Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-13 / 263. szám
2018. NOVEMBER 13., KEDD SPORT 15 Rövid pályás gyorskorcsolyázóink Salt Lake Cityben is remekeltek Újabb diadalmenet a jégen Ezúttal Liu Shaolin Sándor győzött 1000 méteren Fotó: ISU.ORG Remek, fantasztikus, kiváló, káprázatos - e szavak nem is jellemzik jól a magyar short track válogatott produkcióját a 2018/19- es szezonban. A nyitóállomáson, Calgaryban szerzett két arany után (és el ne felejtsük férfiváltónk világcsúcsát!) az elmúlt hét végén Salt Lake Cityben három első hely jutott a mieinknek. Kovács Erika/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu ÉREMESŐ Egy hete Calgaryban Liu Shaoang nyerte meg az 1000 métert, most Salt Lake Cityben Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang ezúttal 500 méteren harmadikként zárt a közép-európai idő szerint tegnap hajnalban véget ért világkupa-versenyen, a műsor végén pedig férfi- és vegyes váltónk is a dobogó tetejére állhatott! „Hoztuk a szokásost” - Liu Shaoang már Pjongcsangban megmondta, hogy férfiváltónk olimpiai aranya csak a kezdet, és egyre inkább úgy tűnik, igazat mondott. Salt Lake Cityben, a világkupa-sorozat második állomásán a mieink megint olyat produkáltak, amilyet korábban még sohasem. Nem volt még ugyanis olyan vk-viadal, amelyen a magyar csapat három aranyérmet szerzett - most megtörtént ez is és korábban nem volt olyan női versenyzőnk, akinek a nyakába vk-aranyat akasztottak - most már kettő is van! A vegyes váltó döntője elképesztő izgalmakat hozott, a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca összetételben futó magyar csapat a második-harmadik-negyedik hely valamelyikén korcsolyázott végig, és ezúttal tényleg végig, aztán jött az utolsó váltás, és eszünkbe jutott az egy héttel korábbi calgaryi vk-viadal, ahol a férfiváltó fináléjában Shaolin az utolsó körben „szedte le” a holland Sjinkie Knegtet. Nos, Salt Lake Cityben is ők ketten küzdöttek a győzelemért az utolsó két körben, és már-már úgy tűnt, ezúttal Knegt örülhet - még szerencse, hogy Shaolin nem adta fel! A célban dőlt el a harc: Liu Shaolin elképesztően jól érkezett, kinyújtotta a lábát, így 7 ezreddel (!) megelőzte Knegtet. Lassan sajnálni kezdjük a hollandot: hogy rémálmai lehetnek már pusztán attól, ha meglátja Liu Shaolin Sándort, az szinte biztos... „Nem terveztem ilyen izgalmasra a befutót - nevetett Liu Shaolin. - De ha már a múlt héten levadásztam Knegtet, gondoltam, megpróbálom újra. A befejező emberek királya címre török!” És itt még nem volt vége! A Liu testvérek kiörömködték magukat, átvették az aranyérmeket, majd újra jégre léptek, immár a férfiváltó fináléjában. Az edzők változtattak a csapat összetételén: Burján Csaba maradt a csapatban, ám Krueger Cole helyett ismét Varnyú Alex kapott lehetőséget. A vetélytársak viszont semmiféle lehetőséget nem kaptak, hiszen a magyar csapat rajt-cél győzelmet aratott, ami párját ritkító teljesítmény. „Nem terveztük ilyen sikeresre ezt a két világkupát, ám hatalmas pluszt ad mindannyiunk számára, hogy ilyen jól szerepeltünk Calgaryban és Salt Lake Cityben” - összegzett Shaolin. „Mondtam, hogy nem kényelmesít el bennünket az olimpiai arany, ezentúl is azért küzdünk majd, hogy minél több érmet szerezzünk a versenyeken” - tette hozzá Shaoang. A Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka, Knoch Marta alkotta női