Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-17 / 267. szám
2018. NOVEMBER 17., SZOMBAT 14 SPORT Calka Sebastian Bildhéber Bence Siklósi Botond Szlama Bálint If). Búzás Attila Horváth Máté Sümegi Laki János Vezeti: Albert G. (Borbás J., Gellai A.) Megyei I. osztály, az állás Edzó: Kollo Roland Bonyhád, szombat, 13.30 óra Bonyhádi VLC Tolna VFC A Tamásiban elszenvedett vereségét a tolnaiak ellen feledtetné a Bonyhád hogy nyerjünk, lelkesedésben és akarásban megvert minket a Tamási. Megvoltak a helyzeteink, de nem koncentráltunk eléggé, nem akadt igazán jó teljesítmény a csapatban, mindenki a másikra várt, hogy majd a másik megoldja, úgyis nyerünk valahogy. Lehet, hogy ez egy gyengébb csapat ellen elég, de a Tamási ellen ez nem fért bele. Bízom benne, hogy egy kicsit mindenki magába száll, és elgondolkodik azon, hogy miért alakult így. Ha ugyanezzel a mentalitással megyünk fel a pályára a Tolna ellen, akkor nem fogunk nyerni, ha viszont viszszatérünk a régi útra, akkor meglesz az esélyünk a sikerre. Négy hónapja edzünk és játszunk folyamatosan, a bajnokság mellett a kupában is szerepeltünk, most jönnek ki ennek a terhelésnek a következményei. Néhányan megsérültek, Pfaff Ferenc és Varga Ákos sem lép pályára, kapusunk, Szabó Szilárd pedig nyelvvizsgázik, ő ezért hiányzik majd. Tolnai Szabolcs ugyanakkor visszatér. Búzás Attila, a Tolna VFC edzője: - Mostanában nagyon elégedett vagyok a csapatommal, általában lendületes, fordulatos, izgalmas, szórakoztató meccseket játszunk, s azt remélem, hogy a szombati is ilyen lesz. A vezetőink és a csapat is a lehetőségeinkhez képest az észszerűség határain belül, a fair play szabályait betartva mindent megtesz azért, hogy eredményesek legyünk. A bonyhádi meccsünk is egy állomás azon az úton, amelyen elindultunk, igaz, hogy ez most egy fontosabb állomás. Mi vagyunk a bajnokok, ha ezen a meccsen győzni akarunk, akkor bajnokként kell játszanunk. Azt kell mondanom, hogy mostanában így is játszunk, nincs más dolgunk, mint menni tovább a megkezdett úton. Vannak hiányzóink, Blatt Pált operálták, Szabolcska Tamásnak a lábujjai ficamodtak ki, Karszt László pedig, bár épülget, de még nem bevethető. Az őszi mérkőzésen: Tolna VFC-Bonyhád VLC 2-2. Esélyek: 51%, illetve 49%. NOVEMBER 17., SZOMBAT KEZDÉS: 13 ÓRA Dombóvár FC (4.)Tamási 2009 FC (2.) Ha valami lendületet tud adni, akkor egy menetelő csapat megállítása biztosan. A Tamási egy hete legyőzte a Bónyhádot, így lélektanilag a lehető legjobbkor látogat Dombóvárra. További jó hír számukra, hogy a bonyhádiak elleni rangadót eltiltása miatt kihagyó játékos-edző, Jammeh Haruna is ott lehet a pályán. Kardos Ernő csapata mellett szól a hazai pálya előnye, meg az, hogy a megfiatalított csapata egyre inkább összeáll. Az őszi mérkőzésen: Tamási 2009 FC-Dombóvár FC 1-1. Esélyek: 51%, illetve 49%. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu NOVEMBER 17., SZOMBAT KEZDÉS: 13.30 ÓRA Bonyhád VLC (3.)Tolna VFC (1.) Tizenegy veretlenül megvívott mérkőzés után szenvedett vereséget az előző fordulóban, Tamásiban a BVLC. Köllő Roland csapata ezen a hétvégén az ellen a Tolna ellen javíthat, amely kihasználva a völgységiek botlását, át is vette a vezetést a bajnoki tabellán. Nem lesz könnyű dolga a Bonyhádnak, a Tolna sorozatban a hetedik győzelmét aratta, így jelenleg Búzás Attila gárdája büszkélkedhet a leghosszabb veretlenségi sorozattal a megyei élvonalban. A két csapat ősszel izgalmas