Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-21 / 270. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 21., SZERDA HÍREK Székely táncosok mérettetnek meg 80NYHÁD November 24-én rendezik meg a Sebestyén „Bada" Ferenc bukovinai székely szólótáncversenyt - tudatta Illés Tibor, a Bukovi­nai Székelyek Országos Szö­vetségének elnöke. A bony­hádi Vörösmarty központ színháztermében 14 óra­kor lesz a megnyitó, majd kezdetét veszi a verseny. Öt korcsoportban mérettetnek meg a szólótáncosok és pá­rosok. A zsűri értékelését, valamint az eredményhirde­tést gálaműsor követi, majd 20 órától táncházban lehet ropni a Csurgó zenekar mu­zsikájára. TN Hét baleset történt a megye útjain TOLNA MEGYE Egy személy­­gépkocsi közlekedett novem­ber 19-én délután Kajdacs irányából Kölesd felé, amikor egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy má­sik autónak, és ennek követ­keztében összeütköztek. A balesetben személyi sérülés nem történt. Hétfő reggeltől kedd reggelig a megyében a rendőrök további hat baleset helyszínén intézkedtek, kö­zölte a megyei főkapitányság sajtóirodája. 1.1, Új hagyományt indítottak S Először tartottak mé­zes reggelit a Würtz iskolá­ban. Az első és ötödik évfo­lyam tanulói és pedagógu­sai tartalmas délelőtti prog­ramon vettek részt. A diá­kok a Méhek útján című kis­­film segítségével ismerked­hettek mega repülő rova­rok szorgos munkájával és a méz készítésével. Kersák Róbert, az OMME megyei szaktanácsadója méhészeti eszközökről tartott bemuta­tót, Csókás Gyula különböző termékekkel ismertette meg a résztvevőket. B. L. A sajátos, helyi kultúrát tanítják meg a gyerekeknek Elsősorban a fiatalokat cé­lozza meg, de minden korosz­tálynak szól a siómenti tele­pülések és a megyei önkor­mányzat új programja. Nyolc községben tanítják vissza az irodalmi, képzőművészeti és zenei hagyományokat. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A ciklus elején ki­dolgozott a Tolna megyei ön­­kormányzat egy koncepciót, amelynek az volt célja, hogy még eró'sebbé, egységesebbé váljon a megye. Fehérvári Ta­más, a megyei közgyűlés elnö­ke szerint jó úton járnak, már csak azért is, mert bebizonyo­sodott, hogy az itt élők szeret­nek közösségben lenni, és van elképzelésük a jövőről. Az elnök kedden délelőtt saj­tótájékoztatón mondta el, hogy jó példa erre az értéktár moz­galom, amelyhez olyan telepü­lések is csatlakoztak, amelyek­ről nem gondolták volna, hogy megteszik ezt. És mert a tenni vágyó közösségek számát, ak­tivitását szeretnék növelni, az önkormányzat és hivatala szí­vesen állt egy új kezdeménye­zés mellé. Dr. Baranyai Eszter aljegy­ző ismertetője szerint a me­gyei önkormányzat, a hivatal, Medina és Tengelic konzorciu­mi partnerként, további hat te­lepülés, így Harc, Kölesd, Pál­­fa, Sárszentlőrinc, Sióagárd és Szedres együttműködőként vesznek részt egy program­ban. A projektben visszatanít­ják a helyi és a környékbeli iro­dalmi, képzőművészeti és ze­nei hagyományokat. Dr. Gábor Ferenc jegyző eh­hez hozzátette, minden ilyen tervezet célja, hogy növelje az itt élők komfortérzetét, és itt tartsa őket. Kiemelte, minta­­programnak gondolják ezt a projektet, amely reményeik szerint más településeken élő-Fehérvári Tamás (középen), az önkormányzati hivatal vezetői és a polgármesterek Fotó: Mártonfai D. Indul a Kincses Tolna Megye két is megmozgat, és cselekvés­re ösztönöz. 2021-ig összesen több mint száz rendezvényt tartanak. Az irodalmiak között lesz színját­szó találkozó, mesemondó ver­seny, vetélkedő, a képzőművé­szeti programok között kiállítás és alkotótábor is. Része dalárda működtetése, népzene tanítás és táncház, és értéktári progra­mok is ide tartoznak majd. Ha­vonta mind a nyolc településen várhatóak közösségfejlesztéssel kapcsolatos események. Készül interaktív túraútvonal, három oktatófilm és mobil applikáció is, amelynek révén két történel­mi épület rekonstrukcióját lát­hatják azok, akik letöltik. Vén Attila, Medina polgármes­tere a sajtótájékoztatón el­mondta, hogy a többi siómenti település vezetőjével már meg­választásukkor egyfajta művé­szetek völgyét képzeltek el. En­nek megvalósulása volt a Má­tyás évhez kapcsolódó kivá­ló rendezvénysorozatuk. Ami­kor sorra alakultak a helyi ér­téktárak, látták, nem elég ösz­­szegyűjteni ezeket az értéke­ket, meg is kell tanítani a gye­rekeknek, hogy valóban ne vesszenek el. Azt szeretnék, ha a helyi hagyomány és kultú­ra, amely minden településen más, szerepelne a tantervben. Azok a gyerekek, akik