Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-22 / 297. szám
12 TÖRTÉNELEM 2018. DECEMBER 22., SZOMBAT Volt, amikor az időjárás, máskor az események fordulatossága tette emlékezetessé az ünnepet Sorsfordító karácsonyok Lehet abban valami isteni eleve elrendelés, hogy a legjelentősebb szabadságharcaink és függetlenségi háborúink éveiben a karácsonyi időjárás és az események sorsfordítóak lettek. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu HISTÓRIA A száraz, a kronológiai adatokkal teli tankönyvekből hiányoznak az emberi mindennapok. Pedig létezik egy lényegesen beszédesebb, sokkal személyesebb, átélhetőbb történelem is, amely a részletek segítségével ábrázol jelentős eseményeket, személyeket. Hiszen a történelembe- a látványos fordulópontoktól kezdve a mindennapi élet formáin át az ünnepi szokásokig- a múlt teljes egésze beletartozik. Ez a személyesen megélhető történelem írja le hitelesen a nemzet sorsát. Beleillik az évszázadokon át havas estéjű, fehér karácsonyaink históriája is. Hogy miként zajlottak a karácsonyi ünnepek, mely történelmi eseményeink estek az évnek e neves napjaira, és hogy az időjárás erősítette-e az ünnep kegyelmi hangulatát, az egymás iránti szeretetet - ez is a múlt része. A karácsony és a karácsonyi ünnepkör a keresztény ember életében különösen jelentős. A Megváltó születésére emlékezünk, és ebben a vigíliában benne rejlik elrugaszkodásunk lehetősége emberi gyarlóságainktól. A világosság diadalmaskodik a sötétség felett. Ez az eredetileg vallási ünnepek sora - az adventi várakozással, a böjttel, a lelki megtisztulást is hordozó csodálatos éjféli misével, majd az ünnepnapok meghitt csendjével, egészen vízkeresztig - az évszázadokkal előttünk járó generációk számára az év legnemesebb napjai közé tartozott. A lelki megtisztulást, az Isten és az embertársaink felé fordulás hagyományát csak az elmúlt két évszázadban erodálta a modern világ értékvesztése. Az erkölcsi tartásában és hitében megingott modern ember az Isten helyett gyakorta a karácsonyi ünnepek előkészítésébe és a vásárlás őrületébe, Mammonhoz menekül. A karácsony mégis megmarad annak, ami volt: az isteni és az emberi szeretet ünnepének. A Mindenható azonban úgy rendezte el e világ csodáit, hogy küldötte születését nem mindig volt alkalom ünnepelni. Egyes években az időjárás szélsőségessége, máskor az események fordulatossága, maga a történelem tette emlékezetessé a karácsonyt. S ha néhány vidéken a nép úgy tartja, hogy a szentestén megnyílnak az egek, akkor ezt a hitet olykor égi tünemények erősítik. Amikor Késmárkon 1724-ben a szenteste kezdetén, a téli égen órákon át a Hold nagy gyűrűje világított, akkor úgy gondolhatták, a mennyország nincs messze, a Megváltó közeleg. Más években a karácsonyi ünnepkört a farkasordító hideg és a hozzá kapcsolódó események tették híressé. A tatárjárás idején, 1241 és 1242 téli hónapjai olyannyira ridegek voltak, hogy a tatár seregek a befagyott Duna jegén kelhettek át. A folyó jégpáncélja két évszázaddal később, Hunyadi Mátyás királlyá választásakor jutott ismét legendás szerephez történelmünkben. A régi krónikákból annyi olvasható ki pontosan: karácsonyt követően a katonaság egy része a jégen sorakozott fel. Később, 1463-ban Hunyadi Mátyás híres karácsonyt ült. A király ekkor a boszniai Jajcát ostromolta. Embertelen hideg volt, a sereg egy része megfagyott, és a katonák földbe vájt odúkban