Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-28 / 276. szám
20 SPORT Tolnai Népújság 2018. NOVEMBER 28., SZERDA Hét mérkőzés után távozik Leekens Holnap a szlovén Celje vendégei lesznek az Európa-kupában Tizenkilenc nap után lép pályára a KSC Szekszárd LABDARÚGÁS Nem sokáig volt Georges Leekens a patinás Étoile du Sahel vezetőedzője: a tunéziai csapat élére október közepén kinevezett trénert hétfőn menesztette a klub. Érdekesség, hogy a magyar válogatottat négy mérkőzésen irányító szakemberrel az együttes egyszer sem kapott ki: három 1-0-s siker mellett két 0-0-s, valamint egy 2-2-s és egy 1-1-s döntetlen született. B. S. Korábbi kapitány a Körmend élén KOSÁRLABDA A ciprusi Antonisz Konsztantinidesz távozása után a német Matthias Zollnert nevezték ki a férfi NB l-ben szereplő Egis Körmend vezetőedzőjének. A 37 éves tréner korábban a német válogatott másodedzője, majd az osztrák válogatott kapitánya volt. B. s. Vendégoldalon minden jegy elkelt! LABDARÚGÁS A vendégszektorba valamennyi jegy gazdára talált, ami azt jelenti, hogy 748 szurkoló kíséri el a Ferencvárost a Paksi FC elleni szombati bajnoki mérkőzésre. A hazai szektorba (ahova nem kötelező a szurkolói kártya) még kaphatók belépők: ma és pénteken 14 és 18 óra, csütörtökön 9 és 12 óra között lehet jegyet vásárolni a Fehérvári úti stadionnál. A mérkőzés napján a pénztárak zárva tartanak. B. S. Bár a hazai bajnokságban csak jövő vasárnap játssza soron következő meccsét, a Cinkarna Celje ellen csütörtökön (18 óra) az Európa-kupában pályára lép az Atomerőmű KSC Szekszárd. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Tizenkilenc nap elteltével, csütörtökön játszik ismét tétmeccset a KSC Szekszárd. Legutóbb, november 10- én a CMB Cargo UNI Győr elleni magyar bajnokit kiélezett csatában 68-64-re nyerték meg Studer Ágnesék, akik őrzik második helyüket a tabellán. A honi pontvadászatban legközelebb december 9-én az Aluinvent DVTK otthonában játszik Djokics Zseljko együttese, közben azonban két nemzetközi mérkőzés is vár rájuk. Az Európa-kupa negyedik fordulójában, csütörtökön a szlovén ZKK Cinkarna Celje vendégeként lép pályára a szekszárdi egylet, amely jövő szerdán itthon fogadja a szlovák MBK Ruzomberokot. Az idei sorozatot a celjeiek ellen kezdte a KSC, amely ellentmondást nem tűrő játékkal, könnyedén verte (90-56) a szlovén riválist, s nem vállalunk túl nagy kockázatot, ha kijelentjük, hogy ezúttal is szekszárdi siker várható. A válogatott selejtezők miatt több alapemberét is nélkülöznie kellett Djokics Zseljkónak a szekszárdi tréningeken. Studer Ágnes, Gereben Lívia és Kiss Virág közül előbbi aram Frida Eldebrink (jobbra) jó hangulatban térhetett vissza a svéd válogatottól Fotó: Makovics Kornél kettőre az albánok és az oroszok, utóbbira az oroszok elleni meccsen számított Székely Norbert szövetségi kapitány. Frida Eldebrink a svéd, Nevena lovanovics a szerb válogatott összetartására utazott haza, előbbi Eb-selejtezőn a macedónok (118-48), és az olaszok (56-62) ellen is játszott. A kerettagok péntek óta készülnek gőzerővel a Celje és a Rózsahegy elleni meccsekre. Az ausztrál Abby Bishop is teljes értékű munkát végzett, a korábban az achilleszével bajlódó center a rehabilitációnak is köszönhetően egyre jobb állapotban van, mint ahogy a keretben mindenki egészséges és bevethető - árulta el Szabó Noémi szakmai és sportigazgató. Ez történt eddig A KSC Szekszárd eddigi mérkőzései az Európa-kupában Atomerőmű KSC Szekszárd- Cinkarna Celje 90-56 (20-8, 28-15,19-14, 23-19). Ld: Eldebrink 27/18, Gereben 13, Studer Á. 11/9, McCall 11, illetve Bessard 18/3. MBK Ruzomberok-Atomerőmű KSC Szekszárd 65-58 (17-15,14-11,18-17,16- 15). Ld: Ellenberg-Wiley 20/3, Siksniuté 17, Jackovec 11/3, illetve McCall 20/3. Atomerőmű KSC Szekszárd- Basketball Nymburk 72-65 (17-21,14-10,18-16, 23- 18). Ld: McCall 24/3, Bishop 24/6, illetve Wells 20/12, Hunková 15/15. Még csoportelső is lehet a Szeged KÉZILABDA A MOL-Pick Szeged szerdán játssza idei utolsó mérkőzését a férfi Bajnokok Ligája csoportkörében. A hét győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a B-csoport második helyén álló szegediek szombaton hazai pályán fantasztikus teljesítménnyel elvették a listavezető Paris Saint-Germain veretlenségét (33-32), de sok Bánhidi Bence (balra) Fotó: MTI idejük sincs a pihenésre, mert szerda este már a német bajnok Flensburg-Handewitt otthonában kell játszaniuk. Egy újabb bravúrral versenyben maradnának a csoportelsőség megszerzéséért, illetve a második hely bebiztosításáért. Mirko Alilovic, a horvát kapus 17 védéssel, közte számos bravúrral vette ki részét a PSG legyőzéséből. Társai közül a csapatkapitány, a svéd Jonas Källman sérülés miatt nem léphet pályára a német sztárcsapat csarnokában. A Szeged és a Flensburg eddig háromszor találkozott egymással tétmérkőzésen, két vereség után a magyar csapat október közepén házigazdaként nyert először (30-28). A németek valóban jó formában vannak, legutóbb magabiztosan győztek (31-24) a dán Skjern HB otthonában, de hazai pályán a mostani szezonban már három tétmecscsüket is elveszítették. A találkozót a Sportl televízió 18.30 órától élőben közvetíti. R. G. Már az első félidőben eldőlt a Bonyhád PVSK elleni rangadója Hiába a Somogyfoki-parádé Somogyfoki Péter (1) extra teljesítményt nyújtott Pécsett F.: M. R. Listavezető jön a Hepp-kupában KOSÁRLABDA A bennmaradás szempontjából fontos rangadót játszott Pécsett a Knipl Kft. Bonyhádi KSE, de már húsz perc játék után 50-27- et mutatott az eredményjelző, így a mérkőzés lényegi része már az első félidőben eldőlt. „Az első negyedben eladott tíz labdánk előrevetítette a végeredményt. Nem voltunk kellően férfiasak védekezésben, nem használtuk ki a faultjainkat, átjáróház volt a védelmünk. Egy félidő alatt ötven pontot kaptunk, ez mindent elmond a védekezésünkről. Támadásban kiemelném Somogyfoki Pétért, aki extrát nyújtott, Gébért Attila is nagy energiákat mozgósított, de csapatszinten nem tudtunk ennél jobb teljesítményt produkálni. Tisztában vagyunk ennek okaival, próbáltunk rajta változtatni" - fogalmazott Morgen Frigyes, a bonyhádiak vezetőedzője. A PVSK-t több, élvonalban is szereplő játékos vezette sikerhez, míg a bonyhádiak irányótja, Somogyfoki Pé-CSÚTÖRTÖKÖN a másodosztály listavezetőjét, a HOYAPannon Egyetem Veszprémet fogadja a Knipl Kft. Bonyhádi KSE a Hepp-kupa negyedik fordulójában. A bakonyiak veretlenül, tíz győzelemmel állnak az NB l/B Piros csoportjának élén, míg a völgységiek tíz vereséggel sereghajtók. A mérkőzés 19 órakor kezdődik. tér 26 pontja mellé leszedett 7 lepattanót és ugyanennyi faultot harcolt ki, valamint szerzett 4 labdát és kiosztott 3 gólpasszt. Mellette Dorogi Gergő emelkedett ki 11 pontjával, 3 lepattanójával és 2 blokkolt dobásával. FÉRFI NB l/B, PIROS CSOPORT, 10. FORDULÓ. PVSK-Kronosz Kiadó-Knipl Kft. Bonyhádi KSE 94-61 (26-9, 24- 18, 24-15, 20-19). Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok. PVSK: BÍRÓ L. 12/3, DEMETER A. 15/6, BERKICS 8/6, Popgyákunik 14/6, OLASZ Á. 18. Csere: Riskó 8, Benke 4, Fülöp Z. 5/3, Erdei Á., Mezei 4, Mándity, Carev 6/6. BKSE: SOMOGYFOKI P. 26/12, Pupp B. 2, Buday-Sántha, DOROGI 11/6, Somogyfoki Sz. 4. Csere: Tömösváry 6, Gébért A. 9, Ugrinics, Csobán, Jakab M., Kis M. 3. A BKSE-hez jövő pénteken a Békés, december 21-én a debreceni BKG-Príma SE érkezik, a két találkozó között (december 15.) a MAFC-hoz utaznak a völgységiek. Berg S.