Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-14 / 264. szám

12. MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 14., SZERDA Nem érdekli a tananyag, ha nem látja a táblát TOLNA MEGYE Az iskolába járó gyermekek magatartási prob­lémái mögött szervi okok is áll­hatnak. Ha a gyerek az órán nem figyel, rendetlenkedik, hamar rásüthetik, hogy figyel­metlen vagy magatartászava­ros. Pedig a tünetek mögött akár a rossz látás is állhat.- Ha a kisdiák nem látja meg­felelően a táblát, nem tudja el­olvasni a betűket, a számokat, nem köt le az új információ, unatkozni kezd. Feszültté, in­gerültté, figyelmetlenné is vál­hat, ráadásul kisiskolás gyer­mekünk nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy miért vi­selkedik így. Ezért nagyon fon­tos, hogy érezze a támogatást mind a szülők, mind pedig a pe­dagógus részéről, akik együtt, valamint szükség esetén szak­orvos bevonásával közösen ki­deríthetik a probléma valódi okait - mondta dr. Csidey Má­ria szemész szakorvos. Ha a gyermek szeme gyak­ran piros, szemhéja lelóg, kan­csalságot észlelünk nála, gyak­ran panaszkodik fejfájásra, ál­lát leszegve vagy felemelve néz, hunyorogva nézi a táblát vagy olvas, olvasás, írás során szinte belebújik a könyvébe, füzetébe, javasolt a szemészor­vos felkeresése. TN Adj vért, ments meg három életet SZEKSZÁRD Hetvenkilencen jelentkeztek, közülük végül ötvenheten adtak vért hétfőn a Vérellátóban szervezett kor­mánytisztviselői véradáson. Tegnap az egyik szekszárdi cég dolgozói tehettek tanúbi­zonyságot az önzetlenségük­ről, délután pedig a Babits Mi­hály Általános Iskolában vár­ták az önkénteseket, szülő­ket, pedagógusokat és diáko­kat egyaránt. Tolna megyében egyébként egész évben folyamatosan van lehetőség véradásra. A Szekszárdi Vérellátóban hétfőn 8 és 17 óra között, pén­teki napokon pedig változó időpontban várják a jelentke­zőket. B. M. Előfordul, hogy elvált párok kötik ismét össze az életüket Ha betartják, a farmerban tett eskü is ugyanannyit ér A legnépszerűbb még min­dig az abroncsos fehér ruha és az öltöny, de a hölgyek egyre gyakrabban beérik egy kisestélyivel. Arra is volt már példa, hogy a párok far­merben, vagy rövidnadrág­ban mondták ki a boldogító igent a megyében. Brunner Mónika szerkesztoseg@tolnainepuJsag.hu TOLNA MEGYE Simontornyán idén eddig tizenöt pár foga­dott örök hűséget egymásnak, és még két esküvő várható, az utolsó november 23-án. Re­­gölyben mindössze két házas­ságkötés volt. Ezeken a vidéki hagyományoknak megfelelő­en fehér ruhában álltak „oltár elé” a lányok, és a násznép la­kodalommal ünnepelte a jeles napot. Ezen a héten még egy pár esküszik örök hűséget egy­másnak, ők azonban egyszerű, kéttanús szertartást kértek. Diósberényben idén nem volt házasságkötés, előrelát­hatólag már nem is lesz. Ta­valy egy, 2016-ban egy sem, 2015-ben és 2014- ben szintén egy esküvő volt. Szerény kö­rülmények között, elegáns ru­hában, szűk körben mondták ki az igent. Vélhetően azért, mert a házasulok egy része nem fiatal pár volt. Keszőhidegkúton sem volt idén esküvő, és nem is vár­ható, hogy lesz. Páriban sem túl nagy a házasodási kedv, ezen általában csak egy gyer­mek érkezése, vagy a családi otthonteremtési kedvezmény (csők) igénylése változtat. Két házasságot kötöttek ebben az évben a településen. Több már nem is várható. Szekszárdon idén száznyolc­van esküvő volt. Többen hosz­­szú évek óta tartó, vagy akár egy évtizednél is régebbi élet­társi kapcsolatukat szerették volna szentesíteni. December­re pedig nyolc pár jelentke­zett be házasságkötésre, a leg­későbbi esküvő 28-án lesz. So­kan időzítik ugyanis az adven­ti időszakra, karácsony kör­nyékére ezt a fontos eseményt. Tizenegy tervezett esküvő vi­szont elmaradt. Az oltár előtt azonban senki sem hagyta fa­képnél a párját. Arra viszont idén is volt példa, hogy olya­nok kötötték össze az életüket, akik korábban már egyszer el­váltak. Dr. Molnár Kata jegyző tá­jékoztatása szerint pénteken­ként munkaidőben ingyene­sen lehet Szekszárdon házassá­got kötni, ekkor azonban csak az alapszolgáltatások vehetők igénybe. Péntek délutánonként és szombatonként a városháza felújított, légkondicionált dísz­termében van lehetőség a szer­tartással egybekötött házas­ságkötésre, amelynek díja 25 400 forint. Ha valaki - a város területén belüli - külső hely­színt választ, az 29 050 forin­tos, külterületen 38 100 forin­tos költséggel számolhat. A