Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-09 / 7. szám

10 TV-MŰSOR 2019. JANUAR 9., SZERDA HETI KRIMI Vöröskéry Dóra Bóbita 3. rész — A házasságunk megromlott az évek során. Éva szerint jobban szerettem az irodá­ban ülni, mint otthon tölte­ni az időt. Később azzal is megvádolt, hogy megcsalom. - Már nem is szeretsz, visz­­sza fogsz menni ahhoz a nő­höz - mondta. Idővel rájött, hogy ez nem így van. Csak a szenvedély, a lobogó tűz sze­lídült kettőnk között. Mindig ott voltunk a másiknak és mégsem. Minden este együtt vacsoráztunk, megnéztük a híradót, majd aludni tértünk, külön szobába. Miután biztosítottam Ger­gőt, hogy bármiben számít­hat rám ezzel az üggyel kap­csolatban, visszafuvarozott a kapitányságra. Korábban küldtem egy üzenetet Évá­nak, megírtam, hogy késni fogok. Az órámra néztem, minden bizonnyal már be is fejezték a vacsorát. A házunk a kertvárosban állt. Virágok a portákon, sze­líd házőrző kut yák és jószom­szédi viszony jellemezte eze­ket az utcákat. Szerettük vol­na, ha Laura ilyen környéken nő fel. A kesztyűtartóban mentolos rágót kerestem. Éva mindig megérezte azt a néhány korty whiskyt, amit a rosszabb napokon ittam. Találtam is egy csomagot, de az nem mentolos volt.- Epreset mondtam, Sán­dor bácsi, nem meggyeset. Mindkettő piros, de nagyon más ízűek. - A hátsó ülés felé kaptam a fejem, de senki sem volt ott.- És csak az epresből lehet nagy buborékot fújni. - Em­lékeztem. Bekapcsoltam a rádiót. Mindig a helyi adót hallgat­tam, megnyugvással töltött el, amikor a város apró-csep­rő gondjairól, eseményeiről hallottam. Ez nem a főváros, bűnesetek ritkán, de balese­tek sem történtek naponta/ A nappaliban égett a lám­pa. Elszívtam egy utolsó szál cigarettát, a családom jelen­létében sosem dohányoztam. A házban báránysült gaz­dag illata és nevetés foga­dott. Laura ittlétének két legfőbb jele.- Apa! - A kanapé bal ol­dalán ült, ott, ahol mindig elaludt gyermekkorában, miközben a meccset nézte velem. Letette a kezében tar­tott borospoharat a dohány­zóasztalra, és hozzám lépett. - Hoztam ám valakit - ölelt meg. - Ő Itt Ádám. A fiú bemutatkozott. Fe­szengett és udvariaskodott. Összességében kelthetett volna rosszabb benyomást is.- Megvártunk a vacsorá­val - Éva nem volt boldog. Megegyeztünk, hogy itt le­szek időben, de elég volt egy telefon Gergőtől, hogy meg­szegjem az ígéretem. Pedig Éva ritkán kért tőlem bármit is. - Mi történt?- Gergő szeretett volna be­szélni valamiről. - Az ebédlő felé tereltem őket. Minden­kinek töltöttem bort, remél­tem, ez majd elmossa a rossz hangulatot. - Sajnálom, hogy késtem és éheznie kellett a vendégünknek.- Rendőrségi ügy? - Nem. Éva ezt akarta hallani.