váltó megnyerte a B döntőt, így összesítésben az ötödik helyen végzett. „Annyi érem jutott nekünk ezen a két versenyen, ilyen sikeres szerepléssel nem kalkuláltam én sem. Örülök, hogy így indítottuk a szezont, igyekszünk ezt is a kellő alázattal kezelni, ugyanazokkal a gondolatokkal menetelni tovább, mint amelyek az első két világkupára is idehoztak minket” - nyilatkozta Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. Le a kalappal a magyar csapat előtt: hölgyek, urak, ez parádé volt a javából! Rózsa Dániel hőssé vált azzal, hogy kivédte Davide Lanzafame tizenegyesét Füttykoncert után önfeledt ünneplés A Haladás kapuját ezúttal kiválóan védő Rózsának nem győztek hálálkodni csapattársai Fotó: Unger Tamás LABDARÚGÁS Egy hét alatt nagyot fordult a világ. Az NB I 13. fordulójában az Újpest otthonában lépett pályára a Haladás, és bár a kiesés elől menekülő vasiak a mezőnyben jól tartották magukat, a lila-fehérek a második félidőben vezetést szereztek. Egygólos hátrányban aztán Tamás László hazagurította a labdát Rózsa Dánielnek, a kapus azonban túl sokat várt a labda elrúgásával, a rárontó Obinna Nwobodót találta telibe, és róla az üres kapuba pattant a labda. A hatalmas hiba után sokan arról beszéltek, hogy a Ferencváros ellen Király Gábor viszszatérhet a gólvonal elé, esetleg a fiatal Gyurján Márton kap lehetőséget. Horváth Ferenc vezetőedző azonban szombat este továbbra is a nagyot hibázó kapusnak adott lehetőséget, aki bravúrokkal hálálta meg a bizalmat, teljesítménye megkoronázásaként a 77. percben Davide Lanzafame tizenegyese során a kapufára tolta a labdát. Az olasz lövése előtt éktelen füttykoncertbe kezdő hazai közönség eksztázisban ünnepelt a védés után, és mivel a kapus a hátralévő percekben is állta a sarat, a listavezető elleni győzelem hősévé vált, a lefújás után mosolyogva állt oda a közös képet kérő szurkolók mellé. „Mivel lassan betöltőm a harmincnégyet, már könynyebb volt megemészteni az Újpest elleni hibámat - mondta a mérkőzés után a Nemzeti Sporttól 8-as osztályzatot kapó kapus. - Először magamban kellett helyre tennem a történteket, átgondoltam, mit rontottam el abban a szituációban. Korábban többet rágódtam a hibáimon, de az évek során megtanultam, hogy az ilyen bakikon minél hamarabb túl kell lendülni. Ami a következményeket illeti, nem hallottam, hogy esetleg kikerülhetek a kezdőből, a múlt héten úgy készültem, ismét megkapom a bizalmat és a Ferencváros ellen is a gólvonal előtt állok. Szerencsére nagyon jó a kapcsolat a kapusok között, Király Gáborral és Gyurján Mártonnal mindig segítjük egymást, aki látta, mennyire örült Gábor a kivédett tizenegyesem után, tudja, miről beszélek. Davide Lanzafame lövésénél egyébként előre elterveztem, melyik irányba vetődöm, a büntető elvégzése előtt pedig igyekeztünk nyomás alá helyezni a Fradi csatárát. A közönség is hangosan fütyült, talán ez is szerepet játszott abban, hogy hibázott, de csak ő tudná megmondani, hogy a lövés előtti események megzavarták-e.” A bravúroknak és Gaál Bálint tizenegyesből szerzett góljának köszönhetően a sereghajtó 1-0-ra legyőzte a bajnoki címre törő listavezetőt. A vendégek birtokolták többet a labdát, a mérkőzés utolsó negyedórájában beszorították a hősiesen védekező hazaiakat, ám szombat este semmi sem tudta megtörni a Haladást, amely augusztus 11. után szerzett ismét három pontot, és véget vetett a kilenc