Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-30 / 278. szám

2018. NOVEMBER 30., PENTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD g Emelik a honvédelmi dolgozók illetményét FIZETÉS Harmincöt százalé­kos illetményfejlesztést jelen­tett be a honvédelmi alkalma­zottak számára tegnap Benkő Tibor. A honvédelmi minisz­ter elmondta, január elsejé­től egységesen 20 százalé­kos, majd évente 5-5 százalé­kos illetményfejlesztésben ré­szesülnek a honvédelmi dol­gozók. Úgy fogalmazott, nem­csak a feladatellátás, hanem a katonákról való gondoskodás is fontos, s lehetőség van arra, hogy a honvédelmi alkalma­zottak is többletjuttatásban részesüljenek munkájukért. A honvédelmi alkalmazot­tak kategóriájának bevezeté­séről szóló javaslatot október végén nyújtották be a parla­mentnek. Eszerint a honvédel­mi alkalmazottak körébe azok a civilek tartoznának majd, akik a katonák mellett jelen­leg köztisztviselői, kormány­­tisztviselői besorolásban dol­goznak, és munkavégzésüket számos speciális szabályozás is érinti. Kis-Benedek József, a Nem­zeti Közszolgálati Egyetem ta­nára és Tálas Péter, az egye­tem Stratégiai Védelmi Ku­tatóközpontjának igazgató­ja tegnap az InfoRádióban el­mondta, szinte a nulláról kell kezdeni a magyar hadiipar felépítését. Azokat a terüle­teket kell fejleszteni a ma­gyar védelmi iparon belül, ahol nemzetközi piacokra te­hetünk szert - hangoztatták a szakértők. Benkő Tibor a közelmúltban arról beszélt, hogy a haderőfejlesztési prog­ram keretében már termel idehaza a kézifegyvergyár, és az összeszerelés után hama­rosan a gyártás is beindul. Németh Szilárd honvédelmi államtitkár pedig utalt arra, hogy nem fognak a kézifegy­vergyártásnál megállni. MW Kreml: nyitva az út az ukrán hajók előtt MOSZKVA Továbbra is nyitva áll a hajózás előtt a Kercsi-szo­­ros, az ukrán tengeri jármű­vek számára is - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szó­vivője. Peszkov arra az ukrán állításra reagált, amely szerint az orosz hatóságok korlátoz­zák az ukrán hajók áthaladá­sát. A Kreml negatívan fogad­ta Petro Porosenko ukrán ál­lamfő sürgető felhívását, hogy NATO-hadihajók járőrözzenek az orosz-ukrán Azovi-tenge­­ren. Moszkva nem kívánt jós­latokba bocsátkozni, hogy mi lenne a reakciójuk arra, ha a NATO hadihajókat vezényelne a térségbe. Angela Merkel tegnap Ber­linben elutasította, hogy a NATO hajókat küldjön a tér­ségbe. A német kancellár az ukrán elnöknek arra a kö­vetelésére is nemet mondott, hogy hagyjanak fel az Észa­ki Áramlat II gázvezeték épí­tésével. A vezeték Ukrajna megkerülésével vinne orosz - gázt Németországba, hason­lóan a már működő Északi Áramlat I-hez. MW Közösen Pozsonyban az EU-költségvetésért A növekedés motorja Több mint egy tucatnyi or­szág érdekei egybeesnek, meg fogunk állapodni a 2021-27-es uniós költségve­tésről - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pozsonyban a Kohézió barátai csoport ta­lálkozója alkalmával. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu POZSONY Bonyolult tárgyalá­sok várhatók a következő hét­éves uniós költségvetésről, és a végén meg fogunk állapod­ni. „Egy ilyet már ezelőtt né­hány évvel végigélhettünk, végigvezethettem egy ilyen tárgyalássorozatot” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Pozsonyban, a Kohézió barátai csoport csúcstalálko­zója előtt. Kifejtette: van több mint egy tucat ország az unió­ban, amelynek érdekei egybe­esnek a következő év legfon­tosabb ügyében, és ez az eu­rópai parlamenti választások után a hét évre szóló költség­­vetés megalkotása lesz. Az erős, biztonságos és ver­senyképes Európához megfe­lelő finanszírozás szükséges - hangsúlyozták a Kohézió ba­rátai csoport tagjai tegnapi kö­zös nyilatkozatukban. Azt ír­ták: Bulgária, Csehország, Cip­rus, Horvátország, Észtország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvá­nia, Málta, Lengyelország, Por­tugália, Szlovákia és Szlovénia képviselői azért találkoztak a szlovák fővárosban, hogy meg­vitassák a 2021-2027-es euró­pai uniós keretköltségvetést. Kiemelték: a kohéziós politika hatékonynak bizonyult a gaz-Elfogadta a szlovák parlament tegnap a határozatot, amely­ben felszólítja a kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális mig­rációs csomagjának elfogadási dasági, társadalmi és regioná­lis kohézió támogatására és az egész unió hasznára vált. Az uniós költségvetésnek a biz­tonság, a terrorellenes küzde­lem, a klímaváltozás, a fenn­tartható közlekedés, a kuta­tás-fejlesztés, a digitalizáció és folyamatából, és utasítsa el azt. Miroslav Lajcák szlovák külügy­miniszter többször megvédte az egyezményt, és lemondását is kilátásba helyezte. a migráció vonatkozásában is elégséges finanszírozást kell biztosítania. Szijjártó Péter a visegrádi négyek (Magyarország, Szlo­vákia, Csehország és Lengyel­­ország) külügyminiszterei­nek pozsonyi találkozója után kijelentette: az elmúlt negyed­év gazdasági növekedési szá­mai újra bebizonyították, to­vábbra is a közép-európai tér­ség lesz az európai növeke­dés motorja. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez önbizalmat ad az európai jövő­ről folytatott vitában. Döntés: kilépnek az ENSZ-paktumból HIRDETÉS Salvus vízzel védi hangját és egészségét Szolnoki Peti Szolnoki Péter hangját ezer közül is felismerjük. A sokoldalú zenész, énekes - aki nemcsak a Bon-Bon zenekar frontembere, hanem számos rajzfilmben ésfilmben is hallhattuk a hangját - egy ősi családi módszerrel vigyáz az egészségére.- Nógrád megyében, Salgótarjánban nőttem fel, ahol a helybeliek teltségérzet és gyomorégés miatt étkezések után rendszeresen fogyasztották a Salvus vizet. Arra emlékszem, hogy nálunk is mindig volt otthon Salvus gyógyvíz. A szüleim is nyitottak voltak minden természetes gyógymódra. Ők gyomorbántalmak ellen itták. A sós gyógyvíz szeretete családi örökségként a mai napig elkísér. Rendszeresen inhalálok is vele, mert kifejezetten jót tesz a felső légutaknak. Az énekes a hamarosan bemutatásra kerülő Bon-Bon musical bemutatójára készül, amiben főszerepet is játszik.- Most különösen gyakran használom a Salvus-t, mert decemberben bemutatjuk a Haverok, buli, Bon-Bon című musicalt, amiben 14 Bon-Bon slá­ger lesz hallható. A színházban nagyon száraz a levegő. Sajnos akárhányszor színházi színpadra lépek mindig köhögnöm kell. S mivel most nem csak énekelek, hanem színészkedem is benne, így duplán topon kell lennem. Egy biztos, a Salvus akkor is velem lesz. A Salvus gyógyvízpermet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élel­miszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, DM továbbá Rossmann üzletekben) kapható. HÍREK Gruevszki kiadását követeli Strasbourg EP Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök kiadására szólította fel Magyarországot az Európai Parlament (EP) csütörtöki je­lentésében, amely szerint el­járásukkal a magyar hatósá­gok beavatkoztak Macedó­nia belügyeibe. A 470:116 arányban megszavazott do­kumentumnak nincs kötele­ző érvénye. Az EP szerint a magyar eljárás a macedón igazságszolgáltatás és jog­­államiság semmibevételé­nek tekinthető. Az Európai Bizottság 2018-as jelenté­sében ugyanakkor azt írja: Macedóniában politikai be­folyás alatt áll az igazság­szolgáltatás, és a börtönök is életveszélyesek. Tőkés László fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, a magyar ha­tóságok a törvényesség tel­jes betartásával jártak és járnak el, és hogy Gruevszki „megbuktatása, majd elíté­lése hátterében feltételez­hetően a migrációs kérdés, illetve a Soros-lobbi áll”. MW Liberalizálnák a fegyvertartást BUKAREST A közeljövőben szinte bárki vásárolhat élet kioltására alkalmas lőfegy­vert Romániában - adta hí­rül a Digi24.ro. A szená­tus számos ponton libera­lizálta a fegyvertartási tör­vényt, a végső döntést azon­ban a képviselőháznak kell meghoznia. Az érvényes romániai jogszabályok sze­rint jelenleg nem juthat fegy­vertartási engedélyhez, akit egy évnél hosszabb szabad­ságvesztésre ítéltek. A jövő­ben a tilalom csak azokra vonatkozik, akiket életfogy­tig tartó börtönnel sújtottak, vagy eltiltottak a használa­tuktól. MW Menekülttáborban találták a plasztikot ILLEGÁLIS Névtelen migráns­­kártyát talált az MTVA stábja Boszniában az illegális sátor­tábor felszámolása után. Az erről szóló riportot a köz­tévé híradójában is bemutat­ták. A talált kártyán az euró­pai uniós zászló, mellette az ENSZ Menekültügyi Főbiztos­ságának lógója szerepelt, a chipet pedig kitörte belőle va­laki. A migránskártyák létezé­sét az ENSZ és az Európai Bi­zottság is megerősítette. Szijjártó Péter külügyminisz­ter tegnap a Nemzetközi Mig­rációs Szervezet főigazgató­jával tartott genfi egyeztetés után immár sokadszorra je­lezte, hogy Magyarország a globális migrációs csomag egyetlen pontját sem fog­ja betartani. Eközben viszont tegnap a német szövetségi parlament (Bundestag) hatá­rozatiban kiállt az ENSZ glo­bális migrációs megállapodá­sa: a biztonságos, rendezett és szabályos migráció mel­lett. MW Orbán Viktort a szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini köszöntötte a pozsonyi várban Fotó: MTI

Next

/
Thumbnails
Contents