Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-14 / 264. szám

4. MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 14., SZERDA HÍREK Felfedezték a kapitányságot DOMBÓVÁR Pályaorientációs napot szerveztek november 10-én délelőtt a Dombóvá­ri Rendőrkapitányság mun­katársai a Kocsolai Általános Iskola 7. osztályos tanulói ré­szére. A program keretében a gyerekek először a kapi­tányság épületét, helyisége­it ismerhették meg, majd ezt követően a rendőri szakmá­hoz szükséges továbbtanu­lási lehetőségekről, a rend­őrség szervezeti felépítésé­ről hallhattak előadást - tá­jékoztatott a megyei főkapi­tányság sajtóirodája. 1.1. Oroszországból érkezik delegáció PÁK Oroszországi testvérvá­rosából, Novovoronyezsből fogad küldöttséget csütör­tökön Paks önkormányza­ta. Városfejlesztés a már mű­ködő atomerőművek kör­nyezetében Oroszország­ban címmel tartanak elő­adást a szakmai programra érkező vendégek, majd ke­­rekasztal-beszélgetésen vá­laszolnak a felmerülő kérdé­sekre. Larisza Kartasova, a novovoronyezsi rehabilitáci­ós központ vezetője tart is­mertetőt, ezt követően pe­dig Szvetlána Csurilova, a Roszenergoatom kommuni­kációs vezetője, a helyi TEIT elnöke, országgyűlési képvi­selő tart előadást. H. E. Több lett idén a foglalkoztatott TOLNA MEGYE Az év első fe­lében a munkaerőpiacon ki­­lencvennégyezer fő foglal­koztatottként, kétezer fő munkanélküliként jelent meg a KSH legfrissebb ada­tai szerint. A foglalkoztatot­tak száma nőtt, a munkanél­külieké csökkent a tavalyihoz képest. A változás mértéke mindkét esetben nagyobb volt az országosnál. TN A gyors, pontos, hiteles tájékoztatás a feladata Kiegészíti az ügyészi munkát a versenyzés Az ügyész a törvényesség őre - hangsúlyozta dr. Páli Péter F.: NI. D. A legutóbbi versenyen kicsit több mint öt óra alatt ért célba Egyre többen vannak a versenyzők Erő, főképpen lelkierő, ki­tartás és a jó közösség, ami az ügyészt egy különleges sporthoz köti, amely egyre népszerűbb hazánkban is. Véleménye szerint az ügyészi munka remek kiegészítője. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks. hu SZEKSZÄRD Küzdelmes az éle­te, legalábbis a szabadidejé­ben Páli Péter ügyésznek. Rá­adásul maga választotta ezt a különleges sportot, amelynek a neve spartan race, és egyfaj­ta terep-akadályfutó verseny. A sport hatéves kora óta része az életének, mint a fiúk általá­ban, focival kezdte, ennek egy térdsérülés vetett véget. Az I. Béla Gimnáziumban érettsé­gizett, aztán a pécsi jogi ka­ron végzett. Mivel édesanyja magyartanár volt, iskolai évei alatt foglalkozott színjátszás­sal, versmondással is. Szekszárdon van egy négy­fős társaság, akik együtt jár­nak a versenyekre. Azt terve­zik, hogy jövőre a három ha­zai verseny mellett elindul­nak egy romániai, szlováki­ai és csehországi, egész hét­végét átfogó megmérettetésen is. A helyszínekre általában megy velük a család, ilyen­kor megtekintik a látnivaló­kat is. Tapasztalatai szerint az ügyészi munkát jól kiegé­szíti ez a sport, amit nem fá­rasztónak, megterhelőnek, ha­nem inkább kikapcsolódás­nak tekint. Otthon érzi magát e sport egymást segítő közös­ségében. Ezek után elég meg­lepő, hogy ha volna rá idő, ak­kor többet szeretne horgászni, ami mondhatni szöges ellenté­te a másik sportnak. Fejlett igazságérzete már gyerekkorában megmutat­kozott, szóba sem került más jogi terület, mint az ügyész­ség. Tamásiban kezdte a pá­lyát, tíz éve a Szekszárdi Já­rási és Nyomozó Ügyészségen dolgozik, közben letette a jo­gi szakvizsgát. Ügyészi szak-Az egyetemi évek alatt főként futott, majd úgy egy, másfél éve talált rá a terep-akadályfutás­­ra, s mint elmondta, egyre töb­ben vannak, akik ennek a sport­nak a rajongói. Ha esik, ha a fúj, sárban hóban, tóban úszva te­szik meg az előre meghatáro­zott távot. A cél persze, hogy ezt minél rövidebb idő alatt tegyék meg, hegyvidéken, dombvidé­ken. Hazánkban jellemzően az Északi-középhegységben ren­dezik a versenyeket, amelyek­hez hozzátartozik egy felépített akadálypálya-rendszer is. Ebben van kötélmászás, majomlétra, függeszkedés, sárban kúszás NATO-háló alatt, tóban úszás. A legutóbbi versenyen 27 kilo­méter volt a táv, majdnem 1600 méter szintkülönbséggel. Van­nak ennél rövidebb és hosszabb távú, sőt jótékonysági versenyek is. Már a szüleitől is azt tanul­ta, hogy a sport megtanít győzni és emelt fővel veszíteni. Ugyan­akkor hozzátette, hogy ebben a versenyben nem mást, hanem önmagukat kell legyőzni. területéhez tartoznak a fog­lalkozás körében elkövetett veszélyeztetések. Ezek min­dig szakkérdésekhez kapcso­lódnak, mint például az orvo­si műhibák, vagy a munkahe­lyi balesetek vizsgálatakor. A vádlottak, szakszóval terhel­tek olykor egy-egy szakma ki­váló művelői, akik elkövettek valamilyen