meccset játszott Tolnán. A bonyhádiak Laki lános góljával korán vezetéshez jutottak, de a tolnaiak ifjabb Búzás Attila és Pál Achillesz góljával fordítottak, s úgy nézett ki, hogy nyerni fognak. A 93. percben azonban jött a csattanó, a BVLC Szlama Bálint jóvoltából megmentett egy pontot. Köllő Roland, a Bonyhád VLC edzője: - Rosszul érintett minket a vereség, szerettük volna tovább nyújtani a veretlenségi sorozatunkat. A rivális ellen pontokat veszíteni mindig különösen fájó, így van ez most is. Ha reálisan nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy nem tettünk meg mindent annak érdekében, BVLC 1 Tolna 13 10 1 2 42-12 31 2. Tamási 13 9 3 1 35-13 30 3. Bonyhád 12 9 2 1 39-10 29 4. Dombóvár 12 7 3 2 25-13 24 5. Dunaföldvár 13 6 3 4 26-21 21 6. Majos 13 4 3 6 22-23 15 7. Szedres 13 4 2 7 23-34 14 8. Bátaszék 13 4 1 8 28-35 13 9. Tevel 13 3 2 8 22-30 11 10. Rakasd 12 3 1 8 16-43 10 11 Kötesd 13 0 1 12 8-52 1 NOVEMBER 18., VASÁRNAP KEZDÉS: 13 ÓRA Majosi SE (6.)Dunaföldvári FC (5.) Ez a harmadik rangadója a hétvégének, mindkét csapatnak vannak erősségei, amik dönthetnek. A majosiak előző hazai meccsükön elvették a Tamási 2009 FC veretlenségét (2-1), kell ennél több inspiráció egy rangadó előtt? Az őszi mérkőzésen: Dunaföldvári FC-Majosi SE 3-0. Esélyek: 55%, illetve 45%. NOVEMBER 18., VASÁRNAP KEZDÉS: 13 ÓRA Kölesdi SE (11.)Bátaszék SE (8.) A papírforma alapján sima bátaszéki sikernek kell születnie, ám ha a nagy számok törvényét vesszük, akkor előbb utóbb meg fog szakadni a kölesdiek sorozata. Nagy kérdés, hogy a hektikus Bátaszék melyik arcát mutatja. Az őszi mérkőzésen: Bátaszék SE-Kölesdi SE 5-2. Esélyek: 40%, illetve 60%. NOVEMBER 18., VASÁRNAP KEZDÉS: 14 ÓRA Tevel Medosz SE (9.)Kakasd SE (10.) Az alsóházi rangadón a pillanatnyi forma dönthet, a Tevel talán esélyesebb. Az őszi mérkőzésen: Rakasd SE-Tevel Medosz SE 3-1. Esélyek: 60%, illetve 40%. a A forduló mérkőzése (várható kezdőcsapatok) Preminger |: Udvardi Dániel Patrik Sárközi János Máté Róbert Ifi Tolnai Szabolcs Királyházi Bence Erdélyi Zsolt Pál Achillesz Pesti Viktor Szili István Dallos Máté Balazs A bajnok ellen javíthat LABDARÚGÁS A Bonyhád VLC a Tolna VFC-t fogadja a megyei I. osztályú focibajnokság rangadóján. Nagy mécsesét ígér a Dombóvár FC és a Tamási 2009 FC, valamint a Majosi SE és a Dunaföldvár FC rangadója is. A Mórágy az Aparhantot fogadja a hétvégi zárófordulóban Az őszi elsőség a tét a derbin LABDARÚGÁS A hétvégi, utolsó fordulóban dől el az őszi bajnoki elsőség a megyei másodosztályban. Összpontosítani elég egy mérkőzésre, a listavezető Mórágy ugyanis a második Aparhantot fogadja. A mórágyiak egyedüliként százszázalékosak hazai pályán és vendéglátóként a legtöbb gólt lőtték (44), míg az aparhantiak idegenben elsősorban a védelmükre támaszkodnak, ők a második legkevesebb gólt (9) kapták. Ha a hazaiak megtartják makulátlan mérlegüket, akkor ők azért, ha viszont az apariak megtörik azt, akkor ők azért érdemelnék meg az őszi bajnoki címet (Minker Endre együttese csak győzelem esetén előzheti meg riválisát). Az Aparhant három mécsesét úszott meg kapott gól nélkül, ugyanez a szám a Mórágynál egy, így erre a derbire hatványozottan igaz lesz, hogy a több gólt szerző csapat fog nyerni. Ebben hazai oldalon a góllövőlistát 30 találattal vezető Tóth Tamás, a vendégeknél a fiatal mórágyi közvetlen riválisa, a 24 gólos Móricz Gergő tehet sokat. A dobogó alsó fokára a Bonyhád-Börzsöny és a Madocsa érhet még oda. A völgységiek papíron esélyesként utaznak Őcsényre, de a hazaiak korábban a Bölcskét (1-1) és a Szekszárdot (2-2) is megtréfálták már. Edzője, a válogatott Bődé Dániel nélküli Duna-parti gárda az egyre jobb formába lendülő Simontornyához látogat. A középházban az utolsó kör után is nagy lehet a mozMegyei II. osztály, az állás 1 Mórágy 14 12 0 2 67-31 36 2. Aparhant 14 11 2 1 54-21 35 3. B.