Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-29 / 301. szám
2018. DECEMBER 29., SZOMBAT BELFÖLD-KÜLFÖLD-MOZAIK <| Elhivatott és önzetlen emberek jelentkezését varjak Több támogatás Jut a nevelőszülőknek A gyerek az első, nevelőszülőnek lenni hivatás Illusztráció: MTI * Egy gyerek után 60 ezer forint jár Elszállították Nagy Imre szobrát eddigi helyéről BUDAPEST Pénteken a reggeli órákban elszállították az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről a Nagy Imre-szoborkompozíciót, amely Varga Tamás szobrászművész alkotása. Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően megkezdték a Vértanúk terének rehabilitációját. Ennek első lépéseként a Nagy Imre-szoborkompozíciót elszállították újrafelállítás előtti restaurálásra. Közlése szerint az alkotóval folytatott egyeztetés, a szükséges hozzájárulások beszerzése, a terület előkészítése után kerülhet a mártír miniszterelnök emlékműve új helyre, a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában tervezik felállítani, a tervek szerint még 2019. június 16. előtt. A szobor helyén a vörösterror áldozatainak emlékét felidéző Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza. A szobor áthelyezése ellen Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin, valamint a Nagy Imre Társaság is tiltakozott. A DK gyertyás megemlékezést tartott. Kovács Zoltán államtitkár a kritikákra úgy válaszolt: a jobboldalon nem szokás szidni a kommunisták által halálra ítélt Nagy Imrét, és ’56-miniszterelnökét továbbra is mártírnak tekintik. MW Több tízezer gyermek életét könnyítheti meg a nevelőszülői hálózat további fejlesztése. A kormányzat jövőre 850 millió forinttal több támogatást nyújt azoknak, akik felkarolják és gondoskodnak a rászoruló gyerekekről. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu GYERMEKVÉDELEM Folytatódik a nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampány. Továbbra is kiemelt cél az, hogy a gyermekotthoni helyek kiváltásával nevelőszülőknél lehessen elhelyezni a családjukból kiemelt gyermekeket. A jogszabályi feltételek mellett a nevelőszülőknél a legfontosabb az a lelkűiét és elhivatottság, amely nem nyolcórás foglalkozást jelent, hanem 24 órás, a gyermek életét meghatározó elkötelezettséget - jellemezte a nevelőszülői hivatást a Magyar Időknek Fülöp Attila. Az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, a kormány az idén több mint húszmilliárd forinttal támogatta a nevelőszülői hálózatokat, a jö-A nevelőszülői hivatással 2014 óta együtt jár a foglalkoztatási jogviszony, és az elmúlt négy évben az egy gyermek után járó havi 15 ezer forint a négyszeresére, 60 ezerre emelkedett. Legutóbb 2013-ban volt nevelőszülőséget népszerűsítő kampány, akkor 1050 fő jelentkezett. A mostani kampány során ennél jóval nagyobb érdeklődést remélnek. vő évi költségvetésben további 850 millió áll majd rendelkezésre. A gyermekekért való felelősségvállalás fontos érték, ezt hangsúlyozzák ősz óta a nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány állomásain, Debrecenben, Szegeden, Zala és Pest megyében. Fülöp közölte: a kampány során szeretnék felhívni azoknak a figyelmét, akik elhivatottságot éreznek rá, hogy bátran jelentkezzenek nevelőszülőnek. A kampány során szeretnének minden megyébe eljutni. Kitelepülnek a nevelőszülői hálózatok, és elmondják, milyen örömmel és nehézséggel jár a nevelőszülői lét, ami több mint foglalkozás - hivatás!