- Igen. De ne rontsuk el a mai estét. - Gyűlöltem a csa­lódottságot, amivel rám né­zett. Régen gyakran mondta, hogy a munkám fog tönkre­tenni. Nem jellemhibám van, csak rossz állásom. A sült Laura kedvence, gyorsan fogyott a bor is, re­mek lett a hangulat a vacso­ra végére. Ádám gyorsan feloldódott, világossá vált, miért kedveli a kislányom. Értett a sportokhoz és az iro­dalomhoz, kerülte a politikát és szellemes volt. Egyszerű, hétköznapi srác. Dohányzott, így kettesben is tudtam vele beszélgetni. És Laura is so­kat mesélt. Arról, hogy egy Barlang nevű klubba jártak, hogy a pesti rakparton szok­tak sétálni, hogy van két kö­zös barátjuk. Egy kicsit úgy éreztem, Laura még mindig az életem szerves része. Hogy még mindig ott voltam mellette, vigyázhattam rá. Éva már lefeküdt aludni, de láttam, hogy Ádám is fá­radt. Ugyan Laura bírta még szusszal, de inkább véget vetettem mára a beszélgetés­nek, amikor rezegni kezdett a konyhapulton a telefonom. Gergő hívott.- A feleséged alszik már? - Nem értettem a kérdés miértjét. Laura elindult az emeletre Ádámmal, hogy megmutassa a szobáját.- Még zuhanyozik - felel­tem Gergőnek.- Jó. - És megszólalt a csengő. Erőszakos, rámenős kölyök. Laura lekiabált az emeletről, hogy kinyitja, és mire az ajtóhoz értem, Gergő már az előszobában állt.- Nem tudtam, hogy ha­zajöttél, Laura. - Gergő egy helyben toporgott, tanács­talannak tűnt. Évek óta így viselkedett a lányom jelenlé­tében. Természetesen csírá­jában fojtottam el ezt a sze­relmet, megtiltottam, hogy Laura körül legyeskedjen. Gergő csélcsap volt, az élet minden területén, biztos vol­tam benne, hogy ez a szeszé­lye is elmúlik.- Gergő, szia! - Laura lesü­tötte a szemét. Mióta kirán­gattam két éve Gergő kocsijá­ból, ahol szerintük titokban csókolóztak, megromlott a viszonyuk. Úgy véltem, Ger­gő provokálásnak szánta, hogy a kapubejárómon par­kolt. Később gyakran gon­dolkodtam rajta, hogy talán hiba volt ezt tennem, de nem akartam a lányom közelében tudni.- Mi ilyen sürgős? - in­kább átvettem a beszélgetés vezetését.- Az orvos szakértő meg­vizsgálta a testet.- Jézusom, apa, milyen testet?! - Laura dühös volt. Gyermekként büszke volt arra, hogy rendőr vagyok, később azonban rájött, hogy a munkám lelkileg mennyire megterhel, és hogy azt a sok pluszidőt, amit az irodában töltök, tőle veszem el.- Lehetetlen. - Az előszo­ba falán függő kék órára néztem. - Nem dolgoznak ilyenkor. - A valóságban nem pörögtek úgy az esemé­nyek, mint a bűnügyi soro­zatokban. Volt, hogy órákat, napokat vártunk egy-egy vizsgálat eredményére vagy engedélyekre. Szerencsére ritkán történtek efféle ko­moly bűnesetek, viszont így a gyakorlat hiánya is meg­mutatkozott ilyenkor.- Talán nem hivatalos or­vos szakértő vizsgálódott, csak egy lelkes rezidens, akit emlékeztettem, hogy a marihuána még nem legális Magyarországon. De tök pro­fi a srác.- Szabályellenes. - Egy szó, ami Gergő munkája so­rán gyakran előkerült. - Re­mélem, ezúttal valóban csak viccelsz.- Nem csinált semmit a testtel, csak megnézte. - Lau­ra itt elégelte meg a beszélge­tésünket, és magunkra ha­gyott. Mivel nem reagáltam, Gergő folytatta. - Nem meg­fojtották. Fojtogatták még életében, és sok régi sérülése van, de nem közvetlenül a ha­lála előtt keletkeztek. Semmi külsérelmi nyom, erőszakra utaló jel nincs rajta.- Bántalmazott gyermek volt?