Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-12 / 262. szám
2018. NOVEMBER 12., HÉTFŐ Francisc Boldea és Ács Rezső a megerősített testvérvárosi szerződéssel Fotó: Mártonfai Dénes Huszonöt eve tart a testvéri kapcsolat Szekszárd és Lugos huszonöt éves testvérvárosi kapcsolatának megerősítése alkalmából ünnepi ülést tartott a szekszárdi közgyűlés. Az eseményre hivatalosak voltak Facsád és Igazfalva küldöttei is. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Hosszú idő huszonöt év, a középkorban egy egész emberöltőnyit jelentett, mondta Ács Rezső szombaton este Szekszárdon. Mai rohanó világunkban ritkán van időnk megállni, az ünnepi közgyűlés azonban egy ilyen esemény volt, tette hozzá a polgármester. A szekszárdi városvezető köszöntőjében felidézte, hogy a két település, Lugos és Szekszárd, miként találtak egymásra. Elmondta, hogy a tizenkilencedik század közepén több, mint ötven család települt Tolna megyéből a Facsád környéki dombvidékre. A száz évig létező település, Bunyaszekszárd, történetére Kaczián János helytörténész kutatómunkája nyomán derült fény. Neki és még sokak-Ötvennégy család költözött a jobb élet reményében Bunya mellé. Az egykori bunyaszekszárdiak leszármazottai ma Igazfalván, Facsádon és Lúgoson élnek. Lúgossal 1993-ban kötött testvérvárosi szerződést Szekszárd. Facsáddal 1998. óta partnerváros a Tolna menak köszönhetően 1993. május végén Lugos és Szekszárd testvérvárosi szerződést kötött, amelyet most a két település polgármestere megerősített. Az eseményen részt vett Pozsár József, a lugosi RMDSZ vezetője is, aki szintén sokat tett a jó viszony fenntartásáért. Francisc Boldea, Lugos polgármestere elmondta, huszon-gyei megyeszékhely, Igazfalva pedig Nagydoroggal áll testvértelepülési kapcsolatban. Épp ezért nem csupán az egyes városok, hanem a kistérségek is baráti viszonyt ápolnak, és ezért kaptak meghívást a mostani eseményre a facsádi és az igazfalvai küldöttségek. öt évvel ezelőtt képviselőként volt jelen a szerződés aláírásán. Kiderült, Lúgoson mindenki beszél egy kicsit magyarul, de németül is. Az ötvenezres város tíz százaléka magyar. A polgármester szerint a Szekszárdhoz kötődő, a legerősebb testvértelepülési kapcsolatuk, minden ezzel kapcsolatos döntést egyhangú igennel szoktak megszavazni náluk a képviselők. Francisc Boldea megköszönte Ács Rezső nyitottságát, és szólt a két város iskolái és szervezetei közötti szoros kapcsolatról, a közösen megélt, jó hangulatú rendezvényekről is. Ajándékul egy emlékplakettet adott át Ács Rezsőnek, aki viszonozta a gesztust, és a küldöttségeknek szekszárdi borválogatást nyújtott át. A kistérségre is kiterjed a jó viszony MEGYEI KORKÉP Horoszkóp ügy Brunner Mónika szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu Elgondolkoztam a horoszkópomon. Oroszlán vagyok Nyilas aszcendenssel. A kínaiban Kecske, Majom. Évekkel ezelőtt előfordult, hogy havonta néhány tízperc erejéig kielemeztem az éves előrejelzést, néztem a napi várható eseményeket, összehasonlítottam a kínai jellegzetességeimet az európaival, utánajártam, hogy milyen részletekre kell összpontosítanom ahhoz, hogy minél elégedettebb, kiegyensúlyozottabb életet élhessek. Közismert, hogy horoszkópok megbízhatóságát egyetlen tudományos vizsgálat sem igazolja. Ahogy az is, hogy asztrológia az úgynevezett ezoterikus tanok egyike, és feladata a bolygók állásából események, sorsok minél pontosabb meghatározása. Időtöltésnek mindenesetre kiváló, szerintem a személyiség előnyös és előnytelen tulajdonságait is segíthet megértetni az egyén számára. Legismertebb képviselője, Michel de Nostredame, azaz Nostradamus, rejtélyes ember volt. A személye, csillagász-asztrológiai előrejelzései