- Huszonháromezer gyermek van a gyermekvédelemben, közülük tizenötezer nevelőszülőknél él, s több nevelőszülőre van szükség. Szeretnénk, ha társadalmi megbecsülésük a helyére kerülne. Aki vállalja, hogy átmenetileg egy számára ismeretlen családból kiemelt gyermeket gondoz, azt is tudja, hogy az eredeti családnak ad időt arra, hogy visszakerülhessen hozzá a gy ermek - magyarázta Fülöp Attila. HÍREK Rendkívüli ülésnapot akarnak BUDAPEST Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez az ellenzék. A DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP az ehhez szükséges több mint 40 képviselői aláírást eljuttatta a házelnökhöz. Az ellenzék arra számít, hogy január 3-án határozatképes lesz a rendkívüli ülés, és azon napirendre kerülhetnek a túlóratörvény és a köztévé székházában történt események. A Fidesz komédiának nevezte a kezdeményezést, és nem vesz részt az ülésen. MW Hamarosan indul a dzsihadisták pere STOCKHOLM Vádat emeltek Svédországban öt üzbég és egy kirgiz állampolgár ellen terrorista bűncselekmény miatt. A férfiak pénzt utaltak át az Iszlám Államnak, hárman pedig vegyi anyagokat és bajonetteket is beszereztek. A bizonyítékok között van számítógépről, mobiltelefonról származó információ. A titkosszolgálat ezek révén tudott megakadályozni egy merényletet. MW Rablás egy bécsi templomban AUSZTRIA Lapzártánkkor még nem sikerült elfogni a Bécs Floridsdorf kerülete római katolikus templomának kirablóit, akik öt szerzeteset is megsebesítettek. A két lövöldöző tettest nagy erőkkel keresik. MW A magyar kártya napja TAMÁS, TAMARA napja TAMÁS. Arameus eredetű, görög közvetítéssel honosodott meg a magyar nevek között. Eredeti jelentése: iker; az átvétel után: csodálatos. . TAMARA. Ótestamentumi héber név, jelentése: datolyapálma. EGYÉB NÉVNAPOK: Amázia, Aszpázia, Bökény, Dávid, Dókus, Jonatán. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Becket Szent Tamás emlékezete, Tamara, Bökény, Dávid napja. A református és az evangélikus naptárban Tamás, Tamara napja. A zsidó naptárban tévét hónap 21. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: ljn 2,3-11. Zs 95. Lk 2,22-35. Református: Un 2,7-11. Jer 26. Evangélikus: ljn 4,ll-16a. Mt \ 3,13-17. Ezen a napon történt 1541-ben megkötötték a gyalui szerződést, melynek értelmében Magyarország birtoklása I. Ferdinándra szállt. 1828-ban megszületett Szendr^y Júlia író, költő, Petőfi Sándor felesége. Forrás: Ezenanapon.hu HOLNAP HOLDKELTE 0.21 HOLDNYUGTA 12.22 DÁVID napja DÁVID. Héber eredetű név, jelentése: kedvelt, szeretett vagy egyesítő. EGYÉB NÉVNAPOK: Aniziusz, Dakó, Dénes, Dienes, Dózsa, , Honóriusz, Hunor, Ignác, Libériusz, Lotár, Margit, Sebő, Sebők, Szabin, Zalán, Zoárd. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban a Szent Család ünnepe, Hunor, Dávid napja. A református naptárban és az evangélikus naptárban Dávid, Zoárd napja. A zsidó naptárban tévét hónap 22. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: lSám 1,20-22.24-28. Zs 83. Un 3.1- 2.21-24. Lk 2,41-52. Református: Un2,12-17.Jer27. Evangélikus: Lk 2,(22-24)25- 38(39-40). ljn 1,1-4. Mt 4.1- 11. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 2 9 3 1 7 4 8 6 5 5 1 8 6 2 3 4 7 9 6 7 4 9 8 5 2 3 1 3 8 5 2 9 6 1 4 7 1 6 9 8 4 7 5 2 3 7 4 2 5 3 1 9 8 6 4 5 1 7 6 8 3 9 2 8 2 6 3 5 9 7 1 4 9 3 7 4 1 2 6 5 8 ENYELEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VERSE LY, KIEJTVE DEHOGY! BANDA ESZTENA ARRA A HELYRE ELŐ ELLENTÉTE L ▼ IHAR FOGADÁSÁRA ► ▼ ▼ ITT, NI ► ▼ A-KE PÁRJA ► ÁTFOG, KAROL NAGYSZÜLŐ APJA L ANTIK KÁRT ! TESZ ► ▼ CINCOGÓ ÁLLAT ► V VICC ► DOLOG, KÁZUS GYŐZ l TÖHÖTÖM TÁRSA KERTI SZERSZÁM ► V NAPA PÁRJA GYÖK, GYÖKÉR ELŐD Ll T V KUTYA, CSAHOS ▼ PUSZTA ► IVÓLÉMÁRKA ► GYŐR NÉMET NEVE ► SKANDINÁV REJTVÉNY ci mnui i ____________________________________ ouuurvu 2 1 7 4 5 3 8 9 5 6 7 2 T ~ 7 9 5 2 T T HT T "T 00 7 9 6 3 8 9 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) Ha komoly döntés előtt áll, most fontos, hogy biztos lehessen abban, jól választott. Hogyha valaki olyan szívességet kér, amit már túlzásnak tart, közölje, túlment a határon! BIKA (04. 21.-05. 20.) Nagyszerű alkalmak nyílnak az otthoni szórakozásra, barátai értékelni fogják vendégszeretetét. Talán bemutatnak önnek valakit, aki viszonozza majd vonzalmát. IKREK (05. 21.-06.21.) Nem halogathat tovább egy jelentős, valószínűleg anyagiakkal összefüggő döntést. Alaposan gondolja át a céljait és a lehetőségeit! Próbáljon több időt szánni a családjára! RÁK (06. 22.-07.22.) Több bolygó is szemben áll a Rák jegyével, ez próbára teheti önt. Legyen óvatos, és győződjön meg arról, hogy minden lépése megfeleljen a szabályoknak. , OROSZLÁN (07. 23.-08.22.) Energiaszintje megnő, több ihletet kap, körülményei kedvezően alakulnak, főleg a szórakozás területén. Kedvező időszak az újításhoz, régebbi projektek folytatásához is. SZŰZ (08. 23.-09. 22.) A Nap a legjobb fényszögben áll a Szűz jegyével. Ön jól érzi magát, barátságos és szórakozni vágyik, mindegy hogyan, könnyed hozzáállásával jó benyomást gyakorolhat másokra. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) A Hold a Mérleg jegyében áll, kellemetlen fényszögben a Szaturnusszal és a Nappal. Az eddig szőnyeg alá söpört problémák, ha van ilyen, most felszínre kerülhetnek. SKORPIÓ (10. 23.-11.22.) Sokkal együttérzőbbé válik mások iránt, de hajlamos lesz eszményíteni őket abban a hiszemben, hogy túltesznek önön. Ez főként a most kezdődő szerelmi kapcsolatára lesz igaz. NYILAS (11. 23.-12.21.) A Hold jó fényszögben van a Nyilas jegyével. Nyugodt, békés, kiegyensúlyozott lelkiállapotba kerülhet. Ez mindenfelé kisugárzik, főként intim kapcsolataiban érezteti jótékony hatását. BAK (12. 22.-01.20.) A Nap együtt áll a Szaturnusszal. Elméje rendezetten működik, jól tud összpontosítani. Villámgyorsan el tud igazodni a részletek kusza hálójában. VÍZÖNTŐ (01.21.-02.18.) Egyike azon napoknak, amikor legszívesebben elszökne mindenki elől. Úgy érezheti, agyonnyomják a kötelezettségei, és emiatt nem teheti azt, amihez igazán kedve lenne. HALAK (02.19.-03. 20.) Uralkodó bolygója, a Jupiter kellemetlen kapcsolatban van a Halak jegyével. Korábbi kapcsolatai egyszer csak többet jelentenek önnek, miközben az újakat hajlamos lesz túlbecsülni. *' >