Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-30 / 278. szám
2018. NOVEMBER 30., PÉNTEK KITEKINTŐ g Jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítéltek el egy rablót A vádlott agresszivitása a társadalomra nézve kiemelten veszélyes Illusztráció: Shutterstock Enyhítő és súlyosító körülmények Teljesen átállnak az olcsó energiára TAMÁSI A járásszékhelyen négy felnőtt háziorvosi körzet van, ebből három betöltött, egy pedig helyettesítéssel üzemel. A hármas számú körzet feladatellátásra kötött megbízási szerződéseket módosította legutóbbi ülésén a város képviselő-testülete - mondta Gulyásné dr. Könye Katalin jegyző. A tartósan betöltetlen praxisban a másik körzet orvosa látja el a helyettesítést, az ő megállapodását meghosszabbították, határozatlan idejűre módosították. A körzetet egyébként folyamatosan hirdeti az önkormányzat. A fürdőt üzemeltető külső cég, az Aquaplus Kft. évente ad beszámolót a városatyáknak. Korábban a testület a jelentést napirendjéről levette, mert olyan alapvető karbantartási, Az önkormányzat 1-1,3 megawatt teljesítményű, faaprítékos kazánt állít üzembe üzemeltetési hiányosságok voltak a fürdőben, melyek rontották a létesítmény jó hírét. Ezért a tulajdonos önkormányzat felszólította az üzemeltetőt a hiányosságok pótlására. Szerdán nem egyhangúlag, de a testület elfogadta Róth Zoltán fürdővezető beszámolóját A jegyző közölte, az ülésen döntöttek a biomassza fűtőmű üzemeltetésével kapcsolatos előterjesztésről. Mint ismert, a városban továbbfejlesztik a több mint egymilliárd forintért kiépített geotermális fűtési rendszert, amely biomaszsza alapú megújuló energia felhasználásával egészül ki. Az önkormányzat 1-1,3 megawatt teljesítményű, faaprítékos kazánt állít üzembe a TOP 220 millió forintos támogatásával - emlékeztetett dr. Könye Katalin. A geotermikus forrás 16 ezer gigajoulnyi, földgázból nyert energiát vált ki, amely a szükséges energiamennyiség 70 százaléka. A közeljövőben elkészülő beruházással a maradék 30 százalék egy részét, közel 4000 gigajoule mennyiséget is megújuló energiával állítják elő. B. L. Csak az elkövetett bűncselekmény minősítésében változtatta meg a Szekszárdi Törvényszék másodfokú ítéletében a dunaszentgyörgyi rablás ügyében első fokon eljáró Paksi Járásbíróság ítéletét. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A Szekszárdi Törvényszék jogerős ítéletében bűnösnek mondott ki egy vádlottat, akit halmazati büntetésül 9 év fegyházra és a közügyek gyakorlásától 8 évi eltiltásra ítélt. A vádlott 2017. április 3-án a reggeli órákban Dunaszentgyörgyön lebontotta a szomszéd kerítését, és annak melléképületéből különböző zártszelvényeket és vasat tulajdonított el mintegy 5 ezer forint értékben. Pár nappal később, az esti órákban váratlanul megjelent a 79 éves férfi házában, ahol a sértett egy barátjával italozott, akit a vádlott korábbról ismert. A vádlott a magával vitt műanyag üvegben lévő borral kínálgatta a sértettet és barátját, de ő maga egyáltalán nem ivott, hanem megvárta azt, amíg a másik két férfi erősen leittasodik. Ekkor körbenézett a lakásban, és kivett a sértett kabátjából 3 ezer forintot. Amikor a házigazda észrevette, hogy a vádlott a lakásban kutat, elzavarta az ingatlanból. A vádlott azonban visszatért oly módon, hogy betörte a bejárati ajtó üvegét, a zárat belülről kinyitotta, majd ismét bement a házba, ahol először pofon ütötte a sértett barátját, aki megpróbált közbeavatkozni, majd az idős, nehézkesen mozgó házigazdától pénzt követelt. A férfi megpróbált védekezni a várható támadás ellen, és a vádlott felé rúgott, aki megrántotta a sértett lábát, majd a már földön fekvő embert még legalább háromszor olyan nagy erővel orrba vágta, hogy a megtámadottnak eltörött az orrcsontja. Az idős férfi a földön kúszva próbált menekülni a vádlott elől, aki a szobába is követte, ahol némi kutatás után megtalálta egy mappában a sértett megtakarított 240 ezer forintját, amit el is tett. Ezt követően, meglepő fordulattal, felsegítette a földről a sértettet, az ágyra fektette, sőt egy ruhával letörölte a vért az arcáról, majd elhagyta az ingatlant. Másnap a házi gondozó intézkedett az áldozat kórházba szállításáról. Védekezésre idős koránál fogva csak korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, súlyos testi sértés, éjjel, erőszakot alkalmazva elkövetett magánlaksértés bűntettében és lopás vétségében találta bűnösnek a vádlottat a bíróság. A 9 év fegyházbüntetésen kívül a törvényszék egy korábbi, 6 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is elrendelte. Az ítélet kizárja a férfit a feltételes szabadság kedvezményéből. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott részleges beismerő vallomását és megbánó magatartását. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazat tényét, valamint a vádlott személyében rejlő, a társadalomra nézve kiemelt veszélyességet, nevezetesen többszörösen büntetett előéletét és azt, hogy ezt az erőszakos bűncselekményt egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. PROGRAMSOROLÓ PÉNTEK MOZI BÖLCSKE: Libabőr 2. - Hullajó halloween (amerikai kalandfilm), 16 óra. Bohém rapszódia (amerikai életrajtzi dráma), 18 óra. Halloween (amerikai horror), 20.30. SZEKSZÁRD: A Karácsony mentőakció (francia családi vígjáték), 14.30. Nyughatatlan özvegyek (angol-amerikai thriller), 17 óra. Hunter killer művelet (amerikai-kínai akció-thriller), 20.30. ELOADAS TOLNA Városi Könyvtár: Ünneplés - készület a bűnbocsánat kérésére. Dr. Udvardy György megyéspüspök előadása, 17 óra. KÖNYVBEMUTATÓ TAMÁSI Könnyű László Városi Könyvtár: a Tamásiak az I. világháborúban című kötet bemutatóján köszöntőt mond Guzslován Edit képviselő, háborús levelekből idéz Kuczora Vilmos és a katonahősokről megemlékezik Lieszkovszky Larion főhadnagy, hadisír gongozással és honvédelmi neveléssel foglalkozó beosztott tiszt, 17 óra. HANGVERSENY SZEKSZÁRD Művészetek Háza: Házaspáros. Hegedűs Endre és Katalin új négykezes albumának bemutató hangversenye, 18 óra. KONCERT SZEKSZÁRD Bormúzeum: Kalus (ének, gitár) és Ocsovay Damján (zongora, vokál) előadása, 20 óra. AVATÓ ÜNNEPSÉG SÁRPILIS A felújított I. világháborús emlékmű újraavatása, 16 óra. Beszédet mond Figler János polgármester, dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott, áldást mond Halmosi-Bede Krisztina református lelkész, közreműködik Holcz Hanga, a Sárpilisi Gerlék, Erlich János és a Sárpilisi Tüskerózsa Dalkör. SZOMBAT MOZI BÖLCSKE: Libabőr 2. - Hullajó halloween (amerikai kalandfilm), 16 óra. Bohém rapszódia (amerikai életrajtzi dráma), 18 óra. Halloween (amerikai horror), 20.30. SZEKSZÁRD: A Karácsony mentőakció (francia családi vígjáték), 14.30. Nyughatatlan özvegyek (angol-amerikai thriller), 17 óra. Hunter killer művelet (amerikai-kínai akció-thriller), 20.30. Tartós élelmiszert, ruhaneműt és szaloncukrot is gyűjtöttek-segítség az árváknak PAKS Böjté Csaba ferences rendi szerzetes árváinak gyűjtöttek adományokat az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium tanulói és dolgozói. A csomagokat nemrégiben indították útjára Erdélybe. A gyűjtés évek óta hagyomány az iskolában, amelyet idén Strasszer Éva tanárnő szervezett. Tartós élelmiszert, ruhaneműt, szaloncukrot, különböző tisztítószereket juttattak el a rászoruló gyerekekhez. Volt olyan osztály, amelyik az osztálypénzből szánt egy öszszeget arra, hogy bevásároljanak a nehéz sorsú fiatalok számára. H. E. Sok ajándékcsomag gyűlt össze az Energetikai Szakgimnáziumban Fotó: Molnár Gyula ESZI Pályaválasztásra készülnek a diákok TAMÁSI A minden eddiginél gyorsabban változó világban élve elengedhetetlen, hogy a fiatalok már középiskolás korban elkezdjék feltérképezni az előttük álló lehetőségeket. A Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumban is úgynevezett karrier napot tartottak, melynek keretében a diákok felkeresték a Tolna Megyei Kormányhivatal Tamási Járási Hivatalát is - írja az infotamasi.hu. A tanulók megismerkedtek a hivatal munkájával, szervezeti felépítésével. Tájékoztatást kaptak az egyes szakterületek képesítési előírásáról. Az általános tájékoztatást követően a gyakorlatban is megtapasztalhattak néhány feladatot. A földhivatali osztály munkatársai a földmérő szakma rejtelmeibe vezették be a fiatalokat. A kormányablakban többek között megtanulták, hogyan kell kitölteni az európai egészségbiztosítási kártya iránti kérelmet. A hatósági, gyámügyi és igazságügyi osztályon pedig szereplői lehettek egy védelembe vételi tárgyalásnak. Az eljárás igazolatlan iskolai hiányzás miatt indult, a tanulók játszották el a szülők és a kiskorú szerepét is. B. L.