Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-12 / 10. szám

2019. JANUÁR 12., SZOMBAT A támogatását kockáztatja a gazda, ha mulaszt Szoros a határidő, le kell adni a naplókat Pár hét múlva már lehet műtrágyázni a földeken, ezért kell a gépeket átnézni Fotó: Makovics Kornél Több ezer gazdálkodót érint megyénkben is, hogy idő­ben, azaz január végéig le­adják a múlt évre vonatko­zó gazdálkodási és perme­tezési naplójukat, valamint a nitrát adatlapot, mind­ezeket elektronikus úton. Aki ezt elmulasztja, az akár az agrártámogatásoktól is eleshet. Január 31-e utáni adatszolgáltatásra ugyanis nincs lehetőség. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Tél van, hideg, a földeken nincs munka. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne számtalan felada­ta az ágazatban dolgozó gaz­dáknak. A mezőgazdasági munkák végén elkezdődik a gépek karbantartása. Ezt ál­talában mindenki házon be­lül végzi el. Mindig van do­log a gépekkel, először is ala­posan meg kell tisztítani az eszközöket, részben az állag­­megóvás, részben a kártevők megjelenésének elkerülése miatt. Ilyenkor kell beszerez­ni a szükséges alkatrészeket is, mondta Dénes István bony­hádi gazda. A karbantartások mellett a gazdák most próbálják meg teljesíteni az adminisztráci­ót is, amiből rengeteg van. Nemcsak mert közeleg az adóbevallás időszaka, hanem mert számos jelentést, tervet és összegzést kell készíteni­ük, amire a betakarítás idő­szakában jellemzően nem jut idő. A gazdák sokszor arra pa­naszkodnak, hogy jóformán több időt töltenek az íróasz­tal mellett, mint a határban, olyan nagyok az adminisztrá­ciós terhek. A gazdálkodási naplót ja­nuár 1-je és január 31-e kö­zött kell feltölteni, a szüksé­ges nyomtatványok már le­tölthetők akár az agrárkama­ra honlapjáról is. A nitrát adat­szolgáltatást január 1-től már­cius 31-ig kell teljesíteni. Sok­szor és sokan kérdezik a ter­melők közül, kikre vonatkoz­nak ezek az adminisztrációs kötelezettségek, mindenkire egyformán, vagy csak azokra, akik támogatást kapnak? A 2018. naptári évre vonat­kozóan például az alábbi tá­mogatásokban résztvevők­nek kell gazdálkodási naplót elektronikusan benyújtani: környezetvédelmi célú gyep-A gazdák télen is ki-kijár­­nak a határba ellenőrizni a vetést, mondta Hegyi Péter, bátaszéki gazdálkodó. Napra­készek abban, hogy hogyan érzik magukat a növények, tudni kell ugyanis, hogy mi­lyen termésre számíthatnak, illetve hogy milyen vegyszer- és milyen tápanyag igények jelentkeznek majd tavasszal. Az őszi aszály ellenére a rep­ce szépen összeszedte ma­gát, jól bokrosodott, és a táp­­anyaghiány jelei sem mutat­telepítés célprogramnál, ag­rár-környezetgazdálkodási kifizetéseknél, ökológiai gaz­dálkodás támogatásánál, a NATURA 2000 mezőgazdasá­gi területeknek nyújtott kom­penzációs kifizetéseknél. Az egyes támogatási konst­rukciók esetében beküldendő kötelező adattartalmat a pá­lyázati felhívások tartalmaz­zák. Az adminisztrációs te­her csökkentése érdekében koznak rajta, ám a búza van ahol elég ritkán kelt. Ugyan a vízhiány most már nem olyan vészes, de bőven jöhetne még csapadék. Éppen a vízhiány az oka annak, hogy sok ter­més maradt a tárolókban, mi­vel a Duna alacsony vízállása miatt nem lehetett hajón szál­lítani. Szerencsére ezek jó ré­sze már ki van fizetve, ráadá­sul ilyenkor a gazdák a táro­lásért is pénzt kapnak, igaz, a betárolt gabonára nekik kell vigyázniuk. az összes érintett támogatási konstrukcióra vonatkozó adat­szolgáltatási kötelezettséget egyetlen gazdálkodási napló („web-GN”) beküldésével tel­jesíteni lehet. A nyomtatvány kitöltése során meg kell adni, hogy mely támogatási konst­rukcióban vesz részt az érin­tett, és a nyomtatványban en­nek megfelelően lesznek elér­hetőek a beküldendő adatok. A NÉBIH arra figyelmezte­ti a gazdálkodókat, hogy a ja­nuár 31-i határidő jogvesztő hatályú, tehát aki addig nem nyújtja be a gazdálkodási nap­lót, lemarad a támogatásokról. Ugyanis aki nem küldi be ed­dig az időpontig a dokumen­tumot, annak a hiánypótlásra sem lesz lehetősége. Ezért ja­vasolja a hivatal, hogy lehető­leg már a beadási időszak el­ső felében teljesítse az érintett gazdálkodó a kötelezettségét, ne hagyja az utolsó hétre. Ha nem vár az utolsó pillanatig, még időben megkapja a visz­­szaigazolásokat, és - ha bár­milyen hiba merülne fel - van még lehetősége azt