hibát, amelynek büntetőjogi következményei lettek. Jellemzően nem szán­dékos, hanem gondatlan cse­lekményekről van szó, ame­lyek rendszerint hosszadal­mas szakértői bizonyítással járnak. Emellett a közlekedé­si ügyész helyettese és a fia­talkorúak kinevezett ügyésze. Mint ismeretes, a főügyészség helyettes szóvivői feladatait is ellátja, immár negyedik éve. A szóvivői munkára vonat­kozó kérdésre elmondta, hogy az ügyészségről van bizo­nyos képzete az embereknek, ugyanakkor nagyon keveset tudnak a szervezetről éppúgy, mint az ügyészi munkáról. Ezen szeretne a lehetőségeihez képest változtatni. Az ügyész a törvényesség őre, ez igaz a büntetőjogi szakterületre és az egyesületek, alapítványok, ma­gánszerveződések törvényes­ségi ellenőrzésére is, fogalma­zott dr. Páli Péter. Van jogi is­meretterjesztő, s mindezek­kel együtt bűnmegelőző szere­pe is a gyors, pontos és hiteles tájékoztatásnak, tette hozzá. Ugyanakkor azt is látniuk kell az embereknek, hogy a bűn­­cselekményeknek következ­ményei, mégpedig olykor sú­lyos következményei vannak. Az utóbbi időben elszaporodott például az ittas vezetés, fel kell tehát hívnia a figyelmet arra, hogy e téren milyen szigorú a szabályozás. Mindemellett fon­tosnak tartja azt is bemutatni, hogy az ügyész az emberekért van. Akit sérelem ért, annak lehetősége van arra, hogy a ha­tósághoz, ezen belül az ügyész­séghez forduljon, és az ügyész megteszi, ami a törvényi köte­lessége. Január elsejétől kötelező a cégkapu TOLNA MEGYE Kizárólag cégka­pun keresztül intézhetik elekt­ronikusan adóügyeiket a NAV- nál jövőre a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput használhatják - tájékoztatott a NAV megyei igazgatósága. A gazdálkodó szervezete­ket az idén adóügyekben már elektronikus kapcsolattartás­ra és ügyintézésre kötelezték. Az év végéig képviselőik még használhatják a KÜNY (köz­nyelven ügyfélkapus) tárhe­lyet is. Jövőre azonban az ügy­felek - egyéni vállalkozók és hivatali tárhellyel rendelke­zők kivételével - az adóügyek elektronikus intézésére kizá­rólag cégkaput használhatnak. A cégkapu felépítése meg­egyezik a már megszokott ügyfélkapu felépítésével. A dokumentum feltöltése, letöl­tése és tartós tárba helyezé­se azonos logikával működik. A cégkapun kezelhetők a hoz­záférési jogosultságok, és el­végezhetők az egyes, cégka­pu használatához kapcsolódó beállítások. A cégkapus kom­munikáció teljes egészében kiváltja a hagyományos papír­alapú levelezést. A gazdálkodó szervezetek­nek - egyéni vállalkozókat ki­véve - a cégkapu használatá­hoz csupán regisztrálniuk kell, amit a szervezet képviseletére jogosult természetes személy kezdeményezhet. A regisztrá­cióval kapcsolatos tájékoztató a https://cegkapu.gov.hu olda­lon érhető el. TN Jövőre az ügyfélkaput felváltja a cégkapu Fotó: Makovics K. Több mint kilencezer fényképet neveztek a moszkvai nemzetközi versenyre Második díjat érdemelt Vincze Bálint A Top 100 bemutatja . a cégeket PAKS-MOSZKVA Rangos díjban részesült Vincze Bálint paksi természetfotós. Az Arany Tek­nős nemzetközi verseny mik­rokozmosz kategóriájában má­sodik díjat érdemelt Esti me­se című képével. Az ezért já­ró elismerést nemrégiben vet­te át Moszkvában, ahol ki is ál­lították a fotót. Elmondta, hogy több művészeti ág is bemutat­kozott a fesztiválon, és a fővá­ros után hamarosan Szentpé­terváron is látható lesz a díja­zott művekből álló tárlat. Az idei versenyre száz­tíz ország 2357 fotó­sa nevezett 9090 képpel. Vincze Bálint fotója a Geresdi­dombságon készült, és egy bábjából éppen kikelő óriás énekes kabócát ábrázol. A ter­mészetfotós elmondta, hogy pár éve kezdte fényképezni ezeket a rovarokat. Tavaly örökítette meg a fo­tón látható jelenetet, amely közel negyedórán át tartott. Ez idő alatt lámpával világítot­ta meg az állatot, a fény pedig más rovarokat is odavonzott. Az óriás énekes kabóca a legnagyobb termetű kabó­cánk, mérete három-négy centiméter között változik. Ál­talában a dunántúli erdőkben a fák lombkorona szintjében Vincze Bálint Esti mese című fotója második díjat nyert az Arany Teknős nemzetközi versenyen tartózkodik. H. E. TOLNA MEGYE Immár 14. alka­lommal kerül az olvasók kezé­be a NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatósága és a Tolnai Népújság közös kiadványa, a Top 100. Az összeállítás infor­mációt nyújt megyénk gazda­ságáról, a legjelentősebb cégek eredményeiről. Ezen vállalko­zások valósították meg a me­gye kivitelének majdnem 90 százalékát és alkalmazták a munkavállalók közel egyhar­­madát. A kiadvány beszámol többek között a Paks II. beru­házásról, az új üzemcsarno­kokról, az utak, járdák, csator­nák megújulásáról és az agrá­­rium fejlődéséről. Sz. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents