Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-28 / 276. szám
2018. NOVEMBER 28., SZERDA Közös célért zajlik az értékteremtés Második alkalommal ültetett fákat és virágszigeteket az uzdi baráti társaság Beküldött kép Gyerekkoruk helyszínén fákat és virágszigeteket ültettek a volt uzdi diákok. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu UZD-SÁRSZENTLŐRINC A Sió és a Donát-patak által körbeölelt, közigazgatásilag Sárszentlőrinchez tartozó kicsiny település egykori diákjai közül harmincán ismét összejöttek, hogy az egykori iskolájuk területén elkezdett fa- és növényültetést folytassák - mondta dr. Farkasfalvi József, az Uzdi Diákok Baráti Társaságának elnöke. A társaság az értékteremtő, környezetgazdagító önkéntes tevékenységét 2017-ben kezdte. Munkájuk eredményeként több tucat gömbjuhar- és gömbkőrisfa telepítését végezték. A fák ültetésével, előttük emléktáblák elhelyezésével is tisztelegnek és emlékeznek hajdani tanítóikra. Több mint háromszáz különböző évelő növényből virágszigeteket létesítettek valamikori iskolájuk és óvodájuk területén. Mindezzel hozzájárulnak a Fördős-kúria - amely ma ifjúsági szálláshelyként működik - környezetének szebbé tételéhez. A munkában résztvevő Uzdi Diákok Baráti Társasága és a Sárszentlőrinc-Uzdért Egyesület tagjai az esős időjárás ellenére jó hangulatban végezték a fák és növények ültetését. A nap zárásaként a területen lehullott levelek zsákokba gyűjtését is megoldották. Dr. Farkasfalvi József hozzátette, az egykori diákok kapcsolataik erősítése érdekében ez év júliusában második alkalommal rendezték meg találkozójukat. A falu lakóit is igyekeznek bevonni, aktivizálni rendezvényeikhez. Szeptember középén önerőből nagy részvétel mellett rendezték meg az uzdi búcsút és falunapot. Komoly gyűjteményszervező munkát végeznek azért, hogy egykori igazgató-tanítójuk, Renkecz József évtizedeken keresztül gyűjtött és gondozott összeállítása látogatható legyen a szálló tetőterében kialakítandó bemutató helyen. A gyűjtemény rendezéséhez a Wosinsky Mór Megyei Múzeum nyújt folyamatos szakmai segítséget. A település érdekében végzett közösségi munkájukkal kivívták a falu lakóinak közmegbecsülését. Konzerválás Renkecz József igazgató hányatott sorsú gyűjteményének tematikus szétválogatása, tisztítása, illetve az álszú-fajokkal fertőzött tárgyak fertőtlenítése a Wosinsky Mór Megyei Múzeum szakmai irányításával megtörtént, a munkálatok szervezéséből oroszlánrészt vállalt Varjas Márta és Sátor Géza. A múzeum munkatársai meghatározták azon tárgyak körét, melyeknek állagmegőrző konzerválását el kell végezni. MEGYEI El KÖRKÉP O-----° Szarkajog Wessely Gábor szerkesztoseg@mediaworks.hu m ** -Mentségére szolgálhat-e az valakinek, ha karácsonyi ajándékot lop a szeretteinek? Az a lopás nem lopás? Vagy enyhébben szankcionálandó? A kisvárosi kiskereskedő - akinek a boltjából loptak - persze ezt nem tudhatta. Nem volt járatos a jogszabályok dzsungelében. Úgyhogy csak óvatosan intézkedett, amikor tetten érte a szarkát. Udvariasan hátra kísérte a raktárba, hívta a kolléganőjét, kipakoltatták a zsebeit, elkobozták a szajrét, felvették a jegyzőkönyvet. Végig bennük volt a frász, nehogy bepancsoljon egyet nekik a manus, de az teljesen higgadtan viselkedett. S mikor végeztek a „formaságokkal”, közölte, hogy ő a hátsó ajtón óhajt kimenni, Ki tudja, mi baja lehet abból az embernek, ha tetten ér egy tolvajt mert neki ahhoz joga van. Joga van ahhoz, hogy ne kelljen végigvonulnia a többi vásárló előtt. Joga van ahhoz, hogy ne kelljen szégyenkeznie.- Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy itt loptál öreg, akkor sétálj csak erre ki - így a kereskedő -, de ki tudja. Még a végén feljelent. Ki tudja, mi baja lehet abból manapság az embernek, ha tetten ér egy karácsonyra készülődő, széplelkű tolvajt. Sok mindent szabályoznak világszerte, olyan dolgokat is, amelyeket talán nem kéne. Franciaországban például tilos egy disznót Napóleonnak nevezni. De van olyan állam is, ahol a nő csak a férje írásbeli engedélyével készíttethet műfogakat. Érdemes lenne utána nézni, hogy törvénybe foglalták-e már valahol a lopó, természetes személyek jogait. S esetleg a kereskedőkét is, ha vannak. Leégett egy tanya SZEKSZÁRO Leégett egy tanya Szekszárdon hétfőn este. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy egy Csötönyi völgyi tanyában keletkezett tűz, amelyhez a szekszárdi hivatásos tűzoltókat riasztották. A tűzoltók három vízsugár és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a tomboló lángokat. Az épületben élő férfit a mentők megfigyelésre a megyei kórházba szállították. H. E. HIRDETÉS A mecénás Takarék Csoport célja az értékmegőrzés Film készül gróf Széchenyi Zsigmondról Nagyszabású természetfllmes dokumentumfilm készül az egyik legismertebb magyar Afrika-utazó és vadászíró, gróf Széchenyi Zsigmond életéről, ezzel állítva emléket születésének 120. évfordulójára. Az izgalmas és lebilincselő képi világú dokumentumfilm mecénása a Takarék Csoport. Gróf Széchenyi Zsigmond 1898-ban született Nagyváradon és 1967-ben hunyt el Budapesten. Vadász, utazó, író volt, a magyar vadászirodalom klaszszikusai között tartják számon. Vadászott Európában, Afrikában, Indiában és Alaszkában. A készülő film gróf Széchenyi Zsigmond életét az utolsó Afrika-szafariján keresztül mutatja be. Erről írt könyve, a Denaturált Afrika nem csak a vadászkalandok leírásáról szól, hanem szociológiai, társadalomtudományi, természetvédelmi kérdéseket is feszegetett abban a megvilágításban, ahogy a gróf látta a 25 évvel azelőtti állapotokat. Erre az útjára feleségével, egyben az expedíció fotósával, a ma 93 éves Hertelendy Margittal utazott. Az utazás állami megbízásból egy állatgyűjtő és expedíció volt, amely a Nemzeti Múzeum „56-os” forradalomban megsemmisült Afrika-kiállítás anyagának pótlására szolgált. A most készülő dokumentumfilm alkalmat ad majd arra, hogy visszatekinthessünk gróf Széchenyi Zsigmond életének megannyi korábbi epizódjára, mely történetek mindenki számára komoly történelmi és társadalmi korképet adnak a világ legváltozatosabb századának pillanataiból. „Filmes stábunkkal 2018 augusztusában végigjártuk Széchenyi gróf ikonikus szafari útvonala által érintett tájakat, és számos - ma is üzemelő - szálláshelyet. Az állatvilág és a városiasodó környezet változásának sokszor lehangoló eredménye már Széchenyi könyvében is megjelent és mi ezt hatványozottan tapasztaltuk” - hangsúlyozta Vida József, a film vezető producere, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki személyesen részt vesz a forgatásokon és a kutatómunkában is. Hozzátette: „A film forgatásába „A gróf életét új szemszögből megvilágító filmet várhatóan 2019 második felében mutatják be" az értékmegőrzés szándékával vágott bele a