- Igen, és tegnap tűnt el. Először azt hitték, csak el­kóborolt. Sok náluk a csel­lengő. - Gergő a vállam fölött benézett a nappaliba. Amikor látta, hogy üres, az asztalhoz ment, felkapta az egyik borosüveget, ami félig volt, és egy poharat hozott a konyhából.- Gyermekotthonos kis­lány? - Ez megmagyarázza, miért nem plakátolták ki a várost a fényképével, vagy miért nem verték az asztalt aggódó szülők a kapitánysá­gon. A szomszédos, kisebb településen működött a Bóbi­ta Ház, a megye legnagyobb ilyen intézménye.- Elküldtem nekik a lány fényképét. Gondoltam, Tün­dér, Bóbita, hátha így akart üzenni az elkövető. Azono­sították a lányt: a neve Oláh Dalma, hétéves volt. - Töltött magának a borból. - Holnap­ra bejelentkeztem hozzájuk, megnézzük azt a helyet. - Már megint ez a királyi többes.- Miért akarod, hogy én is menjek? - Újra töltött magá­nak, de ezúttal nem hörpin­­tette fel azonnal.- Az az ügy megváltozta­tott.- Talán a feleségemnek igaza van, és hagynom kelle­ne ezt a fenébe.- Kiváló nyomozó voltál, nagyon sokat tanultam tőled.- Voltam. - Pontot akarok tenni ennek az ügynek a vé­gére.- Régen sosem tagadtad meg a segítséget.- Régen sosem kérted. Gergő elmosolyodott.- Akkor mindketten meg­változtunk. Hétre érted jö­vök.- Nem szükséges, találkoz­zunk az otthonnál. Éva is ott dolgozik. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVÍZIÓ-MŰSOR í 2019. JANUAR 9., SZERDA oc o </> 53 z oc o tf> >3 19.50 Barátok közt Óránként Híradó és időjárasjelentés 7.20 Ma reggel 10.35 Iskolapad 11.35 Forint, fillér 12.00 Déli ha­rangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Élő egyház 14.35 Kárpát Expressz 15.35 Iskolapad 16.15 Ma délután 17.15 Ma délután 17.33 Család’19 19.05 Kék bolygó 21.25 V4 Hír­adó 21.30 Világhíradó 23.20 An­gol nyelvű hírek 23.30 Német nyel­vű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek 19.00 Exatlon Hungary 9.10 Napi aktuális 10.05 Az utolsó előtti út: Szibéria és az orosz Tá­vol-Kelet 11.05 Hazahúzó 12.30 Látókör 13.10 Sajtóklub ®. 14.25 Kultúrklub 14.35 Rally Napló 15.10 Építészet XXI. 15.35 Élő örökség 16.35 Jó reggelt extra © 17.10 Zöld világ 17.35 Jövőálló18.30 Mestermunka 19.05 Napi aktuá­lis 20.35 V4 - Európa jövője 21.10 Angard 22.35 Sajtóklub 2.0 - Az új generáció © 23.10 Napi aktuális S W M I M3VNBHMIHHHÍ 11 ni ' i'í 1 "1 ibbbbbbbi M4 SPORll^Hi 4.00 Barátok közt© 5.10 Családi 6.00 Híradó 6.05 Orbán Balázs 6.35 Érettségi 2019 6.00 TV SHOP 9.00 Vikingek csatája © 9.05 kisBAJNOK magazin 4.35 Magyarul Balóval Titkok© 6.40 Kenő nyomában © 7.05 M5 Híradó 6.30 Jóbarátok© kanadai-bolgár-amerikai 9.35 Bringasportmagazin 5.05 TopShop 6.00 Mokka© 6.45 Hrvatska krónika 7.00 Híradó 7.40 Vers mindenkinek 6.55 Jóbarátok© sci-fi akciófilm 2015 10.00 M4 Sporthíradó 5.30 Fókusz© 6.25 Tények 7.15 Ecranul Nostru 7.15 Időjárás-jelentés 7.45 Ez itt a kérdés... 