Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-15 / 291. szám
IS itekinto •• •• AZ ERDÉLYI HELIKON, A MEGHATÁROZÓ KÖZÖSSÉG helyőrség Szilágyi B. András Panaszfal 1926-ban a Bethlen-kormány első külügyminisztere I. Ferdinánd román királytól megkapja az állampolgárságot. A bonchidai birtokára visszatérő grófnak azonban ígéretet kell tennie, hogy tíz éven át nem vesz részt Románia politikai életében. ígéretét Bánffy Miklós be is tartja, de ő lett a két világháború közötti időszak egyik legaktívabb kultúraszervezője. Bánffy Miklós munkájának gyümölcse nem pusztán az Erdélyi Helikon című lap, hanem nagy szerepe volt a mai napig meghatározó, erdélyi közélet megszervezésében is. Bánffy Miklós 1928 és 1944 között a folyóirat főszerkesztője volt Kisbán Miklós néven, és az akkor még csak huszonhárom éves báró Kemény Jánossal együtt hozták létre az erdélyi magyar közösség intézményeit és az erdélyi értelmiség Kárpát-medencei hatású szellemi műhelyét, az Erdélyi Helikont. Persze a háttérben ott áll kettejük gyerekkori barátja, a korszak Magyarországának vezetője, Bethlen István, aki Kemény Jánoshoz hasonlóan Maros-Torda vármegyei nemes volt. Családja vallomása szerint a napi két doboz cigarettát elszívó és akár tizenhat órát végigdolgozó Bethlen István egyedül Erdély említésekor tudott elérzékenyülni. A helikoni közösség alakulásáról Kemény János Miklós fia így emlékezett meg egy hatvanas években rögzített beszélgetésen: „Egy gernyeszegi találkozón vetette fel Berde Mária, hogy kellene egy ilyen egyesületet alakítani. Mások nem vállalták, s akkor édesapám azt mondta: elfogadnátok-e - ha ilyen fiatalon is -, hogy én szervezzem, nálam legyen Marosvécsen? S aztán így alakult ki szép lassan, hogy megindult a Helikon.” A szervezőerő az erdélyiség eszméje volt, mely „világfigyelő tető” - írja Áprily Lajos az Erdélyi Helikon küldetésiratában. Milyen is a „világfigyelés”? Mi ez a „tető”? Az Erdélyi Helikon írásai közül szemezgetve valódi szellemi magaslat, ahol Nyirő József regényéről Benedek Marcell kritikáját olvashatjuk, és ahol József Attila Vallomás és vélemény a magyar irodalom hivatásáról című írása is a kezünkbe akadhat. Erről a „magaslatról” a teljes modern magyar, sőt a világirodalom is láthatóvá válik. A valódi politikánkívüliséget és - ha úgy tetszik - a következetes szabadelvűséget jelzi, hogy az olyan kommunista írók, mint Szemlér Ferenc vagy Gaál Gábor, ugyanúgy állandó szerzői voltak a Helikonnak, mint Nyirő József vagy Wass Albert. Kolozsvári Grandpierre Emil írói szárnypróbálgatásai is ebben a szellemi közegben bontakoztak ki, de Szerb Antal Magyar irodalomí történet című munkája szintén az Erdélyi Helikon 1930-as, nyári pályázatára érkezett. A november 18-án Sepsiszentgyörgyön tartott székely nagygyűlés román felszólalója, Sabin Gherman kapcsán sejthetjük, hogy ez a gondolat ma is él. Bár az elmúlt évtizedek szétszaggatták Erdély hagyományos „multikulturális” nemzetiségi szövetét, a transzszilvanizmus gondolata, úgy tűnik, az újjáéledő bonchidai kastély romjaihoz hasonlóan ébredezni kezd Csipkerózsika-álmából. A kisebbségi sorsban való egymásrautaltság olyan egység alapjait vetette meg Romániában, amelyre az anyaországban esély sem lehetett. A transzszilvanizmus Áprily Lajos szavai szerint „nem szemhatárszűkítő provincializmus. Maga: szélesen gyűjtő Maros-vize találkozást kereső patakjainknak. Várja a források friss erejét, de a távoli torkolatok is fellüktetnek benne. Az élet szava szeretne lenni és nem a halálra ítélt féllendületé. Ma még tisztáz és vitatkozik az »erdélyi« szóval, mert öntudatát és rendeltetését védelmezi. De arra is megvan az ereje, hogy visszavonuljon a tartalmi szépségek mélyebb vonalára. Ebben egy Stefan George-verscsokor a példaképe, mely az ősz lelkét úgy tudja megidézni borzongató művészettel, hogy egyszer sem mondja ki a lírai értékében megfakult szót: ősz.” Egy irodalmi lap minőségét nem csupán az eredeti írások jelzik, hanem a műfordítások is. Az Erdélyi Helikon hatása az egyetemes magyar irodalmiságra és írásbeliségre szinte felmérhetetlen. Dsida Jenő Catullus- és Eminescu-fordításai igazi gyöngyszemek. Áprily Lajos Ibsen-drámafordítása csakúgy e lap hasábjain jelent meg, mint román költők verseiből készült mesteri fordításai. Bardócz Árpád tollából itt ismerhette meg a magyar közösség a román Vasile Alecsandri, Szemlér Ferenc fordításában Lucian Blaga írásait. József Attila fordította a Helikonnak - s így a magyar irodalomnak - Mihail Codreanu verseit. Az ötvenes évek Amerikájának egyik későbbi híressége, a New Yorker Magazin novellistája, több sikerfilm forgatókönyvírója, John Collier egyik korai írása Kemény János jóvoltából már 1936-ban megjelent itt magyarul. William Somerset Maugham Magyarországon a hatvanas évekig szinte ismeretlen író volt - híres történet a pesti színházi életben egy 1919-es darabjának 1960-as budapesti bemutatója Darvas Ivánnal a főszerepben, ám jó harminc évvel korábban az erdélyi olvasók már hozzáférhettek a munkáihoz, hiszen az Erdélyi Helikonban 1932- ben jelent meg írása Kemény János angolszász műveltsége, éles szeme és műfordítói szorgalma okán. Virginia Woolf szintén az Erdélyi Helikon lapjain jelent meg magyarul az írónő élete során, a magyarországi közönség számára az ő munkássága is évtizedekkel később válhatott csak ismertté. A Helikonban ott volt Ibsené mellett Brecht aktuális drámája, Jeszenyin és Ada Negri akkor kortársnak számító költészete, de Antalffy Endre perzsa versfordításai is. Federico García Lorca egyik főműve, az Esküvő már 1940-ben megjelent a Helikonban, de a modern irodalomtörténet szempontjából a mai napig kulcsfontosságú elméleti írásokat is közöltek, Szerb Antal alapművén túl Illyés Gyulától, Babits Mihálytól, Hegedűs Gézától, Hegyi Lóránttól és Heltai Jenőtől vagy Herczeg Ferenctől csakúgy, mint Szekfű Gyulától és Reményik Sándortól. „Én az én nagyon közelálló barátommal, Kuncz Aladárral ültem össze, és feltérképeztük, az erdélyi irodalmat. Értvén ezen azt, hogy néztük, melyik helyen, hol vannak erdélyi írók, ez az egyik feltérképezés, és hogyan lehetne az erdélyi irodalomnak legkülönbözőbb színű, ízű és gondolkozású íróiból egyet-egyet legalább összehozni... A másik része pedig a dolognak, hogy megkeressük azokat a gazdasági feltételeket, amelyeknek az alapján a könyvkiadást meg lehetne csinálni, annál is inkább, mert hiszen Kós Károlyék nagyon lelkesen megindították az Erdélyi Szépmíves Céhet, de nem volt meg a gazdasági lehetőségük” - emlékezett Kemény János. A Helikon története egybeforr egy harmadik életúttal is, mely nagyon más irányokból érkezett a marosvécsi közösségbe. Ez az életút ugyanúgy tagadhatatlanul meghatározta a lap szellemiségét: a „Kalotaszegi Köztársaság vezéréé”, a szintén Budapestről hazatérő, ekkor már nemzetközi hírnevű építészé, Kós Károlyé. Ő volt az Erdélyi Helikon felelős szerkesztője, akinek kiemelt szerepe volt abban, hogy a lap az erdélyi képzőművészet fontos fórumává is vált. „Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás és egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttük jó barátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ül össze, bizony 'úgy szerteszéledünk, hogy hírünk se marad, elszikrázik az egész história, mint a tűzijáték. Hogy ez nem így történt, azt Kemény János gondoskodásának köszönhetjük. Ez a gondoskodás súlyos összegeket is jelentett, magunkfajta pénztelen írók szemében egyenesen horribilis summákat! Ki fordította vagyonának tetemes részét a közjóra, a lenézett vidéki irodalomra vagy a színházra? Senki, csak Kemény János” - írja Molter Károly író, aki bár a Vajdaságban született, mégis annyira azonosult az Erdélyi Helikon szellemiségével, hogy élete nagy részét, több mint fél évszázadot töltött Marosvásárhelyen kisebbségi magyarként, a nagy idők egyik utolsó szemtanújaként, egészen 1981-ben bekövetkezett haláláig. Várakozás IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. december
