Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-03 / 255. szám
12 TÖRTÉNELEM 2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT A merénylet után tisztán látható: az élő Tisza István sokaknak volt az útjában A vértelen forradalom gyilkossága A száz éve hatalomra jutott baloldal nemcsak az ország katonai szétzüllesztését végezte el, hanem meggyilkoltatott egy államférfit. Az események baloldali politikusai hiába állították, hogy a gyilkosságról semmit sem tudtak, a gyilkosság percnyi pontossággal történt. Tudatosan kitervelt merénylet volt, amelynek beláthatatlan következményei lettek. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu MERÉNYLET 1918. október 31- én történt. Magyarországon teljes a felfordulás, a fővárosban politikai hatalomváltás zajlik, a királyt helyettesítő - homo regius - Habsburg József főherceg, engedve az utcai zavargások hangulatától felhergelt tömeg akaratának, miniszterelnöki megbízatást ad Károlyi Mihály grófnak. A teljes katonai és politikai összeomlás szélén tántorgó országnak egy határozott, kemény kézzel rendet teremtő, nagy formátumú politikusra lenne szüksége, de helyébe csak kurzuslovagokat kap. A nemzet és az ország igazi céljához, a megmaradáshoz egy közismert, nemzetközi szinten is jártas és tisztelt államférfiú kellene. Az új hatalom azonban ezt fel sem fogja. Csak annyit lát, hogy az addigi politikusokat sajtójával, a közhangulat befolyásolásával már sikerült gyűlöltté tennie. Ám közben tart is tőlük, mert az utcai tömeg érzelmei könnyen átcsaphatnak az egyik végletből a másikba. Ä korábbi vezetők pusztán fizikai létükkel is veszélyesek a törpe párt vezette hatalom számára. Nem látja ezt sem a frontról hazatért kiskatona, sem az otthon maradt családja. Ők csak annyit éreznek, hogy az elveszített háború, a végtelennek tűnő megpróbáltatások elégtételért, bosszúért kiáltanak. Ilyenkor elég egyetlen demagóg, egyetlen hatásosan beszélő néptribun, és a felgyülemlett keserűség a korábbi vezetők elleni dühbe csap át: a forradalmi hatalomátvétel örök és emberi gyengeségek keretezte forgatókönyve ez. Tisza István halála is így következett be. 1918 végére a baloldali sajtó egyenesen a háború kirobbantójának sátáni alakjává formálta - egyszerű karaktergyilkosság zajlott. A frontról hazatérő katonák és a megszédített tömegek mit sem tudtak arról, hogy ki ellen fordul gyűlöletük. Nem tudták, mert részben még nem ismerhették, vagy már el akarták felejteni, hogy Tisza István, ez a nagy formátumú politikus volt hivatva kivezetni az országot a válságból. Az összeomlás gőzös mámorában nem számítottak a józan megfontolások. Senki sem vette észre, hogy Tisza a Monarchián belül a magyar érdekeket védte, a Kárpát-medencében magyar primátusban gondolkodott, 1914-ben miniszterelnökként nem akarta a háborút, felismerte a magyarsággal szembeni antipátiákat, és a nemzeti egység gondolatát állította szembe velük; Tisza István a magyarság érdekében racionalitásként élte meg a Monarchiát. Tisza ezekben a napokban visszahúzódott a politikai szerepléstől, ekkor már másfél éve nem ő volt a miniszterelnök, de meghatározó szerepe volt a politikában. Kivárt, mert tudhatta, hamarosan szükség lesz rá. Képességei köztudottak voltak az országban és a halálát kívánó ellenségei előtt is. Tisza István túlságosan karakteres, egyenes tartású, az elvek és a politikai pragmatizmus összeegyeztetésére és főleg a nemzet hosszú távú érdekeinek felismerésére képes vezető volt ahhoz, hogy életben maradhasson. Az októberi gyászos eseményekben hatalomra kerülő Nemzeti Tanács és a Katonatanács is így vélhette. Immár száz évvel a merénylet után tisztán látható: az élő Tisza István sokaknak volt az útjában. Miközben zajlott a baloldal fegyveres puccsa, katonák hatoltak be Tisza villájába: a fegyverek gyorsan eldördültek. A kivégzőosztag - ez a szélsőségesen baloldali zendülőkből álló Tisza István képességei köztudottak voltak az országban csoport, Pogány József, a Budapesti Katonatanács egyik vezetője részvételével - meggyilkolta a nagy tehetségű miniszterelnököt. Ne legyenek kétségeink, ez kivégzőosztag volt. Az események baloldali politikusai hiába állították, hogy a gyilkosságról semmit sem tudtak, sőt az egyenesen beszennyezte „a vértelen forradalom fenséges tisztaságát”, és pusztán népítélet volt. Mindig elmondják azt is, hogy a Károlyi-kormány még nyomoztatott is. A spontán népítélet teóriájából azonban semmi sem Tisza-gyilkosság: mit tudunk és mit nem? „Azóta sem tudjuk, hogy kik lehettek az elkövetők, és jó esélylyel soha