Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-27 / 250. szám
4 'JMHHr helyőrség próza A HALÁLTÁNC-KLUB Juhász Kristóf Buján fetrengtünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg! Villon-Faludy: A haláltánc-ballada Klári óvatos alapossággal vizsgálgatta a férfiakat. Akivel legutóbb randizott, azt állította, hogy az olajiparban dolgozik. A részletekről annyit mondott: egy kisebb, unalmas, de vidám értékesítési csoportnál. Klári három órát pazarolt rá az életéből, mire rájött, hogy a férfi igazából benzinkutas. Ez még annál a hidegburkolónál is rosszabb volt, aki úgy mutatkozott be: veszélyes csempész vagyok. Klári elvált, gyermektelen aszszony volt. Maga sem tudta, hogy biztonságot vagy kalandot keres-e. Testileg elégedett volt magával, szexuálisan is egészséges, megkeserednie még nem igazán sikerült, és bírt némi kíváncsisággal és életvággyal is. Az internetes ismerkedést hamar kinőtte, inkább divatos -salsa-, tangó- meg társastáncklubokba járt. Majd rájött, hogy csak lecserélte a nagyvonalúan bunkó online randipartnereket rafinált, számító, kéjsóvár, opportunista, ravasz kis görényekre. Barátnője unszolására kipróbált egy néptáncklubot is, de a csujogatástól megfájdult a feje, a dobbantásoktól rángott a háta, a bajuszos férfiakat nem bírta, a sima képűek meg mind fiatalabbak voltak nála. Végigcsinált egy bált, ahol ugyanúgy émelygett a pálinkaszagtól, mint a bérszámfejtéstől kezdő korában (mielőtt továbbképezte magát full öko-cash menedzserré), és a nagybőgős azzal próbálta fölszedni, hogy ha nála alhat, másnap megmutatja a kecskefarmját. Oda is adta a telefonját Klárinak, hogy hívjon már egy taxit a nagybőgőnek, s amíg jön, nézegessen képeket a kecskékről. A nőt erős szédülés fogta el, taxiban ülő kecskéket vizionált, majd saját, beépített melegítőmatracos ágyát, amiben egy nagybőgő hortyog, és időnként lehányja a saját húrjait. Úgy futott el a bálból, mint akit kergetnek, még a telefon is a kezében maradt. Barátnője másnap fejcsóválva ígérte meg, hogy lehetőleg kommentár nélkül visszajuttatja a készüléket a hoppon maradt muzsikusnak.- Hát ez meg mi? - torpant meg Klári egy magányos, ostobán változatos klímájú tavaszi délutánon egy szűk, belvárosi utcácskában, egy elegáns ajtó előtt. Az ajtó fölött régimódi cégtábla a boldog békeidők betűtípusával: Haláltánc-klub, haladó egyéneknek és magányos csoportoknak.- Ezek is valami alanyi adómentes, fiatal művészek - legyintett Klári. Mégis maradt. Az ajtó, a kilincs, a kopogtató, a cégtábla mind egységes arculatot képviselt, nem a romkocsmás szedett-vedettséget. Inkább olyasféle régi klubra hasonlított, ahol sohasem létezett úriemberek szivaroznak, és néha kihívják egymást párbajra. Klári szerette a Csengetett, Mylord? sorozatot és a Poirot-filmeket. Benyitott a Haláltánc-klubba. Nem csalódott: a félhomályos, tébolyult ószeresek és műgyűjtők rémálmainál egy fokkal rendezettebb helyiségben klasszikus, pincérbajszú, kiélt arcú fiatalember ült fekete szvetterben, hatalmas, táskás szemekkel. Az Addams Family családfőjére emlékeztetett, csak nem volt olyan jólöltözött.- Készen áll a halálra? - kérdezte kedvesen a fiatalember.- Tessék? - Klárit mindig meglepte, ha magázták.- Pardon. Ön először jár nálunk. A megszólítás csak a játék része.- Játék?- A haláltánc misztériumjáték. Mint a betlehemes vagy a passió.- Hé, ez nem valami színjátszó szakkör, ugye?- Nem, ez valóban táncklub, aszszonyom. Csak sokan megijednek a haláltánctól, azért szoktam mondani a betlehemest, mert az olyan kis barátságos.- A passió meg pláne.