kijavítani. Eddig jól teleltek az őszi vetések Versek ihlették a rajzokat TAMÁSI A Würtz Ádám Álta­lános Iskola és AMI 2018-ban is megtartotta hagyományos, kistérségi szavalóversenyét az alsó tagozatos gyerekek szá­mára. A megmérettetés versei­hez a gyerekek szebbnél szebb illusztrációkat készítettek egy rajzpályázat keretein belül. Kortárs költők, Mentovics Éva és Orgoványi Anikó ver­seiből válogathattak a jelent­kezők - írja az infotamasi.hu portál. Az illusztrációkból ki­állítás készült, itt kaptak he­lyet a versekre ihletett, díja­zott alkotások. A legszebb raj­zokat készítők jutalomban ré­szesültek. A verseny díjazottjai: Teplán Zsófia, Ferenczi Míra, Mátyás Rita, Trubacs Luca 1. a, Tóth Flóra 1. b, Borbély Bence 2. b, Rofrics Fatima, Cer Lorna, Bogdán Norbert, Rofrics Vanesssza 2. d, Horváth Nikol, Fehér Áron, Páczelt Flóra, Pin­tér Dominik 3. b, Smátrola An­na 3. c, K. Németh Zsuzsanna, Dobos Dóra 4. a, Berta Zsófia Luca, Balassa-Herceg Luca 4. b, Pekli Nóra 4. c. B. L. MEGYEI KORKÉP Rejtélyes jelek Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu A z emberiség azt gondolja magáról, hogy mindent tud, mert az embert a logikus gondolkodás képessége eme­li ki a többi élő és érző lény közül. Mégis rejtélyek, sej­telmek világában élünk. Ezekből többet megfejtettek már az örökké lázas, töprengő agyak, de van még bőven misztérium. A Nazca-vonalak egy perui fennsíkon csak a levegőből ki­vehetők. Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is áb­rázolnak, és miért rajzolták őket. Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen. Stonehenge egy kőtömbökből álló építészeti cso­da, a modern világ számára örök rejtvény. Számos rejtély öve­zi a Húsvét-sziget legismertebb jelenségét, a szigeten elszór­tan látható hatalmas emberfe-Az ott élők sem tudják, hogy ki és miért építette a szobrokat jeket, a moaikat. Amerikai ku­tatók szerint a monumentális obeliszkek természeti erőfor­rásokat, elsősorban ivóvíz he­lyét jelölhették. A norvég uta­zó, Thor Heyerdahl 1955-ben odament és megnézte a kő­szobrokat. Az őslakosok elmondták és megmutatták neki, ő pedig végigfotózta és -kamerázta, hogyan készültek a szobrok, hogyan szállították és állították fel őket. Azóta kiderült, hogy a hivatalos szervek találták ki az egész procedúrát, mert való­jában az ott élők sem tudják, hogy ki és miért építette a szobro­kat. És hát valamit csak kell mondani a turistáknak. Hihető magyarázat tehát jelenleg nincs. Pedig ha egy tudós­nak lenne saját lábán megálló elmélete, a gondolatból egész éle­tében megélhetne, közpénzen beutazhatná a világot, és vélhe­tően tovább kitartana a pályán, mint mondjuk a politikusok. A doni áttörésre emlékeztek SZEKSZÁRD A Doni áttörés 76. évfordulója alkalmából ko­szorúzással egybekötött ke­gyeleti megemlékezést tar­tott a II. világháborús emlék­műnél a szekszárdi önkor­mányzat, a Magyar Nemzetőr­ség Tolna Megyei Szervezeté­vel és a Babits Mihály Kultu­rális Központ közreműködé­sével. Ács Rezső polgármester emlékező beszédében kiemel­te, hogy egy háborúnak nin­csenek győztesei, csak veszte­sei. Szólt a szétdúlt szerelmek­ről, az életük végéig választ nem lelő árvákról. Úgy fogal­mazott, hogy a háború maga a pokol, az embertelenség, és 1943. január 12-én a mínusz harminc-negyven fokos hő­mérsékletben a magyar ka­tonáknak ezzel a tétellel kel­lett szembenézniük. A Don­­kanyarnál történt áttörésnél a szovjet hadsereg ellentámadá­sa során felmorzsolódott a ke­mény télben a gyengén felsze­relt, kimerült II. magyar had­sereg. A kétszázezer magyar katonából százhuszonötezer meghalt, megsebesült vagy fogságba es,ett. A városvezető szólt a tolnai hadtestről, ezen belül a szekszárdi katonákról, és arról, hogy kétszázötven szekszárdi család vesztette el hozzátartozóját ebben az ütkö­zetben, illetve az oda- és haza­felé tartó úton. A rendezvény a megye és a város vezetőinek, intézmé­nyek, civil szervezetek képvi­selőinek, a város lakóinak és diákságának koszorúzásával zárult. B. K. Ács Rezső mondott beszédet. Képgaléria: teol.hu Fotó: M. D. TowtWszépek Megyei előválogató — Keressük a megye 1 legszebb lányát! Jelentkezz Te is, és gyűjtsd a szavazatokat! Jelentkezés és részletes játékszabályzat: www.teol.hu/tunderszepek A nyeremények összértéke több, mint 3 MILLIÓ FT HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents