Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-15 / 291. szám

2018. DECEMBER 15., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Gyerekeket és időseket egyaránt köszöntöttek SZEKSZÁRD, BÁTASZÉK Szék­­szárdon, a Babits központ­ban tartottak tegnap kará­csonyi ünnepséget azoknak a szépkorúaknak, akik egye­dül élnek. Zádori Béláné, a Mentálhigiénés Műhely nyug­díjas tagozatának a vezetője, a rendezvény szervezője elmond­ta, ez már hagyomány. Több mint 50 idős ember ment el az ünnepségre, ahol terített asztal mellett beszélgettek egymás­sal. A rendezvényen Ács Re­zső polgármester köszöntötte a szépkorúakat. A meghívot­tak egy-egy ajándékcsomagot is átvehettek, amit a szekszár­di önkormányzat és a Gyöngy­sor Alapítvány támogatott. A szervezők műsorral is ké­szültek, Kelemen Ernő székely dalokat énekelt, az AlisCantry Tánc Együttes fergeteges mű­sort adott, de felléptek a Tü­csök Zenés Színpad, valamint a Gemenc Tánc Sport Egyesü­let tagjai is. Bátaszéken a gondozási köz­pont karácsonyi ünnepségén a gyerekek voltak a középpont­ban. Borossné Simon Zsuzsa intézményvezető elmondta, 145 csomagot osztottak ki a rá­szoruló gyermekeknek, mely­ben a ruha mellett volt játék, édesség, mesekönyv és gyü­mölcs is. A csomagok tartalmát a helyi önkormányzat, vállal­kozók és magánszemélyek ado­mányából állították össze. Ün­nepi műsorral is kedveskedtek a szervezők, fellépett a Bátaszé­­ki Felvidék Néptánc Egyesület utánpótlás csoportja és Bojás Eszter gitározott, énekelt. M. I. Szekszárdon az egyedül élő idő­seket hívták meg Fotó: M. K. Igazán büszke lehet a fejlődő völgység! város eredményeire Filóné Ferencz Ibolya és Potápi Árpád János a sikerekre emeli poharát. Képgaléria: teol.hu Fotó: M. D. Kiváló kapcsolat a bonyhádiakkal 2018 utolsó képviselő-tes­tületi ülését követően tartot­ta hagyományos év végi pol­gármesteri fogadását Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád pol­gármestere. A csütörtök dél­utáni rendezvényre a helyi cé­gek, vállalkozások képviselői kaptak meghívást. Venter Mariann mariann.venter@mediaworks.hu BONYHÁD A városháza dísz­termében tartott ünnepség a Völgység néptáncegyüttes al­kalomhoz illő Luca-napi mű­sorával kezdődött, majd Filóné Ferencz Ibolya polgármester adta át az idei Pétermann Ja­­kab-díjat a Danubiana Kft. ügy­vezető igazgatójának, Schmidt Győzőnek. Ezt követően hagyományos évértékelő tájékoztatóját tartot­ta meg a város vezetője. Mint elhangzott, Bonyhád költség­­vetése az elmúlt négy év során több mint kétszeresére nőtt, és ez éreztette hatását a település fejlődésében. A teljesség igé­nye nélkül felsorolta a sikeres pályázatokat, amelyek révén többek között bővítették az ipa­ri parkot, a városi óvodához és bölcsődéhez tartozó más tele­pülésen lévő tagintézményeket. Befejeződött a váraljai tábor re­konstrukciója, megújult a csa­ládsegítő központ épülete mind kívül, mind belül. Régi, jogos igényt teljesítve új burkolatot kapott a Perczel és a Móricz Zsigmond utca, megkezdőd­tek a szennyvíztelep-fejleszté­si és a majosi sportpark létesí­tési munkálatai. Kormányzati támogatással újult meg a sport­­csarnok, saját forrásból pe­dig intézmény- és lakásfelújí­tás zajlott és napelempark épí­tése kezdődött. Filóné Ferencz Ibolya szót ejtett a hagyomá­nyos és népszerű városi esemé­nyekről is, amelyek újakkal ki­bővülve szerves részét képezik Bonyhád életének. A rendezvényen jelen volt Potápi Árpád János nemzetpo­litikáért felelős államtitkár, aki köszöntőjében elismerését fe­jezte ki a város vezetése és a hi­vatal dolgozói felé az elért ered­mények kapcsán. Mint elmond­ta, bízik abban, hogy a követke­ző év még ennél is jobb és sike­resebb lesz, a tervek készen áll­nak, és a remények szerint a for­rás is meglesz hozzá. A bonyhá­diak pedig már sokszor bizonyí­tották hogy szeretik városukat, és tesznek is érte. Végezetül sok sikert, kellemes ünnepeket és boldog újesztendőt kívánt a vá­ros minden lakójának. Az ünnepség színvonalas ál­lófogadással zárult. Bonyhád önkormányzata a he­lyi gazdaság fejlesztése, a fog­lalkoztatottság javítása és a szakképzés fejlesztése terüle­tén végzett kiemelkedő teljesít­mény elismerésére alapította meg 2014-ben a Pétermann Ja­­kab-díjat, amely az év kiemelke­dő vállalkozója részére adomá­nyozható. A képviselő-testület a díj alapításával egyúttal tiszte­lettel emlékezik Pétermann Ja­kabra, aki megalapozta Bonyhá­­don a cipőipart, a gyár egyik lét­rehozója volt. Az idei évben a testület döntése alapján a Danubiana Borkeres­kedő és Termelő Kft. kapta a dí­jat, amelyet Schmidt Győző ügy­vezető igazgató vett át. Mint el­mondta. a céget 1990-ben ala­pította egy német testvérpár, je­lenleg francia tulajdonosa van, az anyacég Európa második legnagyobb borforgalmazója. Mindig jó kapcsolatot ápoltak a várossal, a város vezetésével, az intézményekkel, illetve a terme­lés-felvásárlás, valamint a for­galmazás révén a lakossággal is. Bíznak abban, hogy ez a to­vábbiakban is így lesz, és mind a cég, mind a várossal való jó kapcsolat egyre tovább fejlődik. Jelentős segítség az ünnepekre ez a csomag TOLNA MEGYE Közel száz csa­lád kap szeretetcsomagot az MSZP Tolna megyei szövetsé­gétől. Mint azt dr. Harango­zó Tamás országgyűlési kép­viselő elmondta, sokan élnek olyan körülmények között, hogy a karácsonyuk nehezen nevezhető ünnepnek. Ezért egyedül élő nyugdíjasoknak, sokgyermekeseknek, hajlék­talanoknak segítenek. A szo­cialista országgyűlési képvi­selők megemelt fizetésüknek a megemelt részét egy szo­lidaritási alapba utalták. Ti­zenkétmillió forint gyűlt ösz­­sze, erre lehetett pályázni. A megyei szervezet három­­százezer forintot kapott, eh­hez jött még a párttagok, szim­patizánsok felajánlása, amely nemcsak Szekszárdon, de pél­dául Pakson, Tamásiban, Tol­nán is gyűlt. A megajándéko­zottaknak személyesen juttat­ják el a csomagot, dr. Haran­gozó Tamás például pénteken egy medinai családot keresett fel. A csomagokat, amelyekbe tartós élelmiszer, ruhanemű, játék is került, igyekeztek sze­mélyre szólóvá tenni. B. K. Két orvos is rangos díjat kapott SZEKSZÁRD A Megyei Balassa János Kórház két orvosának adományozott rangos kitünte­tést a Magyar Orvosi Kamara november végi budapesti kül­döttközgyűlésén. Hippokratész Emlékérmet vehetett át dr. Andriska Ist­ván, a Traumatológiai Osz­tály osztályvezető főorvosa, a MOK Tolna megyei szerveze­tének elnöke, szakmai és kol­legiális érdemei, valamint a köztestület érdekében kifej­tett eredményes tevékenysége elismeréseként. „A Közösségért” díjat vehe­tett át dr. Vastag Oszkár, a Sze­mészeti Osztály osztályveze­tő főorvosa, példamutató köz­életi tevékenysége, a köztestü­let iránti elkötelezettsége, az egészségügy jobbításáért ki­fejtett erőfeszítései elismeré­séül. • TN Hat olyan diák vehetett át elismerést, aki nem csak az iskolában állja meg a helyét Sportünnep: idén sem volt hiány sikerekben TOLNA Ebben az évben hat di­ák érdemelte ki a Tolna Város Jó Tanulója-Jó Sportolója kitün­tető díjat. Az elismeréseket a városi sportünnepen adták át, ahol az idei országos és világ­­versenyeken legjobban szerep­lő sportolókat is köszöntötték. Tolna azon városok közé tar­tozik, ahol nemcsak beszélnek a sport fontosságáról, hanem támogatják is azt, elismerik a sportolók eredményeit és büsz­kék a sikereikre. Mindez ismét bebizonyosodott a tolnai MAG­­Házban pénteken délután ren­dezett városi sportünnepen. Appelshoffer Ágnes polgármes­ter köszöntője után az önkor­mányzat által kiemelten támo­gatott hat sportegyesület (asz­talitenisz-, karate-, kajak-kenu-, kézilabda-, futsal- és futballklu­­bok), valamint a „sportos egye­sületek” közül a Vitái Sport- és Szabadidő Egyesület munkájá­ról, eredményeiről hangzottak el képes beszámolók. Ezt követően a 2018-ban or­szágos bajnoki címet, illetve Európa- és világbajnokságon érmet szerzett tolnai verseny­zőknek adott át oklevelet és ajándékot Appelshoffer Ágnes. Ők a következők voltak: Brand Mission Artifex Tolna- Mözs csapata (női futsal), Bo­ros Adrián (kajak-kenu), Nagy Számos tolnai fiatal részesült elismerésben Fotó: Makovics K Raul (kajak-kenu), Szászi Ka­ta (karate), Veress Ádám (ka­rate), Kiss Márk (motokrossz), Rubicsné Guld Lívia és Rubies László (sárkányhajó), Cza­­kó János (sporthorgászat), Mozbacher Rita (testépítés, sportmodell kategória). A városi kitüntetések közül a Tolna Város Jó Sportolója-Jó Tanulója kitüntető díjat tavaly óta a városi sportünnepen ad­ják át. Idén - „hármas holtver­seny” miatt - négy helyett hat diák vehetett át ilyen elisme­rést a polgármestertől. Az idei díjazottak: Szászi Ka­ta, a tolnai Szent István Katoli­kus Gimnázium 12. osztályos diákja, a Tanren Karate Sport­egyesület versenyzője. Haiszer Anna Liza, a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium 8. osz­tályos diákja, a Tolnai Kajak- Kenu SE versenyzője. Vas Lili és Vas Kata, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola 3. osztá­lyos tanulói, a Tolna Kézilabda Club versenyzői. Horváth Ál­mos Levente, a tolnai Szent Ist­ván Katolikus Gimnázium 8. osztályos tanulója, a Szekszár­di Sportközpont Úszószakosz­tályának sportolója. Wiesner Balázs, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola 4. osztályos ta­nulója, a Tolna Városi Futball Club sportolója. S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents