Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-27 / 250. szám
2018. OKTOBER 15.-0KT0BER 21. Bonczidai Éva Október 15., hétfő Nevelésmentes nap. Ezt üzenték az iskolából. Amikor először hallottam ezt a kifejezést - még óvodások voltak a fiaim kisebb röhögőgörcsöt kaptam, az óvónő meg fejcsóválva fordította le a jelentését: „nem kell jönni”. Amikor .időről időre újra szembeötlik ez a szó, ízlelgetem. Nevelésmentes. Van ebben valami bárgyú. Mintha a nevelést és a nevelődést csak úgy szüneteltetni lehetne. A fiúk persze lelkesednek: „nem kell menni” - ennyit jelent. Az apjuk viszont elutazott, az anyjuk meg este 10-ig dolgozik. (Igen, ilyenkor egyes szám harmadik személyben gondolok magamra.) Nevelésmentes. Vö.: „Nincsen apám, se anyám.” Október 16., kedd Felborul a szerkesztőségi menetrend - nemcsak a klasszikus harc az idővel (mindig én vagyok végesebb), hanem az értekezlet is elhúzódik. Nem a szokásos kupaktanács ez, hanem még több szempont: készül a portálunk. Lelkesedés van. Ötletelés és távlatok. Október 17., szerda Az életem épp egy túlbonyolított logisztikai feladvány. Ki, mikor, hol van és mit eszik - ezekre kapásból kell tudnom a választ már reggel. József Attila és Szilágyi Domokos bólogatnak: „nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem”, és ma is, mint mindig „élnem adjatok”. Október 18., csütörtök Nemcsak az idő gálád, a test is. A legkisebb betegség és oktalan nyavalya is kikezdi a lelket. Nem értem, mi miért fáj, majd elmúlik, csak pihen(tet)ni kell. Nincs időm az elmúlásra - nyugtatgatom magam. Október 19., péntek Akárcsak tegnap, ma sem érek haza az esti mesére. Épp a Rumini kapitányba kezdtünk bele szerdán. Esténként egy-egy fejezet - ha sokáig kell a szerkesztőségben maradnom, más olvassa. Felnőtt fejjel is érdekes, de sosincs időm visszalapozni, hogy megtudjam, mi történt olyankor, amikor egyes szám harmadik személyben teltek az esték. Az egész történetet csak a gyerekek ismerik. Október 20., szombat Amikor tizenhárom évvel ezelőtt - akkor épp csütörtök volt - Kolozsváron azt tervezgettük két barátommal, hogy másnap a Szilágyságba utazunk a szüléimhez szüretelni, még nem sejtettem, hogy este találkozni fogok egy férfival, aki olyannyira zokon veszi ezt a háromnapos utazást, hogy verset Véssey Gábor: Molotov-koktélt dobáló fiú [olaj, tempera, karton] ír erről. Ma biztosan tudom, hogy nem fogunk találkozni. De állatkertbe megyek a fiaival. Október 21., vasárnap A budapesti belvárosi unitárius templomban Jeremiás könyvéből választott textus alapján prédikál a pap: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek - mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer. 29.11.) „Lassított vasárnap van a fürdőszobában, gyere, nézd meg!” - lelkendezik délután a kisebbik fiam. A kádban vízzel töltött gumikesztyűk lebegnek, dagadt arcú, rajzolt vigyorú, csupacsáp fejek. Megígérem, hpgy maradhatnak, amíg Apa hazaér. Addig megsül az almás sütink is. Lassított vasárnap. tarca EMBER, EVÉS KÖZBEN Szilágyi-Nagy Ildikó „Magyar ember evés közben nem beszél”; ,Az étel nem játék” - ilyesféle kinyilatkoztatásokat hallgattam gyerekkoromban nagymamámtól, miközben a mindig megbízhatóan finom ételeit fogyasztottuk. Ha piszkálgattam, rám szólt, hogy ne játsszak az étellel. Gyerekként is hamar megértettem, hogy miért mondja. Azért, mert az