Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-09 / 7. szám
2019. JANUÁR 9., SZERDA fi MEGYEI KÖRKÉP Sok érdekes, izgalmas dolog történt a bátaszéki zenekarral az elmúlt években Dobba esett a közönség, avagy egyre népszerűbbek az Idióták Mára már kialakult a zenekar stabil felállása, öten vannak az Idióták. A stílusuk púnkhoz közeli Beküldött kép Az Idióták zenekar a már megszokott módon jött létre, barátok zenéltek saját szórakoztatásukra, most pedig már Békéscsabán lépnek fel. Fekete Dávid david.fekete@mediaworks.hu BÁTASZÉK Az Idióták 2013-ban alakult, egy középiskolai rendezvényen zenéltek először. Akkor még csak hárman voltak a színpadon, a létszám időközben ötre nőtt. Akadt változás az összetételben, mára viszont kialakult a zenekar stabil felállása. Zenei stílusuk közelebb áll a púnkhoz, mint a hagyományos rockhoz, de szívesen kísérleteznek. Mint mondták, nem igazán tudják, de nem is igazán akarják meghatározni a saját stílusukat. Olyan dalokat játszanak, amilyeneket ők szeretnek, szerintük ez lenne a lényeg. A saját számaikat tekintve az első EP-jük (középlemez, a kislemeznél hosszabb, de a nagylemeznél rövidebb anyag, az angol extented play rövidítése - A szerk.) egy vidám hangvételű punkos darab lett. Az új anyagon már lesznek szövegben és zenében is sokkal súlyosabb témák. Ahogy változik az ízlésük, úgy változik a zenéjük is, de természetesen szívesen nyúlnak vissza régi dallamokhoz is. Céljaik markánsan megváltoztak a középiskolai fellépés óta. Az induláskor remegő lábbal álltak a színpad mellett, és várták, hogy mikor mehetnek föl, mondták viccelődve. Majd komolyra fordítva a szót hozzátették, tényleg nem voltak nagy céljaik, csak szerették volna jól érezni magukat. Szeretnének valami maradandót alkotni most már, minél több helyen fellépni és minél több emberrel megismerkedni. Imádják, amikor az emberek a koncerteken a dalaikat éneklik, vagy a pólóikban látják őket. Ezek már olyan dolgok, amikért megéri ezt csinálni. Az együttesnek eddig egy kész anyaga van, ezt CD formátumban be is lehet szerezni a koncerteken, emellett megtalálhatók online is, a zenekar Facebook-oldaláról pedig le is tölthetők a dalok. Azt is elmesélték, hogy a címadó dalukhoz csináltak egy kis videóklipet is, amivel azt a bulizós hangulatot akarták visszaadni, amelyről a szám is szól. Az új anyaguk reményeik szerint még a télen elkészül, így hasonlóan az előzőhöz az is elérhető lesz a legtöbb helyen. Az eltelt öt év alatt egész sok érdekes és izgalmas dolog történt a zenekarral, ezek közül néhányat emeltek ki. Legutóbb például a rendőrség szakította meg az egyik bulijukat. Mint mondták, szerencsére nem miattuk voltak ott a hatóság emberei. Egy másik alkalommal fellépés előtt véletlenül lementek egy lépcsőn autóval a bonyhádi művelődési háznál. De volt már részük olyanban is, hogy punkok ugráltak föl melléjük a színpadra táncolni, vagy klubkoncerten a közönségből estek be a dobfelszerelésükbe. Ezek néha meglepő dolgok, de utólag visszagondolva azért elég viccesek is. Szeretnének valami maradandót alkotni most már HIRDETÉS KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! MEGJELENT! ÜNNEPI DUPLASZÁM 84 oldalon! A tartalomból: ■ Felkavarhatja a piac állóvizét a Skoda új kompaktja ■ így született a VW Bogár ■ Ki mit tud? Teszten az lnfmiti Q50 Hybrid és a Lexus LC 500 V8 ■ Szuper fejlesztések a haszonjármű szektorban Azt mondta, fél éve abbahagyta a drogozást Harminc nap elzárás Többen fogyasztottak kábítószert a lakásban MW-illusztráció SZEKSZARD Harminc nap elzárásra ítélt egy húsz éves fiatalembert kábítószer birtoklása miatt a Szekszárdi Járásbíróság 2018 november végén. Kötelezték ezen kívül arra, hogy az eljárás során felmerült közel két és félmilliós költségből fizessen meg 662 ezer forintot. Mivel az ügyben az erre jogosultak nem fellebbeztek, az ítélet jogerős, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. A férfi egy két vádlottas ügy egyik szereplője volt, de a büntetőeljárás során lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, ezért az ügyét elkülönítették, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene. A rendőrség egy héten belül elfogta a szökevényt és bíróság elé állította. A vádlott a nyomozás során és a bíróság előtt is tejes körűen elismerte a bűnösségét, amit a bíróság elfogadott, mivel a férfi vallomását az ellene szóló bizonyítékok alátámasztották. A tárgyalásról is lemondott, ezért a bíróság annak mellőzésével hozott határozatot. A férfi többszörösen büntetett előéletű, a két legutóbbi alkalommal is droggal kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték el, utoljára 1 év 8 hónap börtönbüntetésre, amelynek a végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Nőtlen, de élettársi kapcsolatban él, kiskorú gyermeke, vagyona, tartozása nincs. Mivel csak az általános iskola 7 osztályát végezte el, szakképzettsége nem is lehet, segédmunkásként dolgozik. A bűncselekmények elkövetése idején munkanélküli volt. A drogozást az ítélet kimondásához képest hat hónappal előbb abbahagyta, elmondása szerint pozitív fordulatot vett az élete. A vádlott lakásán 2016 augusztus végén tartott házkutatást a rendőrség, ahol nem csak a vádlott, hanem három barátja is fogyasztott kábítószert, amelynek a maradványait megtalálták. Október 12-én ismét kábítószernek minősülő növényi maradványokat talált a rendőrség a vádlottnál. Szerencséje is volt, amennyiben az új Büntető Törvénykönyv enyhébb elbírálást biztosít a számára, mint a bűncselekmény elkövetése idején hatályban lévő, ezért a bíróság az utóbbit vette figyelembe. 1.1.