- Bizony! - bólogatott a kiélt ifjú, aki végig úgy vigyorgott és meresztgette táskás szemét, mintha görcs rángatná. Aztán Klári elé tolt némi aláírnivalót a saját felelősségről, mentegetőzve, hogy milyen költséges volna az újraélesztéshez szükséges személyzet és eszközpark fönntartása egy ilyen kicsi, nem profitorientált klubban. Lehúzta a nő bankkártyájáról az egy alkalmat - tényleg nem volt drága -, és teljesen törvényesen kiállította a számlát. Majd tapsolt, és vidáman kurjantott:- Danse macabre, avanti, á la morte! Ez lehetett a jel, mert Klári előtt kitárult egy vaskos, párnázott ajtó. A nő belépett a táncterembe, és elvesztette látását. Amikor visszanyerte, kéz a kézben állt egy körben valakikkel, akiket csak homályosan látott, de ettől valahogy nem lett nyugtalan. Mindegyik alak elég nyeszlettnek tűnt, különösen, amelyik megszólalt:- Jó halált. Én vagyok a mai parkettmesterük. Kezdődjön a tánc! A parkettmester (micsoda hülye név, miért nem mindjárt sarokcsiszoló - morgott magában Klári) utasítására megfogták egymás kezét, és dísztelen lépésekkel megindultak körbe. Klári egy ideig várta, hogy jöjjön valami figura. A tempó a közepesnél is lassabb volt, az arcok és alakok mégis elmosódtak. A lépések alig kopogtak, pedig Klári próbaképpen odadoppantott erőből is. Aztán türelmetlenül oldalra nézett. Csak azért nem sikoltott föl, mert mire lélegzethez jutott, azt is fölfogta, a látvány annyira valószerűtlen, hogy jobb elfogadni. Bírt némi hajadonkori kábítószeres kalanddal, így tudta: ilyen egyértelmű és tiszta hallucináció az Európában forgalmazott drogoktól akkor sem következhet be, ha nagyon sokat fizet érte. A Halál a középkori freskókon látható összes ábrázolásmódot vetésforgóban változtató fizimiskával nézett rá szokott közönyével, hol oszlófélben lévő, hol csupa csont markába fogva Klári kezét, egy ritmusra ringatózva a nővel.- Azt hittem, a Haláltánc-klub elnevezés ennél valamivel metaforikusabb - kezdte könnyedén a beszélgetést Klári, miután meggyőződött róla, hogy nem fog elájulni. Észrevette: teste valójában nem is produkálja a megszokott pánikjeleket. Sőt, semmilyen jelet nem produkál. Érezte például, hogy nem dobog a szíve. Vagyis nem érezte, hogy dobog... vagyis... nos, aki a pontos részletekre kíváncsi, látogasson el a klubba.- Ne aggódj. Amit látsz: te vagy- felelt tárgyilagosan a Halál.- Hogy mit látok és mi vagyok?- értetlenkedett Klári.- Ez a te haláltáncod. Ennek a táncnak te vagy a Halála. Te vagy a Halál. Csak a tudati azonosulás első fázisában látod magad kívülről.- De hát én saját magamat is látom kívülről - méltatlankodott Klári, majd lenézett, és látta: nem mond igazat. Ahol a testének kellett volna lennie, nem volt semmi. Momentán egy légüresnek tűnő, kellemesen semmitmondó térben keringett a Halál egymaga, ő meg mellette nézte a semmiből. Legalábbis ebből a szögből, ahonnan látta. De ha nincs, hogy lát? És hogy lehetne ő a Halál, mikor ő Klári, elvált, de még szexuálisan vonzó és kíváncsi asszony, aki nem sajnálja magát, és nem is fél az élettől?- Ennek a táncnak te vagy a Halála.- Nem értem - ismerte be Klári. Aztán eszébe jutott valami.- Miért fizettem a táncért, ha egyszer én vagyok a Halál?- Ó, a pénz a halál adománya. Minél több pénz megy keresztül egy emberen, annál inkább a holtak birodalmának lakója. És természetesen ez egy szolid cég, amely szolid ügyfelekkel foglalkozik.- Ezt az anarchista-memento-morista-antikapitalista dumát én nem veszem be - replikázott Klári. - És különben is: micsoda marhaság ez az egész? Mindenkinek megvan a saját halála. Minek ehhez egy hülye klub?