Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-23 / 272. szám
2018. NOVEMBER 23., PÉNTEK GAZDASÁG 7 Több tízezren pályáztak új háztartási gépekre OTTHON MELEGE Meghaladta a 119 ezret az Otthon Melege Program szerdán zárult háztartásigépcsere alprogramjában benyújtott pályázatok száma, az igényelt összeg elérte az 5 milliárd forintot - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért további 3 milliárd forintot biztosítanak a programban a beérkezett’pályázatok támogatására. A program sikerességét mutatja, hogy míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén ez a szám majdnem megduplázódott. Az Otthon Melege Programban idén háztartási nagygépek cseréjére (hűtő-, fagyasztó-, mosógép) pá: lyázhatott a lakosság, a támogatási kérelmeket az egyes régiókat tekintve november 5. és 21. között lehetett beadni. Területi elosztás szerint a legtöbb kérelem Észak-Magyarországról érkezett be. Az esetek többségében A++, illetve A+++ kategóriába sorolt termékek vásárlásához nyújtották be támogatási kérelmüket a pályázók, amellyel 40 000 forint, illetve 45 000 forint támogatási összeget igényelhettek. Az Otthon Melege Programban vásárolt új háztartási nagygépek üzembe helyezésével a családok rezsi költségeikből éves szinten 12 ezer és 20 ezer forint közötti összeget tudnak megtakarítani. A pályázatok nyomán az ország 260-270 millió kilowattóra energiamennyiséget spórolt meg, ami 80 ezer háztartás éves energiafogyasztásával egyenlő. A kormány 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá 30 milliárd forint támogatással. MW Komoly gond a generációváltás a gyógyszerészeknél HÍREK Munkaerőhiány van a patikákban A munkaerőhiány a patikusokat is elérte, ráadásul néhány év múlva a generációváltás is komoly gondokat okoz majd a gyógyszertárakban, a helyettesítők több helyen is dolgoznak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu GYÓGYSZERTÁR A munkaerőhiány, a gyógyszertárak fenntartható működtetése, a fiatal Szakemberek patikai tulajdonhoz jutása és a degresszív, azaz maximalizált árrés a legfontosabb kihívás a gyógyszerészek számára - áll a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) megbízásából készült országos felmérésben. Eszerint a munkaerőhiány a patikák több mint a felében okozott gondot, főként kisfalvas területeken és kistelepüléseken. A gyógyszertárak több mint harmada tapasztalt nehézségeket a munkaerő-keresés során, vagy nem is tudott felvenni munkatársat. A Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Intézet által augusztus és október között végzett felmérés megállapította, hogy a patikák ötödé foglalkoztatott helyettes gyógyszerészt; a hálózatos gyógyszertárak a legnagyobb arányban (35 százalék), a magángyógyszertárak a legtöbb átlagórában (14,9). A helyettesítő gyógyszerészek nagy része fiatal szakember, aki akár két, három, négy helyen is vállal helyettesítést. Hosszú távon azonban ez nem megoldás, jelenleg úgy tartják ott őket, hogy helyettesítőként magasabb bért fizetnek nekik. Az államilag szabályozott árrés jelenlegi formáját a válaszadók kevesebb mint 10 százaléka tartja elfogadhatónak, 60 százalékuk szerint emelésre van szükség, 16 százalékuk pedig a degresszív (maximalizált) árrésrendszerben látja a gondot. A patikusok szerint az egészségmegőrzéshez használt vagy higiéniai termékek' forgalmazása egyre inkább hozzájárul majd a gyógyszertárak fenntartható működtetéséhez. Kitértek arra is: a beosztott gyógyszerészek több mint fele úgy látja, hogy nehézségekbe ütközik a patikai tulajdonszerzés, csak 17 