kö­rülményeket, például a díszle­tet, a kérelmező félnek kell biz­tosítania, szintén az ő felada­ta gondoskodni arról, hogy az anyakönyvvezető is eljusson a kívánt helyszínre és vissza. A szertartások átlagos idő­tartama fél óra, bár a pénteki esküvők - a házasulandók ké­résére - általában ennél rövi­­debbek, mindössze negyedórá­sak. Ilyenkor jellemzően kis­kosztümben és nadrág-ing ösz­­szeállításban érkeznek a háza­sulandó felek. Az abroncsos fe­hér ruha és az elegáns öltöny inkább a szombati esküvőkön jellemző. A sokat látott anya­könyvvezetők azonban már nem lepődnek meg azon sem, ha valaki rövidnadrágban, vagy farmerben kívánja ki­mondani az igent. Erre is volt példa idén is. Ha elmarad az esküvő, de a felek még a rendeletben fog­lalt időn belül mondják vissza a szertartást, akkor a befize­tett esküvői díjat visszakapják. Az anyakönyvvezető pedig tör­li a házasságkötési szándékot az Elektronikus Anyakönyvi Rendszerből. Még mindig a fehér ruha és a hagyományos esküvő a legnépszerűbb Készülnek a nem várt helyzetekre Az anyakönyvvezetőknek számtalan váratlan esemény­re kell azonnal és felkészülten reagálni. . Többször előfordult már, hogy a párok otthon felejtették a gyű­rűt, a csokrot, egyéb fontos kel­léket, vagy késett az ifjú pár, sőt a násznép is. Arra is volt már példa, hogy valaki elájult az esketés közben, vagy külső helyszíni szertartások esetén elfelejtették az anyakönyvveze­tőt a helyszínre szállítani. Nem kevésbé kínos pillanato­kat okozhat az is, ha nem ér­kezik meg a tanú. A gyakorlott anyakönyvveze­tők minden helyzetre igyekez­nek gyors, kreatív és nem utol­só sorban törvényes megol­dást találni. Illusztráció: Makovics Kornél Egy jó lagzi A Bravo zenekar idén már több mint 40 lagzin húzta a talp­­alávalót. Az egész nyarukat az esküvők töltötték ki, decem­berben erre nem számítanak. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt még rendszeresen hívták őket az év végén muzsikálni, most erre kisebb az igény. A legjobb bu­lik azok, amelyen összeszokott társaság ünnepli az ifjú párt. Benedek Elek varázslatos történetei hangoztak el a versenyen A mesemondóra emlékeztek Lassan a fúrt kutak is kiszáradnak TEVEL Hagyományos versmon­dó versenyét rendezte a Teve­­li Általános Iskola. A Benedek Elek nevét viselő megmérette­tésen szép számban indultak gyerekek a környező települé­sekről is - mondta el lapunk­nak Takács Lászlóné könyvtá­ros. Két korcsoportban verse­nyeztek a nebulók, az elsőben az óvodások és első osztályos általános iskolások, a máso­dikban az alsó tagozatos (2-4. osztály) diákok indultak, s ad­ták elő a mese- és gyermekiro­dalom megteremtőjeként szá­mon tartott író történeteit. Eredmények, I. korcsoport (18 induló): 1. Szász Albert (Závod), Illés Nóra (Tevel, 1. osztályos), Patócs Polli (Te­vel, 1. osztályos), 2. lakab Lia (Tevel). Különdíjas: Tóth Lilla (Lengyel). II. korcsoport (14 induló): 1. Kelemen-Ákos (4. osztályos), Dani Kristóf (2. osztályos), 2. Forray Dóra (3. osztályos), 3. Radványi József (2. osztá­lyos). Különdíjas: Palkó Mi­hály (Lengyel). A verseny díjait az Illyés Gyula Megyei Könyvtár aján­lotta fel. A zsűri tagja volt Kiss Barbara, a szekszárdi biblioté­ka könyvtárosa, Nagyné Illés Edit tanító és Nagy Sándorné nyugdíjas óvónő. B. L. Beküldött fotó Patocs Polli megosztva szerzett első helyet TOLNA MEGYE Az elmúlt héten tovább fokozódott a szárazság a megyében. Az elmúlt egy hó­nap alatt még tíz milliméter­­nyi csapadék sem hullott, de az ország többi részén sem haladta meg a harminc milli­métert. A száraz időszak az or­szág nagy részén már augusz­tusban elkezdődött, ennek megfelelően a talaj nagyon száraz, és a felső egy méteres rétegében a telítettséghez ké­pest számított vízhiány az or­szág nagy részén meghaladja a száz millimétert. A hőmérsékletre nem lehet panasz, még hétfőn, sőt ked­den is húsz-huszonnégy fo­kos meleget mutattak a hőmé­rők délután, Szekszárd belvá­rosában. Ugyanakkor a ma­gas hőmérséklet is hozzájá­rul a szárazsághoz. Több olva­sónk is panaszkodott, hogy a telkén, tanyáján lévő fúrt kút­­ban is csökkent a víz nyomá­sa, ami szintén a tartós szá­razság egyik következménye. A hét végére, vasárnapra ígér a meteorológia kisebb csapadékot a Dél-dunántú­li térségre és ezzel együtt jó­val hűvösebb időt, hajnali fa­gyokkal. Ugyanakkor tartó­san több csapadék kellene ah­hoz, hogy a talaj végre feltöl­tődjön. M. I.

Next

/
Thumbnails
Contents