élelmiszer megbecsülést érdemel, nem azt, hogy a koszos kezemmel összegyurkáljam a kenyérbelet. Fejlesszem a kreativitásomat a gyurmával, vagy kint a sárban tapicskoljak, de a kenyeret azt inkább egyem meg. Az viszont sokáig foglalkoztatott, hogy miért nem beszél a magyar ember evés közben, miért pont a magyar nem beszél, és mit csinál a beszélés helyett. Ezeket a kérdéseket folyamatosan göngyölítem fel, sokat léptem előre, amikor az ayurvedát tanulmányozva hallottam a magyar javasgyógyászatról, és megértettem, hogy a magyar nyelvben sok olyan tudás megőrződött, melyre nagyítóval vadásznak az antropológusok. Egyesek szerint a fenti szentencia még csak nem is közhely, hiszen a közhelyek legalább igazak, ez pedig merő ostobaság, hiszen látjuk, hogy a magyar ember is beszél evés közben - ilyesféle megoldási kísérletekkel altatják el a gondolkodni vágyók kíváncsiságát. A jelenlegi megértésem szerint „A magyar ember evés közben nem beszél” tömör életszemléletbeli és életmódbeli tükör vagy javaslat. Az egészség és a harmonikus élet pillére a megfelelő alvás, a megfelelő evés és a mértékletes, rendszeres életmód. Megfelelő pedig az, ami hasznos, elegendő és szeretetteljes (az indiai élet tudománya szerint). „Végső soron csak azt szabad tenni, amit szeretetben teszünk: a munkavégzéstől az emberi kapcsolatok rendezésén keresztül a villa felemeléséig, ahogy a falatot szánkhoz vesszük” - írta Prágai Tamás költő, író a kórházban készült jegyzetfüzetében, amikor a szeretetben végrehajtott, Krisztus szeretetéhez mért cselekvésről gondolkodott. A rendszeres, mértékletes, tehát túlzásoktól mentes életmód részei a mindennapi, személyes szertartások, melyek segítenek a szétszórt tudat összerendezésében is. Összerendezett tudattal tisztábban látunk hétköznapi és tágabb összefüggéseket is. Az evés kitűnő alkalom arra, hogy személyes szertartásként működjön. Gyakran azonban úgy tűnik, hogy ettől nagyon messze kerültünk. Egy tizenéves egyszer azt mondta nekem, hogy ha egy dzsungel közepén az életéért küzdene, és választania kellene, hogy krumplit vagy iPhone-t kérjen, akkor a mobiltelefont választaná, mert azon tud pizzát rendelni, és az ő kedvenc étele a pizza. Persze legyinthet erre az ember, hogy egy szánalomra méltóval szegényebb lenne a világ, mert nagyon sokat kellene várnia arra a pizzára, és akkor a térerőproblémákat még fel sem vetettük. De ha az ember nem ilyen legyintős fajta, akkor el kell gondolkodnia az ételhez, étkezéshez való viszonyuláson. Az evés tehát könnyű összpontosítási gyakorlat. Könnyebb a tudatot egyhegyűvé tenni, ha az összpontosítás tárgya egy finom ebéd, amelyet a gyakorlás közben el is lehet fogyasztani. Áldásos módon akkor eszünk, ha az étel hasznos számunkra, azaz amikor éhesek vagyunk, és épp azt az ételt, amire a szervezetünknek szüksége van, valamint sem többet, sem kevesebbet, mint amenynyi számunkra tápláló. Ezenkívül az étel a fenti módon, összpontosító gyakorlatként is lehet hasznos. Az összpontosítás akkor sikerülhet, ha közben csendet tartunk. A mondás úgy szól, hogy „nem beszél”, és nem úgy, hogy „nem beszélget”. Gyanítható, hogy ezt a megfogalmazást nem csupán a prózaritmus mint véletlen szempont hívta életre, hanem jelentősége van. Egy szempont, hogy az ember nem beszélget evés közben, tehát nem irányítja az összpontosítás szempontjából