Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-16 / 13. szám
2019. JANUAR 16., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD Q Elszabadult a szexuális erőszak Európában MIGRÁNSHULLÁM Egy 19 éves szíriai bevándorlót gyanúsítanak egy 16 éves osztrák diáklány meggyilkolásával, akinek holttestét vasárnap egy bécsújhelyi parkban találták meg. A párt utoljára szombaton látták együtt egy szórakozóhelyen. A Szíriáit őrizetbe vették. A férfi 2014-ben érkezett Ausztriába, s nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. Tavaly októberben kiutasítási eljárást indult ellene. A múlt héten afrikai migráns támadt rá egy 54 éves szőke, hosszú hajú férfira Münchenben, mert azt hitte, hogy nő. Az erőszak csak kísérlet maradt, de később egy 51 éves nőt letepert a földre, így nemi erőszak kísérlete miatt kell felelnie a bíróságon. Rendkívüli kormányülést tartottak Finnországban, miután Ouluban több olyan bűncselekmény miatt is nyomozást indult, amelyben 15 év alatti lányokat erőszakoltak meg. Hét migránst vettek őrizetbe nemi erőszak vádjával. Az áldozatokkal a közösségi oldalakon léptek kapcsolatba, azt ígérve, cigarettát, alkoholt kapnak tőlük, ha találkoznak. A finn konzervatív Kék Reformpárt a szexuális bűncselekményeket elkövető migránsok kitoloncolását követeli, és összegyűjtötte az ehhez szükséges 50 ezer aláírást. MW Avramopulosz úgy látja, nincs migrációs válság Ciprust elözönlötték Hetven százalékkal több bevándorló érkezik Ciprusra, eközben a migrációs politikáért felelős uniós biztos azt állítja, nincs migrációs válság az EU-ban. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu nicosia/brüsszel Özönlenek a menedékkérők, havonta több mint ezren érkeznek Ciprusra Szíriából, Libanonból és Törökországból - közölte tegnap a ciprusi bevándorlási hivatal vezetője. Andreasz Hrisztofi elmondta: a lakosság számához mérten hozzájuk érkezik a legtöbb menedékkérő, 2018-ban 7760-an, az előző évekhez képest 70 százalékkal többen kértek menedéket. Az egymilliós szigetországban 10 ezer bevándorló él, és még körülbelül 10 ezren várakoznak a főváros közelében lévő, túlzsúfolt Kokkinotrimita menekülttáborában kérelmük elbírálására. Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság (EB) migrációs politikáért és uniós belügyekért felelős tagja eközben tegnap éppen azt hangoztatta, hogy nincs migrációs válság az unióban. Azt mondta, az illegális bevándorlók száma lényegesen csökken, ugyanakkor egyes tagállamok politika reakciója továbbra sem váltoFotó: AFP A migránsmenet szinte végtelen, és Cipruson is megállíthatatlan ' zik. Avramopulosz köszönetét mondott azoknak a tagállamoknak, amelyek meneSzorgosan jelentettek Soros emberei Kétnaponta írtak jelentéseket főnöküknek a Soros-alapítvány vezetői a migrációs nyomás erősödésével 2015 és 2016 között - adta hírül a Magyar Idők. A DC Leaks hekkercsoport által kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült: nemcsak a migránsok számáról vagy összetételéről számoltak be, hanem arról is, hogy miként tálalják ezt a nemzetközi közvélemény elé úgy, hogy az emberekben szánalmat ébresszenek a menekültek iránt. Dokumentumok tanúskodnak arról is, hogy a médiában a valóságtól eltérő adatokat közöltek a bevándorlási válságról. fa: valós, fenntartható és kiszámítható szolidaritási mechanizmusokra van szükség ahhoz, hogy az unió erkölcsi és emberi értékeit megőrizze - mondta. Közölte, hogy egy közös uniós migrációs megközelítés elfogadásáig az EB ideiglenes megoldásokról tárgyal az egyes tagállamokkal. Avramopulosz szerint itt az idő, hogy a kormányok vállalják a felelősséget, és ne az EB-t hibáztassák a fenntartható megoldások elmaradásáért. „Ez Európa utolsó lehetősége” - jelentette ki. HÍREK Dzsihadistákat fogtak el KATALÓNIAA katalán rendőrség feltételezett dzsihadista terroristasejtet számolt fel Barcelonában. Az akció során 14 embert vettek őrizetbe. A rendőrség 2017-ben figyelt fel a csoportra, amely nem foglalkozott toborzással, minta legtöbb hasonló sejt, viszont a gyanú szerint támadások elkövetését tervezte. A csoport ötfős, algériai állampolgárokból álló „kemény magja” lopás, rablás, drogkereskedelem miatt ismert volt. Málagában, egy másik akcióban őrizetbe vettek egy 27 éves marokkóit, akiről úgy tudják, hogy az Iszlám Állam tagja. MW Gyapottermés a Hold túloldalán ÉLETJEL Kihajtott azoknak a gyapotmagoknak az egyike, amelyeket a kínai Csang’o-4 szonda vitt a Hold túlsó