- A holtak birodalmát hidegen hagyják az élők ideológiai és politikai nézetei. A klubot pedig te hoztad létre a tudatodban. Jól mondtad: mindenkinek megvan a saját halála. A tied ez a klub.- Akkor a klub nem is létezik?- Sok hozzád hasonló, elvált aszszony él a földön, aki még szexuálisan vonzó és kíváncsi, nem sajnálja magát, és nem is fél az élettől. Ők is ezt hozzák létre a tudatukban. Klári kissé elgyöngült saját gondolatait hallva. De azért nem adta föl, és úgy döntött, ezúttal megpróbál kicsit őszintébbnek tűnni:- Azért vagyok én a Halál, mert nem vagyok képes együtt élni egy férfival sem?- Azért vagy te a Halál, mert létezésed az élet tagadása. Klári most először érzett félelmet a beszélgetés alatt.- Mit jelent az, hogy én vagyok a Halál?- Azt, hogy senkinek nem adsz életet, és senkinek nem segítesz az élet körébe lépni. Nem is tehetnéd, hiszen a holtak birodalmának lakója vagy születésed óta.- Jó, és mit jelent ez az elkövetkezőkben?- Azt, hogy önmagad számára is láthatatlanná válsz, és csak a működésed következményein keresztül érzékeled majd létezésed halvány visszfényét.- Konkrétabban?- Konkrétabban olyan lesz, mintha folyamatosan aludnál, és azokban a pillanatokban, mikor kioltod valakinek az életét, fölriadsz, és eszedbe jut minden. Aztán, mikor az illető kileheli a lelkét, visszasülylyedsz az álomba. A legtöbb Halál ezért válik egy idő után szadista kéjgyilkossá. Áldozataik szenvedésétől maguk is szenvednek, egyikük sem élvezetből csinálja, de a kínzás az egyetlen módja annak, hogy hoszszabban emlékezhessenek az évtizedekre, amikor még emberek voltak. Klári egyre rosszabbul érezte magát.- De hát én szeretek élni! Táncolni is azért járok!- Hazudsz - mondta a Halál kedvesen, de határozottan, ahogy eddig is. Klári érezte: elveszti a csatát. Gyűlölt veszíteni. És előre gyűlölte azt a létezést is, amit a Halál fölvázolt számára. Hirtelen eszébe jutott, hogy egyszer valami ezós pasija azzal szédítette, hogy a primordiális allegorikus alakok úgy menekülnek a szóviccektől, mint ördög a tömjénfüsttől. Aztán eszébe jutott egy öreg szóvicc, amit az ezós pasi szerint már a szíriuszi ősszékelyek is csak végső unalmukban mesélgettek egymásnak csillagközi vándorútjaikon.- Figyu, te, Halál, vagyis én, vagy mi, vagy mi a szösz. Azt a viccet ismered, hogy horgászik Móricka, arra megy egy bácsi.- Mit fogtál, kisfiú?- Majd megtudja a halála után!- Micsoda komisz egy istentelen gyerek!- Most miért, a hal álláról meg lehet mondani, hogy milyen hal! Klári elvesztette a látását. Mikor visszanyerte, egy fodrászat előtt állt ugyanabban a szűk, belvárosi utcácskában, ahol a Haláltánc-klubot is megpillantotta. Nem érezte jól magát, oda is okádott a járdára, és remélte, hogy nem látja .senki. Aztán hazafelé indult, és közben azon tűnődött, hogyan is kellene élnie ezek után. Lapszámunk illusztrációit a Magyar Művészeti Akadémia akadémikus tagjainak 1956-hoz kapcsolódó képző- és iparművészeti alkotásaiból válogattuk. A műtórgyfotókat ALAPFY LÁSZLÓ készítette. LAPSZAMUNK SZERZŐI Benyhe István (1954) író, költő, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Borbély László (1968) író, szerkesztő Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő Fogarasi Attila (1982) doktorandusz, sajtómunkatárs Gerbei Anita (1975) szerkesztő-riporter Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Marcsák Gergely (1990) költő, író, zenész Oláh Zsolt (1984) sajtómunkatárs Ruszkov, Jordan (1926-2010) bolgár költő Szilágyi-Nagy Ildikó (1978) író, szerkesztő IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2018. október
