Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-22 / 271. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Dr. Lehőcz Regina a Tolnai járás éléről került a megyei kormányhivatal élére Nagy kihívás a főigazgatói tisztség, de örömmel fogadta SZEKSZÁRD November elsejé­től dr. Lehőcz Regina a Tol­na Megyei Kormányhiva­tal új főigazgatója. A tolnai szakembert, aki eddig a Tol­nai Járási Hivatalt is vezet­te, eddigi pályafutásáról és az új feladatáról kérdeztük. Steinbach Zsolt szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu- Három diplomája van, szá­­mos területen elhelyezkedhe­tett volna, végül miért éppen a közigazgatást választotta?- A pályám elején dolgoz­tam más területeken is, ké­sőbb azonban felkérést kap­tam a tolnai önkormányzat­tól, melyet családi okok mi­att rögtön elfogadtam - vála­szolta dr. Lehőcz Regina. - Két gyermekünk akkor még kicsi volt, és a polgármesteri hiva­talban valamivel kiszámítha­tóbb volt a munkaidő-beosz­tás. Aztán kiderült, hogy na­gyon jó a munkahelyi közös­ség, és a közigazgatást is meg­szerettem. Szerteágazó, válto­zatos feladat volt, amiben a jo­gi végzettségemet is jól tud­tam kamatoztatni. Fotó: Mártonfai Dénes Dr. Lehőcz Regina számára nagy megtiszteltetés volt a felkérés. A tisztség mind szakmailag, mind emberileg komoly kihívást jelent- 2013. január elsejétől már a Tolnai Járási Hivatal vezetőjé­vé nevezték ki. Mennyire volt kielégítő szakmailag ez a fel­adat, hiszen tavaly tavasszal ezzel párhuzamosan a Mező­­gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) utódszervezeté­nek megbízott vezetője is lett?- Szerencsés helyzetben vol­tam, hiszen amikor 2013-ban felkérést kaptam a Tolnai Járá­si Hivatal vezetésére, elsőként adódott lehetőségem egy újon­nan felállt rendszert - a he­lyi sajátosságokra fűzve - ki­alakítani. A járási hivatalhoz tartozó feladatok nagyon sok­rétűek, így nem kis szakmai kihívást jelentett a felettes szervek által támasztott igé­nyek kidolgozása, összehan­golása, végrehajtása, és ter­mészetesen az állampolgárok elvárásainak való megfelelés is. A korábbi MVH átalakulá­sát követően 2017-ben létre­jött az Agrár- és Vidékfejlesz­tést Támogató Főosztály, ami­nek a kormányhivatalhoz tör­ténő beintegrálása ismételten új feladatok elé állított, hiszen így az eredeti, agrárvégzett­ségem során szerzett ismere­teimmel is segítségére lehet­tem a hivatalnak. A két felada­tot együtt természetesen csak úgy lehetett összeegyeztetni, hogy mindkét helyen odaadó, elhivatott, nagy szakmai tu­dású kollégákra támaszkod­hattam, amiért ezúton is kö­szönettel tartozom nekik.- Vissza lehet-e utasítani egy olyan ajánlatot, mint a megyei kormányhivatal főigazgatói tisztsége?- Természetesen vissza lehet utasítani egy ilyen felkérést is, de ez egy nagy megtiszteltetés, melyet örömmel elfogadtam. Mind szakmailag, mind em­berileg komoly kihívás egy ek­kora szervezet irányítása. Az, hogy közel ezer kolléga számít rám és szakmai iránymutatá­somra, nagyon motiváló. Ter­mészetesen az előttem álló fel­adatok elvégzéséhez én is szá­mítok a munkájukra. Dr. Lehőcz Regina 1968. ok­tóber 16-án született. Tolnán érettségizett. Mosonmagyaró­váron szerzett általános agrár­­mérnöki, majd ugyanott agrár­­közgazdász szakmérnöki dip­lomát. Ezután Pécsett elvégez­te a jogi egyetemet. Dolgozott a paksi polgármesteri hivatal­ban, majd multinacionális válla­- Mik az első benyomásai az új munkája során?