Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-08 / 285. szám
2018. DECEMBER 8., SZOMBAT GAZDASÁG 7 Eurómilliárdos kárt okozhat a könyörtelen sertéspestis Harcolunk a kór ellen Óriási jelentősége van annak, hogy meg tudjuk védeni állatainkat a pusztító sertéspestistől. Az agrártárca számos intézkedéssel fogja javítani a mezőgazdaságból élők helyzetét, és vonzóbbá tennék a mezőgazdasági pályát a fiatalok számára is. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu AGRÁRSZEKTOR Ha az állatok megbetegszenek, az olyan kiesést jelenthet, ami akár egy ország teljes gazdaságát öszsze tudja Toppantani - hangoztatta Nagy István agrárminiszter a Magyar Időkben megjelent tegnapi interjújában. A tárcavezető elmondta, a mostani sertéspestisjárványnak eurómilliárdokban mérhető hatásai lehetnek. Hazánkban komoly erőfeszítések árán sikerült elérni, hogy a kór csak a vaddisznóállományban van jelen. Az export szempontjából kulcskérdés, hogy ezt a jövőben is meg tudjuk őrizni - mondta a politikus, hozzátéve, hogy ennek érdekében komoly ellenőrzési és szaktanácsadási munka zajlik, mert ha csak egy gazdánál megjelenik a kór, akkor az egész magyar sertéságazat veszélybe kerülhet. Nagy István méltatta a világhírű magyar állategészségügyet, amely mindent megtesz vállalkozni ezen a területen, ahhoz ösztönzőkre van szükség - hangoztatta a miniszter. Biztos jövőképre és stabil jövedelmi viszonyokra van szükség, emellett kiállításokra kell vinni Ab a fiatalokat és olyan le- Jr hetőséget kell felvázolni, ami kitörési pontot jelenthet számukra - tette hozzá. Megjegyezte, azok a források, amelyek rendelkezésre álltak az elmúlt időszakban, olyan alapot teremtettek vidéken, amelyre egy stabil, bármilyen kihívásnak ellenálló világot lehet építeni. Az agrárium jövőjét illetően Nagy István elmondta, nem lesz több szántóföldünk, így többet termelni csak a technológiai fejlődésnek köszönhetően tudunk majd. A jövedelmezőséget elsősorban az befolyásolhatja, hogy hogyan tudunk új termékeket piacra vinni és új technológiát felhasználni. Jelenleg mintegy húszmillió ember ellátására képes a magyar mezőgazdaság. A miniszter szerint jövő év elején a parlament elé kerülhet az új állattenyésztési törvény, és a tárca egy komplex birtokrendezési csomaggal is készül. Emellett dolgoznak az erdőtörvény módosításán, a családi gazdaságokra vonatkozó szabályozáson és az új nemzeti védjegyrendszer kialakításán is. Az állatok megbetegedesebe akar egy ország gazdasaga is belerokkanhat Fotó: MTI a sertéspestis terjedésének megakadályozásáért. Ellenpéldaként felhozta Romániát, ahol óriási mértéket öltött a fertőzés, és már több tízezer állatot kellett elpusztítani. Az agrárminiszter az interjúban szólt arról is, hogy az elmúlt években számtalan lépéssel igyekeztek segíteni a mezőgazdaságból élőket. Aki sikeresen tudott pályázni és igénybe tudta venni ezeket a támogatásokat, annak alapjaiban változott meg a gazdálkodása - mondta. Ha azt akarjuk, hogy vidéken maradjanak az emberek, a fiatalok pedig merjenek HÍREK Nyolcszázmilliós áfacsalás CSALÓK Megbukott egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, műtrágyával kereskedő bűnszervezet. Az elkövetők budapesti és Pest megyei székhelyű cégeiken keresztül 2015 és 2017 között rendszeresen tettek szert jogtalanul milliós haszonra. Romániából és Lengyelországból behozott műtrágyát bevallásaikban belföldi vásárlásként tüntették fel, és az általános forgalmi adót visszaigényelték utána. Néhány cég esetében bevallották ugyan a külföldi beszerzést, de az áfát ezekben az esetekben sem fizették meg. MTI Megélénkült a külkereskedelem EXPORT-IMPORT Októberben az áruexport euróbán számított értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal tegnap. Az adatok mindkét oldalon élénkülést mutatnak az export szeptemberi, 2,4 százalékos csökkenése és az import 6,4 százalékos emelkedése után. A külkereskedelmi többlet 232 millió euróval csökkent tavaly októberhez képest, 293 millió euró volt. Euróbán az export értéke 9,456 milliárd eurót tett ki, ez a legmagasabb az idei második fél évben, és 9,2 százalékkal több az előző havinál. MTI Környezetbarát kamionparkoló nyílt Megállapodás híján a kormány határoz majd M ■ •• // Ajovo héten döntenek Á A minimálbér összege 1 > (fonntv BHLri >r •> CVO aAA ■**-*". ío 000 tízezer forint MW-grafika, forrás: KSH INNOVÁCIÓ Megnyitott és hivatalosan átadták az Autohof Óbarok kamionos pihenőt az Ml-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 43-as kilométerkő lehajtójánál. Az 1,1 milliárd forintos saját forrásból kialakított pihenő 124 kamion és 11 lakókocsi egyidejű fogadására és kiszolgálására képes. A létesítmény képes fogadni a speciális (élő állatot szállító, hűtő vagy túlméretes) járműveket is. A fejlesztés során 18 ezer négyzetméter zöldterületet alakítottak ki, a melegvíz-ellátást napkollektorokkal segítik, az öntözést pedig összegyűjtött esővízzel biztosítják. A pihenőben az első két óra parkolás ingyenes. A fejlesztő társaság tulajdonosa, Mészáros Lőrinc szerint a beruházás méltán képviseli Magyarországot a transzeurópai közlekedési hálózat térképén, hiánypótló szolgáltatásai országos szinten is egyedülállóvá teszik. Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, a választókerület országgyűlési képviselője méltatta a megye fejlődésének újabb eredményét, míg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megnyitó ünnepségen hangsúlyozta a létesítmény és ezzel együtt a közlekedésbiztonság fontosságát.A kamionparkolóban a kényelmet zuhanyzók és vizesblokkok, külső kondipark, shop és a közeli panzióban szálláslehetőség, illetve étterem biztosítja. MW Óriási szakdolgozói béremelés EGÉSZSÉGÜGY Az egészségügyi szakdolgozók béremelésével kapcsolatban a szakértők az ápolónők helyzetének javítását említették az első helyen, úgy érzik ugyanis, talán ez a legkritikusabb pontja az ágazatnak - mondta Orbán Viktor kormányfő tegnap reggeli rádióinterjújában. Hangsúlyozta: Varga Mihály pénzügyminiszterrel hoszszú órákon át dolgoztak ennek teljesíthetőségéért, és végül egy négy évre felosztott - 70 százalékot meghaladó - béremelési programot hirdettek meg. Ennek részleteiről beszélt Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere pénteken a Nézőpont Intézet Gyógyuló egészségügy címmel megrendezett konferenciáján Budapesten. A tárcavezető elmondta, a kormány folytatja a 2016- ban megkezdett szakdolgozói béremelést, és a következő négy év alatt több lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a nem egészségügyi főiskolai szintű végzettségű dolgozók és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét. A béremelés az elkövetkező négy évben a 2018. évi alapilletmény-bázishoz viszonyítva történne - tette hozzá -, ez 72 százalékos alapbéremelést jelent 2022-re 2018-hoz képest. Kásler Miklós tegnap együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával. A kamara rendezvényén 2018. kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit tüntették ki. MW BÉRALKU Nem sikerült megállapodnia a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseleteknek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keretében - értesült a Magyar Idők. Mivel az álláspontok továbbra is élesen eltérnek, nem várható több tárgyalási forduló. A lap úgy tudja, szinte biztos, hogy a kormány határozatban dönt a minimálbér és a bérminimum összegéről, várhatóan a jövő heti ülésén. A 2016-ban megkötött, több évre szóló, minden fél szerint komoly felzárkóztatást eredményező bérmegállapodás csak 2017-re és 2018-ra rögzítette a kötelező legkisebb keresetek mértékét. A 2019-es emelés mértékében nem közeledtek a munkaadói és munkavállalói álláspontok az őszi tárgyalásokon. A szakszervezetek egységesen a minimálbér 13 és a garantált bérminimum 15 százalékos emelését kérték. A munkaadók ezzel szemben a kezdeti egyeztetéseken 5-5 százalékos javaslatot tettek, Jelentős, 35 százalékos béremelésben állapodott meg 2019-re és 2020-ra a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary a szakszervezetekkel - közölte a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete. A munamit értékelhetetlennek tartottak a szakszervezetek. A munkáltatói oldal azzal érvelt, hogy a gazdaság teljesítményénél jobban nem nőhetnek éveken keresztül a keresetek, ráadásul tapasztalataik szerint az egyre növekvő munkaerő-kereslet, illetve a dolgozók megtartása miatt a minimálbér és kavállalók besorolása alapján differenciáltan jár majd a béremelés, a legkevesebbet keresők kapják a legnagyobb pluszt. Az alapbér így a legkisebb fizetési kategóriában bruttó 195 600 forintról jövőre 238 700 forintra, a garantált bérminimum egyre kevesebb munkavállalót érint. A kormány a tárgyalásokon nem tett javaslatot, mivel célja a szociális partnerek egyezsége volt. Szakértők egybehangzó véleménye szerint indokolt a két számjegyű emelés, a bérminimum nagyobb mértékű felzárkóztatásával. MW majd 2020-ban 269 700 forintra emelkedik. A korábbi kollektív célprémium átalakul, vakációs juttatás néven évi egyszeri, 320 ezer forintos összeget kap a munkavállaló, garantált júliusi kifizetéssel. Komoly fejlesztés két év alatt a Mercedesnél