Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-24 / 273. szám

2018. NOVEMBER 24., SZOMBAT GAZDASÁG-KÖZÉLET "J Erőddé változott a karácsonyi vásár NÉMETORSZÁG Annak érdeké­ben, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyelőtti, az Iszlám Állam egyik tunéziai migráns katonája által végrehajtott ter­rortámadás, a német főváros karácsonyi vásárát fallal ve­szik körbe. Megdöbbentette az egész vi­lágot, amikor 2016. december 19-én egy tunéziai migráns, Anis Amri a berlini karácso­nyi vásáron, Breitscheidplatz környékén egy kamionnal a tömegbe hajtott. A merénylet 12 halálos áldozattal járt, a se­besültek száma pedig 70 volt. Terrortámadástól tartanak a német hatóságok Az esetet terrortámadásnak minősítették, amelyért az Isz­lám Állam vállalta a felelőssé­get. Annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő idén, a fő­város szenátusa 2,5 millió euró értékben egy drótkerítésekből álló, falszerű biztonsági rend­szerrel vette körül a karácso­nyi vásár területét - írja az ntv Nachrichten. A szenátus dön­tése értelmében pedig decem­ber 19-én, a Breitscheidplatzon megemlékeznek a 2016-os ter­rortámadás áldozatairól. Mind a berlini polgárok, mind a város vezetése fél egy újabb terrortámadástól. IVIW Egyre bővül a már most harmincmilliárdos piac Dübörög az outlet A textil-, ruházati- és lábbeli kereskedelmi üzletek forgalma Több mint kétszer annyit költenek a vásárlók az out­let centerekben, mint a bel­városi üzletekben. Egyes becslések szerint az elmúlt években 30 milliárd forint­ra duzzadt a magyarországi outletpiac. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ÜZLET Évi harmincmilliárd fo­rintra duzzadt a hazai out­letpiac. Ráadásul itt már há­rom-négy éve két számje­gyű bővülés tapasztalható, s ez hosszabb távon is fenn­tarthatónak tűnik - jelentet­te ki Imre Csaba, a piacvezető Premier Outlet Budapest igaz­gatója a Világgazdaságnak. A kedvező tendencia nem csak a biatorbágyi bevásárlóköz­pontban tapasztalható, bár ott igen látványos. Biatorbágyon csaknem kilencven üzlet és mintegy száz márka találha-. tó, ami a központ csaknem 90 százalékos bérbeadottsá­­gát jelenti, a jövő év végére pedig 97-98 százalékra tor­násznák fel a mutatót. Ezután, akár már 2020-tól, még bővül­het is a Premier Outlet, s több milliárd forintra rúghat a ter­vezett átalakítás költsége. Az elmúlt hat évben 67 szá­zalékkal nőtt a forgalom, s az idén 10,5-11 százalékkal na­gyobb bevételt realizálhat­nak a bérlőik, mint tavaly - magyarázta Imre Csaba. Bár a Premier Outlet 50-70 száza­lékos Black Friday-kedvezmé­­nyeket is tartogat, az alapked­vezmény eleve 30 százalékos a belvárosi üzletek áraihoz képest, a fix árelőny pedig azt eredményezi, hogy a vásárlói kosárérték Biatorbágyon kö­zelít a budapesti háromszoro­sához. Egy outlet jobbára 100-150 kilométeres, körben építhet a vásárlóközönségre, így a nyu­gat-magyarországi - példá­ul soproni, győri - lakosok egy részét a földrajzi közelség miatt vonzhatja inkább Parn­­dorf. Ehhez hasonlítva Biator­­bágyot Imre Csaba kiemelte: közös bérlőik vannak a helyi vásárlóerőhöz igazított nem­zetközi árpolitikával, ame­lyet főként a kis- és nagyke­reskedelmi ár, valamint az áfa határoz meg. A magyar outletpiacon a kedvező gaz­dasági környezet és a növek­vő fogyasztás miatt