nem is fogjuk megtudni" - írta 2018. október 31- én az Index internetes újság a Tisza-gyilkosságról. A hoszszas elemzés ma is olyan narratívából közelítette meg az esetet, mintha a Tanácsköztársaság sajtóját olvasnánk 1919-ből. A Tisza-gyilkosság megítélése tökéletes látlelet arra, hogy miként értelmezik a tényeket teljesen másként az akadémiai vonal képviselői, a balliberális történészek - írhatnánk visszafogottabb megközelítéssel. De miért is tennénk, hiszen ebben az esetben is arról van szó, hogy a magyar adófizetők pénzéből tevékenykedő akadémiai vonal pontosan azt érzi hivatásának, hogy elhazudja a tényeket. Mert hát a magukat polgári demokratának nevező ideológiai vonal hívei dilettáns és erőszakos országvezetése minden idők legsúlyosabb következményeivel járt. A rájuk bízott ezeréves országot elprédálták, a magyar történelem emblematikus vezetőjét, Tisza Istvánt meggyilkolták, majd Károlyi Mihályék bedobták a lovak közzé a gyeplőt, és jöttek az elvbarátaik, a Tanácsköztársaság véres kezű gyilkosai. Ezek kényelmetlen tények, mint ahogy az is, hogy a Tisza-gyilkosság teljes háttere közismert. Raffay Ernő történész a Trianoni Szemle 2010/1. számában ismerteti a körülményeket. Majd később, 2013-ban egy jogász, Csere Péter Gróf Tisza István meggyilkolása címmel könyvet írt a témáról, amelyben minden kérdésre választ kapunk, vagyis arra, hogy kik, hogyan és miért gyil-Fotó: MW igaz. 1919 után a még Magyarországon élő tetteseket bíróság elé állították, de a valódi okokat csak részben sikerült bizonyítani. A kortársak úgy vélték, a Tisza-gyilkossággal az éppen hatalomra kerülő új csoport akart leszámolni legfőbb ellenfelével. kolták meg a magyar miniszterelnököt. Csere Péter aprólékosan és pontosan rakja egymás mellé a gyilkosság részleteit, ismerteti a gyilkosok személyét is. Egyikük Pogány József, aki „Tisza István vérén váltotta meg bérletét a hatalomhoz”. Ő ugyanis a későbbi Tanácsköztársaság népbiztosa lett. A bukás után a Szovjetunióba emigrált és a forradalom gyermekét végül utolérte a baráti végzet, 1938-ban Sztálin egy belső leszámolás alkalmával kivégeztette. Szakmai, történészi vonalon Csere Pé-Sok tény mutatott erre. A gyilkosság terve szinte köztudott volt. A villa körül a nap folyamán magukat nem is leplező férfiak gondosan felmérték a helyszínt. Tiszát ismerősei még akkor értesítették arról, hogy merénylet készül ellene. Az egyik szélsőséges csoportban tudatosan, jól hallhatóan kimondták: „Tiszának már csak másfél órája van hátra.” A gyilkosság percnyi pontossággal történt. Tudatosan kitervelt merénylet volt, amelynek beláthatatlan következményei lettek. A végzetes lövések eldördülése óta Magyarországon a politikai jobb- és baloldalnak nincs, nem is lehet miről tárgyalnia. Mert a Tisza István életét kioltó lövésekkel megtört a magyar történelem addigi szerves fejlődése. Ez a gyilkosság, mint valami lassan ölő méreg, szivárgott le a magyar társadalom egészébe, és immár száz éve emészti annak szövetét. 1918. október 31. nem az összeomlást követő zavaros, szalonképtelen politikai kurzusok miatt választóvonal a magyar történelemben, hiszen téves gondolatok, zavaros eszmék mindig is voltak, vannak, lesznek. Tisza István halálával nemcsak a dualizmusnak a baloldal által gyűlölt politikai rendszere szűnt meg. Ez szűkkeblű, rövidlátó vélemény. A Tisza-gyilkosság ennél sokkal több volt. A nagy politikus halálával egyben történelmi képpé merevedett az addigi ezeréves magyar államiság egész történelme, minden erkölcsi értéke, hagyománya. Azóta csak az indulatok vezérelte egymásnak feszülés maradt. A Nagy-Magyarország elveszítése nem a háborús vereség beismerésekor kezdődött, és nem a trianoni békével zárult le. Akkor következett be, amikor a szégyenletes kor utcai népe mártírhalálra ítélte az egész magyarság megváltására képes Tisza Istvánt. Csak a Mindenható tudhatja, melyek voltak az utolsó gondolatai. Úgy hisszük, valahol az isteni elrendelés körül járhattak. A mellette lévők hallották utolsó szavait: „Ennek így kellett történnie.” tér könyvét és a témában megjelent publikációkat mély hallgatás, pontosabban elhallgatás övezi. Az ügyben pedig tovább folytatódik a parasztvakítás, pedig igazán eljött az ideje annak, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Tisza elleni egyik 1917-es, meghiúsult terrorista merénylet megtervezője Szabó Ervin, a fővárosi könyvtár akkori igazgatója volt. Az a személy, aki ma is névadója a magyar kultúra egyik legfontosabb intézményének, a fővárosi könyvtár hálózatnak. Szakács Árpád