százalékuk mondja azt, hogy ez nem probléma. A felmérés szerint a generációváltás komoly gond, 5-10 éven belül jelentkezni fog, és megoldása széles összefogást igényel. Már a gyógyszerészképzés során nagyobb hangsúlyt kellene helyezni arra, hogy felkészítsék a hallgatókat a patika vezetésére, gazdasági ismereteket oktassanak nekik, és állami szerepvállalásra is szükség van, hogy a fiatalok át tudják majd venni az úgynevezett személyi jogos patikus helyét. Az árrést tekintve módosítani kellene a felső sávon, megfelelő állami támogatással a fogyasztó nem érzékelné a változást, miközben a gyógyszertárakra ennek pozitív hatása lenne. A patikák száma Magyarországon / ooTöö CT) !■**■ S3 l<r» 1<N MW-grafika, forrás: KSH Nőhet a magyar biztosítási piac BUDAPEST A biztosítási szektor fejlődése és a gazdasági növekedés szorosan öszszefüggnek egymással, a növekedés a biztosítási területnek is stabilitást ad - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) tegnapi konferenciáján. A tárcavezető rámutatott, a biztosítási piac díjbevételének GDP-hez mért aránya a régióban három százalék körüli, míg a nyugat-európai országokban eléri a tíz százalékot, tehát van tér Magyarországon a piac bővülésére. BDA Tartós gazdasági együttműködés OROSZORSZÁG A magyarorosz kapcsolatok kitörtek abból a hanyatlásból, amelyet a Moszkva ellen hozott nemzetközi szankciók okozták - jelentette ki tegnap Szijjártó Péter. A magyarorosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság budapesti ülését követően a külügyi tárca vezetője elmondta, a két ország kereskedelmi forgalma idén nyárig 17 százalékkal bővült. Hamarosan Budapestre költözik Moszkvából a Nemzetközi Beruházási Bank központja is. MTI Kiemelkedő foglalkoztatás BUDAPEST Magyarországon a foglalkoztatás mértéke európai viszonylatban is kiemelkedő - jelentette ki tegnap Bodó Sándor. A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára szerint ezt támasztja alá, hogy a KSH adatai szerint az idei harmadik negyedévben a munkavállalók száma meghaladta a 4,4 millió főt. MTI Drágul a pálinka Élénkül a kereslet Fotó: MTI ÁREMELÉS Az új szabályok szerint januártól az egy liter 50 térfogat-százalékos pálinka után fizetendő népegészségügyi termékadó (neta) 1100 forintra emelkedik. Ez pedig - az áfával is számolva - 700 forinttal emeli meg egy félliteres pálinka nagykereskedelmi árát - írja a Világgazdaság. A bérfőzdékre nem vonatkozik a neta, a literenként 1700 forintos bérfőzési díj fele a szeszadó. A magánfőzésért literenként 700 forintot kell fizetni, amit párlatjegy igénylésével róhatnak le az érintettek. A magánfőzésben előállított párlat valódi nagyságára csak becslések vannak, a 22 ezer bejelentett házi pálinkafőzde tulajdonosai ugyanis még a minimálisan előírt párlatjegynek is csak kevesebb mint kétharmadát váltották ki. Az emelkedő adóterhek miatt előre hozzák pálinkabeszerzéseiket a kereskedők, a jövő év elején azonban pangás várható. Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke a lapnak jelezte, idén rengeteg jó minőségű gyümölcs termett, és viszonylag kedvező az áruk. Csak barackból volt hiány, de a pálinkafőzők nem panaszkodhatnak az alapanyagra. Az idén megemelkedik a főzdék forgalma, a nagykereskedők ugyanis a szokásosnál lényegesen több pálinkát vásárolnak, hiszen ezt még a kedvezőbb adókörnyezetben tehetik meg. Ez nem jelenti azt, hogy januártól a kiskereskedők még az alacsonyabb neta által meghatározott árakon kínálják a pálinkát. Jellemző a kereslet élénkülésére, hogy sok helyen üveghiány lépett fel: Magyarországon csak Orosházán gyártanak üveget, a német és olasz beszerzések pedig korlátozottak. MW HIRDETÉS Szabadulj meg a HALLUXTÓL AZ ÚJ KORREKTORRAL kezelés ELŐTT: kezelés UTÁN: Elmagyarázzuk az USA-ból származó új lábujj kiegyenesítő készülék működési elvét Több ezer nő szabadult meg az egyre gyakoribb megbetegedéstől, a halluxtól, tehát az ún. bütyöktől. Már nem kell szégyellniük lábfejüket, újra hordhatnak olyan cipőt, ami nem rejti el a lábujjaikat és ismét vonzónak érezhetik magukat. Sok módszer létezik, de CSAK EGY teszi lehetővé a a lábujj rekord idő alatti helyreállítását és a fájdalom és nyomás csökkentését. Rengeteg nő, akik ezt a módszert alkalmazták, már az első 48 órában megszabadultak a fájdalomtól és a kidörzsölődéstől. Néhányuk már 2 hét után gyönyörű és ép lábfejre tett szert. Mások, akiknek az elváltozása már előrehaladottabb volt, 30 nap után nyerték vissza hibátlan lábfejüket. Ennek a módszernek hála könnyedén: 1) visszanyerhető lábaink tetszetős külleme egy hónap alatt; 2) csökkenthetőek a duzzanatok, horzsolások és tyúkszemek; 3) megszüntethető a gyulladás és a fájdalom 2 hét alatt. Mi ez a módszer? Ez egy motorizált korrekciós készülék, ami speciális ortopédiai műanyagból készült Olyan innovatív technológiát alkalmaztak a kialakításához, amit eddig kizárólag az USA-ban a sportolóknak privát rehabilitálási központokban. A készülék univerzális méretű és könynyen felhelyezhető, papucsban, cipőben és mezítláb is hordható, de alvás közben is használható. Tanúsítvánnyal rendelkezik és a 25 és 85 év közötti hölgyeknek ajánlott Attól a naptól kezdve, hogy egy nó elkezdi viselni ezt a készüléket, a degenerációval szembeni küzdelme automatikussá válik. Nem kell folyvást ezen járjon az esze, hiszen a készülék nem zavarja, nem nyom és gyorsan hozzá lehet szokni. A kiegyenesítés ezzel a módszerrel 100%-ig fájdalommentes és noha észrevétlen, lábfejeid visszanyerik épségüket es gyönyörű megjelenésüket. Ez lehető a leghatékonyabb lábujj korrekciós módszer, amit valaha ki- I találtak. Nem csak tudósok vizsgálták ki, de rengeteg olyan ember is, mint például S. Borbála aszszony (lásd oldalt). Az amerikai hallux készülék csak a kedvezményklub értékesítésében ér-A „Megszabadultam a halluxtól!" készülék felhelyezését követő második nap már megkönnyebbülést éreztem, a lábfejeim pedig viszszanyerték hajdani formájukat, a lábujjaim már nem másznak egymásra. Ráadásul a készüléket tényleg gyerekjáték használni. Ennek köszönhetően szabadultam meg végre a halluxtól, mindössze egyetlen hónap alatt. El vagyok ragadtatva!" S. Borbála, 64 éves, Keszthelyről hetó el. (Üzletekben nem kapható). Néhány napon belül megkapható és a megrendelése biztonságos, hiszen nem kell előre fizetni. Most kezdődött egy akció az első 100 fó részére. KEDVEZMENYKLUBOS AKCIÓ! Az első 100 ember, aki 2018. november 28.-ig jelentkezik. 70% kedvezményt kap! Ez azt jelenti, hogy ekkor a kedvezményklubban való részvételért a hallux készüléket megkapod csak 9900 Ft-ért! Látogass el ide: www.pureactivi.com/hallux16933 vagy telefonálj: 061998-9901 Hétfőtől-péntekig 9:00-19:00, szombaton és vasárnap 10:00-16:00 (Normál díjas helyi hívás további költségek nélkül) ‘A reklámban szereplő személyek kereszt- és vezetékneveit a személyes adatok védelme érdekében megváltoztattuk. "Minden eset egyedi és orvosi konzuciót igényel ‘"A kiadó nem vállat felelősséget a hirdetésben elhelyezett tartalmakért. Kapcsolatfelvétel visszatérítés és reklamáció esetén: 06 1 998-9929 Szabályzat: trmsndcndtns-prvtplc.com