oldalára. „Ez az első alkalom, hogy az ember biológiai anyagot növesztett a holdfelszínen’’- nyilatkozta Hszie Genghszin, a kutatás vezetője. A Csang’o-4 január elején landolta Hold számunkra nem látható oldalán, és organizmusokat is vitt magával. Egy konténerben elég levegő, víz és talaj van ahhoz, hogy ellássa a Hold új lakóit, így a gyapot, a burgonya, a lúdfű és a muslicapeték növekedését. A szonda által küldött fotón látszik, hogy a gyapot szépen fejlődik. MW Történelmi SZdVdZáS Trump ma§a fizette a Fehér Házban tartott bankett menüjét a brit alsóházban Hamburger, sült krumpli, pizza A jéghegy felé tart Theresa May hajója Fotó: AFP BREXIT Tegnap este, lapzártánkkor még teljes volt a brjexit körül a zűrzavar és a találgatás. A brit parlament képviselői a várakozások szerint nem arról szavaztak, támogatják-e a kormány és az EU kilépési megállapodását, hanem arról, milyen arányban utasítják el azt. A nemek és az igenek különbségének jelentősége van. A devizapiaci kereskedők a 100-at jelölték meg kritikus számként: ha Theresa May miniszterelnök ennél kisebb szavazati különbséggel veszíti el a kormány és az EU brexitmegállapodásáról a szavazást, akkor újra beviszi a tervezetet a törvényhozás elé. Hangsúlyozták: a miniszterelnök a brit politikatörténetben 95 éve nem látott vereség előtt áll, miután próbálkozása, hogy meggyőzze a képviselőket a kormány előterjesztésének támogatásáról, süket fülekre talált. A kormánypárt, illetve a konzervatív kabinetet kívülről támogató észak-ír unionista párt (DUP) 70 képviselője állította, el fogja utasítani a kormány brexittervét. így 150 szavazatnyi, vagy még ennél is nagyobb különbséggel bukhat a javaslat a 650 fős alsóházban. Több mint 100-as különbségre pedig 1924 óta nem volt példa. A képviselők jelentős része úgy gondolja: utálja ugyan a kormány javaslatát, de megszavazza, hogy az Egyesült Királyság március 29-én biztosan kilépjen az EU-ból. És ahogy várható volt, Jeremy Corbyn, a Munkáspárt elnöke pedig bizalmatlansági indítványra készül a kormány ellen, ha Theresa May elbukja a szavazást. Ha újabb referendumot írnának ki, el kellene halasztani a kilépést. Ha pedig semmilyen áthidaló megoldás nincs, a megállapodás nélküli brexit súlyos gazdasági következményekkel járna. MW WASHINGTON Gyorsétteremből rendelt hamburgerrel, sült krumplival és pizzával vendégelte meg Donald Trump elnök az amerikaifutball-bajnokságban győztes Clemson Tigers csapatának tagjait a tiszteletükre adott fogadáson, a Fehér Házban. Trump maga rendelte meg és fizette ki az ételt, mert a bő három hete tartó, részleges kormányzati leállás miatt a Fehér Ház személyzetének többsége szabadságon van. „Van pizza, 300 hamburger, sok sült krumpli, az öszszes kedvenc kajám” - mondta Trump újságíróknak, s egy fehér házi alkalmazott meggyújtotta a gyertyákat az ebédlőben. „Sok nagyember jön vendégként, nem akartam elhalasztani az eseményt, s úgy gondoltam, mulassunk egy jót” - magyarázta. A szövetségi kormányzat negyede nem működik, 800 ezer közalkalmazott dolgozik fizetés nélkül, és közülük 380 ezret kényszerszabadságra küldtek. Hetek óta vitáznak ugyanis a demokratákkal azon, hogy a kormányzati működésre megszavazott költségvetés tartalmazza-e a mexikói határra tervezett fal 5,7, más hírek szerint már csak másfél milliárd dolláros építési költségeit. Trump ragaszkodik a betonfalhoz vagy legalább acélkerítéshez. Megszállónak nevezte a migránsokat és ötezer katonával erősítette meg a határt. A törvényhozás demokrata párti vezetői azonban csak arra hajlandók, hogy a költségvetés megszavazása és valamenynyi kormányzati hivatal munkájának újraindulása után tárgyaljanak a kérdésről. Eközben Hondurasból újabb, 600- 800 fős migránskaraván indult az Egyesült Államok felé, többen közülük a helyi boltokból kértek élelmet és vizet az útra. MW GDANSK Több tucat lengyelországi városban, köztük Gdanskban és Varsóban gyűléseket és gyászmeneteket tartottak hétfő este, így tisztelegve az előző nap megkéselt, majd a sérüléseibe belehalt gdanski főpolgármester, Pawel Adamowicz emléke előtt. A megemlékezésen beszédet mondott a gdanski származású Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is. A résztvevők egyperces csenddel tisztelegtek, majd néma menetben vonultak át a belvároson. Tegnap a nemzeti zászlót félárbócra engedték a varsói városháza előtt. Fotó: AFP külteket fogadnak be a nemrégiben Máltán kikötni engedett hajóról. Hangsúlyoz-