Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-06 / 283. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK HÍREK Együtt készültek az ünnepre PAKS Adventi bazárral vár­ta az érdeklődőket az Arany­hal Waldorf Pedagógiai Köz­hasznú Egyesület Dunaköm­­lődre. Az Aranyhal Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI intézményében kézmű­vesfoglalkozásokkal készül­tek minden korosztály szá­mára. Volt árnyképkészítés, gyöngyfűzés, gyapjúangyal, gyapjúképkészítés és gyer­tyadíszítés. illetve mese- és zenefoglalkozások színesí­tették a programot. H. E. Kedveznek a kutyatartóknak PAKS Kutyafuttató épül Pak­son, a Kurcsatov utca mögött. A futtatónak két része lesz. Az egyik 651, a másik pedig 279 négyzetméter. Fillér Gergő, a polgármesteri hivatal beruhá­zási csoportjának vezetője a Paksihirnok.hu-nak elmond­ta, azért így alakítják ki a pá­lyát, hogy a különböző vér­­mérséklet ű kutyák elkülönít­hetők legyenek, megelőzen­dő a konfliktusokat. Az építés során szem előtt tartják, hogy a zöldövezet épségben ma­radjon, illetve az úgynevezett kutyatoaletteknél zacskókat is kihelyeznek. A tervek sze­rint január 22-ig befejeződnek a munkálatok. H. E. Az óvoda előtt gyűlt ki a fény KAPOSSZEKCSŐ A legkiseb­bek is meggyújtották az első gyertyát az adventi kará­csonyváró program kereté­ben. Hétfőn délután a Csil­lagvirág óvoda előtti adven­ti koszorún gyúlt ki az első gyertya fénye. A gyerekek énekeltek és a nagycsopor­tosok elmondták a Négy égő gyertya; a Béke, a Hit, a Sze­retet és a Remény meséjét. Majd az óvodások hazavit­ték lámpásokban a szeretet lángjának egy kis darabját. Kép és szöveg: V. Sz. A sertéstenyésztésről tanácskoztak oktatók és agrárszakemberek Az Afrikai sertéspestis és a sertések nyilvántartá­sát szolgáló ENAR-rendszer volt a téma kedden és szer­dán a Csapó Dániel Szakkö­zépiskolában. A hazánkban egyedülálló képzést a Ma­gyarországi Sertéstenyész­tők és Sertéstartók Szövet­sége (MSTSZ) szervezte. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu SZEKSZÁRD-PALÁNK A kétna­pos rendezvényre meghív­ták az agrárminisztérium­hoz tartozó valamennyi in­tézmény érintett oktatóit. Fi­tos Gábor, a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertés­tartók Szövetségének ügyve­zető igazgatója kérdésünk­re elmondta, 22 középfokú és 7 egyetemi intézményből - Debrecentől Keszthelyig, Gödöllőtől Mosonmagyaró­várig - jöttek Palánkra okta­tók. A felkért előadók, kiváló szakemberek pedig úgy állí­tották össze az előadásaikat, hogy azokat a iskolák hallga­tói, közel 700 diák is megért­se majd. Az oktatók az előadáso­kon elhangzott információk mellett egy harminc oldalas szakmai anyagot is maguk­kal vihettek „Az afrikai ser­téspestis Közép-Európában, Magyarországon” címmel. Ebben bemutatják a vírus tu­lajdonságait, a betegség kór­lefolyásait, kórképeit, az eu­rópai befertőzések jellemző vonásait, illetve az elhullott vaddisznók jellemzőit és a vé­dekezés lehetőségeit. Az Afrikai sertéspestis fé­lelmetes betegség, mert ko­moly gazdasági következ­ményei vannak, mondta Fi­tos Gábor. Hazánkban csak az észak-keleti megyékben találtak olyan vaddisznót, mely ezzel a vírussal fertő­zött volt. Ugyanakkor a be­tegséggel hosszú- és közép­távon kell számolni hazánk­ban, ami akár 5-10 év is le­het, mondta a szakember. A megelőzés alapvető: fertőt­lenítőszerek használata a te­lepeken ki- és belépéseknél, szállításnál, a külső keríté­sek mentén a fű, gaz lekaszá­lása és még számtalan óvin­tézkedés. A házisertés-állo­­mány védelmében kulcsfon­tosságú a vaddisznókkal va­ló kapcsolat megakadályozá­sa. Spanyolországban 32 év kellett ahhoz, hogy a mentes­séget ismét megkapja az or­szág. Rendkívül ellenálló ví­rusról van szó, mely ellen je­lenleg még nincs vakcina. A szakmai nap másik témája Palánkon az ENAR-rendszerrel volt kapcsolatos. Az ENAR egy mozaikszó, Egységes Nyilván­tartási és Azonosítási Rendszert jelent. Az eljárás lényege, hogy minden egyes sertés fülébe egy csipet tesznek, melyen azono­sító szám van. Az adott állat „mozgását” ezen keresztül tud­ják nyomon követni a közpon­ti adatbázisban. Vagyis ha érté­kesítik, ha egy másik telepre, vagy vágóhídra kerül a sertés, a csip ezt jelzi. Jó hír ez a fogyasz­tóknak, hiszen ez egyben azt is jelenti, hogy a rendszeren kívül nem kerülhet vágóhídra, sem a boltokba olyan sertés, mely­nek egészségi állapotát vágás előtt az állatorvos ne ellenőrizte volna. Még a szaküzletekből is visszakereshető, hogy az adott hús, honnan, melyik húsüzem­ből