a mai napig érdeklődésre tartanak számot. Gazdag, tudós, tekintélyes emberek zarándokoltak hozzá, hogy adjon útmutatást számukra, ám ezt nem tehette sokáig. Nostradamus nem élhetett hosszú életet, hatvankét évesen korára és testi betegségeire való tekintettel már végrendelkezett, nem sokkal később meghalt. Abban a korszakban élt, amelyben a pestist nem tudták gyógyítani, sőt, az okát sem ismerték biztosan. Azt gondolom, hogy az asztrológia sok kérdésre választ adhat, hogy jobban élhessünk, kikerülhessük az élet adta csapdákat, de vannak olyan tényezők, amelyért nem születési képleteink okolhatóak, hanem egyszerűen nem tudunk tenni semmit ellenük. Van amire semmilyen előrejelzés nem ad kielégítő magyarázatot HIRDETÉS I AUTÓALKATRÉSZEK 1 GYORSAN ÉS OLCSÓN. 3H| SZAKÁL METAL 7100 Szekszárd, Tartsay Vilmos utca 8. Tel.: 06 (74) 319-518, +36 (20) 471-3858 www.szakalmetal.eu * JEítiítál A wAUTÓALKATRÉSZ Vállalkozók és tisztségviselők a díjazottak A legjobbak elismerése Cziczer János (balról), dr. Beréti Zsolt és Sebestyén Gyula Fotó: M. D. Rangot jelent mesternek lenni TOLNA A mesteravató ünnepélyhez kapcsolódóan négy, kiemelkedő munkát végző elnökségi tag részesült elismerésben. Dr. Fischer Sándor lapunknak elmondta, hogy Cziczer János általános alelnök a MK1K magyar-orosz tagozata Paks szekciójának elnökségi tagja. Ezen tisztségében is jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minél több vállalkozó kapcsolódjon be a Paks2 munkálataiba. Dr. Beréti Zsolt, a szolgáltató tagozat elnöke a KIK titkáraként dolgozott, majd vállalkozásba fogott. Szem előtt tartja a több lábon állást, cégei jól működnek és ma már egy kiépített hálózatot mondhat magáénak. Schattmann Csaba elnökségi tag már régóta könyvelő irodát vezet, munkáját minden esetben odaadással és pontosan látja el. Sebestyén Gyula elnökségi tag az elektromos szerelésekben tette le vállalkozói névjegyét, emellett a turizmus, lovas turizmus fejlesztésébe is hatékonyan bekapcsolódott. Sz. Á. Autószerelő (11), cukrász (2), épület- és szerkezetlakatos (3), hegesztő (6), karosszérialakatos (6), kézápoló és műkörömépítő (6), női szabó (7), pincér (7), szakács (4), villanyszerelő (1). Ezen szakmákban kaptak mester címet a legjobbak, zárójelben, hogy kategóriánként mennyien. Dr. Fischer Sándor arra mutatott rá, hogy szinte valamennyi szakmacsoportban vannak mesterek. Ez a komoly hagyományokkal bíró cím egyre fontosabb, az elmúlt időszakban sokan megszerezték, nemcsak központi támogatással, hanem saját erőből is. Kitárul a mosolyalbum! Szavazzon a legszebb gyermekre! A szavazószelvények beérkezésének határideje: 2018 december 4. Beküldési cím: Mediaworks Hungary Zrt Tolnai Népújság sége 7100 Szekszárd. Liszt Ferenc tér 3 A borítékra kérjük ráírni: Gyermekmosoly Ősz 2018 12. Lőrinc Luca 16 hónapos, Győré Szavazószelvény Szerintem a Q számú gyermekmosoly a legszebb Név: { ______________________ Lakcím:[_ Telefon: f~ Tolnai Népújság-előfizetéssel rendelkezem: fj igen QJ nem Tolnai Népújság A játékban csak az újságból kivágott eredeti szelvénnyel iehet rész! venni Aláírásommá! □ hozzájárulok ahhoz / □ nem járatok hozzá* ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kommunikációs eszköz útján az információs és önrendelkezési jogról szóló 2011. évi CXJI. törvény rendelkezesemek megfelelően a Mediaworks Hungary Zrt. a marketingakoGirói történő tájékoztatást küldjön részemre A játékon való részvétellel a beküldő kijelenti, hogy a Szervező Adatvédelmi Tájékoztatóját és a Jatekszatratyzatot megismerte Adatvédelmi tájékoztató: httpJ/meáaworks.hu.'hu/contenüadatvedelem Részletes játókszabátyzat wwwteoUmr'gyermekmosoty *az Ön választását kérjük jelölje X-szri. Aláírás:I