Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-15 / 291. szám
ó IS roza helyőrség TALÁLKOZÓ Böszörményi Zoltán Lehetőségek Esett az eső, amikor a New York-i LaGuardián landolt. Torontóból érkezett üzleti tárgyalásra. Több mint két órát késett a gép. A biztonságiak gyanúsnak találták valamelyik utas poggyászát. Mire megkezdődött a véget nem érő cirkusz. Néhány fekete csuklyás, géppisztollyal felfegyverzett kommandós szállta meg a területet, ahol kétségbeesve álldogált, s legszívesebben a nyugalomról, békéről szeretett volna álmodozni. Lezárták az ellenőrzőpontot. A kommandósok olyan erélyesen és szigorúan tették a dolgukat, hogy akaratlanul is átvillant rajta: a következő pillanatban mindnyájukat arccal a falnak, terpeszállásba fogják kényszeríteni, s arra kötelezik őket, hogy kezüket a fejük fölé tegyék, míg egyenként mindenkit sorra megmotoznak. Mellette hatvan év körüli, erősen kopaszodó, jól öltözött férfi téblábolt izgatottan, tekintete ide-oda repdesett. Mivel az elmúlt évben több, a mostanihoz hasonló esetet élt át, nem találta furcsának, ami a szeme előtt zajlik, sőt inkább mulatságosnak tűnt az egész. Egyetlen dolog zavarta: az, hogy most már biztosan elkésik a megbeszélt találkozóról. Bár óvatosságból rendszerint minimum háromórányi időt hagyott a gép érkezése és a találkozó között, ez alkalommal - maga sem tudta, miért - csak kettőt. Miközben egykedvűen szemlélte, mi történik körülöttük, mentő gondolatok rohanták meg. Azzal érvelt, Toronto és New York között mindössze egyórányi a repülőút, ráadásul ilyenkor, ősz elején még havazás sem várható, szélorkánokra sem igen van példa. Erre a meglepetésre viszont nem számított. Pedig amióta a terroristák a manhattani ikertornyokat utasszállító repülőkkel megtámadták, majd - állítólag - a bontások során alkalmazott eljárással felrobbantották, és földig rombolták, igenis számítani lehetett a mostanihoz hasonló, pánikot és félelmet keltő incidensekre. Észrevette, hogy a mellette álló úriember gyanakvóan fixírozza. Első pillanatban átfutott rajta, hogy biztosan azért, mert nem látott rémületet az arcán, s ezt furcsának találta. Felé fordult, s mosolyt erőltetett magára.- Ez már a harmadik ilyen eset idén - magyarázta. - Higgyen nekem - mondta határozottan, s névjegyet vett elő a belső zsebéből. - Üzletember vagyok, sokat utazom. Gyáraim vannak, ma éppen a New York-i partneremhez igyekszem - tette hozzá. A kopaszodó úr tétova mozdulattal nyúlt a kártya után. Hosszasan tanulmányozta.- Aha - nézett fel -, most már tudom, honnan ismerem a nevet. A fiam hónapokkal ezelőtt égőket rendelt önöktől. Húsz darabot azonnal bevizsgáltunk a laborunkban. Különleges eljárással öregítettük őket.- És? - kérdezte ő a türelmetlenségtől kissé hangosabban.- Tökéletesek. Majdnem tökéletesek. El sem hittem volna, ha nem magam végzem a teszteket - ismételte az idősebb úr, miközben feléje hajolt, hogy jobban szemügyre vegye.- Melyik típusról beszél? - lépett most már ő is közelebb.- A kétszázötven wattos higanylámpáról.- Ja - mondta legyintve. - Nem nagy kunszt. Félautomata gépen szereljük az égőtestet. A második lapítás előtt a lányok be tudják állítani az anód és a katód közötti távolságot. Plusz-mínusz egy milliméter eltéréssel - toldotta meg a férfi.