külső tárgyra a figyelmét. A belülre irányított figyelemhez képest már az étel is külsődleges tárgy, ehhez képest a beszélgetés ennél is távolabb áll a belsőre irányított egyhegyűségtől. De ez még nem zárja ki, hogy a figyelem hátterében egy-két mondatos kis beszélgetéseket folytassanak az étkezők. Még fontosabb szempont, hogy az étkező ember a belső beszédet is hagyja háttérben maradni. Azaz magában sem forgat ostobaságokat, gyűlölettel teljes dolgokat, nem idegeskedik a jövőn, azaz olyan dolgokon, amelyek még nincsenek, és nem rágódik a múlton, azaz olyan dolgokon, amelyek már nincsenek, hanem a szájában éppen jelen lévő falaton rágódik. Elsősorban a saját egészsége és jólléte érdekében viselkedik így, de az étkezőpartnere is minden bizonnyal hálás lesz érte, mert nemcsak az emésztése lesz jobb, de jobban is érzi magát, és esetleg rá tud majd hangolódni egy vacsora utáni, valóban tartalmas, összeszedett beszélgetésre. A belső beszéd persze jön és előtérbe akar tolakodni. A negatív gondolatokkal nehéz szembenézni és feldolgozni őket. Ezért gyakran inkább fecsegünk, vagy elfojtjuk őket pozitív gondolatok segítségével. Az evés közben dédelgetett haszontalan érzések különösen károsak, de lehet őket helyettesíteni elfojtás helyett szeretetteljes érzésekkel. Például azzal, hogy az ember hálás az ételért és a társaságért, melyben elfogyasztja. Ilyesmit jelenthet az, hogy a falatot is szeretetteljesen emeljük a szánkhoz. A fent boncolgatott mondást jelenleg egy életfilozófia tömör megfogalmazásaként látom, mely rávilágít, mire is használható az evés azonkívül, hogy a fizikai testet táplálja. Jön mindjárt a kifogás és a lesajnálás, hogy a szegény szerző nem tudja, milyen jó egy társalgással összekötött vacsora. Hogy a kedves olvasó ne veszítse el a gondolat fonalát, szólok előre, a „szegény szerző” nem írta, hogy nem jó egy társalgással összekötött vacsora. (Akkor ez megvolt.) Mire használható még az étel? Adhat egészséget, erőt, szabadságot, és lehet rajta keresztül hatalmat gyakorolni valaki felett vagy a saját, számunkra káros irányultságaink felett. Az étkezés alapszükségletből fakad, alapvető tevékenység, így jól megfigyelhető rajta az irányultságunk. Hogyan bánik magával az ember az evéssel kapcsolatban, illetve azokkal, akiknek enni ad? Ezek már a privát szférára vonatkozó kérdések, oda vezetnek, hogy az ember rálátást gyakoroljon saját működésére. És talán éppen erre akar rávezetni az a szemlélet, melyet a „magyar ember evés közben nem beszél” mondás közvetít. Megválaszolatlan maradt a kérdés, miért pont a magyar nem beszél evés közben. Még számos népcsoport van, amely szintén csöndet tart evés közben, erre most nem kanyarodnék el, de amúgy sem tulajdonítok semmiféle úgynevezett „mélymagyar” jelentéstartományt ennek a kitételnek. Lehet, hogy egyszerűen azok az emberek, akik ezt a szentenciát kitalálták, olyan magyarok voltak, akik ahelyett, hogy bármely másik, csevegve falatozó népséget regulázták volna, a saját házuk előtt söprögettek - bármit is jelentsen ez. Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), I annnanaanW Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Ir* - I, I aaaaaaaaatSS Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E mail: szerkesztoseg °kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., Ili, emelet 21. 2018. október
