ez a hét, sokan kijöttek, köszönjük mindenkinek a szurkolást!” - nyilatkozott a játékot betegen vállaló Pergel Szandra. - A döntő nem úgy sikerült, ahogy azt gondoltuk, de nagyon erős párossal játszottunk, ebben a meccsben ennyi volt” - tette hozzá a Budaörs játékosa. A döntőkben a várakozások­nak megfelelően domináltak a kínai versenyzők: női és férfi egyesben, valamint a párosok­ban is az ázsiai ország adta a finalistákat. Berg S.

Next

/
Thumbnails
Contents