Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-03 / 255. szám
Nálunk lesz a Jaguar szellemi műhelye BUDAPEST A fővárosban lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztőközpontja - jelentette be Szijjártó Péter tegnap. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: itt az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jövő év elején nyílik, első lépésben száz magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén. Klasszikus szellemi műhely lesz, amelynek jelentőségét az adja, hogy az új Jaguarok 2020-tól alapvetően már elektromos meghajtással futnak. ► 7 Halálos baleset az M6-oson BALESET Egymásba rohant két személyautó tegnap az Mó-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Paks közelében. Az egyik gépkocsi a tetejére borult. Egy embert a műszaki mentést végző paksi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki, megmenteni azonban már nem lehetett, belehalt a sérüléseibe. Egy másik ember is életét vesztette a karambolban. A balesetnek további két sérültje is volt. Az érintet szakaszon teljes útlezárás volt érvényben - közölte a katasztrófavédelem. TEOL Turizmusban látja a falu a jovojet CSiKÓSTÓTTÖS A község önkormányzata hatékonyan épít a már meglévő alapokra. A turisztikai adottságok továbbfejlesztésére és új attrakciók létrehozására rendszeresen új forrásokat keresnek. A település legújabb büszkesége a Hagyományok Háza, amelyet múlt szombaton adtak át a nagyközönségnek. A rendezvény méltó színvonalú zenei hátterét Földesi Lajos hegedűművész és Kocsis Andrea hárfaművész avatott muzsikája adta. Egyebek mellett erről is olvashatnak mai lapszámunkban, amely a helyi önkormányzat támogatásával minden csikóstőttősi háztartásba eljut. ► 4 Úgy véli, jó vonatra szállt KITÜNTETÉS A szakterületén végzett kiváló, magas színvonalú és áldozatos munkájáért, társadalmi szerepvállalásáért, szakértő vezetői tevékenysége elismeréseként „Tolna Megye Közbiztonságáért” elismerést adományozott dr. Kovács Zoltán rendőr ezredesnek, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti helyettesének Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. A díjazott úgy érzi, „jó vonatra szállt”, amikor a rendőri hivatást választotta, ami - ahogy fogalmazott - a nehézségek ellenére, vagy épp azok miatt is szerethető. ► 5 A magyarok kevés tejet fogyasztanak, az ideálisnak tekinthető évi 270 liter felét sem érjük el TOLNA MEGYE Gamos András, a Paks-földespusztai székhelyű Milk-Men Kft. vezetője elmondta, nyár óta sikerült szinten tartani a tej literenkénti 92 forintos felvásárlási alapárát. Ez jelentős emelkedés a 2016-os júliusi 66 forinthoz képest. Akkor mélyponton volt az ágazat, a gazdálkodók demonstrációval akartak javítani a helyzetü-Fotó: Makovics Kornél kön. Most egyre több a fiatal termelő, és stabilizálódni látszanak az árak. A szövetkezetek is jól működnek. ► 2 SZEKSZAR Az önkormányzat és a katolikus plébánia közös megemlékezésre hívta a város lakóit halottak napján. Az alsóvárosi temetőben gyertyát gyújtottak az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák tiszteletére. ► 4 Ötmilliárd szállókra TÁMOGATÁS A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a tulajdonukban álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására - hangsúlyozta a Magyar Időkben Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. A program legújabb kiírásában ötmilliárd forintra lehet pályázni. ► 7 Jó reggelt! Az ember a tudomány eredményeit ugyan felhasználja, de az életét lelki egyensúlya, lelkisége vezérli. Hogy ez egyensúlyban legyen, mindig kellett egy vezérfonal, amibe kapaszkodhat. Ez a vallás. Hogy ma a felvilágosultak fölényeskednek az nem baj, de be kell látni, régen a valláson kívül nem volt más iránymutatás. A vallás arra is jó volt, hogy az emberi csoportok, népek vezetést, iránymutatást kapjanak. Mégpedig azért, mert egy magasabb hatalom általi felelősségre vonást helyezett kilátásba, ez pedig fegyelmet és tartást adott, mint minden törvény. Olyan komolysággal, amilyen komolyság ma sem ártana abban a kérdésben, hogy mit, mikor és miért cselekszünk. B. L. A cseheknek sem Tanúja volt kell a csomag az átalakulásnak PRÁGA Magyarország és Ausztria után Prága sem akar csatlakozni az ENSZ globális migrációs csomagjához. Andrej Babis cseh kormányfő szerint a tervezett paktum elmossa a különbséget legális és illegális migráció között. Megerősítette, hogy Csehország továbbra is elutasítja a migránsok befogadását. Szerinte a migránskérdés megoldását egy Afrikának szóló Marshall-terv jelentheti. ► 9 TOLNA A tolnai textilipar átalakulásának tanúja Ezer József. A Patexban huszonöt, a selyemgyárban tizenöt évet dolgozott. A privatizációnál is jelen volt. Érdekes történetei vannak arról az időszakról, amikor a kintlévőségeik fejében, százötvenezer pár zoknit vagy tízezer pizsamát kaptak az adósaiktól. Sokat tesz a múlt megőrzéséért, és szívesen idézi fel a régi időket. ► 4 Saját pályáján remekel a szezonban az atomvárosi gárda A bajnok Vidít fogadja a PFC LABDARÚGÁS Az előző szezon bajnokát, a MOL Vidi FC-t fogadja a Paksi FC az OTP Bank Liga 13. fordulójában. Az atomvárosiak jó formában várják a fehérváriakat, hazai pályán még veretlenek, ráadásul a Vidi és a Fradi után a harmadik legtöbb gólt ők szerezték az első osztályban. Fiatal támadójuk, Hahn János bombaformában futballozik, hat találatával holtversenyben élen áll a góllövőlistán - az ő gólérzékenységében ezúttal is bízhatnak a zöld-fehérek. A Vidiből eltiltás miatt két alapember is hiányozni fog: a Puskás Akadémia elleni emlékezetes balhé után Marko Scsepovicsot és Anel Hadzicot is egy-egy meccsre büntette meg az MLSZ. ► 16 Hahn János (zöldben) jó formában futballozik idén Fotó: M. D. MA HOLNAP 9 770865 603067 23 22 SZER K ÉSZT ÖS EG: E-mail:szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 0&-74/511-51J0 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 Sok felhő lesz felettünk, de többfelé rövid napos HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 időszakokra is számíthatunk. Vasárnap viszont már a napsütésé lesz a főszerep. ► 13 Boldog névnapot kívánunk nevű olvasóinknak! EGY PERCBEN Életüket adtak a hazájukért Vege a tejagazat mélypontjának 2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT • XXIX. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Tolnai Népújság aML www.teol.hu W Vv l* 4 1, Vasárnap"«??*t , \ gs*$