kerestek menedéket. De megérte az áldozat, mert Mátyás karácsony napján elfoglalta a fellegvárat is. A természet sajátos játéka, hogy néha megtréfálja az embert, és a karácsony nagy hőhullámmal érkezik. Soproni feljegyzések szerint 1672 karácsonyán szinte nyári meleg volt, s 1706-ban az ünnepkor kivirágzottak a körtefák. A városra ekkoriban rájárt a rúd. Egy évvel korábban, december 24-én az ostromló kurucok ágyúgolyói felgyújtották a külvárost, amely porig égett. A soproni lángokat tekinthetjük a magyar történelem emlékezetes karácsonyai jelképének is. Mert lehet abban valami isteni eleve elrendelés, hogy a legjelentősebb szabadságharcaink és függetlenségi háborúink éveiben a karácsonyi időjárás és események sorsfordítóak lettek. A Rákóczi-szabadságharc során 1704. december 26. vált jelentős nappá. A fejedelem emlékiratai szerint karácsony éjszakáján hideg, száraz idő volt, de másnap délelőtt már havazott. A kuruc sereg ekkor érkezett Nagyszombat alá, kereste az ütközetet a császári erőkkel. Az alig 28 éves, ifjú fejedelem a tapasztalatlanok magabiztosságával vitte harcba csapatait, amelyek a szakadó hóban sorakoztak fel. Rákóczi túl későn vette észre - ami majd a szabadságharc bukásának egyik oka lesz -, hogy a kuruc vezetőkből szinte teljesen hiányzik a katonai szakértelem. Nagyszombatnál ütközetet vesztett, és ezzel végleg tovatűnt a háború gyors befejezésének lehetősége. A küzdelem reménytelenségét a havazás sem takarta el. Közel másfél évszázad múltávalnemzetünkújabbszabadságharcát vívta. 1848-1849 fordulója válságos politikai helyzetet és nagyon kemény telet hozott. December elején egy 18 éves fiatalember, Ferenc József került a Habsburgok trónjára, és megkezdődött a támadás Magyarország ellen. A túlerő elől a fősereg, Görgey vezetésével Buda felé hátrált. A karácsony Győrben érte a magyar csapatokat. Kossuth, a katonai kérdésekhez mit sem értő, ám annál lelkesebb forradalmár győztes ütközetet várt Görgeytől, de a vezér tudta, tapasztalta, a fiatal magyar sereg még gyenge, szervezetlen, kiképzetlen ehhez. Görgey Kossuth sürgető levelei ellenére karácsonykor feladta Győrt. Az elcsigázott honvédsereg tovább menetelt a főváros felé. Görgey már előre láthatott. Csapataival gyorsan átkelt a Dunán. A csaknem kész Lánchídon ideiglenes pallókat fektettek le a seregnek, így a hidat Görgey csapatai avathatták fel. Szükség volt e hídra, mert a decemberi erős hidegben már a karácsony előtti napokban megindult a jégzajlás a Dunán, az addig használt hajóhidat le kellett bontani. A katonai igények mellett a karácsonyi fagy kényszerítette ki a Lánchíd utolsó munkálatainak befejezését, az egész építmény megnyitását. Történelmi emlékezetünkben úgy él, hogy az első kocsi január 1-jén haladt át rajta: a magyar Szent Koronát menekítette. E karácsonyi visszavonulásban benne volt a vallási ünnep tartalma is, a fény megújulása. Az ekkor még hátráló honvédcsapatok megkezdték bravúrosan vezetett menetelésüket, amely a karácsonyi Győrből indult, az újévi Budán, majd vízkereszt táján Vácon át, a Felvidéken keresztül Kassára, majd Miskolcra, a tavaszi hadjárat kezdetéhez vitt. Akkoriban sokan nem hittek a sikerben, Kossuth túlzásba vitt forradalmi eszméi demoralizálták a tisztikart. Ezen az sem segített, hogy Bem karácsonykor bevonult Kolozsvárra, és ezzel megmentette Erdélyt. A nyugalomhoz és a kitartáshoz Görgey Vácott kiadott nyilatkozata kellett. Ez