- Rengeteg az új informá­ció, még akkor is, ha alapve­tően eddig is ismertem a kor­mányhivatal felépítését, mű­ködési rendjét. Vannak olyan szervezeti egységek, melyek napi tevékenységére egyelő­re kevesebb a rálátásom. Fon­tosnak tartom megemlíteni latoknál, volt ügyvédjelölt is. A Tolnai Polgármesteri Hivatalba 2008-ba került, ahol igazgatá­si ügyintézőként, majd osztály­­vezetőként dolgozott. 2013. ja­nuár 1-jétől lett a Tolnai Járá­si Hivatal vezetője, 2017 márci­usától az Agrár és Vidékfejlesz­tést Támogató Főosztály megbí­zott vezetője. 2017-ben Minisz­vezető kollégáim szerepét, hiszen segítségük, támogatá­suk nagymértékben hozzájá­rul ahhoz, hogy mielőbb tel­jes képet kapjak a kormány­­hivatalt érintő feladatokról, problémákról.,- Egyébként - nagy vonalak­ban - mit csinál egy megyei főigazgató? téri Elismerő Oklevelet kapott kiemelkedő szakmai munká­jáért. 2018. november 1-jétől a Tolna Megyei Kormányhiva­tal főigazgatója. Férje fogtech­nikus, lányuk az ELTE jogi ka­rának hallgatója, fiuk Tolnán gimnazista. Dr. Lehőcz Regina hobbija a mozgás, rendszere­sen fut és edzőterembe jár.- Ezt nehéz röviden össze­foglalni, mert rendkívül sok­rétű a feladat. A legfontosabb, hogy a főigazgató felel a me­gyei kormányhivatal szak­mai munkájáért, ami nem egyszerű egy ilyen nagy szer­vezetnél.- Családja mit szólt az új pozí­ciójához?- Hamar kiderült, hogy az új munkám még az eddigiek­nél is több elfoglaltsággal jár, hiszen a konkrét hivatali fel­adatokon felül számos társa­dalmi megjelenés is társul hozzá. így valószínűleg az eddiginél is kevesebb időt tu­dok majd otthon tölteni. Ezzel együtt változatlanul nagyon fontos számomra a család és a családdal töltött idő,' melyet mindig igyekszünk haszno­san eltölteni. Miniszteri elismerést is kapott színvonalas munkájáért Az alsó tagozatosoknál a Pollenkommandó, a felsősöknél az Ambróziák végeztek az élen Környezetvédelemből mérték össze tudásukat BONTHAO A háromfős csapa­tok előre megkapták a felké­szüléshez szükséges anyagot, majd november 15-én össze­mérték tudásukat a környe­zetvédelmi versenyen Bony­­hádon. A megmérettetésre az általános iskolás diákokat vár­ták a szervezők, azaz a Laurus Alapítvány, valamint a Bony­hádi Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája. Az alsó tagozatos korcso­portban első helyen a Pető­fi Sándor Evangélikus Általá­nos Iskola Pollenkommandó nevű, 4.b osztályos csapata - Huszka Péter, Mándity Oli­vér, Sántha Balázs - végzett. A gyerekeket Sántáné Hava­si Helga készítette fel. A má­sodik helyen a szintén pető­­fis 4. b-s Pollenirtók zártak: Feith József, Piczek Eszter, Baksa Jázmin Nóra. Felkészí­tőjük Sántáné Havasi Helga volt. A harmadik helyet a BÁI kakasdi Bezerédj Amália tag­­intézményének negyedikesei - Csiszer Gergő, Szabó Barna, László Adél 4. osztályos tanu­lók az OGRÉK csípték el. Őket Virág Amália segítette. A felső tagozatosoknál a leg­jobbnak a BÁI Széchenyi tag­iskola 6. c-s diákjai - Jakab Eszter, Mester Csanád, Hajc Martin Péter -, az Ambrózi-A győztes felsős csapat: a Széchenyi 6. c-s diákjai és felkészítőjük Beküldött fotó ák bizonyultak. Felkészítőjük Hütterné Kasper Enikő volt. A második helyen a kakasdi nyolcadikosok Rák-patak ne­vű formációja zárt. A csapat­tagok Sebestyén Adrienn, Se­bestyén Tamás, Mayer Nor­bert, a felkészítő pedagógus Hanzel Jánosné volt. A harma­dik pedig a szintén kakasdi, Baktyúkfalva nevű 7. osztá­lyos csapat - Sebestyén Zalán, Kozma Szemere, Schnell Dori­­na - lett. Őket is Hanzel Já­nosné készítette fel. Emlékla­pot és ajándékot minden részt­vevő kapott - tájékoztatott Du­dás Olga, a Laurus Alapítvány kuratóriumi elnöke. TN

Next

/
Thumbnails
Contents