bajnokira nyúló nyeretlenségi sorozatának. „Nagyon jókor jött a győzelem, mivel a Diósgyőr is nyert, s fontos volt, hogy ne szakadjunk le a többi csapattól - folytatta Rózsa Dániel. - A sikerünkkel már csak egy pontra állunk a bentmaradást érő tizedik helytől. Hogy a meccs képe alapján megérdemelt-e a győzelmünk? Eggyel több gólt szereztünk, mint az ellenfél, úgyhogy igen.” A kapus hozzátette, korábban is ugyanolyan keményen készültek, mint a Ferencváros ellen, ám akkor nem párosult eredménnyel az elszántság. „Az eddigi bajnokik előtt is ugyanilyen alaposan feltérképeztük az ellenfelet, a mezőnyben stabilan futballoztunk, de a szöglet- és szabadrúgások után nem koncentráltunk eléggé, ezért került a hálónkba a labda. Illetve az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Újpest ellen a hibámért is góllal fizettünk. Szerencsére ezúttal mindenki kitett magáért.” Babják Bence/NS JEGYZET A futball csodái Ballai Attila jegyzet@medlaworks.hu A Vidi FC - „legénykori nevén” a Videoton - négy forduló után továbbjutásra áll a labdarúgó Európa-liga L csoportjában. Minden ömlengésnél, jelzőhalmozásnál pontosabban megmutatja e pozíció értékét, ha rögzítjük, hol foglalnak helyet a kvartett tagjai a kontinentális szövetség, az UEFA elmúlt öt évet felölelő öszszesített klubrangsorában: a Chelsea a 12., a PAOK Szaloniki a 49., a BATE Boriszov a 73., a Vidi a 216. A papírforma, az erőviszonyok ilyen mértékű borulása minden más csapatsportban egészen elképzelhetetlen lenne, miként az is, hogy a 216. a második félidő közepéig tartsa a döntetlent a 12. otthonában, valamint oda-vissza verje a 49.et. Pedig mindez így esett, a Vidi Londonban meggyötörte a Chelsea-t, majd Szalonikiben 2-0-ra, Budapesten 1-0-ra felülmúlta a görög bajnokságot 10 forduló után 9 győzelemmel, 1 döntetlennel, 17-4-es gólkülönbséggel vezető PAOK-ot. Ez a futball dicsőséges bizonytalansága, sehol másutt nem ható különleges vonzereje. Női kézilabdában égszakadás-földindulás közepette sem győzheti le grúz együttes a Győrt, vízipólóban sem albán gárda a Ferencvárost, mint ahogyan hokiban sincs esélye a magyar válogatottnak Kanada vagy Oroszország ellen. Fociban ellenben mindig minden és mindennek az ellenkezője megtörténhet. Érdemes ezt agyunkba, lelkűnkbe vésnünk, mert - például a jövő tavasszal kezdődő Eb-selejtezőkön - leginkább ebbe kapaszkodhatunk, ebben bízhatunk. Hogy miért, arra többféle magyarázat létezik. Az egyik szerint e sportágban a legkevesebb a gól, a nagy számok, a valószínűségszámítás törvénye ezért itt bicsaklik meg a legkönnyebben. Ha százszor, hatvanszőr, hússzor dobunk fel egy pénzt (tekintsük ezt a kosár-, kézi- és vízilabdában eső találatok átlagos számának) sokkal biztosabban „jön ki a matek”, mint ha kétszer teszszük ezt. Az simán lehet kétszer fej vagy kétszer írás, azaz 2-0 ide vagy oda. Én azonban ennél számszerűsíthetetlenebb, zsigeribb okot is látok. A többi csapatsportban ügyesebb testrészünkkel birtokoljuk és játsszuk meg a labdát, azt puszta lelkesedéssel tilos kiütni az ellenfél kezéből; érvényesül a nagyobb tudás, győz a jobb. Labdarúgásban ellenben a csatár nyakán lihegve, becsúszva, inunk szakadtáig rohanva, a csel, a passz, a lövés útjába vetődve pillanatonként szerelhetünk, és ha e harcias eltökéltséghez ésszerű taktika párosul, a csoda bármikor ránk ragyoghat. Ám a csodát várni kevés. Tenni kell érte.