Tolnai Népújság, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-01 / 279. szám

12 TÖRTÉNELEM 2018. DECEMBER 1., SZOMBAT Mindaz, ami Gyulafehérváron történt, egy elhibázott politika következménye Mikent vesztettük el Erdélyt? A trianoni döntés nem egyik napról a másikra született, másfél éves politikai folya­mat vége volt. Ennek mar­káns földrajzi pontja Gyula­­fehérvár lett, ahol az erdélyi románság 1918. december 1-én kinyilvánította elszaka­dását Magyarországtól. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu GYULAFEHÉRVÁR Minden nem­zet történetében vannak olyan szimbolikus helységek és he­lyiségek, amelyek egy-egy történelmi korszak elejéhez, végéhez kötó'dnek. A társada­lom emlékezete ennek meg­felelően őrzi őket. Verecke, Muhi, Mohács, a Pilvax kávé­ház, a debreceni Nagytemp­lom, Nagymajtény, Világos és Arad, e topográfiai nevek a magyar ember számára egy­ben történelmi fordulópontok is, amelyekhez hosszas folya­matok vezetnek. Ha azt mond­juk, Trianon, mindenki érzi ennek történelmi súlyát, ám az ahhoz vezető útról nehezen veszünk tudomást; a nemzeti kataklizma máig ható traumá­ja mintha fölötte állna a terü­letvesztés valódi eseményei­nek. A trianoni döntés sem egyik napról a másikra szü­letett, másfél éves politikai fo­lyamat vége volt. Ennek mar­káns földrajzi pontja Gyulafe­hérvár lett, ahol az erdélyi ro­mánság 1918. december 1-én kinyilvánította elszakadását Magyarországtól és csatlako­zását Romániához. Mindaz, ami Gyulafehérváron történt, egy elhibázott politika követ­kezménye. A kortársak ezt is, sőt azt is tudták, hogy Er­délyt a magyar politika már két héttel korábban elpackáz­ta, és a gyulafehérvári román nagygyűlés pusztán szimboli­kus népszavazás volt. A fő ese­mények Aradon történtek no­vember közepén. felelési vágytól vezetve meg­szervezték a román tömegek vasúti utaztatását a gyulafe­hérvári nagygyűlésre. Közben Mackensen csapatai folyama­tosan haladtak át Erdélyen, az ottani magyarságot a magyar kormány magára hagyta. A magyar társadalom a gyu­lafehérvári nagygyűlésig el­képzelni sem tudta, hogy Er­délyt elveszítheti. Keserves ki­ábrándulás következett. Mert Gyulafehérváron még magyar autonómiát ígértek, ám a hó­nap végén, amikor Bukarest­ben ünnepélyesen deklarál­ták Erdély egyesülését a Ro­mán Királysággal, az már meg is szűnt. És ezen az sem változ­tatott, hogy az erdélyi magyar­ság december 22-én Kolozsvá­rott tartott nagygyűlést: a Ma­gyarországhoz való tartozás mellett. Immár egy évszázada nem­zedékek várják a választ a kér­désre, miként veszítettük el Erdélyt. Az okok sokrétűek. 1918-ra az etnikai arányok el­tolódtak és áthidalhatatlan el­lentétek feszültek a román és a magyar nemzet között. Ezt örököltük történelmünkből. A mindennapi politika szint­jén a felelősség az akkori kor­mányt terheli. A belgrádi tár­gyalásokból nem merték le­vonni a végtelenül egyszerű következtetést: reálpolitikus­ként kell tárgyalni az ellen­féllel. Erőt szükséges mutatni, és a korszellemhez igazodni. A Nagy Háborút követő idők­ben Európában minden nép sa­ját államában akart élni. Káro­lyi és Jászi ezt nem látta, vagy nem akarta látni. Az együgyű- Ségig menő, konfliktuskerülő magatartásuk ugyanolyan ká­ros volt, mint a honvédelem tu­datos leépítése. Nem merték vállalni annak ódiumát: ami­kor a nemzet sorsa a tét, nin­csen helye a széplelkűségnek, nem lehet megfelelési kény­szerből politizálni. lyes diplomáciai megaláztatá­sa során szembesült a keserű igazsággal: nem tekinti az an­tant komoly tárgyaló félnek. Ennek ellenére az egész kor­mány mereven tartotta magát az amerikai elnök, Wilson hí­res békepontjaihoz, amelyek a nemzetek önrendelkezését hir­dették. Ennek jegyében Jászi. Oszkár defenzív állásponttal ült le tárgyalni Iuliu Maniuval, a román szeparatista mozga­lom vezetőjével. A román állás­pont szerint mindazon magyar területek Romániához tartoz­nak, amelyekben románok él­nek. Maniu a Tiszáig nyúló nagy Romániában gondolko­dott. Valódi reálpolitikus volt. Ott állt vele szemben az embe­ri, politikusi tartásában meg­roppant és megrettent Jászi Oszkár, aki képtelen volt ke­zelni a helyzetet. Ő csak átme­neti megoldásokra tett javasla­tot, a béketárgyalásokig. Míg ellenfele egy nemzeti öntuda­tában erősödő, egész társadal­mat képviselt, addig ő pusz­Fotó: MW A gyűlés kezdetén Iuliu Hossu felolvassa az egységet kinyilvánító határozatot Fotó: MW tán egy a nemzeti érzést szán­dékosan negligáló, gyenge ha­talmú kormány nevében tár­gyalt. A román fél valósággal