-Börzsöny 14 10 1 3 37-15 31 4. Madocsa 14 9 3 2 47-21 30 5. Nagymányok 14 8 2 4 60-32 26 6. Szekszárd II. 14 7 3 4 45-35 24 7. Simontornya 14 7 1 6 40-45 22 8. Kisdorog 14 6 3 5 36-35 21 9. Fadd 14 6 2 6 37-20 20 10. Bölcske 14 6 2 6 33-32 20 11. Tolna-Bogyiszló 13 6 1 6 35-26 19 12. Dunakömlöd 14 3 1 10 33-70 10 13. K.-Csikóstöttös 14 3 0 11 23-47 9 14. Őcsény 13 2 3 8 21-53 9 15. Gerjen 14 1' 3 10 28-53 6 16. Pincehely (-1 p.) 14 0 1 13 10-70 0 golódás, az öt nyeretlen meccs után győzni tudó Kisdorog a szintén a gödörből kilábalni látszó Bölcskét fogadja, az UFC második csapata pedig derbit játszik a Faddal. Az öt mérkőzés óta veretlen Nagymányok az ősz végére elfáradó csikóstőttősieket fogadja. Az alsóházban - holtversenyben - a legtöbb gólt kapó Dunakömlőd,és Pincehely utóbbi otthonában találkozik, míg az edzőváltás után megtáltosodott Gerjen a bárkire veszélyes (az Aparhantot és a Szekszárdot is legyőző) Tolna II-Bogyiszlóhoz látogat. B. S. Felső- és alsóházi rangadók Keleten LABDARÚGÁS Az utolsó előtti őszi fordulót rendezik a megyei III. osztály keleti csoportjában, ahol a listavezető ASE Paks elsőszámú üldözője ellen lehet bajnok féltávnál. A százszázalékos mérleggel az élen álló atomvárosiaknak ehhez mindössze egy pontra van szükségük a tíz mérkőzés óta veretlen (9 győzelem, 1 döntetlen) Dunaföldvári FC második számú csapata ellen. A két élmenő után a sióagárdiak büszkélkedhetnek a harmadik legjobb szériával, a sorozatban három győzelmet begyűjtő együttes a kajdacsiak legyőzésével léphet fel a dobogóra. A Dunaszentgyörgy Megye III, osztály, Kelet 1. ASE Paks 11 11 0 0 57-11 33 2. Dunaföldvár II. 11 9 1 1 59-20 28 3. 4. Gyönk Slóagárd 12 10 7 7 1 0 4 3 41-34 31-14 22 21 5. Pálfa 11 6 1 4 28-30 19 6. D.szentgyörgy 12 6 0 6 27-36 18 7. Gyapa-NK 11 5 1 5 27-33 16 8. Pusztahencse 12 5 0 7 24-32 15 9. Decs 11 4 0 7 28-35 12 10. Nagydorog 11 4 0 7 15-24 12 11. Bátaapáti 12 3 2 7 24-36 11 12. Kajdacs 11 .3 1 7 17-26 10 13. Györköny Í2 3 1 8 11-29 10 14. Izmény 11 1 2 8 27-56 5 és a Bátaapáti utolsó mécsesét játssza idén, előbbi a Gyapa-Németkér fúziót, utóbbi a Nagydorogot látja vendégül. „Kiesési” rangadót tartanak Izményben, ahol az előző fordulóban az első győzelmét arató, de még így is sereghajtó egylet a közvetlenül előttük álló györkönyieket fogadják. A vendégeknek ezzel szintén véget ér az őszi szezon. Nyugaton a kilencedik fordulóból elhalasztott mérkőzéseket pótolják, a Dombóvári LK nyolc veretlenül megvívott mérkőzéssel a háta mögött látogat Tamásiba. A teljes fociprogramot a 16. oldalon találja. B. S. Megye III, osztály. Nyugat 1. Regöly 2. Majos II. 12 10 2 0 65-16 32 12 9 0 3 52-42 27 3. Iregszemcse 11 8 1 2 58-23 25 4. Dombóvári LK 11 7 3 1 54-16 24 5. Döbrököz 11 6 4 1 42-19 22 6. Tolnanémedi 12 6 2 4 35-28 20 7. Tamási II. 12 6 0 6 27-20 18 8. Kakasd-Kéty 11 5 2 4 36-33 17 9. Magyarkeszi 11 4 0 7 32-38 12 10, Dalmand 11 3 1 7 20-45 10 11, Hőgyész 13 2 3 8 31-50 9 12. Zomba 12 2 1 9 25-65 7 13. Kölesd II. 12 1 2 9 16-49 5 14. Nak 11 1 1 9 19-68 4