- Gondoltam, hogy valami egyszerű magyarázata van ennek, de nem jöttem rá, hogy mi - csillant meg egy fénycsepp beszélgetőtársa szemében. Abba kellett hagyniuk az eszmecserét, mert végül is falhoz állították őket a fekete maszkot viselő rohamosztagosok. Miközben kezük a fejük felett remegett, az öregre sandított. Láthatóan nyugodtan, magába feledkezve támasztotta a falat. Arra gondolt, mennyire örült, amikor megjött a hír, hogy a Leningrádból nem sokkal azelőtt ismét Szentpétervárrá lett orosz metropolis hídjait az ő égőivel világították ki. Beüzemeltek mínusz negyvenöt fokos hidegben is. Azonnal tudta, hogy miért az övéi nyertek. Az a plusz-mínusz egy milliméternyi távolság az anód és a katód között. Másfél óra múlva valaki rájött, hogy a gyanús csomagban házi szilvalekvár volt. Már majdnem elvitették a poggyászt az időközben odavezényelt robottal, hogy felrobbantsák, amikor az egyik csomagszűrő technikusnak eszébe jutott: hetekkel azelőtt látott már a mostanihoz hasonló képet, s az akkori gyanúsított egy nagyon idős hölgy volt, aki San Franciscóba akart az unokájának szilvaízt vinni Erdélyből. Kétórás késéssel landoltak. Az öregurat csak messziről látta. Bár lekéste már a találkozót, mégis a kijárat felé szaladt, hogy az elsők között ülhessen taxiba. Ha tudta volna, hogy akihez siet, élete legnagyobb anyagi veszteségét és lelki fájdalmát okozza majd neki, akkor lelassítja a lépteit, vagy egyszerűen el sem hagyja a repülőteret, s a következő géppel inkább visszatér Torontóba. Lapszámunkat KÁDÁR TIBOR festőművész munkáival illusztráltuk. Kádár Tibor 1946 áprilisában született Kolozsváron. 1971-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán, majd az alkotás mellett pedagógusként tevékenykedett. 1976 és 1986 között nyaranta a gyergyószárhegyi művésztelepen dolgozott. Rendszeressé váló politikai indíttatású zaklatások következtében, valamint állásából való elbocsátása után 1988-ban családjával együtt Magyarországon telepedett le, ahol egy évig egy pesterzsébeti általános iskolában tanított, majd 1990-ben Veszprémbe költözött, ahol azóta is él és alkot. Az 1990-es évek elején a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság művészettörténészeként dolgozott. 2000-től oktatott a Herendi Porcelánmanufaktúrában, 2004-től pedig igazgatóként is részt vett a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. porcelánfestő iskolájának munkájában. 2011-ig a kolozsvári Ion Andreescu Képző- és Iparművészeti Egyetemen tanított. Manapság is két képzőművészeti szakkört vezet Csopakon és Herenden. Tagja a Magyar Képzőművészeti Alapítványnak, a Magyar Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Veszprémi Művész Céhnek, melynek évekig céhmesteri posztját is betöltötte. 2004-ben öt művésztársával megalapította a figuralitást vállaló F-Csoportot. 1971 óta rendszeresen, Európa-szerte kiállító művész. Több alkalommal bemutatkozott Hollandiában, Dániában, Németországban és Angliában is. Kalotaszegi ihletésű képei e jelképpé tisztult, mitikus vidék és a valóságban is bejárható konkrét táj éppen átalakuló vonásait ragadják meg. A balladák nőalakjait idézik ezek az eljövendő madonnák arcával befele figyelő lányok, asszonyok, akik viseletűkben évszázadokon átcipelt rendet öltenek magukra hozományként. Kádár Tibor ősi mesterek képalkotó figyelmével megteremtett motívumokat visz át a vászonra, fára festett képeire, a népi építészet és a szőttesek gazdagságából merít. A földben és vízben feloldódás primitív áldozatát idézik az absztraktba hajló, foltszerűen ábrázolt kompozíciók. Mítoszok sejlenek fel, egy-egy olyan időpillanat felmutatásai, amikor még nem történt meg a világot megváltó és megváltoztató áldozati rítus, még csak eljövendő ígéret a kereszthalál gyötrelmeiből összetákolt örök élet. Háború utáni árnyak, a szülőföld földlétébe kapaszkodó gyökerek, az élet körforgására rádöbbenő ritmikus ismétlődések mutatnak meg valami csupán csak képekben megragadható gondolatot az elmúlás folyamatosságáról. A még üres Golgota Fotó: Róka Lajos IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. december