7.25 Jóbarátok© 10.45 Sárkányok 10.35 Jégkorong közvetítés 6.00 Reggeli© Reggel 7.50 Ridikül © 7.20 Járóföld© 8.30 Kult'30 7.50 Jóbarátok© háborúja © FTC-Telekom-Corona 9.05 Asztro-Show 6.55 Mokka© 8.40 Mámoros szerelem © 7.55 Retrock 9.10 Univerzum 8.20 Agymenők® amerikai-cseh-kanadai Brasov 10.10 TopShop 8.50 Teleshop 9.30 A vidéki doktor © 8.00 A palota ékköve © 10.10 Élet az észak-amerikai 8.45 Agymenők© fantasztikus kalandfilm 13.00 M4 Sporthíradó 11.45 Fókusz© 10.45 Astro-Világ 10.25 Család-barát 9.10 Vészhelyzet© vadonban © 9.05 Szívek szállodája © 2000 13.30 kisBAJNOK magazin 12.15 Éjjel-nappal 12.00 Tények Délben 12.00 Déli harangszó 10.00 Kisváros© 11.10 A világ 10.10 Szívek szállodája © 12.50 A három testőr © 14.00 Fradi Tv Budapest © 12.30 Walker, 12.01 Híradó 11.00 Híradó madártávlatból © 11.05 Szellemekkel angol-francia-amerikai-14.30 HOPPÁ 2018 13.35 Drága örökösök© a texasi kopó © 12.50 Főzzünk megint 11.10 Időjárás-jelentés 11.40 Az idő örvényében© suttogó © amerikai kalandfilm 2011 15.15 Férfikézilabda 14.30 A mentalista© 13.35 Walker, egyszerűen! 11.15 A Silla királyság 12.15 Tőkéczki és Takaró 12.05 MacGyver© 14.55 Jackie Chan: felkészülési mérkőzés 15.25 A mentalista© a texasi kopó© 13.25 Honfoglaló ékköve © 12.45 MMA portrésorozat 13.00 Glades-A katona © Dánia-Magyarország-16.20 Elit-A szeretet 14.40 Piszkos pénz, 14.20 Végtelen szerelem © 12.20 Szálka, hal nélkül © 14.00 Érettségi 2019 Tengerparti kínai-hongkongi akció-15.30 Valóra vált álom útján© tiszta szerelem © 15.10 Hat nővér© 13.00 Napos oldal© 14.35 Szólalj meg! gyilkosságok © vígjáték 2010 16.00 177/1 Az első 17.25 Fókusz© 15.40 Marimar© 16.10 A hegyi doktor © 14.35 Nótáskedvű volt az 15.20 A számok 14.00 Glades-16.50 Pompeji© magyar téli olimpiai 18.00 RTL Híradó Esti 16.45 Cennet© 17.05 Ridikül© apám... - Koós János bűvöletében © Tengerparti kanadai-német-amerikai aranyérem története kiadás 18.00 Tények 18.00 Híradó műsora 15.50 Felsős gyilkosságok © történelmi dráma 2014 17.00 M4 Sporthíradó 18.50 Drága örökösök© 19.00 Exatlon 18.35 Sorsok útvesztője© 15.05 Ne vegye a szívére... 16.25 Mindenki Akadémiája 15.00 Castle© 18.50 Kincs, ami nincs © 17.15 Hungaroring magazin 19.50 Barátok közt© Hungary © 19.30 Honfoglaló 15.50 A palota ékköve © 16.55 Ön is tudja? 16.00 Szellemekkel olasz-amerikai akció-17.45 Egyet hátra, egyet 20.30 Éjjel-nappal 20.55 Legyen Ön is 20.25 Skandináv lottó 17.00 Híradó 17.30 Kult’30 suttogó © vígjáték 1981 előre-Labdarúgó-Budapest © Milliomos! © sorsolás 17.10 Időjárás-jelentés 18.05 Élet az észak-17.00 MacGyver© R,: Sergio Corbucci válogatott 2018 21.40 Halálos fegyver© 22.20 Columbo: Negatív 20.35 Arisztokraták© 17.15 A Silla királyság amerikai vadonban © 17.55 Castle© Sz.: Terence Hill, Bud 18.45 M4 Sport stúdió 22.40 RTL Híradó - Késő esti Reakciók © 21.35 A becsület ideje ® ékköve © 19.00 A világ 18.55 Ide süss!© Spencer, John Fujioka, Kézilabda kiadás 0.25 Tények Extra 22.20 Kenő 18.25 Vészhelyzet© madártávlatból © 19.55 Ide süss!