Tolnai Népújság, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-10 / 261. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2018. NOVEMBER 10., SZOMBAT A nyugdíjasokat az ifjak is köszöntötték Beküldött fotó Barátaikkal ünnepeltek a medinaiak MEDINA A Medinai Nyugdíja­sok Érdekszövetsége nemrég tartotta nyugdíjas napi ösz­­szejövetelét. Mint azt Sárdiné Iker Anna vezetőtől megtud­tuk, a tagok mellett meghívott vendégek is együtt ünnepeltek a medinaiakkal. így például a horvátországi Borovó nyugdí­jas küldöttsége, akik vállalták az utazást azért, hogy együtt tölthessenek egy szép napot barátaikkal. Vén Attila pol­gármester és Pusztainé Vaczu­­la Márta óvodavezető üdvözlő szavai után az óvodások vers­sel, énekkel, mesével, az isko­lások versekkel, a nyugdíjas kórus tréfás énekkel és vers­sel köszöntötték az ünnepeite­ket. Az ebéd kakaspörkölt volt csipetkével és burgonyával, de a résztvevők a nyugdíjasok fi­nom süteményeit is megkóstol­hatták. Ebéd után pedig tán­colhatott, akinek volt ehhez kedve. Az ünnepség késő estig jó hangulatban zajlott. B. K. Vak szeretetből lett a vak utcazenésznek gitárja Pintér Zsolt az új gitárral és a hangszer korábbi, miskolci tulajdonosával Beküldött fotó Hivatalos fellépést is vállal, de az utcazenélés megmarad Közösségi oldalon szerve­zett gyűjtésből vásárolt gi­tárt a szekszárdi Pintér Zsoltnak Decsi-Kiss András, hogy a látássérült utcaze­nész gázsiért is tudjon fellé­pést vállalni. Nem is remél­te, hogy ennyien csatlakoz­nak a kezdeményezéséhez. Mácz Katalin katalin.macz@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Az utcazenészt lá­tásból szinte minden szek­szárdi ismeri. Egy szál gitá­ron játszik bluest, rockot - ahogy Decsi-Kiss András fo­galmazott -, mindent, amit jó szívvel hallgat az ember. Fe­hér botja és a kalapot helyet­tesítő kartondobozon lévő fel­irat tanúsága szerint mi látjuk azt a szép napot, amit ő nem. Sokan megbámulják, jó néhá­­nyan dobnak pénzt is.- Egy alkalommal a fuvo­lámmal együtt ballagtam rá­érősen a múzeum sarka felé, ahol játszani szokott. Ott ült. Szó nélkül lepakoltam mellé, elővettem a hangszeremet és elkezdtem együtt játszani ve­le. Óriási örömzenélés lett a dologból. Bemutatkoztunk, ő Pintér Zsolt - meséli András. Ezt követően hangszerrel vagy anélkül már kereste a Közel kétszázezer forint jött össze, így sikerült a megfelelő minőségű gitárt és tokot meg­vásárolni. A miskolci eladót is magával ragadta a szeretethullám. Az ő felajánlása az volt - túl azon, hogy teljesen új húrkészlet­tel adja a gitárt -, hogy felviszi Budapestre. Decsi-Kiss And­rás megállapodott vele a hely­színben, és Zsoltival együtt fel­mentek a gitárért. A hangszert az új tulajdonosa az egyik fő­városi gyorsétteremben rögtön fel is avatta. Mint mondta, nagyon hálás Andrisnak és mindenkinek, aki a jó ügy mellé állt. Elárulta, je­lenleg egy szolnoki fellépés van kilátásban, amit most már el is tud vállalni. Az utcazené­lést sem hagyja abba. Bár tel­jesen autodidakta módon ta­nult meg gitározni, szívesen élne ebből. Jelenleg ugyanis egy call centerben dolgozik. lehetőséget, hogy találkozza­nak. Egy alkalommal Zsolt felhívta, hogy tud-e valakitől