Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-23 / 272. szám

2018. NOVEMBER 23., PÉNTEK KITEKINTŐ g Bágyi Zsuzsa verses önarcképe mellett a legutóbbi kiállításán a megyei könyvtárban A szerző fotója Lelki magasságok és mélységek A katonasírt mihamarabb helyreállítják Lengyelben LENGYEL Ritkaságszámba ment, hogy egy I. világháborús katonát a szülőfalujában temet­tek el, és nem a fronton. Len­gyelben, az Apponyi-kastély­­ban, rövid ideig működött egy 28 ágyas katonai kórház. Ide­hozták többek között a sebesült Jéhn Józsefet is - a falu szülött­jét aki hamarosan meghalt. Eltemették, de a sírja nem volt védetté nyilvánítva. így történ­hetett, hogy a közelmúltban, egy temetőtisztításkor, több ré­gi sírkő között az övét is elmoz­dították és félrerakták. Váli Ferenc helyi lakos azt mondja, hogy ő csak egy ál­lampolgár, de érzékeny az ilyesmire. Úgyhogy a halottak napján kiment a temetőbe, és az oldalra kihordott síkövek­nél is elidőzött. A katonáéra nemzeti színű és gyászszala­got kötött. Reméli, hogy miha­marabb megoldódik a vissza­helyezés, amit - mióta tisztá­zódott, hogy ki is volt ez a hősi halott - a polgármester is szor­galmaz. Kezdetben ugyanis az is kérdéses volt, hogy valóban Egy temetőtisztítás jsorán mozdították el a helyéről I. világháborús sírról van-e szó. De a templomban elhelye­zett márványtáblán, melyen felsorolták az akkori áldozatok nevét, ugyanaz a név és szüle­tési dátum olvasható, mint a sírkövön. Száz éve ért véget az I. világháború, a katonasírokat emiatt is illik rendbe tenni. A téma kapcsán Lőrincz Andrea polgármester az aláb­bi információt adta: - Valóban elkerült egy temetőtakarítás során a helyéről az I. világhá­borús halott sírköve. Miután beazonosítottuk, lépéseket tet­tünk a helyreállításra. Először ez év tavaszán a Közép- és Ke­let-európai Történelem és Tár­sadalom Kutatásáért Közala­pítványhoz pályáztunk, de on­nan továbbirányítottak a Had­történeti Intézet és Múzeum­hoz. Körülbelül egy hónappal ezelőtt benyújtottuk ismétel­ten a támogatási igényt. Vár­juk a döntést. Számításaink szerint háromszázezer forint­ból valósítható meg a síremlék helyreállítása. W. G. Már íróként is bemutatko­zott az elsősorban festőként ismert szekszárdi alkotó, Bágyi Zsuzsanna. A követ­kező kiállítása Pakson lesz. Újabban képeihez verseket is társít. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu SZEKSZÁRD Tizenhat éve él Szekszárdon Bágyi Zsuzsan­na. Korábbi életszakasza Ba­ranya és Somogy megyéhez kötődött. A ruhaiparban dol­gozott modellként és mun­kaszervezőként, arculat- és ruhatervezőként. Foglalko­zott bemutatók szervezésé­vel is. Itt és most elsősorban festményeiről ismert, de je­lent már meg könyve is Bal­ladát éneklő címmel, a buko­vinai székelyekről. Bár ő ma­ga nem székely.