részesei lesznek ennek a projektnek, nemcsak saját, de a szomszé­dos falvak értékeivel is megis­merkednek. Vén Attila arról is beszélt, hogy bár a projekt 2021-ig szól, utá­na is folytatni szeretnék az or­szágosan úttörő munkát. A program jövő héten indul, a Kincses Tolna Megye - Érték­vetélkedő értékhangolójával, amelyet szerdán és csütörtö­kön tartanak Sióagárdon álta­lános-, illetve középiskolás di­ákoknak. Időseket bántott és rabolt ki a férfi MAGYARKESZI Helyben hagyta a magyarkeszi kettős rablás tettese ellen hozott első fokú ítéletet a Szekszárdi Törvény­szék, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a törvény­szék sajtóreferense. Eszerint jogerős a huszonnyolc éves férfira a két felfegyverkezve elkövetett rablás, valamint a súlyos testi sértés és a kész­pénz-helyettesítő eszközzel visszaélés miatt kiszabott hét év hat hónap fegyházbünte­tés. További nyolc évre eltiltot­­ta.a bíróság a vádlottat a köz­ügyek gyakorlásától. Elren­delték ezen kívül a régebben kiszabott és felfüggesztett egy év hat hónap börtönbün­tetés, valamint egy hat hóna­pos fogházbüntetés végrehaj­tását is. A vádlott tavaly május 30- án estefelé sötét ruhába öltö­zött, a fején lévő csuklyából csak az orra és szemei látszot­tak ki. Lakhelyén bekopogott a hetvenéves a sértetthez. Az idős férfinak azt mondta, hogy üzenetet hozott, aki erre been-Többször is meg­ütötte a férfi arcát a kés nyelével gedte a férfit. Amint belépett a támadó, egy tíz-tizenkét centi­méter nagyságú kést szorított a sértett nyakához, és pénzt követelt tőle. Miután az idős ember nem adott pénzt, az asztalnak, majd később a fo­telba lökte, és kutatni kezdett a szekrényben, ahol megta­lált egy táskát, amelyben egy pénztárca volt, benne három­ezer forinttal. A vádlott több pénzt követelt, majd felvette a földről a táskából korábban ki­dobott borítékot, amelyben öt­venötezer forint volt. A pénzen kívül elvitt a házból egy mo­biltelefont is. Még ugyanazon a napon 22 óra körül bekopogott egy Ma­­gyarkesziben élő hetvenegy éves német férfihez is, aki szintén ajtót nyitott. A vádlott benyomult a lakásba, mell­be lökte a sértettet, és tőle is pénzt követelt. Közben négy­öt alkalommal nagy erővel megütötte a férfi arcát a kés nyelével. A sértett súlyos sé­rüléseket szenvedett. LI. A Szociális Munka Napján az elhivatottságot és az emberséges hozzáállást ismerték el Lakatos Szilvia DOMBÓVÁR 1998 óta minden évben megrendezik a Szoci­ális Munka Napját Dombóvá­ron. A napokban tartott ün­nepségen Szabó Lóránd pol­gármester köszöntője után Sebestyén István bukovinai székely mesemondó kápráz­tatta el a vendégeket, majd három témában hallgathat­tak előadást a térségben dol­gozó szakemberek. A prog­ram a Szociális Munkáért Díj átadásával zárult. A hagyomány szerint két szakember kapja meg az elis­merést és az ezzel járó pénz­jutalmat. Lakatos Szilvia, a Platán Otthon részlegveze­tő főnővére Fehér Jánosnétól, az „Életet az éveknek” Köz­hasznú Alapítvány képvise­lőjétől vehette át a díjat. La­katos Szilvia 1999 február­jától dolgozik az intézmény­ben, 2005-ben szerezte meg az ápolói képesítését. Segí­tő szándék, optimizmus és jókedv jellemzi munkáját. 2013-ban vezetői feladatot kapott a tartós bentlakásos részlegben. 2015-ben kérték fel a gondozó-ápolói munka­­csoport irányítására. A Presidium Közhasznú Egyesület egy fiatal kolléga­nőnek adományozta a Szo­ciális Munkáért Díjat. Bőd-és Bodnár Cintia kapott díjat Lakatos Szilvia és Bodnár Cintia az idei díjazott A szerző fotója nár Cintiát négy éve ismerte meg Rieger Erika, a szerve­zet vezetője. A díjazott 2013- ban végzett pedagógiai asz­­szisztensként, azóta tagja az egyesületnek. Nyugodt, ked­ves, kiegyensúlyozott szemé­lyisége jó hatással van a kör­nyezetére. Vezeti a szövőmű­helyt, besegít a drámacsoport munkájába, táborokat, prog­ramokat szervez. Másodéves gyógypedagógus hallgató.- Azt kívánom, hogy ez a díj erősítsen meg abban, hogy jó úton jársz, hosszú tá­von számítunk rád - hangsú­lyozta Rieger Erika az ünnep­ségen. Varga Szilvia Erkölcsi elismerés Horváthné Gyánó Bernadett a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény vezető­je virággal, oklevéllel valamint egy kis ajándékkal ismerte el kollégái lelkiismeretes mun­káját, emberséges hozzáállá­sát. Az elismerésben idén Hor­váth Klaudia, Nagy Judit, La­kos Györgyné, Odor Piroska, Récsei Róbertné, Schüszler Péterné, Takács Jánosné, Zerényi Szilvia és Károlyiné Balogh Hajnalka részesült.

Next

/
Thumbnails
Contents