Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-19 / 268. szám

2018. NOVEMBER 19., HÉTFŐ SPORT .15 Pupp Réka bronzérmet szerzett Hágában Délelőtt egyeztet Tóth Jánossal a szerb szakember Ma dől el Szrecsko CSELGÁNCS Továbbra is meg­győző teljesítményt nyújt a ta­tamin Pupp Réka, az Atomerő­mű SE 52 kilogrammos súly­csoportjában versenyző dzsú­­dósa, aki a Győrött nemrég megszerzett U23-as Európa­­bajnoki ezüstérme, és a két héttel ezelőtti taskenti Világ­kupa ötödik helye után ezen a hétvégén bronzéremmel zárt a hágai Grand Prix-versenyen. Hangyási László mester­edző tanítványa erőnyerőként a második körben kapcsoló­dott' be a küzdelmekbe a hol­landiai városban, ahol a spa­nyol Estrella Lopez Sheriff el­len egy wazaarival (a riválist kétszer is megintették) kezd­te meg menetelését. A negyed­döntőben több mint hat perc küzdelem és aranypont után a kevesebb figyelmeztetést kapó brazil Eleudis Valentim jutott tovább, de miután a dél-ame­rikai cselgáncsozó egészen a döntőig menetel, Pupp Réka a vigaszágon folytathatta a küz­delmeket. A ranglista 15. helyén álló paksira a két pozícióval elő­rébb rangsorolt izraeli Gili Co­hen várt, akit alig több mint két perc után leszorított, 20 másodpercig nem engedett el, így ipponnal a bronzcsatában találta magát, ahol azonban az idei U23-as Eb-győztes Betina Temelkova nem lépett tatami­ra, így Pupp állhatott fel a do­bogó alsó fokára. Az idei utolsó GP-versenyt, ahol a fontos olimpiai pontokat lehet szerezni, hétvégén Osza­kában rendezik. B. S. Pupp Réka Fotó: M. Gy. Szekulovics jövője Nagyon úgy néz ki, egyelőre nem kér több időt Szrecsko Szekulovics, bár a mai napon sok minden megváltozhat Fotó: Molnár Gyula Volt lehetőségünk visszajönni és meg is nyerni a meccset, de nem tudtunk élni a lehetőség­gel. Nem az első eset, hogy kicsi kü­lönbséggel kapunk ki” - tette még hoz­zá a szakvezető. Szombaton dél­után aztán mi is felhívtuk Szrecsko Szekulovicsot. Ahogy beleszólt a telefonba, érezni lehetett a hangján, hogy nincs a legjobb állapotban, hogy nagyon bosz­­szantja az újabb kudarc. Szerettük volna megtudni tőle, hogy egyet aludva a tör­téntekre, nem gondolta-e meg magát, de csak azt ismételte, amit a találkozó üfán is elmondott, s árrá kért bennünket, hogy hétfőn keres­sük, miután leült egyeztetni Tóth Já­nos szakosztályel­nökkel. Szrecsko Szekulovics érke­zését júniusban jelentette be az Atomerőmű SE. Egy új si­kerkorszak kezdődhet a szak-Nem tudja úgy építeni a csapatot, ahogy azt elképzelte Három győzelem mellett öt vereség Ma egyeztet Tóth János szakosztályelnökkel a jövő­jéről Szrecsko Szekulovics, az ASE vezetőedzője. Addig nem kívánt nyilatkozni és megértésünket kérte. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A péntek esti, 99-98-ra elveszített zalaeger­szegi bajnoki után Szrecsko Szekulovics bejelentette, hogy lemond az Atomerőmű SE ve­zetőedzői posztjáról. Azt is hangsúlyozta, hogy nem sze­retne tovább dolgozni Pakson, mert nem tudja úgy építeni a csapatot, ahogy szeretné. A szakvezető nagyon csaló­dott volt a bosszantó vereség után, ami tökéletesen érthető, hiszen nem az első olyan ta­lálkozója volt ez a piros-kék­­egyletnek, amelyet egy pont­tal veszít el, korábban Jászbe­rényben kísértetiesen hasonló meccset buktak (90-91). „Nagyon gyengén kezdtük a találkozót, sok gólt kaptunk. Az Atomerőmű SE három mér­kőzést játszott hazai pályán és hármat idegenben Szrecsko Szekulovics irányításával. A Gesztenyés úton az újonc TF- et (105-64) és a Kaposvári KK-t (83-81) legyőzte az ASE, a szakvezető előző csapatá­tól, a Falco KC-től viszont ve­reséget szenvedett (75-82). Idegenben a Szegedet sike­rült felülmúlni (64-63), a Jász­­berénnyel(90-91) és a Zala­egerszeggel (98-99) szemben szoros meccsen maradt alul a paksi együttes, amely három negyeden át kergette a bravúrt Szolnokon is, ám végül a cím­védő 94-77-re megnyerte a rangadót. ember érkezésével - így ha­rangozta be az előző két idény­ben a szombathelyi Falco KC- vel két ezüstérmet szerző tré­ner leigazolását a paksi klub. A sikerkorszak azonban ve­le sem tért vissza a négyszeres magyar bajnok, négyszeres hazai kupagyőztes Atomerő­mű SE-hez, amely idei nyolc meccséből ötöt elveszített, s talán csak az újonc TF Buda­pest ellen játszott úgy, mint egy élcsapat, a többi találko­zón csupán rövidebb-hosz­­szabb felvillanásokra futotta Kovács Ákosék erejéből. A védekezés és a támadójá­ték sem állt össze igazán, há­romszor is kilencvennél több pontot kapott az ASE, amely eddig képtelen volt kiegyensú­lyozott teljesítményre. A szur­kolók nem is kímélik a paksi játékosokat és az edzőt, az in­ternetes fórumokon csak úgy zúdul rájuk a sok kritika. Az ASE pénteken a Debrece­ni EAC-ot fogadja - most még nagy kérdés, hogy ki ül majd az atomos kispadon... Visszavágtak a veszprémiek KÉZILABDA A Telekom Vesz­prém házigazdaként kilenc góllal legyőzte (36-27) a svéd IFK Kristianstad csa­patát a férfi Bajnokok Ligá­ja csoportkörének nyolcadik fordulójában. A magyar csa­pat egy héttel ezelőtt három góllal kikapottá svéd baj­nok otthonában. A csoport­jában négy győzelemmel és négy vereséggel álló veszp­rémi gárdában Tönnesen 8, Nenadic 5, Nilsson és Mahé 4-4, Manaszkov, Strlek (ké­pünkön) és Mackovsek 3-3 gólt lőtt. R. G. Ogier hatodszor nyerte meg a vb-t RAi Sébastien Ogier meg­védte a címét, sorozatban hatodszor nyerte meg a ra­li-világbajnokságot. Az auszt­ráliai szezonzárón vasárnap a finn Jari-Matti Latvala győ­zött. A Forddal versenyző, 34 éves Ogier az utolsó előtti vi­adalt követően, Katalóniá­­ban vette át a vezetést a bel­ga Thierry Neuville-től, ez­úttal pedig az ötödik hely is elég volt neki a végső siker­hez. A rekordot Sébastien Loeb tartja kilenc vb-címmel, ő 2004 és 2012 között volt egyeduralkodó a raliban, így az utolsó 15 év francia dia­dallal fejeződött be. R. G. Legázolta a Győr a kaproncaiakat- ABD s A címvédő Győ­ri Audi ETO KC húsz góllal le­győzte (37-17) otthon a hor­­vát Podravka Koprivnica csa­patát a női Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hato­dik fordulójában szombaton. A győriek százszázalékos tel­jesítménnyel zártak a D cso­portban, vagyis a maximális nyolc pontot viszik magukkal a középdöntőbe. A kisalföl­di csapatban Kristiansen 6, Amorim 5, Hansen, Görbicz, Groot és Bódi 4-4 góllal zár­ta az összecsapást. R. G. Két szekszárdival a soraiban nyert és nagy lépést tett a továbbjutás felé a női válogatott Száztizenkét pontot vertek a mieink Albániára KOSÁRLABDA A magyar női válogatott a várakozásokat is felülmúlva 112 ponttal nyert Albániában szombaton az Eu­­rópa-bajnoki selejtezősoro­zat ötödik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a kijutás felé. A mieink kettővel több pontot szereztek és huszoneggyel ke­vesebbet kaptak, mint Miskol­con, ahol 137-48-ra nyertek. A magyar együttesben az Atomerőmű KSC Szekszárd két játékosa, Gereben Lívia és Studer Ágnes is szerepet ka­pott. Előbbi 12:49 percnyi já­tékidő alatt 6 ponttal, 6 lepat­tanóval és 3 gólpasszal vette ki a részét a sikerből, utóbbi 19:40 perc alatt 2 pontot, 4 le­pattanót és 7 gólpasszt tett be­le a közösbe. A nemzeti együt­tesnél szintén számításba vett Kiss Virág ezúttal nem került be az utazókeretbe. „Az mutatja meg az embe­ri tartásunkat - ami eddig is jellemzett minket -, hogy vé­gig komolyan vettük a mécs­esét. Tudtuk, hogy megnyer­hetjük a mérkőzést, ám ez az a különbség, amely megnyug­tathat bennünket. Matemati­kailag ugyan nem vagyunk még ott, de furcsa dolgok­nak kellene történniük, hogy ne jussunk ki az Európa-baj­­nokságra. Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza, na­gyon büszkék lehetünk erre a sikerre. Oroszországba a cso­portgyőzelemért megyünk!” - mondta Székely Norbert, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya. EREDMÉNY, C CSOPORT, AZ 5. FORDULÓBAN: Albánia-Ma­­gyarország 27-139 (11-28, 8-31, 2-41, 6-39). Tirana, 100 néző. Vezette: Ferevszki (macedón), Maxhuni (koszo­vói), Mijalkovszki (macedón). Magyarország: Fegyverneky 21/12, Raksányi 20/12, Dubei 10/3, Goree 17/3, Határ 21. Csere: Barnai 8, Gereben 6, Studer Á. 2, Varga Zs. 11, Lelik Studer Ágnesék (19) az oroszországi csatára hangoltak Fotó: FIBA 6/6, Hegedűs-Őri 5/3, NagyD. 12/6. Az albánok legjobb do­bói: Bujari 9, Lalaj 8. A csoport másik mérkő­zésén: Litvánia-Oroszország 77-79. A csoport állása: 1. Oroszország 10, 2. Magyaror­szág 9, 3. Litvánia 6, 4. Albá­nia 5 ponttal. A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnoksá­­got 16 csapat részvételével rendezik jövő év júniusában, Az oda-visszavágós csoportok első helyezettjei és a hat leg­jobb második jut ki a konti­nenstornára. A magyarok szerdán Orosz­országban játszanak. R. G.

Next

/
Thumbnails
Contents