Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-06 / 233. szám
2018. OKTOBER 6., SZOMBAT KULTÚRA 11 Pikáns, szenvedélyes és humoros jelenetek a nyitott kapcsolatról A legpajzánabb magyar film Nagypál Orsi első nagyjátékfilmje, a Nyitva - főszerepben Kovács Lehellel és Radnay Csillával - október 18- ától látható a hazai mozikban. A filmben sorra dőlnek le a szexualitást övező tabuk. Az alkotás novemberben a floridai Fort Lauderdale Nemzetközi Filmfesztiválon is versenybe száll. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu FILM A Terápia, a Csak színház és más semmi és a Tóth János című sorozat több epizódját is rendező Nagypál Orsi 2017- ben forgatta le első nagyjátékfilmjét, a Nyitva című romantikus komédiát, ami hamarosan mozikba kerül. A film kendőzetlen őszinteséggel és fanyar humorral igyekszik feltérképezni a párkapcsolatok buktatóit, mindezt női szemszögből, kitérve a nők szexualitását övező társadalmi konvenciókra és tükröt tartva az ezzel kapcsolatos kettős mércének. A Nyitva egy harmincas, hoszszú évek alatt összekopott pár, Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) történetét meséli el, akik úgy próbálják meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Elmennek szexuálterápiára, igyekeznek minden gátlásukat lebontogatva őszintén megbeszélni, hogy kinek mi hiányzik a megkopott életükből, majd lépésről lépésre megnyitják a kapcsolatukat a másik előtt. Szabályokat követve, gyakran kínos helyzetekbe kerülve kísérleteznek: megpróbálnak összehozni egy édeshármast, eljutnak egy swingerbuliba is. Az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve.- Az volt a koncepció, hogy a legkisebb szerepekben is nagyon jó színészeket szerettem volna látni, mert abban hiszek, hogy egy igazán erős színész rengeteget tesz hozzá Radnay Csilla, Jordán Adél és Tenki Réka Fotó: MW még az egyszavas szerephez is - mondta el Nagypál Orsi, aki mindegyik szereplővel átbeszélte a története figuráit. A főszereplők mellett Jordán Adél, Péterfy Bori, Ötvös András, Lénárdt Laura és Brasch Bence is látható. A film operatőre Herbai Máté, látványtervezője Bagyarik Endre, producerei pedig Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya. A filmet augusztus 28-án mutatták be Montrealban, a hazai premier október 18-án lesz. A Nyitva novemberben a 33. floridai Fort Lauderdale Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb filmnek és a legjobb külföldi filmnek járó díjért is versenybe száll. 1919. MÁJUS 3-4. Könyvajánló VÖRÖS ÉS FEHÉR A vörös és a fehér uralom hátországa -1919 vidéken Veszprém Megyei Levéltár, 2013 (2000 forint) NAGY SZABOLCS MULI PÜSPÖK TEMET - TANÁCSKÖZTÁRSASÁG PÁPÁN Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 2016 (Ármegjelölés nélkül) SZENTESI ZÖLDI LÁSZLÓ VÖRÖSTERROR SZOLNOKON Kárpátja Stúdió 2012 (2000 forint) Terror vidéken KÖNYV Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság véres rémuralma százéves évfordulójához közelít. Igazán adta volna magát az alkalom, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és rengeteg egyéb, állami pénzből működő történészműhely feltárja és eltüntesse azokat a fehér foltokat, amelyek a magyar történelem egyik legsötétebb korszakához tartoznak. Az ország szétesése, Trianon nem következhetett volna be, amennyiben a hatalomra jutott korabeli baloldal idealisztikus elképzelésekkel nem engedi át az országot az ellenségnek. Amikor pedig már nem működött az idea, jöttek a véreskezű gyilkosok, majd a teljes összeomlás. Az 1918-1919-es időszak kataklizmákkal teli eseményeinek felderítésére viszont akadnak helyi és egyéni kezdeményezések. így született meg 2012-ben Szentesi Zöldi László Vörösterror Szolnokon című munkája, amely a rémuralom egyik kevéssé feltárt, de annál jellemzőbb epizódját, az 1919. május 3-4-i szolnoki mészárlás részleteit mutatja be. A kötet helyi mikrotörténet országos történelmi keretbe ágyazva. Hasonló, ám terjedelmesebb munka Nagy Szabolcs kötete a pápai eseményekről, a könyv Muli püspök temet címmel jelent meg 2016-ban. A munka teljeskörűen feldolgozza egy kisváros mindennapjait a vörösterror árnyékában. A Vörös és fehér címmel megjelent tanulmánykötetben Nagy Szabolcs, Szűts I. Gergely, Kerepesztki Róbert, Krisch András, Bene János, Cseh Géza, történészek, több vidéki település eseményeit mutatják be 1918-1919 időszakából. Akik tehát unják már a fasiszta, náci magyarok történeteiről megjelent sok ezredik könyvet és tanulmányt, azoknak bátran ajánljuk a magyar múlt elhallgatott időszakának a megismerését. Nem fognak unatkozni. Sz. Á. HIRDETÉS A nemzetközi es hazai vasúti járműgyártás egyik leginnovatívabb szereplőjeként ismert, összesen 7000 főt foglalkoztató svájci Stadler Rail Csoport pusztaszabolcsi telephelyére keres új munkatársat a következő munkakörbe: illamosmerhök FELADATOK: • Műszaki problémák elemzése és megoldása a vállalat pusztaszabolcsi karbantartó központjában • Karbantartó és szerviz team támogatása ELVÁRÁSOK: • Főiskolai vagy egyetemi végzettség (villamosmérnök) • Német és / vagy angol nyelvismeret szóban és írásban • Felhasználói szintű MS Office ismeretek • „B” kategóriás jogosítvány ELŐNYT JELENT, DE NEM ELVÁRÁS: • Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat AMIT KÍNÁLUNK: • Versenyképes jövedelem • Béren kívüli juttatások • Innovatív, svájci kultúrájú modern és tiszta munkakörnyezet • Kiemelkedő munkabiztonság • Széleskörű cafeteria kiemelkedő havi keretösszeggel Magyar nyelven megírt, fényképes szakmai önéletrajzát várjuk az alábbi elérhetőségeken: postacím: 2490 Pusztaszabolcs, Magyar utca 14. e-mail: edina.feher@stadlerrail.com telefon: 0625/517-700 www.stacHerrail.com