bővülés várható - mondta Thomas Reichenauer, a Premier Outlet Budapestet üzemeltető ROS Retail Outlet Shopping ügyve­zető igazgatója. Ugyanakkor kiemelte, a Black Friday ma már nem egy­napos, hanem bő kéthetes idő­szak, éppen ezért önmagában nem elég 30-40, helyenként 50-70 százalékos kedvezmé­nyeket kínálni. . MW 115 új autóbusz áll forgalomba KOZLEX A Volánbusz Zrt flottája 115 darab új típusú autóbusszal (100 Credo és 15 MAN Neoplan Tourliner) bővült 10 milliárd forint érték­ben, az autóbuszok 80 száza­léka magyar gyártmány - je­lentette be Palkovics László innovációs és technológiai mi­niszter. A kormány célja a ké­nyelmes, biztonságos, megfi­zethető, környezetkímélő és magyar autóbuszok közleked­tetése - tette hozzá. Palkovics László bejelentette, hogy két éven belül Magyarországon is kiépül az iskolabusz-hálózat rendszere. MW Karbantartás az Ügyfélkapun A Kormányzati Portál és Ügyfélkapu szombaton 9 és 21 óra között karbantar­tás miatt nem lesz elérhető. Az üzemszünet az adóhivatal rendszerét is érinti. MW Büntetett a Nemzeti Bank A Nemzeti Bank a pénzmosás- és terrorizmus­­finanszírozás-megelőzési jog­sértések miatt közzétett ha­tározataiban az MKB Bank Zrt.-re 9,5 millió, a Nyugat Ta­karék Szövetkezetre 14 millió, a Pátria Takarékszövetkezetre pedig 5 millió forint felügyele­ti bírságot szabott ki. Egyúttal kötelezte azokat a náluk fel­tárt hiányosságok megszünte­tésére. MW Alapvető jog a megfelelő színvonalú ellátás Ellenőrzött sürgősség VIZSGÁLAT Az Állami Szám­vevőszék (ÁSZ) ellenőr­zést végez az Emberi Erő­források Minisztériumá­nál, a mentés feladatait el­látó Országos Mentőszolgá­latnál és a Nemzeti Egész­ségbiztosítási Alapkezelőnél a sürgősségi betegellátás kap­csán - írja a Magyar Idők. A lap értesülése szerint a szervezet egyebek mellett ar­ra kíváncsi, hogy a tárcave­zető nyomon követte-e a sür­gősségi ellátással kapcsolatos változtatások végrehajtását és ellenőrizte-e a kitűzött cé­lok megvalósulását. Minden állampolgár alapve­tő joga, hogy megfelelő színvo­nalú sürgősségi ellátást garan­táljon neki a közpénzből műkö­dő egészségügy. Az ellenőrzés­ben azt tekinti át, hogy ez a jog maradéktalanul érvényesül-e - mondta az ÁSZ tervezési veze­tője, Salamon Ildikó. A számvevőszék kikéri a sürgősségi ellátást igénybe ve­vő betegek véleményét. Az em­berek reprezentatív közvéle­mény-kutatás során közölhetik az ÁSZ-szal, elégedettek vol­tak-e az egészségügyi szolgál­tatással, és milyen tapasztala­tokat szereztek ellátásuk során. Ezenkívül folytatódik négy kór­ház átvilágítása: a Szent Lázár Megyei Kórháznál, a Szent Bor­bála Kórháznál, a Jász-Nagy­­kun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet­nél, valamint a Bajcsy-Zsilinsz­­ky Kórház és Rendelőintézet­nél vizsgálódnak a számve­vők, akik egyebek mellett arra is kíváncsiak, hogy az érintett egészségügyi intézmények a költségvetési maradványt a jog­szabályoknak megfelelően mu­tatták-e ki, de felmerülhet az ellenőrzésekben az esetleges év végi kifizetetlen szállítói állo­mány kezelésének ügye is. MW Identitás, biztonság, migráció BUDAPEST A magyarokat egy­értelműen a nemzeti identi­tás és a migrációval összefüg­gő biztonság kérdése foglal­koztatja legjobban az Európai Unió jövőjével kapcsolatban - mondta az európai uniós kap­csolatokért