is hozzátartozik 1848-1849 fordulójának ünnepeihez: az elhatárolódás a szélsőséges politikai nézetektől, a józan megfontoltság követése. Hasonlóan sorsfordító volt 1918 karácsonya is. Az ekkor már két hónapja kormányzó Károlyi Mihály katona- és külpolitikája teljes kudarcot vallott. Az antant hatalmakat Magyarországon képviselő francia Vix alezredes szenteste előtt adta át azt a jegyzéket, amely a felvidéki területek jelentős részének kiürítését követelte a magyar vezetéstől. A téli Budapesten a fegyveres erők nélküli kormány hiába próbált érvelni a karácsonyi Vix-jegyzék ellen, tiltakozásának nem volt súlya. A katasztrófa elkerülhetetlennek látszott, hamarosan be is következett: december 28-án engedni kényszerültek. Ám ezen a napon egyéb is történt. A vezérkar főnöke, Tombor lenő karácsonykor egy új politikai koncepciót dolgozott ki, amelyet az engedmény napján adott át a politikai vezetésnek: az antanttal szemben a lenini Szovjet- Oroszország felé lenne célszerű nyitni. A hazája sorsáért aggódó, a hon védelmében gondolkodó katona bátor javaslata volt ez. A külpolitikai irányváltást csak diplomáciai fenyegetésnek szánta, de Károlyiék ezzel sem mertek, tudtak élni. A következő Vix-jegyzék nyomán, március közepén már kényszerből kellett valóra váltani Tombor javaslatát. A tüzelőanyag- és élelmiszerhiánnyal küszködő főváros népe rettegve nézett a jövő elé. A magyarság gyászos karácsonyi ajándéka a román csapatok kolozsvári bevonulása volt december 24-én. Negyed évszázaddal később beköszöntött 1944 vészterhes karácsonya. Az ország hadban állt, területét elérte a háború. Karácsony közeledtével a Nagyalföld jelentős része már orosz kézben volt, miközben a többi vidéken, így a fővárosban is, még viszonylag rendezett élet folyt. Mintha a magyar társadalom nem merte volna elhinni a veszély valódi nagyságát. A front már Budapest közvetlen közelében állt, de a főváros népe a karácsonyi ünnepekre készült. A város üzleteiben bőven volt áru. Ám karácsony napjaiban hirtelen meglódultak az orosz csapatok, és az ünnepek alatt bezárult a gyűrű Budapest körül: megkezdődött a város hosszas, kíméletlen ostroma. A körülzárás bonyolult katonai művelete kitöltötte a karácsonyi ünnepek egészét, miközben már a szenteste előtti órákban Budán orosz harckocsik megpróbáltak betörni a városba. Budapest meglepetésszerű bekerítésének váratlanságára jellemző: miközben a szenteste előtti délelőttön a budai belvárosban még az utolsó vásárlásokat intéző tömeg járta a boltokat, aközben a civilekkel mit sem törődve a magyar és a német tüzérség éppen állásait foglalta el a nagyobb tereken. Történelmünknek volt még egy nehéz karácsonya, 1956- ban. Az ünnepek idejére a fegyveres forradalmárok ellenállását a szovjet csapatok túlnyomórészt felszámolták. A hideg és havas decemberben a kádári rendteremtés tobzódott. Az ünnepek előtt lezajlottak az első sortüzek, volt országos sztrájk, és megszülettek az első statáriális halálos ítéletek. Ezeket végre is hajtották. Kijárási tilalom volt érvényben. Kádár János és emberei egy egész országot ' igyekeztek megfélemlíteni, miközben maguk is rettegtek. Hatalmuk ekkor még csak az orosz fegyvereken nyugodott. E félelem miatt dönthettek a kijárási tilalom felfüggesztéséről a szentestére. És ezzel a lépéssel, bár ők ezt bizonyára meg sem értették, elismerték: a keresztény szellemiség mindig a talmi politikai ideológia felett áll.