- Voltak székely barátaim - mondja -, de keveset tudtam a hányattatásaikról. A velük va­ló mélyebb beszélgetések so­rán érett meg bennem az elha­tározás a könyvírásra. Legutóbbi kiállítása a me­gyei könyvtárban volt Bágyi Zsuzsannának, Szekszárdon, s máris készül a paksira, ami áprilisban lesz. Nagyjából ötven tárlaton mutatkozott be eddig Me­­csértől Pécsen át Tiszadobig, de főként Tolna megyében. Látható volt néhány munkája a francia partnertelepülésen, Bezonsban is. Oda, jövő nyár­ra ismét meghívást kapott. Már gimnazista kora óta kop­tatja az ecseteket. Az alapo­kat Tímár István festőművész segítségével sajátította el. Készít olaj- és akrilfestmé­­nyeket, pasztell-, valamint akvarellképeket. S az ő ke­ze munkája a szedresi Lo­vas Udvarház vendégszobái­ban látható tizenegy secco is. - Az alkotások egyszerű­en kérik az időt - vallja. - A gondolati-érzelmi mondani­való kifejezése nem futósza­lagmunka. Inspirációt bármi adhat, ami megérint, ami to­vábbgondolásra késztet. Az örömet az jelenti, ha látom a megfestett témám hatását. A munkáimat a forma bilincsé­be zárt gondolataimnak, ér­zelmeimnek tekintem. A hoz­zájuk készült, vagy készülő verseket pedig szófüzérek­nek nevezem. Utóbbi mondatával arra utal Bágyi Zsuzsanna, hogy újabban a két művészeti ágat ötvözi. Verseit is megjelenítő festményeket készít. A szekszárdi egyesületük har­minc tagja mesélt megrázó tör­téneteket a Bukovinát elhagy­ni kényszerülő szülőkről, nagy­szülőkről. Megrendítő volt, mind­egyiknél sírtam, napokig fájt a lelkem. Beleélni magunkat a mások helyzetébe: ez a hozzám hasonló emberek nagy előnye és nagy hátránya. Alkotni csak az képes, aki ismeri a lelki ma­gasságot és mélységeket - me­séli Bágyi Zsuzsanna, így kezdi Potápi Árpád János ál­lamtitkár a „Balladát éneklő” kötethez írt ajánlását: „Hosszú és gyötrelmes út vezetett idáig, az otthonnak hitt állomások so­rozatos hátrahagyása, az újra­kezdések nehézségei kísérték végig a bukovinai székelyek kál­váriáját. Csaknem két évszázad alatt bejárták Madéfalvát, Mold­vát, Bukovinát. Bácskát, majd a Dunántúlt. 1945 márciusá­ban végül letelepítették őket Tol­na, Baranya és Bács-Kiskun me­gye harminckilenc falujában, a legtöbben a Tolna megyei Völgy­ségben leltek új otthonra.” PROGRAMSOROLÓ PÉNTEK MOZI BÖLCSKE: A Diótörő és négy bi­rodalom (amerikai családi ka­landfilm), 16 óra. Cinema Pardiso (olasz film), 18 óra. Pizzarománc (amerikai-kanadai romantikus vígjáték), 20.30. SZEKSZÁRD: A Diótörő és a négy birodalom (amerikai családi ka­landfilm), 14.30. Legendás álla­tok: Grindelwald bűntettei (angol­amerikai kalandfilm), 17 óra. Egy nap (magyar játékfilm), 19.30. JUBILEUM SZEKSZÁRD, BABITS MIHÁLY KULTURÁLIS KÖZPONT: a fennál­lása 60. és Babits Mihály születé­sének 135. évfordulóját ünneplő iskola ünnepi műsora egykori Ba­­bits-iskolások közreműködésével, 9.30. SZÍNHÁZ BONYHÁD, VÖRÖSMARTY MI­HÁLY MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Vörösmarty-bérlet: Tökéletes sze­relem. Zenés vígjáték, Négy Arc Színházi Produkció. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD, A KÓRHÁZ FŐIGAZ­GATÓSÁGÁNAK FOLYOSÓGALÉ­RIÁJA: Klép Sándor természetfo­tós Cserkészutakon című kiállítá­sának megnyitója. Megnyitja: dr. Almási István osztályvezető főor­vos, 17 óra. A megnyitó után Klép Sándor vetítéses élménybeszá­molót tart a kórházi igazgatóság tárgyalótermében. SZOMBAT MOZI BÖLCSKE: A Diótörő és négy bi­rodalom (amerikai családi ka­landfilm), 16 óra. Cinema Pardiso (olasz film), 18 óra. Pizzarománc (amerikai-kanadai romantikus vígjáték), 20.30. SZEKSZÁRD: A Diótörő és a négy birodalom (amerikai családi ka­landfilm), 14.30. Legendás álla­tok: Grindelwald bűntettei (angol­amerikai kalandfilm), 17 óra. Egy nap (magyar játékfilm), 19.30. TÁNCVERSENY BONYHÁD, VÖRÖSMARTY MI­HÁLY MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Sebestyén „Bada" ferenc bukovi­nai székely szóló táncverseny. Re­gisztráció, 8.30. Próbák, 9 óra. Megnyitó, 13.50. Verseny, 14 óra. Eredményhirdetés, 18 óra. Gála­műsor, 18.45. Táncház a Csurgó zenekarral, 20 óra. CSALÁDI PROGRAM SZEKSZÁRD, BELVÁROSI PLÉ­BÁNIA: adventikoszorú-készítés, 9 óra. A pályaválasztási expo segít a fiataloknak a jövőjüket befolyásoló döntés meghozatalában A középiskolák mutatkoztak be a kiállításon SZEKSZÁRD Egy gombostűt sem lehetett leejteni a Babits Mihály Kulturális Központ­ban, ahol a Tolna Megyei Kor­mányhivatal huszadik alka­lommal rendezte meg a „jö­vőd záloga” pályaválasztási kiállítást és szakmabemuta­tót. Szerdán 14 egyetem mu­tatkozott be, tegnap pedig 20 középiskola mutatta be szak­irányait, a pályaszerzési lehe­tőségeket. Megnyitó beszédében Szabó István, a Honvédelmi Minisz­térium államtitkára kiemelte, ma az egyszer megszerzett tu­dás nem elegendő, a szakér­telmet folyamatosan bővíteni kell. Magyarország gazdásági fejlődése elképzelhetetlen jól képzett szakemberek nélkül, a képzési helyek pedig adot­tak. Az érdeklődő általános is­kolások és szüleik informáci­ót szerezhetnek be, hogy meg­alapozott döntést tudjanak hozni a pályaválasztással kap­csolatban. A honvédség erköl­csi támogatást is nyújt a fiata­loknak: a Béri Balogh Ádám- és Liptai Balázs-ösztöndíj cél­ja, hogy támogassa a középis­kolás tanulók érdeklődésének a honvédelmi tevékenység felé történő orientálását. Hozzátet­te: a honvéd kadétképzésben Tolna megye élen jár. Szabó István és dr. Horváth Kálmán a megnyitón Fotó: M. D. Dr. Horváth Kálmán kor­mánymegbízott megjegyez­te, a szekszárdi az egyik leg­színvonalasabb ilyen típusú rendezvény az országban. Azt is elmondta, törekednek arra hogy a rendezvény ne legyen egysíkú, minden évben pró­bálják az újdonságokat fokoz­ni, ami vonzó és figyelemfel­keltő lehet. Ilyen fontos kezde­ményezés a pályaorientációs program megindítása, vagy a kormány ötlete, a parkolóban álló mobil kormányablakbusz. Aki a nap végére sem tudta el­dönteni, hogy milyen irányba induljon, azt 17 órakor rendkí­vüli fogadóóra várta. B. L. Szakmák A központ előtti téren a láto­gatók érdekes szakmákkal is­merkedhettek egy 10-szer 25 méteres rendezvénysátor­ban a „Szakmák utcája” prog­ram keretében. Itt elsősorban a hiányszakmákra igyekez­tek ráirányítani a figyelmet. Az SZSZC Ady Endre Szakképző Iskolájában nyitott műhelyek, órák látogatására van lehető­ség. A pályaorientációs szige­ten a diákokat szakmai érdek­lődést vizsgáló kérdőívekkel, ön- és pályaismereti kérdő­ívekkel várták. A forma bilincsebe zárt gondolatok, érzelmek alkotója

Next

/
Thumbnails
Contents