felelős államtit­kár. Varga Judit, a francia kez­deményezésre Európa-szerte megrendezett Fórum Európa jövőjéről elnevezésű konzultá­ciós sorozatról beszámolva kö­zölte, a magyar kormány ösz­­szegezte a tizenegy magyar­­országi nagyvárosban tartott telt házas fórumok eredmé­nyeit, és azokat elküldte az Európai Tanácsnak. Kiemel­te, a konzultáción sokan aggo­dalmukat fejezték ki az unió eddigi és jövőbeli migrációs stratégiájával kapcsolatban. Sok kritika érte a Sargenti­­ni-jelentést és a Magyarország ellen indított 7. cikkely szerin­ti eljárást, „amellyel kapcsolat­ban mostanra egyértelműen kijelenthetjük, célja Magyar­­ország elítélése a migrációel­lenes álláspontja miatt” - fo­galmazott. A kormány képviselője sze­rint a fórumok tapasztalatait összegezve az derült ki, hogy a magyarokat foglalkoztatja az Európai Unió és benne Magyar­­ország jövője, de egy olyan Eu­rópát képzelnek el, ahol nem­zetállamok együttműködése egymás véleményének tiszte­letben tartása mellett valósul meg, és ahol nem ítélnek el egy országot sem bevándorlást el­lenző politikája miatt. MW Áder János a holland királlyal HAGAa klímaváltozásról és a vízválság elkerüléséről volt szó Áder János magyar köztársasági elnök és Vilmos Sándor holland király találkozóján. A megbeszélésen a magyar államfő és a holland király átte­kintette az energiatermelés átalakításának lehetőségeit. Hollandia területének egyharmada a tenger­szint alatt fekszik, másik egyharmada pedig árvízveszélyes területen, ezért az ország fokozottan kitett az olyan, éghajlatváltozás okozta jelenségeknek, mint a tengerszint emelkedése, az esőzések hevessé válása, az aszályok és a hőhullámok rendszeres jelentkezése. Fotó: MTI Ilyen szerelvények váltják a jelenlegieket Fotó: MÁV Nemsokára kifut az emeletes vonat SZEGED A közlekedési infra­struktúra fejlesztésének egyik elsődleges célja Magyarország versenyképességének javítása - jelentette ki az Információs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Szegeden. Mosó­­czi László elmondta: ennek ér­dekében bekötik a megyeszék­helyeket, megyei jogú városo­kat a gyorsforgalmiút-hálózat­­ba, javítják a Duna és a Tisza átjárhatóságát, a gyorsforgalmi utakat pedig megépítik az or­szághatárokig ott, ahol a szom­szédos országban is megvaló­sul a kapcsolódó beruházás. A cél az, hogy 2030-ra Magyar­­ország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat legkö­zelebbi szakasza, ennek érde­kében 2022-ig Magyarorszá­gon 4 ezer milliárd forintot for­dítanak útépítésre. Mosóczi László hangsúlyoz­ta, hogy ezzel együtt a vasút­nak is kiszámítható és megfi­zethető szolgáltatást kell nyúj­tania az utazók és az áruszál­lítás számára. Ezért óránként 120-160 kilométeres sebesség­re alkalmas pálya kiépítésével javítják a megyeszékhelyek vasúti megközelítését. Fontos cél a határon túli nagyvárosok vasúti elérhetőségének javítá­sa is. A beruházások közül ki­emelte a Hódmezővásárhely- Szeged tramtrain beruházást, amelyet a kormány mintaprog­ramnak tekint (ez alapján épül hamarosan a Szeged-Szabad­ka vonal is). A következő lehet­séges fejlesztésként a Debre­­cen-Nagyvárad közötti tramt­rain kapcsolat kiépítését emlí­tette. Rövidesen pedig a nagy forgalmú vonalakon megjelen­nek az első emeletes motorvo­natok is. MW

Next

/
Thumbnails
Contents