© Sal Borgese, Kainowa 19.00 Kézilabda közvetítés 23.15 Magyarul Balóval 0.55 Walker, 22.30 Redlezredes© 19.15 Bruhaha® 19.25 Vers mindenkinek 21.00 Kiképzés© Lauritzen Siófok-Álba Fehérvár 23.55 Dakar-rali 2019 a texasi kopó © 1.05 Kékfény® 20.15 Kisváros© 19.35 Univerzum 23.30 Harrow© 21.00 A specialista© 20.30 M4 Sport stúdió 0.25 CSI: A helyszínelők© 2.00 Walker, 1.55 RejtélyesXX.század-21.15 Szálka, hal nélkül © 20.30 M5 Híradó 0.45 MacGyver© amerikai-perui akciófilm Kézilabda 1.30 CSI: A helyszínelők © a texasi kopó © Kun Miklós műsora 21.55 Nem értem a nőket © 21.00 Ez itt a kérdés... 1.30 Szellemekkel 1994 21.00 Férfikézilabda 2.30 Halálos fegyver © 3.00 Tények Este 2.25 Kézjegy© 23.05 Kincsestár© 21.50 MüpArt Classic suttogó © 23.10 Kiképzőtábor® világbajnokság előtt 3.20 Az élet 3.40 Columbo: Negatív 3.10 Határtalanul 0.40 Orbán Balázs 23.35 Vers mindenkinek 2.15 Szívek szállodája © amerikai-német 22.00 Fradi Tv csajos oldala © Reakciók © magyar © nyomában © 23.40 Kult’30 2.55 Szivek szállodája © akciófilm 2003 22.30 M4 Sporthíradó 6.00 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fó­rum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.25 Columbo © 23.00 Haza­húzó 0.00 700-as klub © 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világ­ból 0.55 Egyenes beszéd tő wß 18.25 Vészhelyzet 6.00 Sue Thomas - FBI © 8.00 Don Matteo © 9.20 Robbie, a fó­kacsemete © 10.20 Charly, ma­jom a családban © 11.25 A Klini­ka © 12.25 A hegyi doktor - Újra rendel © 14.30 A Klinika © 15.30 Charly, majom a családban © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 NCIS - Tengerésze­ti helyszínelők © 21.00 NCIS: Los Angeles © 23.00 A Rezidens © 0.00 A.Grace klinika© 15.20 A számok bűvöletében 7.20 Hegylakó 3. - A mágus © 9.20 Ne szórakozz Zohannal © 11.40 Pixel © 13.50 Lara Croft - Tomb Raider © 15.55 Mission: Impossible - Fantom protokoll © 18.50 S.W.A.T. - Különleges kom­mandó © 21.00 Bérgyilkosok © 23.55 Megint 48 óra © 2.00 Mo­mentum © 4.10 Pókember 2. © 21.00 Kiképzés SUPERTV2W 8.00 Tények Reggel ® 8.35 Több mint Testőr © 8.40 Veled is meg­történhet! ® 9.50 Családi Tit­kok ® 12.00 Jóban Rosszban © 13.15 Hal a tortán © 14.20 Ma­gánnyomozók © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Családi Titkok © 18.45 Magán­­nyomozók © 19.50 Jóban Rossz­ban © 21.00 A spanom csaja © 23.30 Kegyetlen játékok © 1.40 Vérbeli feleségek© 18.50 Kincs, ami SPORTI 6.00 Televíziós vásárlás 8.30 Trash Talk 10.00 American Football - NFL 13.30 NFL Game day 14.00 Darts 18.30 Kezeket fell a Sport TV kézimagazinja 19.00 AEROsport. 19.15 KHL-összefoglaló 19.30 Arany pillanatok 19.45 Mai helyzet 20.00 Darts 0.00 Kékek 0.30 Vízi­labda 2.00 Kézilabda 4.00 Labda­rúgás 5.00 Labdarúgás 19.00 Kézilabda közvetítés TV PAPRIKA! 9.00 James Martin © 10.00 Miss Dahl © 10.30 Ki főzhet a végén? © 11.30 A család kedvenc fogá-t sai © 12.00 Justine © 12.30 Fino­man egészséges... © 13.00 Jamie © 14.00 Mi van a hűtőben? © 14.30 Séfek, kíméljetek! © 15.00 Justine © 15.55 John Torodé © 16.25 Toszkána ízei © 16.55 Fino­man egészséges... © 17.30 Hugh ® 18.00 James Martin © 19.00 Mi van a hűtőben?® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja! ■HHi *

Next

/
Thumbnails
Contents