szerezni egy olyan gitárt, amit erősítőre lehet kötni, mert fel­lépni hívták. Szerezni nem tu­dott, de kölcsönadta az övét. Később ismét ilyen kéréssel jelentkezett. András végül úgy döntött, a „ketten egy gi­táron” megoldás hosszú távon nem működik. Törni kezdte a fejét, miként segíthetne. Sokszor látott a közösségi oldalakon likevadász felhívá­sokat, illetve olyat, amelyben mindenkitől egy forintot kér­tek fürdőszoba felújítására. Megszületett az ötlet. - Van annyi ismerősöm, hogy ha csak minden huszadik ad egy ezrest, megvan egy jó gitár. Az én vállalásom az volt, kiné­zem a hangszert, és az ország bármely pontjára elmegyek érte. Zsolti nem tudott róla. Óriási szeretethullám indult. Alig győztem írni, hogy ki mennyit ajánlott fel, ki utal­ta, ki adta készpénzben, és ténylegesen mennyi folyt be. A sok megosztásnak köszön­hetően a tehetősebb vállal­kozótól a kisnyugdíjasig so­kan jelentkeztek. Sőt, olyan is volt, aki gitárt és erősítőt ajánlott ingyen - mesélte De­csi-Kiss András. HIRDETÉS LAKÁSBEMUTATÁS PRAKTIKUS TANÁCSOK DEKORÁCIÓ I Családi egészség- magazin Minden páros héten hétfőn • Fiatalos minigarzon - Egy apró belvárosi lakás, amelyben mindennek van hely. • Konyhai gépek - A jól kiválasztott darabok, megkönnyítik a család életét. • Őszi emlékek - Készítsen mutatós kiegészítőt betonból! HIRDETÉS Olvasson és nyerjen! Aki figyelmesen olvassa a kiadványt, és beküldi a helyes válaszokat, sorsoláson vesz részt, melyen $i tékes ajándékokat nyerhet!* Rendelje meg a www.lapcentrum.hu oldalon ingyenes szállítással! * Bővebb információ a kiadvány 100. oldalán található. A teljes játékszabályzat a http://mediaworks.hu/hu/content/jatekszabaly címen érhető el. Beérkezési határidő: 2018. december 10. Sorsolás időpontja: 2018. december 11. 'Mm Kukoricából verhetetlen Tolna megye TOLNA MEGYE Másfél hónapja már, hogy jelentősebb meny­­nyiségű csapadék nem hul­lott a megyében. A száraz idő a kukorica betakarítá­sát, a kinti munkákat segítet­te, de a már elvetett kultúrák­ban kárt okozott. Az őszi bú­za van, ahol csak foltokban nö­vekszik, a repce pedig túlfej­­lett lett. Utóbbit több helyen ki is kell szántani. Még az sincs elkésve, aki még csak ezután veti el a búzáját. A jövő hét má­sodik felétől már több csapadé­kot ígérnek a meteorológusok, így a későn vetett gabona is utolérheti a többit. A Nemzeti Agrárgazdasá­gi Kamara adatai szerint Tolna megyében az idén harmincezer hektáron vetettek napraforgót, a termésátlag 3,3 tonna lett hek­táronként, ami az egyik legjobb országos átlag. A szója is egy­re népszerűbb, idén 2280 hek­táron vetettek megyénkben, a termésátlag 3,1 tonna lett, ami szintén kimagasló eredmény. Kukoricából a legjobbak lettek az országban a megyei gazdák, a termésátlag 9,38 lett, de a ku­korica vetésterülete jelentősen csökkent, idén csak 64.159 hek­tárt takarítottak be a szokásos százezer hektár helyett. Az őszi vetések többségén már túl vannak a gazdák, rep­céből évről évre nő a terület, idén 13.700 hektáron vetettek ebből a növényből, az őszi bú­zából még nem fejeződött be a munka, 46 ezer a szándék, ed­dig 42 ezer hektáron fejezték be a vetést. M. I.

Next

/
Thumbnails
Contents