legázolta a hibás koncepció­ra építő Jászit. Hiszen mit ér­tek a Magyarország és Erdély kantonális átalakításáról és a dunai népek köztársaságáról elmondott zavaros érvei, ami­kor Maniu ultimátumszerűén román impériumot hirdetett. Könnyen tette. Míg mögötte ott állt a visszavonuló német csapatok nyomában előre óva­toskodó román hadsereg, ad­dig Jászi mögött nem volt ka­tonai erő. Pontosabban lett vol­na, de a wilsonizmus kábula­tában a magyar kormány nem küldött csapatokat. De ott lett volna még az Erdélyen is átvo­nuló német hadsereg. Az erdé­lyi események egyik magyar főszereplőjétől, Apáthy István­tól tudjuk: Mackensen tábor­nok felajánlotta Erdély megvé­dését. Am az antant követelé­sére a magyar vezetés bűnösen nem élt a lehetőséggel. Azon a napon, amikor Jászi és Maniu leült tárgyalni, a ro­mán katonai kötelékek már át­lépték a határt. Károlyiék pe­dig nem mertek cselekedni. Valami megfoghatatlan meg­Aradon derült ki, hogy a Ma­gyarországon élő románság az anyaországához akar tartoz­ni, és a csatlakozás folyamata megállíthatatlan. Ennek vol­tak mind a távoli múltba nyúló gyökerei, mind az akkori poli­tikai helyzetből eredő tényezői. A Nagy Háború kezdetére Er­dély lakosságának jelentős ré­sze, mintegy fele román nem­zetiségű volt, míg ezzel szem­ben az egyharmadot kitevő magyarság és a jóval kisebb németség állt. Az etnikai vi­szonyok nem voltak számunk­ra kedvezőek, ám ennek el­lenére november közepéig Erdély még megmenthető lett volna: a magyar szállásterü­letek mindenképpen. Ebben a történelmi pillanatban főleg német katonai erők tartották megszállva Romániát. Kivoná­suk és hazaszállításuk éppen az aradi tárgyalások napjai­ban kezdődött. A megbeszéléseket a Román Nemzeti Tanáccsal szemben Jászi Oszkár, ez a már bűnösen idealista és pacifista politikus vezette. Károlyi nem volt jelen, mert az alig egy héttel korábbi belgrádi fegyverszüneti tár­gyalásokról teljesen megszé­­gyenülten tért haza. A szemé­Román zászlók és katonák Gyulafehérváron Sabin Gherman: A Nyugat menedzselte a keleti magyar területek elszakítását Nem ünnep a román történelem nagy kudarca CENTENÁRIUM Addig kell ra­gaszkodnunk a mi Erdélyünk­höz, amíg nem késő. Ha a Jó­isten ilyen sokszínű kinccsel ajándékozott meg, ne enged­jük, hogy bukott politikusok űzzenek csúfot belőle - han­goztatta Sabin Gherman az Erdélyi Naplóban, a keleti ma­gyar területek elrablásának századik évfordulóján. Az er­délyi autonómiatörekvések legmarkánsabb román szó­szólója Elegem van Romániá­ból című kiáltványával vált is­mertté először a Kárpát-me­dencében, a 90-es években. Gherman az interjúban el­mondta, nehéz ma 1918. de­cember elseje, a nagy román egyesülés súlyát megbecsül­ni, mert túlfűtött nacionaliz­mussal és idegengyűlölettel van körítve. Sajnos mai formá­jában ez nem ünnep, hanem történelmünk egy nagy kudar­ca - állapította meg. Ha az új országba egyesült erdélyiek, bukovinaiak, bánságiak és besszarábiaiak kérése telje­Torockó nem kér a román egységből Az erdélyi Fehér megye taná­csa ünnepi ceremóniát szer­vezett csütörtökön Gyulafe­hérváron Erdély és a Román Királyság egyesítésére emlé­kezve, amin egyedül Torockó polgármestere, Szőcs Ferenc nem jelent meg. Az ünnepség arról szólt, hogy minden tele­pülésről vittek egy-egy marék földet, amit urnákba (!) tettek, majd elhelyezték ezeket az Egyesülés terme lépcsősora mögött. Még Klaus lohannis román államfő is küldött föl­det, ám az Erdély legszebb fa­lujának tartott, többségében magyarlakta Torockó ezzel ki­maradt a román föld jelképes egyesítéséből. sült volna, Romániából olyan modern állam válhatott volna, amely hiányzott a Balkánról. De ez nem így történt - hang­súlyozta. Elmondta, a száz évvel ez­előtti valódi események nem nálunk, hanem a nyugati ha­talmak háza táján zajlottak, mindent onnan menedzsel­tek. A múlt század nem a né­pek, hanem a geopolitika százada volt - hangoztatta. Traian Vuia, a román szárma­zású bánsági feltaláló is ak­koriban találóan az egyesülés helyett a „droit de conquéte” kifejezést, azaz a hódítás jo­gát említette. Gherman az erdélyi magyar politikáról szólva megjegyez­te, az itteni magyar pártok au­tonómiatörekvéseit olyan kö­zös régiósítási tervvé kellene alakítani, amely kiterjedne az egész országra, nem csak Szé­kelyföldre. Az erdélyi magyar politika számára ez sok ro­mán támogatót is hozna. MW A román Sabin Gherman két évtizede küzd a többnemzetiségű Erdély autonómiájáért Fotó: MTI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents