Tolnai Népújság, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-02 / 1. szám

2019. JANUÁR 2., SZERDA LAKÁSKULTÚRA 11 Külön szakember feladata a tervezés, a falak mozgatása, az árnyékolás Kire bízzuk a lakásfelújítást? Attól függően, hogy milyen átalakításokat szeretnénk, más-más szakember tudá­sára lehet szükségünk. Mediaworks/Lakáskultúra szerkesztoseg@mediaworks.hu MUNKÁLATOK Falakat is szeret­ne mozgatni, vagy csak a be­rendezést variálná? Nem mind­egy, hiszen a különböző mun­kálatokhoz különböző szakem­berekre lesz szükség. Az építész, belsőépítész feladatköre Építészre van szükség, ha új vagy felújított családi házba szeretnénk költözni. Már akkor érdemes a szakember segítsé­gét kérni, amikor kinézzük a telket, hiszen így kezdettől ta­nácsokkal lát el minket a tájo­lás kérdésében, ületve a kon­cepció kialakításában. Az épí­tész konzultál geodétával, sta­tikussal is, akik szintén nélkü­lözhetetlenek egy ilyen nagy volumenű munka kezdetén. El­készíti a terveket, majd az ára­zatlan költségvetést, aminek alapján mi megkeressük a ki­vitelezőket. Szintén az építész készíti el a látványterveket az új vagy átépítésre váró házról, annak tömegeiről, külső színe­zéséről, s ezt a megrendelővel folytatott konzultációk szerint a végleges formáig alakítja. Ha erre megbízást kap, ő tárgyal a Az építész készíti el a terveket, tárgyal a kivitelezővel Az oldal fotói: Shutterstock Átformálhatják egy már elkészült tér stílusát A stylistok leginkább egy már elkészült, rendelkezésre álló tér stílusát formálják át. Színe­ket, bútorokat, lámpákat, tex­tileket, kiegészítőket válasz­tanak, harmóniát teremtve a megrendelő kérésének, ízlésé­nek megfelelően és pénztár­cájának függvényében. Akkor is egyre többen kérik stylistok segítségét, amikor egy la­kást vagy házat el szeretnének adni, hiszen ha egy tér jól mu­tat a fotókon, könnyebb az in­gatlant eladni és kiadni is. Fon­tos, hogy mielőtt belevágna a közös munkába egy lakberen­dezővel vagy stylisttal, ismerje meg, hogyan dolgozik, milyen stílust kedvel, mert ha nem egyeztethető össze a megren­delő és a tervező ízlésvilága, fo­lyamatos feszültség nehezíti meg a közös munkát, ellenben ha hasonló a két látásmód, szórakoztató és örömteli lesz minden találkozás. kivitelezővel, a szakági meste­rekkel és egyeztet a helyi épí­tési hatósággal. Ő gondoskodik arról, hogy a ház minden elő­írásnak, aktuális rendeletnek megfeleljen, és a munka adott szakaszaiban lefolytatja az en­gedélyezési eljárásokat. Ugyancsak építészi fel­adat az építési engedély alap­ján készült kivite­li terv kidolgozása. A szakember sok esetben vállalja a művezetői teendő­ket is, hogy minden rendben bonyolódjon le a kivi­telezés során. Ezzel ellentétben a belsőépí­tész munkája a négy fal között zajlik, átalakít, illetve berendez már létező lakásokat, házakat. Falakat mozgat, megcserélheti az egyes terek funkcióit, meg­tervezi a világítást, anyagokat választ, bútorokat tervez, min­dent megtesz egy kényelmes otthon kialakítása érdekében. Egy igazi belsőépítész termé­szetesen rendelkezik építésze­ti alapismeretekkel, otthono­san mozog a bútortervezéshez szükséges faipari közegben, és képben van a jelenlegi dizájn­­trendekkel, korszerű anyagok­kal kapcsolatban is. A lakberendező feladata A lakberendezőtől már a la­kásvásárlás vagy a tervezés előtt rengeteg hasznos taná­csot kaphatunk. Néhány kon­zultáció után átlátja, hogy mi­re van szükségünk, mekkora a helyigényünk, mi az egyes he­lyiségek, funkciók ideális el­rendezése, hova kell árnyékoló az égtájakat figyelembe véve. Kisebb válaszfalakat mozgat­hat, kapcsolási tervet javasol a villanyszereléshez, és rendel­kezik az efféle be­avatkozások meg­ítéléséhez elenged­hetetlen szakisme­rettel. A lakberendező, enteriőrtervező építészeti vég­zettség hiányában soha nem nyúlhat főfalhoz, födémhez, nem tervezhet áthidalásokat, kiváltó pilléreket, beltéri lép­csőket, ezekhez tehát építész, statikus, belsőépítész segítsé­gét kell kérnie. Feladata össze­tett, részt vesz a legkülönbö­zőbb beépítendő elemek, pél­dául radiátor, árnyékolók, bur­kolatok, dekorvakolatok, külső és belső nyílászárók, süllyesz­tett lámpák, elektromos szerel­vények kiválasztásában. Figye­lemmel kíséri az egész mun­kafolyamatot, tartja a kapcso­latot a kivitelezővel, a meste­rekkel, miközben folyamato­san egyeztet a megrendelővel. Ismeri megbízója igényeit, elvi­szi boltokba, képeket, rajzokat, látványterveket mutat, ame­lyek segítenek elképzelni a le­endő tereket. Ismerni kell a megbízó igényeit Varázsoljuk újjá a csempéket! Átfestheti a megunt csempét BÁTRAKNAK A bútorok átalakí­tása után ma már egyre töb­ben vágnak bele a csempék, padlólapok átfestésébe is. Ösz­­szeszedtük a legfontosabb tudnivalókat. Előkészítés Hasonló módon járunk el, mint bármely tárgy festése­kor, de az előkészítés során sokkal jobban oda kell figyel­ni arra, hogy a felület maku­látlanul tiszta és zsírmentes legyen. A csempe-, illetve más nem nedvszívó felületek festés előtt speciális alapozást igé­nyelnek, voltaképpen ezen a „tapadóhidat” képző alapozá­son múlik a tartósság. Milyen festéket válasszunk? Fedőfestéknek feltétlenül tartós, jó minőségű terméket vegyünk. Egyaránt szóba jöhet­nek zománc- és alkidfestékek, attól függően, milyen terhelés1 nek lesz kitéve a későbbiek­ben. A csempefestés kényes művelet, olyan felületen, ame­lyet gyakran kell súrolni, eset­leg sokan járnak rajta cipőben, nem lesz tartós - és ez nem a festék hibája. Amennyiben víz érheti az új csempét, érdemes extra megerősítésről - vízzáró rétegről - gondoskodni. Hol hibázhatunk? Két lényeges lépés elhagyá­sa okozhat problémát: egy­részt a zsírtalanítás elmulasz­tása (zsíros felületen nem ta pad meg semmi), másrészt, ha nem használunk speciális, tapadóhidat képző alapozót. Fontos tudni, hogy ha a csem­pe eredeti mintája domború, ezt a festék nem fogja eltüntet­ni. A mélyebb fugához használ­junk ecsetet, így a nehezen el­érhető részekbe is jut majd az alapozóból és a fedőfestékből. Javasolt helyek Sokáig szép marad függőle­ges felületeken, ahol nem áll meg a víz, illetve amit nem szükséges napi szinten átmos­ni, súrolni. Ne feledjük, hogy a csempefestés inkább átmene­ti, mintsem hosszú távú meg­oldás, vagyis elsősorban azok­nak érdemes belevágni, akik egyelőre nem akarják szétver­ni a fürdőszobát, de némileg di­vatosabb és ízléses környezetet szeretnének. Két-három évig várhatóan megőrzi eredeti ál­lapotát. Zuhanyfülkében vagy nagy igénybevételnek kitett padlón semmiképpen ne pró­bálkozzunk vele! MW HIRDETÉS KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! MEGJELENT! ÜNNEPI DUPLASZÁM 84 oldalon! A tartalomból: ■ Felkavarhatja a piac állóvizét a Skoda új kompaktja ■ így született a VW Bogár ■ Ki mit tud? Teszten az Infiniti Q50 Hybrid és a Lexus LC 500 V8 ■ Szuper fejlesztések a haszonjármű-szektorban 03P ■ Nappali, háló és dolgozó egyben SZINTKÜLÖNBSÉG Egy nagy belmagasságú lakásban a funkciókat szintkülönbséggel egyszerűen szeparálhatjuk. Ha egy nagy szoba áll rendel­kezésünkre, a hálófülkét he­lyettesítsük egy dobogóba rejtett ággyal, így ha vendé­gek jönnek, könnyen vissza­csúsztathatjuk, a tetejét pe­dig be lehet rendezni dolgo­zósaroknak. Szintén jó meg­oldás a szekrényből kihajtha­tó ágy, illetve segítségül hív­hatunk egy térelválasztót is. A három lehetőség közül az utolsó a legolcsóbb, könyves­polcos elemmel különösen praktikus. A társalgórészt a szoba legvilágosabb pontján, vagyis az ablakok előtt cél­szerű berendezni. MW Ismeri a bíborlila szakállbroméliát? KÜLÖNLEGESSÉG A bromé­­liafélékhez tartozó bíborlila Tillandsia cyanea rozettát ké­pező keskeny levelei közül la­pos kalászvirágzat emelkedik ki. Ennek szorosan egymás­ra simuló fellevelei közül apró, rövid életű virágok bújnak elő. Világos, de nem napos, egész évben meleg helyen tartsuk, mert csak ekkor virágzik. Tró­pusi őshazájában fákon él. Permetezzük, mert levele­in keresztül veszi fel a vizet. Nedves tőzegmohába telepít­sük, és párásítsunk a környe­zetében. Télen díszük. Az ősz­szel megjelenő, pikkelyszerű virágzatban egy-másfél hóna­pig is gyönyörködhetünk, ez­után a növény elpusztul. MW

Next

/
Thumbnails
Contents