Takarék Csoport. Egy természetfilmbe ágyazott, Széchenyi életét bemutató, utazásokkal teli, eredeti dokumentumokkal alátámasztott, izgalmas, hiteles filmet forgatunk. Az alkotás várhatóan érdekes filmcsemege lesz és komolyabb érdeklődésre tarthat számot.” „Lenyűgözően szép természeti felvételeket tudtunk rögzíteni, de közben láttuk az afrikai változások és a rohamosan terjedő civilizáció árnyoldalát is. A dokumentumfilm elkészítéséhez az özvegy visszaemlékezéseit, eredeti fotódokumentációt, amatőr filmanyagot, érdekes naplórészleteket is felhasználunk. A film készítésében olyan elkötelezett szakemberek vesznek részt, mint például a rendező Lerner János, aki maga is Afrika-szakértő, lelkes természetvédő, Tóth Zsolt Marcell operatőr, aki hazai és nemzetközi szinten elismert természetfilmkészítő, hosszú évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött, vagy Bak Zsuzsa dramaturg, írónő, aki három könyv, megannyi publikáció és egy színdarab után most a mi filmünk forgatókönyvén dolgozik” - nyilatkozta Lajos Tamás producer. „Célunk, hogy megmutassuk, meg tudunk maradni embernek az embertelenségben” - jelentette ki Vágvölgyi Bence, a film ötletgazdája. Reményei szerint e film majd hozzájárul ahhoz is, hogy a nagyközönség megértse a vadászat szerepét, jelentőségét, abban ne csak „úri huncutságot” lásson. Kedvezményt kapnak a vásárláshoz HŐGYÉSZ Sikeresen zárult a közmunkaprogramban termelt burgonya értékesítése, közel 600 ezer forintért száznegyven család vásárolta kedvezményes, kilónként 150 forintos áron. Akik kérték, azoknak a kiszállításban is segítséget nyújtottak. Igény esetén még egy értékesítési napot terveznek - tájékoztatott az önkormányzat. A lakossági szociális tűzifa igényeket a rendkívüli élet- és anyagi helyzet indokolásával folyamatosan fogadták. Évente átlag kétszáz köbmétert osztanak ki a rászorulók részére. B. M. HIRDETÉS a gyomor-bélrendszeri specialista Gyomor-bélrendszeri vérzés, fájdalom, nyelészavar, reflux betegség, hasmenés, székrekedés, emésztési zavarok, széklet tartási zavarok, széklet kiürítési zavarok, bélrendszeri fertőzések, gastroenterológiai immunrendszeri betegségek, proctológiai betegségek diagnosztizálását és kezelését végezzük. Altatásos és bódításos nyelőcső-gyomor-nyombéltükrözés, vastagbél tükrözés, sigmoidoscopia, továbbá kapszula-endoszkópia, rectoscopia, anoscopia, manometria, 24 órás pH-impedancia vizsgálat, biofeedback kezelés, végbél elektrostimulációs kezelése inkontinenciában, tranzit vizsgálat, labor, serológiai, mikrobiológiai, genetikai vizsgálatok elérhetőek. rcccpcio<.<('kiral\ ga.strovnterologisi.hu www.kiruIygastroeiilerologia.hu HIRDETÉS Bejelentkezés: 06-20/936-7871 TerráDÍás)®.eritr.urtm 10 éve működő magánrendelés felnőttek mellett már gyermekrehabilitációs központtá is bővült. TheraSuit terápia Magyarországon csupán pár helyen érhető el, jelenleg már nálunk is. A módszer egyénre szabott, komplex rehabilitációs program mely napi 1-4 óra. 1-4 hét időtartamban történik. TheraSuit, mint dinamikus rehabilitációs eszköz ajánlott: CP. agyi sérülések, fejlődési rendellenességek. neurológiai kórképek, gerincvelő sérülések, szenzoros integráció céljából. Hatásai: kóros reflexek leépítése, normál mozgásminták kialakítása, izmok erősödése, egyensúly-proprioceptív rendszer fejlesztése, izomtónus normalizálása, központi idegrendszer stimulálása stb. » r v 4