származik. Az ENAR rend­szer évről évre tovább fejlődik, és a szakma is azon dolgozik, hogy a piac még kiszámíthatób­bá váljon. Fitos Gábor elmond­ta, az idei évben az élő sertésfel­vásárlási ára átlagban 360 fo­rint volt. A gazdálkodókat első­sorban fejlesztési, korszerűsítési pályázatokkal tudják segíteni. Két autó szolgálja a tűzoltást, a biztonságot FADD Új, pontosabban az eddi­ginél fiatalabb gépjárműfecs­kendő állt szolgálatba a Fad­­di Önkéntes Tűzoltó Egyesü­letnél, amelyet kedden ünne­pélyesen is átadtak. Kovács Zoltán parancsnok elmondta, hogy személyes baráti kapcso­latának köszönhetően a német­­országi Aschaffenburg tűzol­tóitól kapták a tűzoltóautót, egy 1987-es Magirus Deutz­­ot. Jelenleg is egy ilyen típusú, 1980-as fecskendőt használ­nak a faddi önkéntesek, ame­lyet még az önkormányzat vá­sárolt számukra. A most beál­lított szer nemcsak újabb, ha­nem a felszerelése is korsze­rűbb, így hozzájárul ahhoz, hogy az önkéntes tűzoltók még magasabb színvonalon tudják ellátni a feladataikat. Kovács Zoltán ugyanakkor kiemelte, hogy mindkét tűz­oltóautót szeretnék fenntarta­ni, használni. Az egyesület­nek jelenleg negyvenkét tag­ja van, közülük tizenheten be­avatkozásra jogosultak. A Fad­di Önkéntes Tűzoltó Egyesü­let idén ünnepelte fennállása 125. évfordulóját. H. E. Véradókat ünnepeltek Bátaszéken BÁTASZÉK A Véradók Napja al­kalmából ünnepséget szervez­tek, több mint félszáz meghí­vott vendég közül sokszoros véradókat köszöntöttek, akik önzetlen adományukkal élete­ket mentettek, írta a bataszek. hu. Dr. Kostyálné dr. Kovács Klára, a véradók ünnepének szervezője elmondta, az ün­nepnappal a véradói kedvet szeretnék fenntartani, és fel­hívni a figyelmet a véradás fontosságára. A vért semmi­lyen gyógyszer nem pótolja. Az idén Schwartz Antal 90-szeres véradót külön elis­merésben részesítették. Dr. Bozsolik Róbert polgármes­ter is megköszönte a véradók áldozatos segítségét. A Szek­szárdi Klarinét Kvartett ze­nélt, és két óvodás, Schultz Ró­za és Lampek Zétény meséltek a megjelenteknek. M. I. A térségfejlesztés volt a vállalkozói fórum fontos témája Közös feladatokról egyeztettek Uj oszlopokat építenek Pakson PAKS Fórumot szervezett a helyi vállalkozók számára a paksi önkormányzat, hiszen az együttműködés erősítése és a jó kapcsolat fenntartása fontos a jövőbeli közös tele­pülésfejlesztési feladatok ér­dekében. A vacsoraesttel egybekötött beszélgetésre a helyi építőipa­ri vállalkozások vezetőit vár­ták, akiket Szabó Péter pol­gármester köszöntött, majd Süli János, a paksi atomerő­mű két új blokkja tervezésé­ért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nél­küli miniszter adott tájékozta­tást a vállalkozói szférát érin­tő térségfejlesztési feladatok­ról és a Paks II. projektről.- A tervezett, mintegy nyolcvan felvonulási épület kivitelezésénél, utak építésé­nél számítunk a helyiekre, de a léptékek miatt a vállalkozók összefogására lesz szükség - mondta a miniszter. Szabó Péter pedig azt hangsúlyoz­ta, hogy több területen is szá­mítanak a helyi vállalkozók­ra, ezek pontosítása pedig kö­zös feladat. Legközelebb a 2019-es költ­ségvetés elfogadása után sze­retnének egyeztetni az érin­tettekkel - írta beszámolójá­ban a Paksihirnok.hu. H. E. Szabó Péter (balra) és Süli János adott tájékoztatást Fotó: M. Gy. PAKS Átépítik a Paks-Toponár 400 kilovoltos távvezetéket, amely tizennyolc új oszlop épí­tését és ugyanennyinek az el­bontását, illetve néhány meg­erősítését jelenti. A vezeték át­építésére a MAVIR Zrt. meglé­vő vezetékjogi engedély alap­ján jogosult, a vezeték feszült­sége és biztonsági övezete nem fog változni - tájékozta­tott a paksi polgármesteri hi­vatal turisztikai, városmarke­ting és kommunikációs cso­portja. Az átépítés csak úgy lehet­séges, ha a munkálatok idejé­re igénybe vesznek határos in­gatlanokat. A vezetékjoggal érintett in­gatlanok tulajdonosai, illetve használói kötelesek ezt tűr­ni. Az építkezés akadályozása közüzem működésének zava­rását jelentené. A kivitelezők mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanok rendelte­tésszerű használatát csak a legkisebb mértékben zavar­ják meg. A munka sajnos óha­tatlanul mezőgazdasági kár okozásával fog járni. Az oko­zott kárt kárszakértői véle­mény alapján megtérítik majd az érintettek számára. A munka tervezett befeje­zése a jövő év decemberében várható. H. E. Oktatók tanultak a továbbképzésen, akik majd továbbadják a tudást a diákoknak Fotó: Makovics I Nyomon követhető a sertések útj<

Next

/
Thumbnails
Contents